Egytől egyig: Real Madrid – Sporting Gijón

A csapat immár 31 mérkőzést játszott le úgy, hogy nem talált legyőzőre, hiszen a Sporting Gijónnak sem sikerült a bravúr a Santiago Bernabéuban. A mérkőzést követően mi ismét megpróbáljuk a meccs képe alapján, egy tízes skálán értékelni a csapatok, a játékosok és Zizou teljesítményét, kiegészítve néhány érdekességgel. Mérkőzés utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (6)
Finoman szólva is takaréklángon égett a csapat, csakúgy, mint a hétközi meccsen. Az ellenfél agresszív játéka sem könnyítette meg Zidane fiainak dolgát, ráadásul az eső is úgy ömlött, hogy rendesen jó érzés volt bent, a melegben, a televízión keresztül figyelni a történéseket. Biztos vagyok benne, hogy a fejekben már a jövő hét szombat, a világ legnagyobb futballeseménye is ott volt. A védelem teljesítménye gyakran közel állt ahhoz, hogy kiverje a biztosítékot, a középpálya leginkább egyemberes volt, elől pedig Cristiano jelentette a legnagyobb húzóerőt. Gyakran húztuk magunkra az ellenfelet, ami olyan volt, mintha a tűzzel játszanánk, ráadásul bele se merek gondolni, mi történik, ha a vendégek értékesítik a büntetőjüket… Összességében azonban elmondhatjuk, hogy rendkívül fontos lesz a végelszámolásnál az ehhez hasonló, az emberi szervezetből az adrenalint teljesen kiölő mérkőzéseken megszerzett három pont, még akkor is, ha most nagyokat ásítottunk a 90 perc alatt.  
Az olvasók pontszáma: 5,8

Sporting Gijón (6)
Küzdöttek becsülettel, igaz, néha a lelkesedésükhöz az is párosult, hogy úgy rúgtak oda, mint a szomjas lovak. A védelmük egy-egy megingástól eltekintve jól és szilárdan zárt, a támadásaikat is pillanatok alatt felépítették. Nachónak köszönhetően közel kerültek ahhoz is, hogy megszerezzék az egyenlítést, Čop azonban kihagyta a megítélt büntetőjét. Nem tudom, mit érzett, amikor a pulzusát mérte, de biztosan nem azt, amit egykor Davor Šuker, akitől hasonló eseménysorozatot láthattunk a büntetői előtt. Ha őszinték akarunk lenni, akkor a kiscsapat – a hazaiak teljesítménye miatt is – megérdemelte volna az egy pontot, de szerencsékre azt nem sikerült kicsikarniuk.
Az olvasók pontszáma: 5,8

 Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Cristiano Ronaldo (7,5)
Nem tudom, mi történt vele az elmúlt néhány hétben, de látszólag egy teljesen felszabadult, újjászületett Cristiano Ronaldót láthatunk a pályán, nagy örömünkre. A portugál nagy kedvvel játszott, a legveszélyesebb támadója volt csapatának, ráadásul két góljának köszönhetően sikerült megszerezni a három pontot is. Nem csak befejezésben jeleskedett, az ő nevéhez fűződött a legtöbb kulcspassz is, ráadásul gyakran megfordult a saját térfelén, hogy segítse a társakat a védekezésben. Volt egy pillanat, amikor nem akartam hinni a szememnek: egy szabadrúgásnál lövés helyett nagyon okosan tette középre a labdát, amit Lucas majdnem el is csípett. A második félidőben többször hosszú percekre eltűnt, de így elmondhatjuk, hogy jó irányba halad, erre a Cristianóra van szükségünk.  
Az olvasók pontszáma: 8

Keylor Navas (6)
Hozta a kötelezőt a Real Madrid Costa Rica-i kapusa. A kapott gólról nem tehetett, ugyanakkor halkan szeretném megjegyezni, hogy a tavalyi Keylor talán bravúrral tudott volna menteni. Bennem még mindig van hiányérzet vele kapcsolatban, nagyon ritkán látunk tőle olyan földöntúli bravúrokat, mint a sérülése előtt. Egyszerűen hiányolom belőle azt a bizonyos pluszt. A játékkal viszont remekül élt együtt, többször jött ki nagyon jó ütemben, a lábmunkájára sem lehet panaszunk.
Az olvasók pontszáma: 6,9

Danilo (4)
Általában igyekezett úgy helyezkedni egy-egy vendégtámadásnál, hogy más is odaférjen. Éreztetni akarta a társakkal, hogy fontosak a számára, így megadta nekik a lehetőséget arra, hogy kisegítsék a nehezebb helyzetekben. Több gyermeteg hibát is vétett a 90 perc során, ráadásul a támadásokat sem tudta megfelelő módon segíteni. A jobb oldalon idén még soha nem volt olyan meggyőző a teljesítménye, mint a balon, ami egyébként nem a kedvenc pozíciója.
Az olvasók pontszáma: 5,1

Pepe (5,5)
Nem kezdte rosszul a mérkőzést, de aztán egy szerelést követően a bokájához kapott, majd ápolni is kellett. Miután visszatért a pályára, közel sem tudta azt a teljesítményt nyújtani, mint amit jogosan elvárnánk tőle. A kapott gól előtt érzésem szerint lehetett volna sokkal magabiztosabb és élesebb, ha időben kapcsol, kivághatta volna a labdát, mielőtt az elér Carmonához.
Az olvasók pontszáma: 6,2

