Pérez: Ha Zidane is akarja, hosszabbítani fogunk vele

A Real Madrid elnöke megélt már néhány el Clásicót, ennek ellenére ugyanolyan izgalommal várja a szombati találkozót. Florentino Pérez az AFP hírügynökségnek adott nyilatkozatában beszélt Cristiano Ronaldoról, Benzemáról, az eltiltásról és a Klubvilágbajnokságról is.

El Clásico
"Nem mondhatom azt, hogy ez ugyanolyan meccs, mint a többi. Fontos találkozó, aminek a pontokon túl más jelentősége is van. A világon emberek milliói követik élőben, ahogy például a világbajnoki döntőt. Egy győzelem természetesen sokat jelentene, de hétfőn el is felejtjük, mert akkor már a következő találkozóval foglalkozunk. Fontos, hogy minél több győzelmet arassunk és megnyerjük a bajnokságot. Nagy reményeket fűzünk ehhez."

Cristiano hihetetlen formája
"Természetesen így fogja folytatni. Cristianóban van valami különleges, egyedi. Ő Alfredo Di Stéfano örököse. Az elmúlt hat szezonban mindig legalább 50 gólig jutott. Ez a statisztika lenyűgöző. Remélem, hogy megnyeri a negyedik Aranylabdáját is. Aztán az ötödiket és a hatodikat…"

Cristiano fizetése, amivel a világ legjobban fizetett labdarógúja
"Nem tudom, mások mennyit keresnek, vagy mennyit érdemelnek. Csak azt tudom, hogy elégedettek vagyok. Örülünk, hogy Cristiano Ronaldo velünk van. Azt adjuk neki, amit tőle kapunk. Büszkék vagyunk a szerződéshosszabbításra."

Benzema eltiltása
"Nem akarom kommentálni más emberek döntését. Benzeme 2009 óta játszik a Real Madridban, és soha semmi probléma nem volt vele. Úgy gondolom, hogy jelenleg ő a legjobb francia csatár."

Zidane
"Az egész életét velünk fogja tölteni, és amikor akarja, a szerződését is meghosszabbítjuk majd. De emiatt jelenleg nem aggódunk – sem a klub, sem pedig Zidane. Még csak januárban lesz egy éve, hogy átvette a csapatot, de ragyogó munkát végez. Csupán két mérkőzést veszített vele a csapat: egyet a bajnokságban, egyet a Bajnokok Ligájában. Mindig is mondtam, hogy játékosként megváltoztatta a klub történelmét. Most edzőként folytatja ugyanezt. Emellett nagyszerűen dolgozik, profi mentalitása van, akit nagyon tisztelnek a játékosai, csak rá figyelnek, ha beszél. 32 mérkőzés óta veretlenek vagyunk, Zidane és a játékosok is tudják, hogy jó úton járunk."

Átigazolási tilalom 2017-ben
"Nem hiszem, hogy ez meg fog történni, mert tudjuk, hogy nekünk van igazunk. Emellett egy ragyogó csapatunk van egy csoport fantasztikus játékossal, akik minőséget adnak az elkövetkező évekre."

Elnökválasztás
"Nem jött el az ideje annak, hogy erről beszéljünk."

Klubvilágbajnokság
"Nagyon elégedettek lennénk, ha mind a három nemzetközi trófeát elhódítanánk. Bajnokok Ligája, Szuperkupa és a Klubvilágbajnokság. Ezeket legutóbb 2014-ben sikerült megnyernünk, de azért dolgozunk, hogy újra sikerüljön. Most ez a célunk. Minél több kupát szeretnénk nyerni, mert tovább akarjuk írni a történelmet. A 21. században is a világ legjobb klubja akarunk maradni."

Forrás: AFP
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK