Zidane: James helyében nem akarnám elhagyni a Real Madridot

A francia mester megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját. A Real Madrid szombaton hazai pályán fogadja a Sporting Gijón csapatát. Zidane beszélt a mérkőzésről, a sérültekről és James helyzetéről is.

A mérkőzés
"Ez a találkozó sokkal nehezebb lesz, mint azt sokan gondolják. Csak azért, mert két nehéz mérkőzést is megnyertünk az elmúlt héten, még nem dőlhetünk hátra. Mindent bele kell adnunk a győzelemhez. Természetes, hogy kicsit fáradtabb a csapat, de igyekeztünk megfelelő állapotba hozni a játékosokat. A legfontosabb, hogy nagyon jól tesszük a dolgainkat eddig. Ezen az úton kell folytatnunk. Bele kell adni mindent, nem lesz könnyű mérkőzés."

Bale sérülése
"Mindig szomorú, ha a sérülésekről kell beszélni. Mindenki teszi a dolgát, hogy ne forduljon elő ilyesmi, de néha nincs mit tenni. Nem tudunk mindent kontrollálni, most már csak előre tekinthetünk. Remélem, gyorsan felépül Gareth. A legjobb orvosok véleményét kértük ki, és mindannyian a műtétet javasolták. Tudom, hogy ilyenkor gyakran felmerül, hogy a sérüléstől megváltozik a felállás, vagy a dinamikánk. Sok olyan játékosunk van, akik több poszton is képesek játszani. Ez nagy segítség nekem, és a csapatnak is."

Casemiro és Pepe
"Mindketten jól dolgoztak és felépültek. Örülünk, hogy újra velünk vannak. Bekerültek a keretbe, holnap kiderül, hogy pályára lépnek e. Casemiro jó munkát végzett, sokat hagyott ki, meglátjuk, mi lesz. A legfontosabb a győzelem, mert a csapatot ez élteti. Tudom, hiszen én is játékos voltam. Amikor rosszul játszunk, kritizálnak. Engem csak a győzelem érdekel. Azért kezdtem el futballozni, mert győzni szerettem volna. Edzőként is nyerni akarok. Minden meccsen és minden trófeát. Szerencsések vagyunk, mert a győzelmeinkkel milliókat inspirálhatunk. Tudom, mit kell tennem, a csapattal együtt nagyon motiváltak vagyunk. A kiritkák nem változtatják meg a játékstílusunkat, vagy a munkafelfogásomat."

Kovacic játéka
"Mindig keményen dolgozik, és bizonyít, amikor megkapja a lehetőséget. A sérülések miatt bekerült a csapatba, és megmutatta, mire képes. Nem volt könnyű dolga, de folyamatosan nőtt az önbizalma. Nagyon fontos játékosunk."

Zidane 19 fős kerete a Sporting Gijón ellen.

James mellőzése
"Minden játékos készen áll, James sem kivétel. Ha az ő helyében lennék, nem akarnám elhagyni a Real Madridot. Nem igaz, hogy keveset játszik. Ennél a nagyszerű klubnál is megkapja a játékperceket, de döntéseket kell hoznom. Meg fogja kapni a lehetőséget ő is. Egy játékos, aki az ő posztján játszik, mindig többet akar a pályán lenni. Minőséget ad, de a csapatot mindig a játékosok elé kell helyezni. Fontos játékosunk, el fog jönni az ő ideje is. Mindenki jól dolgozik."

Ramos és az eltiltás
"Sergio játszani fog a Sporting ellen, annak ellenére is, hogy egy lapra van az eltiltástól. Fontos mérkőzés lesz a holnapi, csak erre koncentrálunk és nem a Barcelónára. Hiszek a csapatban."

Coentrao formája
"Nehéz az ő helyzete. A futballban gyorsan változnak a dolgok. Jól dolgozik, folyamatosan javul az állapota, de fájdalmat érzett a közelítő izmában, úgyhogy nem lesz bevethető holnap. Sajnos ez is a labdarúgás része, de Fabio hosszú időt hagyott ki, természetes, hogy még nem elég magabiztos. Jól edzett eddig. Szeretnék neki is minél több percet adni, de most a felépülése a legfontosabb. Bízom benne. A csapattársai is itt vannak vele, és segítünk neki mindenben."

Varane sérülése
"Varane fájdalmat érzett a térdében, ezért nem kockáztatunk holnap. Kapott egy rúgást a műtött térdére. Reméljük, két-három nap múlva felépül."

Benzema és a kritikák
"Mindenki Benzemára koncentrál. Minden mérkőzésen jól kell teljesítenie és gólt kell szereznie. Ő is tisztában van ezzel. Keményen dolgozik magáért és a csapatért is. Mindig lesznek kritikus hangok, de nagyon jól kezeli ezt."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK