7 probléma, amit orvosolnia kell Zidane-nak

A Legia Varsó elleni, akár kudarcosnak is nevezhető eredmény után éppen itt az ideje, hogy Zinedine Zidane elgondolkozzon rajta, hol a hiba a rendszerben. A francia edző azonnali reakciót, sürgős változásokat követel játékosaitól, már a vasárnapi, soron következő meccsen is.

Számos probléma merülhet fel, amiket okolni lehet a varsói eredményért, és azért, amiért a csapat a pálya egyik részén sem tud folyamatosan hatásosan és eredményesen teljesíteni. A Legia elleni fájó döntetlen után pedig egyértelműen változásokra van szükség, innentől nincs mire várni.

Jöjjön tehát hét pont, azaz a hét probléma, ami a problémák velejére mutat rá.

1. A koncentráció hiánya és a védelem bizonytalansága

A csapatnak problémái vannak a védekezéssel – ez tagadhatatlan. Sergio Ramos és Pepe kiesése is nyilvánvalóan közrejátszik a hátsó alakzat gyengélkedéseiben, de talán nem csak az ő hiányuk okolható azért, amiért az elmúlt 10 meccsén a Real 15 gólt kapott. Ez nem megszokott dolog. A probléma máshol (is) keresendő: a koncentráció hiányában. Legyen bárki a pályán, maximális odafigyeléssel kell végeznie a munkáját.

2. A csapat nem tudja lezárni a meccseket

És ez nem Varsóban történt meg először. Számos meccsen megtörtént már, hogy a Madrid az előny birtokában sem volt képes uralni a játékot, magára húzta az ellenfelet, és így a kelleténél sokkal nehezebb mérkőzés kerekedett egy olyan összecsapásból, amit az előzetes elvárások alapján legalábbis több góllal, magabiztosan kellett volna behúzni. Zidane pedig tanácstalannak tűnik, és nem tud magyarázattal szolgálni arra, miért történik mindez.

3. Csapatmunka és összetartás hiánya

Talán Zidane a nyilvánosság előtt ezt nem mondja ki, de nem egy olyan játékos van a csapatban, aki jóval kevesebb szerepet vállal a csapatmunkából, kevésbé figyel oda a társakra. Teljesen biztos, hogy vannak játékosok, akik a felét sem teljesítik annak, amit ő edzőként megkövetel.

4. Hibák és döntésképtelenség

Nem lesz egyszerű kijavítani a hibákat, egyiket sem. A nehéz döntések meghozatalának ideje sem most van itt talán, hiszen megannyi sérülés is hátráltatja Zidane-t, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Mindazonáltal egy edző feladata azon döntések meghozása, hogy miként cselekedjen egy csapat, és aztán az ő feladata véghez is vitetni velük azt. Fejleszteni kell a csapatot, és folyamatosságot kell hozni a teljesítményben.

5. Ritmus hiánya

Intenzitás és elszántság, ez az, amiből Zidane többet akar. Gyorsaság az egész pályán és az egész meccsen, és mindenekfelett nagyobb elszántság a támadásokban, olyan elszántság, ami egészen elnyomja az ellenfelet, legyen az bárki. Túl sokszor fordult már elő, hogy a Real Madrid fontos pillanatokban levette a lábát a gázpedálról, amikor tovább kellett volna nyomnia azt.

6. Lanyha erőbedobás

Zidane üzenete már ki lett mondva mind a nyilvánosság előtt, mint az öltözőben: „Futni, futni és futni.” Közös és egyéni erőfeszítések kellenek, ez tiszta, különben ugyanúgy jár a csapat, mint a Legia ellen, vagy korábban más csapatokkal szemben.

7. Új formációk hiánya (lásd: BBCM)

Már idáig is láttunk példát arra, hogy új formációkkal a csapat sokszor eredményesebb tudott lenni. Bár a Legia elleni döntetlen után végül nem a BBC és Morata közös munkája maradt meg az embereknek, tovább kell folytatni ezen az úton. Olyan felállás kell, amivel a csapat sikeres lesz. Olyan felállás kell, ahol azok játszanak, akiknek a segítségével a csapat a lehető legjobb eredményt képes elérni. A szezon még hosszú, és bár a sérülések már most sem könnyítik meg a „Királyi Gárda” dolgát, Zidane-nak van még ideje változtatni, hogy elkerülje az olyan blamákat, mint a Legia elleni meccsen.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK