2017. január 19., csütörtök

Világos, hogy mi mindennek köszönhető a bravúros siker?

  • V. Alex (Alexis)
  • 2016.11.22. 15:49
Még mindig madridi derbi: ezúttal a könnyednek tűnő győzelem főbb okait igyekeztük összeszedni. 

Öröm az ürömben - pótolható sérültek
Egy csapat életében akadnak szerencsésebb és különösen peches időszakok-szezonok is az irányíthatatlan körülmények éppen aktuális alakulása alapján. Utóbbi esetbe tartozik az, amikor a mester csak álmodozik arról, hogy kétszer küldheti fel ugyanazt az összetételű kezdőcsapatot, és teljes létszámú, sérülésektől mentes társaságnak tarthat edzést nap mint nap. Az utóbbi években a Real Madridnál valahogy ez egy teljesen szokványos dolognak számít: nem emlékszünk meccsre, amikor mindenki egészséges lett volna. Hogy ez a puszta szerencsekerék, vagy netán a klub erőnléti személyzetének a számlájára írható, számunkra továbbra is rejtély. Mindenesetre olyan is van, amikor pont a szerencsétlenség ritmusa alakul kedvezően: ezen az estén a sérült alapemberek (Ramos, Pepe, Casemiro, Kroos, Benzema) helyén azok a helyettesek szerepeltek, akik épp az állandó sérüléshullámok miatt hetek óta játékban vannak, és csaknem bombaformába lendülve várhatták a derbit. Nacho, Varane, Kovacic és Isco egytől-egyig pályafutásuk egyik legjobb teljesítményét hozták, Lucas Vázquez pedig újabb dimenzióit ismertette meg velünk azzal, hogy csillagos 5-ös védekező munkával rukkolt elő.

Zidane körültekintősége és a csúcsra járatott 4-4-2
Ebben a pontban az újabban gyakorta szapult Zidane érdemeire világítanék rá, amiből van is jócskán. Ancelotti BL- és klub vb-győztes együttese azzal telelt a 2014-es naptári év végén, hogy történelmi jelentőségű eredmények és rekordok sorát érte el. Az a garnitúra álmaink csapata volt, és tisztában voltunk vele, hogy annak a csodának csak valami hirtelen jött hullámvölgy vethet véget. Ezt az újév azonnal el is hozta: mint derült égből villámcsapás, vereség Valenciában, 22 zsinórban nyert tétmeccs után. A zavarodottság a BL-nyolcaddöntőig is kitartott, a Schalke kis híján kiejtette a gárdát a Bernabéuban. A szezon vége egyetlen trófeát sem tartogatott, az olasz edzőzseninek pedig mennie kellett, amit a csapat így vagy úgy, de azóta is nyög. A hirtelen téli összeomlás oka legnagyobb részt abban rejlett, hogy csaknem a teljes idényt ugyanaz a 12-13 játékos zakatolta végig. Zidane akkor Ancelotti segítőjeként vonhatta le a megfelelő következtetéseket. Ez valószínűleg sikerült is neki, mivel az ő kezei alatt idén rég nem látott kiegyenlítettség mutatkozik a keret játékosainak játékpercei között, ami nem kizárólag a rengeteg sérülés eredménye - láthattuk, hogy nála a pihenő alkalomadtán ugyanúgy kijár a makkegészséges alapembereknek is. Ennek is köszönhető, hogy a Real Madrid közvetlenül a válogatott szünet után is látványosan frissebbnek, élesebbnek bizonyult városi riválisánál.

Közel sem utolsó szempont volt a játékosok tökéletes helyen levő pszichéje, koncentrációja. Végig elképzhetetlen volt, hogy a meccs kiönt a medréből, kicsúszik a vendégek kontrollja alól, és hogy így bármilyen magán a futballon, a játéktudáson kívül eső körülmény befolyásolja az eredményt. A 100%-ban a terveknek megfelelően alakuló meccskép és a végre a matracosok ellen is hatékonyan, gördülékenyen működő támadójáték is azt bizonyítja: Zidane nemcsak, hogy tanul a rosszul elsült dolgokból, de képes is őket egyik alkalomról a másikra kijavítani, és a maga előnyére fordítani azokat - ebben az sem zavarja, ha mondjuk egyszerre esik ki mindkét befejező embere.

Isco és James különharca
A nyár a sajtó találgatásával telt el: a két játékmester közül - akiknek az igazi posztja Madridban jó ideje nem is létezik - vajon melyik fog távozni augusztus végéig. Kisebb meglepetésre végül mindketten maradtak, miután egyértelműsítették, hogy harcolni kívánnak a helyükért; nem máshol, a Real Madridban. Mindezt Zidane sem vétózta meg, aki jól gondolkodott előre, és tudta, hogy mindkettejük komoly hasznára lesz még a csapatnak. Ez be is igazolódott, méghozzá a létező legeredményesebb módon: a szezon legelső pillanata óta igaz, hogy ösztönzőleg hatnak egymásra. Amikor kettejük közül Isco van "előnyben", a háttérben James dolgozik kellő erőbedobással ahhoz, hogy készen álljon úgy teljesíteni, ami győzelemhez segíti a csapatot, ha Isco gyengébb periódusba kerül, ha pedig ismét James az, aki partvonalon kívülre teszi magát, egy nagyszerű állapotban levő Isco kerül elő valahonnan a függöny mögül. Szombaton a kis spanyol varázslata, lendülete, mozgékonysága és alázatossága volt a csodálatos győzelem egyik kulcsa.

Megviccelhetetlen Navas
Keylor Navas bravúrkapus, technikailag történelmi, képességei alapján istenadta, kivételes, azonban az utóbbi időkben mutatott teljesítménye rég elfeledett aggodalmakra adhatott okot, kiváltképp a szezon eddigi legfontosabb mérkőzésére készülve. Össze is foglalom, hogy pontosan miért - ehhez először is éveket kell visszább lépni az ő történetében. Amióta visszatért hosszúra nyúlt sérüléséből (amely miatt már a nyár eleji Copa Américát is ki kényszerült hagyni), a szombati ütközetig nem láttunk tőle meccsnyerő védést, egyetlen parádét, csakis rá jellemző gyilkos kijövetelt sem, de ami még inkább hatással volt az eredmények alakulására, nem más, mint hogy még csak azt sem védte mindig, amit lehetett volna - gondolva a legiás Radovic futsalos löketére, amiből a lengyelek második gólja született. Ehhez hasonló hatékonyságot azokban az időkben produkált, amikor nem volt kezdő kapus, és kéthavonta kapott lehetőséget. Akkoriban inkább csak Iker Casillas hanyatlása miatt láthattuk benne az elsőszámú hálóőr szerepét. Tavaly nyáron aztán a frissiben érkező Kiko Casillával kellett harcba fognia abban a pillanatban, amikor megkezdődött az előszezon. Látatlanban erősen a Costa Rica-it gondoltuk befutónak, úgy számolva, hogy ha megkapja a teljes bizalmat és a lehetőséget, egyre inkább belelendül majd, és újra a legutóbbi világbajnokság egyik legjobb kapusát láthatjuk - hétről-hétre. Ezzel szemben Casillát már a felkészülési meccseken hagyta beleköpni a levesbe: a saját nevelésű spanyol megbízhatóan védett a Milan elleni meccsen, majd a maratoni büntetőpárbajban belőtte a maga tizenegyesét, miután megfogta az ellenfélét. Ezzel átmenetileg apró előnyt szerzett magának, másnap délelőtt pedig a Marca már arról cikkezett, Casilla minden bizonnyal meg is váltotta a jegyét a kezdőcsapatba, a nem kellően meggyőző Navasszal szemben.

Végül - ha döcögősen is, de - Keylor hozzászoktatta a közönséget, hogy ha valami, akkor a kapusposzt cseppnyi fejtörést sem kell, hogy okozzon. Mivel a teljesítménye a teljes szezonban megingathatatlan jelesnek bizonyult, fel sem merült bennünk, hogy tökéletességét valami kivételes dolognak köszönheti, és emiatt az akár múlandó is lehet. Mindezek alapján újra tarthattunk tőle, hogy mi lesz most, mikor jön el az újabb áttörés, és azon morfondírozhattunk, tulajdonképpen mire kell várnunk, amikor a sérülés előtti Keylor Navasra áhítozunk. Hogy a csapat 1-ese akkor miként talált rá hirtelen a tökéletes útra, nagy kérdés. Az ő története mostanság újra a levegőben lóg(ott), és újra csak reménykedhettünk vele kapcsolatban, főleg annak fényében, hogy nemrég járt már úgy a klub, hogy az öröknek képzelt mintakapus súlyosabb sérülést szenvedett, ami után soha többé nem volt már a régi...

És hogy végre elérjünk a jelenbe: volt miért aggódni, Keylor mégis a madridi derbi biztos pontja volt, hiába adta ki Simeone a játékosainak, hogy lőjenek kapura, amint csak lehetőség van rá, távolról is - az 1-esünket aznap nem lehetett meglepni, nem jött ki róla labda, és ziccert is fogott - mint ahogy már hozzászoktunk. Keylor Navas ezzel természetesen kulcsfontosságú szerepet játszott a második félidő első 15-20 percét jellemző fojtogató Atlético-nyomás elhárításában, így az első játékrész kihagyott helyzetei nem bosszulták meg magukat, később sikerült dűlőre vinni a dolgot, és nagy különbséggel megnyerni a derbit.

Minden szerepben felül
Ez a pont teljesen világos és egyszerű: amikor az Atléti adta át a kezdeményezést és rendezkedett be a megnyílt területek meghódítására és az ellentámadásokra, valamint a Real Madrid igyekezett - túlnyomó részt a szélekről - mindenáron feltörni az ellenfél védelmét, abban a párharcban is a habfehérek voltak a jobbak, így ők juttatták érvényre az elképzelésüket, és abban a meccshelyzetben is, amikor mindez a vendégek előnye folytán megfordult - részükről ekkor már épp az oktatói szintű kontrajáték bemutatása folyt a Calderón gyepén.

A hónap sportteljesítménye
Talán bele sem gondolunk, de 3 góllal verni azt az együttest, amely 3 szezon alatt kétszer játszott BL-döntőt, és rendszeresen veri a Barcelonát és a Bayern Münchent, ráadásul úgy, hogy pontosan a fél alapcsapat sérült, mindezt idegenben... Brutális, amit szombat este véghezvitt a királyi alakulat, amely így különösen előnyös és felfokozott állapotban várhatja a következő vízválasztó mérkőzést, a közelgő Clásicót.


Hozzászólások

Tabella