Zinedine Zidane nem vállalt kockázatot, majdnem pontosan ugyanazt a kezdőt küldte fel a pályára a Barcelona ellen, amelynek az Atlético elleni 3-0-ás sikerkor is bizalmat szavazott. A kezdő tizenegy tehát így nézett ki: Navas; Marcelo, Varane, Ramos, Carvajal; Modric, Isco, Kovacic; Ronaldo, Benzema, Lucas Vázquez.
De vajon miért voltak a játékosok ugyanazok, a felállás viszont különböző?
Ahelyett, hogy Zidane a remekül működő 4-2-3-1-es formációt alkalmazta volna, 4-3-3-ban küldte fel a csapatot, Benzemával középen, Ronaldóval a bal szélen és Modriccsal középen, aki így tulajdonképpen egymaga volt a védekező középpálya.
Ráadásul a játékfilozófia is hasonló volt, mint az Atléti ellen: mélyen maradni, tömören védekezni, majd kontratámadásokkal visszavágni a Barcának. Sőt, a taktika egy kissé túlzott is volt, már-már a „leparkolt busz” kategóriájába eső, ami pedig egyetlen dologra utal: a francia mester már a meccs előtt elégedett lett volna a döntetlennel.
A Real Madrid védekező taktikája
A védekezéskor alkalmazott taktika nem is vallott kudarcot, a szervezett struktúra remekül működött az első félidőben. A védekezés meg-megváltozott a meccs folyamán, de a játék nagy részében ugyanarra az elképzelésre alapult: a középpályán, körülbelül a felezővonalnál elkezdeni védekezni, és a letámadást nem erőltetni, hagyni, hogy a védők hátul passzolgassanak. A Real védelme tehát áthatolhatatlannak tűnt, kivéve akkor, mikor Carvajal és Marcelo néhány alkalommal elöl maradtak – de ilyenre nem sokszor akadt példa, így a Barcelona kevés kontrát vezethetett.
Védekezésben a csapat egy elöl Benzemával és Ronaldóval felálló 4-4-2-őt játszott, de a későbbiekben ez a felállás is változott alkalmanként, mikor Zidane arra kérte a középpályásokat, hogy gyakoroljanak nyomást az ellenfél játékosaira, úgy, hogy emberfogást alkalmaznak. A Barcelona középpályásai közül André Gomes (Isco embere) volt a legmozgékonyabb, így a spanyol lett az az ember, akinek a helye a legtöbbször üresen maradt, de ez a probléma is megoldásra talált. Méghozzá Ronaldo és Benzema személyében, akik többször is elfoglalták Isco megüresedő posztját, vagy éppen a szélen húzódtak hátrébb, hogy kisegítsék a csapatot.
Kovacicnak ebben a védekezési stratégiában nem sok feladata maradt, mivel az ő embere, Rakitic a legtöbbször a szélre húzódva játszott, így inkább Marcelónak adott munkát. Az a tény pedig, hogy a barcás horvát a szélre kellett, hogy kimenjen, azt igazolja, hogy Lionel Messi igencsak elérhetetlen volt a jobb szélen, és sokszor egészen észrevétlen maradt. Az argentin elképesztően hatástalanná vált ennek köszönhetően, és szinte teljességgel „megrontotta” a Barcelona középpályáját, hiszen egy embert kivett onnan, miközben ő maga inkább az elzárt, tömött részeken próbált érvényesülni.
Talán azért tette ezt, mert látta, hogy a Madrid inkább középen sebezhető Casemiro hiányában. Luka Modriccsal azonban ő sem számolt; a horvát egészen elképesztő módon majdnem mindenkinek útját állta, aki felé tartott.
Mindennek köszönhetően a Barca nem sokat tudott kezdeni a Real védekezésével a 14. és az 53. perc között.
A Real Madrid támadó taktikája
A másik oldalról nézve viszont, támadásban a Real nem csinált sok mindent. Köszönhetően annak, hogy a védekezésre ennyi energiát szántak, Cristiano Ronaldo és Karim Benzema a legtöbbször emberektől körülzárva találta magát még akkor is, amikor a csapatuk megszerezte a labdát. A legtöbb összjáték így a szélek felé irányult, egyenesen Lucas vagy Marcelo felé, akik fel és alá bejárták a pályát. A legtöbb kontratámadás tehát támogatók hiányában így abból állt, hogy Marcelo, Carvajal, Lucas vagy Ronaldo egyedül cipelte a labdát.
Ennek következményeképpen pedig inkább hátra játszották a labdát, Iscónak vagy Kovacicnak, hogy ezzel idő nyerjenek a felfejlődésre. Persze ezzel elveszett az a lehetőség is, hogy a Barcelona visszazáró, még fel nem álló védelmét letámadva okozzanak zavart, viszont így a „Királyi Gárda” legalább több emberrel támadhatott. Ennek kulcsa pedig az volt, hogy Ronaldo és Benzema gyorsan lepasszolták középre a labdát, amint az a csapatnál volt.
Így Iscónak és Kovacicnak is maradt ideje, hogy felérjen a támadáshoz, viszont a dolog ott hibádzott, hogy pont ezért Ronaldo és Benzema nem tudtak időben előre érni, és a labdát csak a szélek felé lehetett továbbpasszolni.
A támadások tehát végül is abból álltak, hogy Marcelo és Carvajal, esetleg Lucas elfutottak a széleken és beadták a labdákat, amikből legtöbbször szögletek lettek, ritkán okozva gondot Piquének vagy Mascheranónak.
A legnagyobb esély egy Cristiano Ronaldótól jövő varázslat volt, ami teljesen váratlanul törte meg a Barcelona védelmét, egyenesen a semmiből jőve.
Az első gól után
A Real Madrid támadó taktikája
A kapott gól után megdöbbent Zidane gyorsan arra ösztönözte a játékosait, hogy szakítsanak az óvatos megközelítéssel, különösen a két szélen, ahol Marcelótól és Carvajaltól várta, hogy merészebben lépjenek előre és bombázzák a széleket.
A megváltozott mentalitás ellenére a Real Madrid taktikája továbbra is szinte teljesen ugyanaz maradt.
Látszott, hogy még mindig szinte kizárólag a széleken vezet támadást a csapat, ami lényegesen megkönnyítette a Barcelona életét. Ami még többet rontott a helyzeten, hogy a Real Madrid játékosai rettenetesen reagálták leg a Barcelona vezető találatát. Szinte mindenkinek lógott az orra, ami egyszerűen romba döntötte az erős, szenvedélyes mentalitást, amely szükséges lett volna az egyéniségek csillogásához (és valljuk be, a gyenge támadótaktika miatt ez volt az egyetlen dolog, amivel a vendégek megnyerhették volna a mérkőzést).
Zidane egy borzalmas cserével reagált, a 66. percben Isco helyére érkezet Casemiro, hogy tehermentesíthesse Luka Modricot, akinek így nagyobb beolyása lehetett a csapat játékára. Elméletben ez nem lett volna rossz változtatás, de a brazil mindössze másodjára léphetett pályára sérülését követően, így erőnlétileg még nem állt készen erre az összecsapásra (ez teljesen egyértelmű volt a Leonesa elleni mérkőzésen is). A brazil nem csak eladott néhány labdát igen veszélyes helyzetben, hanem többször ügyetlenkedett, ráadásul látványosan lassú is volt a labdával. Egyszerűen lépéshátrányban volt erőnlétileg a többiekhez képest.
Amire a csapatnak igazán szüksége lett volna, az egy olyan megoldás, amivel sikerül középen áttörni a Barcelona falát. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy nem volt megfelelő eszköz arra, hogy a Real Madrid játékát a középső játékrészen a mérkőzés kellős közepén megváltoztassák, így Zidane-nak a padon kellett volna olyan játékost keresnie, aki képes megteremteni a különbséget egy-egy mozdulattal – gondolunk itt James Rodríguezre, igaz, az ő játéka sem volt túlságosan bíztató a Leonesa ellen (sem). A Real Madridnak azonban kreativitásra és kitűnő utolsó passzokra lett volna szüksége, amiben a kolumbiai legjobb formájában igen jó, így talán megkaphatta volna az esélyt, hiszen Lucas bár jó volt, csak és kizárólag a széljátékra koncentrált.
A kolumbiai helyett viszont Asensio érkezett Benzema helyére, aki balszélsőt játszott, ezzel újra a széljátékot erősítve ahelyett, hogy középen próbálta volna áttörni a csapat a Barcelona védelmét. Később egy Kovacic-Mariano csere következett, ami már sokkal érthetőbbnek bizonyult, hiszen a dominikai sebességet adott a támadójátéknak, szenvedélyes játékának köszönhetően képes megváltoztatni egy-egy mérkőzés képét.
A Real Madrid védekező taktikája
Ahogy a Real Madrid egyre lelkesebbé vált támadásban, úgy romlott a taktikai fegyelmezettsége. Egyre kevesebb figyelem jutott a pozíciós játékra és a tömörségre, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy ehhez hasonló stratégia sikeres legyen. Ez teret adott a Barcelona, valamint Busquets számára, így a támadó zónában sokkal jobban tudtak teljesíteni, mint azt megelőzően.
A Real Madrid támadásai gyakran elsöprő Barca-kontrákká alakultak át, melyek a legtöbbször Ter Stegentől indultak és valamelyik támadó által lettek befejezve. Ilyen volt Neymar ordító ziccere is a 68. percben.
Az említett fegyelmezetlenség ragályosan terjedt egyik játékosról a másikra a csapaton belül, mivel a Real Madrid kétségbeesett és a sztárok nem tudtak higgadtak maradni. Ramos és Varane elkezdték elhagyni a helyüket, hogy olyan helyzetekbe menjenek bele, amelyekből ritkán jöhetnek ki győztesként, így a hátsó alakzat is elveszítette stabilitását. Ez tette lehetővé Iniesta zseniális labdáját is Messi felé, amit az argentin nem tudott gólra váltani.
Összességében elmondható, hogy Sergio Busquets minden kétséget kizáróan csapata kulcsjátékosa volt, nagyszerűen presszionált az ellenfél térfelén, játékának köszönhetően a Real Madrid túlterheltté vált a védekező harmadban. Ha a hazaiak nem pazarolták volna el a helyzeteiket, akkor a Barcelona minden bizonnyal több góllal nyerhette volna a mérkőzést.
Zizou és taktikája oldaláról pedig nyilvánvalóan elmondható, hogy volt már jobb, de biztosak vagyunk benne, hogy lesz is még a jövőben.