Sergio Ramos (7)
A védelem legbiztosabb tagja volt. Négy alkalommal szerzett labdát és négyszer szabadított fel igen fontos pillanatokban. Folyamatosan kommunikált társaival, a labdakihozatalokban is aktívan részt vett. Külön dicséret illeti, hogy lehozta lap nélkül a meccset – igen, esetében ez überfasza -, hiszen így ott lehet Barcelonában és segíthet csapatának.
Az olvasók pontszáma: 6,3

Nacho (5,5)
A mindig megbízható saját nevelésű védő most is magabiztosan kezdett, pedig Marcelót kellett helyettesítenie. Jól szerepelt a baloldalon, gyönyörű gólpasszt adott Cristianónak, több szerelést és tisztázást is bemutatott, majd miután visszatért eredeti posztjára, elkövetett egy nagyon buta szabálytalanságot, amivel veszélybe sodorta a győzelmet is. Ritkán látunk tőle ilyesmit, hiszen az egyik legfelelősségteljesebb védőnk, ez azonban most jelentősen lehúzta a pontszámát.
Az olvasók pontszáma: 6,1

Luka Modric (5,5)
Sokat segített a védekezésben, a labdakihozatalokban és a támadásépítésekben azonban közel sem volt olyan erős, mint lenni szokott, és már a hétközi BL-meccsen is ezt éreztem. Többször is felelőtlenül szórta el a labdát, az egyikből gólt is kapott a csapat. Egy-egy külsővel a társakhoz varázsolt labda azért jutott erre a meccsre is, de egyelőre sajnos nem érzem benne azt az átütő erőt, amit a sérülése előtt. Remélem, hogy jövő hét szombatra újra előkerül a varázspálca.
Az olvasók pontszáma: 5,9

Mateo Kovacic (7)
A középső csapatrész legjobbja volt, magasan. Védekezésben és támadásépítésben is jeleskedett, rengeteget mozgott, nagyon aktív volt. Hetek óta a csapat egyik legstabilabb teljesítményt nyújtó játékosa. Kíváncsian várom, hogy Casemiro felépülésével mi lesz a horvát sorsa, az biztos, hogy sok fejfájást fog okozni Zidane-nak a csapat összeállítása.
Az olvasók pontszáma: 7,6

James Rodríguez (4)
Sajnos lefelé lógott ki a csapatból a kolumbiai, igaz, volt az övénél gyengébb teljesítmény is. Olyan volt, mint aki saját maga lassított felvétele, nagyon kevés veszélyt jelentett az ellenfél kapujának előterében. A védőmunkája igazából nem is létezett. Tudom, hogy nincs könnyű helyzetben, viszont ez a Real Madrid, itt kíméletlenül ki kell használni az adódó lehetőséget. Ezúttal nem sikerült.  
Az olvasók pontszáma: 4,9

Lucas Vázquez (6)
Sokat dolgozott a spanyol, rendszeresen besegített Danilónak is a védekezésben. Rögtön a meccs elején kiharcolt egy büntetőt, a mérkőzés későbbi szakaszában azonban többször is hozott rossz döntést a támadóharmadban. Az offenzív játékot tekintve volt már erősebb meccse, de három kulcspasszra azért így is futotta tőle.
Az olvasók pontszáma: 6,3

Karim Benzema (2)
Olyan volt ő a madridistáknak, mint Nessie a Loch Ness-ieknek. Mindenki igaznak vélte a létezését, de látni senki sem látta. A meccs végén talán, mintha… ööö… igen, ő is ott volt.
Az olvasók pontszáma: 3,9

Cserejátékosok

Marco Asensio (-)
Kapott 20 percet, de gyakorlatilag semmit sem tudott hozzátenni a meccshez. A szezon kezdetén mutatott lendülete némileg megtört, de remélhetőleg visszatalál a helyes útra.

Marcelo (-)
Asensióval együtt érkezett, de ő sem mutatott túl sokat. A haja viszont kiválóan tartott a szakadó esőben.

Isco (-)
10 percet kapott Zizou-tól, ezidő alatt lényegében egyetlen mozdulattal tiporta porba James önbizalmát és késztette tapsra a némileg megfogyatkozott szurkolókat a Bernabéuban.

Edzői teljesítmény

Zinedine Zidane (6)
Nem ez volt Zizou legerősebb meccse a padon. A kezdőcsapatba nem igazán tudok belekötni, egyetlen pont kivételével: Sergio Ramos kezdetése, ismerve a játékos habitusát, négy sárga lap birtokában elég merész volt, de szerencsére nem lett gond. A mutatott játék nem volt túlságosan közönségszórakoztató, de ez ilyen kellemetlen ellenféllel szemben még bele is fér. A második játékrészben azonban a cserékkel sem sikerült változtatnia a meccs ritmusán, ráadásul 2-1-es állásnál meglehetősen támadó szellemű csapatot kreált a pályára küldött játékosokkal, amivel a hátsó alakzat került némileg veszélybe, de komolyabb gondot ez sem szült. Számomra érthetetlen, hogy a csatárpozíciót miért nem töltötte fel Benzema hiányában senkivel, mondjuk az elmúlt hetek tekintetében az is érthető, ha nem veszi észre, ha Karim nincs is a pályán. Egy szó, mint száz, meccselt már jobban, de továbbra is töretlenül bízunk benne, ráadásul mára ez is elég volt, és az idény végén talán ezért a három pontért is igazán hálásak leszünk.
Az olvasók pontszáma: 6,3

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK