2017. március 24., péntek

A La Fábrica titkai

  • É. Csongor (Veidt) , K. Kristóf , V. Alex (Alexis) , Zs. Csaba
  • 2016.12.22. 12:37
Richard Fritzpatrik, a Bleacher Report sportírója segítségével betekinthetünk a Real Madrid akadémiájának páratlan életébe. Egészen átfogó képet kapunk, eddig egyáltalán nem ismert részletekkel fűszerezve, amelyet olyan játékosok mesélnek, akik saját bőrükön tapasztalhatták, milyen az élet a világ legnagyobb klubjának utánpótlásképzésében.

Ahogy elrepülünk Madrid nemzetközi repülőtere felett, és letekintünk a magasból, az utak szürke kavalkádjában szemet szúrhat nekünk egy sárgás-barnás bozótossal határolt területen valami nagy zöldellő terület. Ez a kis oázis a betonsivatagban pedig nem más, mint a Ciudad Real Madrid, a világhírű klub otthona, ahol megtalálhatjuk többek között a csapat edzőközpontját, no, meg a legendás ifiakadémiát, a La Fabricát.

Madrid legnagyobb sztárjai, úgy, mint Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, vagy éppen a La Fábrica egyik legnevesebb „terméke”, Raúl is itt laknak a közelben, a La Finca negyedben. Nem messze tőlük pedig talán a jövő nagyjai tanulják a futball neves művészetét.

A La Fábrica - magyarul „A Gyár” – jelenleg 281 fiatal játékosnak ad otthont, köztük például az első csapat edzője, Zinédine Zidane négy fiának. Maga az edzőközpont immár egy évtizede Valdebebasban található, ami a madridi belváros északi részének egy fejlett része.

A La Fábrica maga pedig igencsak figyelemreméltó. A hely közel százszázalékában bevilágítható természetes fénnyel – azaz mind a tizenkét itt található pálya is, amik mind a Bernabéuban található játéktér mintájára készültek. Ráadásul nyolc pálya ugyanazzal a holland – természetes - gyeppel van beterítve, mint amit a stadionba is importáltak. Itt minden korosztály megtalálható– kezdve a legkisebbektől, a hétévesektől egészen a felnőttcsapat tagjaiig. A Ciudad Real Madrid összesen tizenhárom különböző csapatnak ad otthont.

A központban külön időjáráselemző állomás található, ami a pályák megfelelő öntözéséért, és az épületekben lévő állandó, megfelelő hőmérsékletért felelős. A vízgyógyászati központ pedig négy úszómedencét, egy szaunát, két kisebb fürdőt (egy hideget és egy meleget) és egy törökfürdőt foglal magába. Az épületek között fényes, szürke utak vezetnek keresztül-kasul. A bejáratnál stílusos szökőkutak fogadnak minket, de megpillanthatjuk Alfredo Di Stéfano mellszobrát is, akiről a Castilla 6000 fő befogadására alkalmas stadionja is kapta a nevét. A bent lévő edzőterem pedig egymaga olyan hosszú, mint egy pályát átívelő Modric-passz.

Az akadémián futballozóknak egyedül a cipőjüket kell magukkal hozniuk edzésre, minden mást az itt lévő személyzet biztosít számukra, a mezek és minden más tisztítását is. A tökéletes kikapcsolódást pedig külön játékszobák és egy saját mozi biztosítja számukra.

A fényűző hotelszerű kinézet mindenhol jelen van a létesítményen belül, a pihenés, a relaxáció tökéletességéhez pedig a helyszínt körbevevő ultrabiztonságos kerítések és saját biztonsági emberek járulnak hozzá. Az egész hely olyan, mintha a NASA egyik épületében járnánk. Mindez az igyekezet, a rengeteg munka és az elhivatottság gyümölcse.

Amikor egy újonnan érkező játékos először lépi át a főépület első emeletén lévő biztonsági ellenőrzőkaput, onnantól számít az akadémia tagjának. Odáig elkísérhetik a szülei, de onnantól nem mehetnek vele. „Attól a pillanattól kezdve, hogy átlépted ezt a kaput, nem a szüleid fia vagy többé. A Real Madrid játékosa vagy.”

A kemény munka ezzel kezdetét vette.

A madridi „álomgyár”, a világ összes futballakadémiájához hasonlóan, nem mindig barátságos hely. A statisztikák szerint átlagosan mindössze három évet tartózkodik itt 1-1 játékos. Jelenleg 82-en (65 futballista és 17 kosárlabdázó) laknak életvitelszerűen a Ciudad Real Madrid falai között, köztük még olyanok is, akik Norvégia vagy Paraguay távoli vidékeiről érkeztek.

Ignacio Martin és tesvére 2008 augusztusában kaptak megkeresést. Ignacio az érkezésük előtt nem sokkal töltötte be a 15. életévét. Testvére, Eduardo 14 éves volt akkor. Úgy érezhették, hogy megnyerték a futballvilág főnyereményét: csatlakozhattak a Real Madrid utánpótlásrendszerébe. „Mindössze” az addigi életüket és a Tenerifén élő családjukat kellett maguk mögött hagyniuk.

Ignacio szótlan volt. Néhányan azon társai közül, akikkel először találkozott, már nem voltak ismeretlenek a nagyvilág számára, hiszen a Canal+ TV műsoraiban (riportok, élő közvetítés a mérkőzésekről) már többször szerepeltek. De attól a naptól ő is közéjük tartozott.

„Döbbenetes volt besétálni az edzőközpontba és látni az ott futballozó srácokat, akik hamarosan a társaim lesznek,” - mondja. „Ők már sztárok voltak. Ha egy játékos jó teljesítményt nyújt egy mérkőzésen vagy egy tornán, akkor a média felkapja őt. Akár még 13 éves gyerekeket is. Naponta születtek olyan szalagcímek, hogy: 'Ez a srác lesz a következő Cristiano Ronaldo, a La Liga következő nagy sztárja.' ”

„Az akkori U15-ös spanyol válogatottból heten is abba az öltözőbe tartoztak. Ott volt Jesé, Enrique Castano, a most a Málagánál futballozó Diego Llorente… Furcsa érzés volt eljutni a felismerésig, hogy mostantól ők lesznek a csapattársaim. Az ember ilyenkor megijed, mert nem tudja, hogy képes lesz-e felnőni az ő szintjükre. Más oldalról megközelítve, ez bárki számára egy izgalmakkal teli új kihívás. Úgy éreztem, hogy készen állok a megmérettetésre.”

Egy fiatal játékos iskolaztatása és elszállásolása éves szinten 35-40 ezer euróba kerül, és ebben természetesen még nincsenek benne a Valdebebas üzemeltetési költségei. Amikor Ignacio aláírt, a klub vállalta, hogy abban az évben kifizetik a lakhatásával, utazásával és taníttasával járó költségeket. Még zsebpénzt is kapott, havonta 200 eurót. Néhány tengeren túlról érkezett fiatal esetében a klub arra is hajlandó, hogy az egész családot Madridba költöztesse, lehetőleg egy, az edzőközponthoz közeli lakásba.

Ignacio egyik társa 500 eurót kapott minden hónapban, hogy a klubot szponzoráló cégek termékeire költse el azt a pénzt.Olyan is volt, hogy az egyik srác egy új Audit vásárolt, pedig még nem is volt jogosítványa. A gyerekekből egyik pillanatról a másikra válik tinisztár, de csak a legjobbak tudnak megküzdeni az addig elképzelhetetlennek tartott gazdagság velejáróival.

„Ha fiatal vagy, akkor könnyű megfeledkezni a szenvedélyről, a játék élvezetéről. Akkor már úgy tekintesz a mérkőzésekre, mint pénzforrásra,” - emlészik vissza Roberto Rojas, aki 11 évesen érkezett a csapathoz, az 1990-es években az első csapat tagja volt, később pedig az akadémián edzősködött hat éven keresztül. „Ha képbe kerül a pénz, akkor nagyon erősnek kell lenni mentális szempontból, hogy ne csábulj el.”

„Olyan játékosokról van itt szó, akik nem rendelkeznek elegendő tapasztalattal egy ilyen helyzet kezeléséhez. Egyik nap interjúra kérnek fel egy újságíróval, másik nap egy TV-s műsorba kapsz meghívást.Ezek ilyen fiatalon sokszor nehéz dolgok. Hamarosan képbe kerülnek az ügynökök, velük pedig előbb-utóbb érkezik a „nagy pénz” is. Sokan egoistákká válnak. Ahogy mondtam, nehéz az ehhez hasonló helyzetekhez alkalmazkodni anélkül, hogy feladnád önmagad.”

A La Fábricában Ignacio és társai szigorú napirendet követtek a mindennapokban. Edzés, iskola, étkezés és lefekvés. A kicsinyes, perverz kegyetlenkedésektől az életreszóló barátságok születéséig minden megtalálható volt az akadémia falai között.

„Emlékszem, egyszer egy srác bepisilt alvás közben. Csak nevettünk rajta, de valójában fogalmam sincs arról, hogy mit érezhetett akkor az a fiú. Egyedül volt, távol a szüleitől, mindössze 13 évesen. Az ottaniak fele rendszeresen űzött gúnyt belőle.Visszagondolva biztosan nagyon nehéz lehetett neki. Hogyan bírkozhat meg ezzel bárki ilyen korban?”

„Sokan nem tudták elviselni a nyomást. Gyakoriak voltak a verekedések. Két fiúnak, akik valójában nagyon jó barátok voltak, az volt a szokása, hogy magukra zárják az ajtót és összeverik egymást. Hatalmas nyomás, rengeteg tesztoszeron, rivalizálás a játékosok között…”

45 perc volt eljutni az edzésekre, Ignacio pedig motivációs dalokkal őrizte meg saját lelkesedését. Minden odaúton meg kellett győznie magát arról, hogy igazán akarják őt és van értelme folytatni. A szezonja nemcsak a munkáról, hanem a sérülésekből való felépülésekről is szólt: gyakori vendég volt az íngyulladás, izomhúzódás, bokaficam. Ignacio szerint ezek a dolgok részben a nem megfelelő minőségű táplálkozásnak, részben pedig a rendszertelen alvásnak köszönhetőek. Ő maga is sajnálja, hogy nem jutott több idő a játékosok által elszenvedett sérülések okainak feltárására, ugyanakkor azt is elmondta, hogy az akadémián dolgozó orvosok elsőrangúak voltak a kezelésben.

A La Fábrica orvosai rendelkezésére álló forrásokat az egész La Liga irigyli. „Madridban vannak a legmodernebb gyógyítási lehetőségek a sportorvoslás terén,” - meséli Juan Muro Zabaleta, aki a Real Madrid első csapatánál dolgozott fizioterapeutaként 1992 és 2015 között. „Ismertségünk révén személyesen kérdeztem erről a Getafe és az Atlético Madrid orvosait. Saját bevallásuk szerint az ottani létesítmények és gépek nem olyan modernek, mint a Real Madridnál. Egyszerűen elképesztő! A klub, a létesítmények, a hotel, a lakások… minden elsőrangú.”

Dr. Jaime Abascal (Sanitas La Moraleja Egyetemi Kórház), a La Fábrica egyik orvosa és a sportgyógyászt szakértője szerint az izomsérülések, azon belül pedig a térdproblémák a leggyakoribbak az ifijátékosok között. Elmondása szerint a szokásos módszerek mellett egy különlegesebb tudományterület is rendelkezésére áll az orvosoknak, hogy a lehető leghamarabb játékképes állapotba hozzák a fiatalokat.

„Az elmúlt években rengeteg fejlődés történt a regenerációs terápiák területén. Már elég tudományos alap áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy ezeket a terápiákat is felhasználjuk a kezelések során... Jobb eredmények születnek ezek segítségével.”

Ignacio pályán elért eredményei nem voltak elég jók. A szezon végén elbocsátották. A 23 fős keretből körülbelül még öten jutottak az ő sorsára. Jelenleg az angliai University College London egyetemen tanul jogot. A testvére csoportjába tartozók még kevesebb sikerrel találkozhattak, hiszen a játékosok felét hazaküldték a szezon végén. Ők is csak két szám voltak a statitisztikák világában.

„Versenylovak voltunk,” – hangsúlyozza Ignacio. „Tudtam, hogy kemény lesz, de nem számítottam arra, hogy már ebben a korban is ilyen szintű versengéssel kell megküzdenünk. Őrült verseny volt a játékosok között. A mérkőzéseken egymás bátorítása helyett veszekedtünk egymással, negatív megjegyzéseket tettünk a másik játékára. Ennek következtében a csapattagok közti kémia szinte egyáltalán nem működött.”

„Fiatalok voltunk, de ez nem állított meg abban minket, hogy pszichológiai hadviselést folytassunk a posztonkun szereplő közvetlen riválsaink ellen. Próbáltuk megrendíteni egymás önbizalmát. Rossz gyerekek voltunk, de nem ok nélkül. Gyakoriak voltak az olyan mondatok, mint: 'Azért jöttem ide, hogy itt is maradjak. Keményebben fogok dolgozni nálad. Bármit megteszek mindaddig, amíg te leszel az, aki elmegy, és én leszek az, aki itt marad.' ”

„Csak a legfittebbek élhették túl.”

Ignacio szerint az edzők nem foglalkoztak a gyerekek között kibontakozó, darwini értelemben vett túlélésről szóló versennyel. „Emlékszem egy mérkőzésünkre Parlában. Nem voltam a kezdőcsapatban, így a második félidőben léptem pályára. Nem voltam ott fejben, ezért rosszul játszottam. A mérkőzést követő hétfői edzésre rettegve mentem el.”

„Aznap este ezt mondta az edzőm: 'Ha rajtam múlna, most rögtön hazaküldeném néhányatokat a k-va otthonaitokba.' Képzeld csak el: 15 éves vagy, távol a szüleidtől, tudván, hogy a madridi maradásod egyetlen pillanat alatt veszélybe kerülhet a gyenge teljesítményeid vagy a csapatszellem hiánya miatt… Akkor könnyen átfut az agyadon, hogy talán nem is vagy olyan jó, mint gondoltad. Ilyenkor komoly fájdalmat képesek okozni a szavak.”

Paco Pavón, a 2002-ben Bajnokok Ligáját is nyert belső védő több mint 150 mérkőzést játszott a Real Madrid felnőtt csapatában. Ő 10 évesen csatlakozott a „Gyárhoz”. Pavón maga is elismeri, hogy ez a hely a kemény embereket is még keményebbé teszi, ez pedig beleívódik a saját nevelésű játékosok DNS-ébe. A soha ne add fel mentalitás egyszerűen szükséges mindenki számára, aki komoly dolgokat szeretne elérni.

„A Real Madridnál - a klub bármely csapatában - mindig a legvégsőkig kell harcolni, meg kell próbálni győzni. Sok olyan időszak van, amikor a csapat úgy nyer, hogy valójában nem játszik jól. Az első csapatban, ahol csak és kizárólag profik játszanak, nem sok értelme van az edző fogalmának, hiszen a játékosok már kész labdarúgók. Ugyan elenyésző mértékben tudják fejleszteni a képességeiket, de amit valójában várnak, az az eredmény. Ez üzlet. Győzni kell” – meséli.

„Más akadémiákon a folyamat a legfontosabb, nem az eredmény. De itt, a Real Madridnál, amikor én itt voltam, a legfontosabb mindig a győzelem volt. A játékosok edzése persze kiemelkedően fontos annak érdekében, hogy amikor a játékos az első osztályba került, legyen fogalma arról, hogy valójában miről is szól a futball. A győzelem és az edzés együtt járnak. Egyik nem létezhet a másik nélkül. Mindkettőnek meg kell történnie. Úgy értem, edzheted jól a játékosaidat, de ha nem nyersz, itt az emberek nem lesznek boldogok.”

Pavón a „mesterségét” a La Fábrica régi edzőközpontjában, a Ciudad Deportivában tanulta ki, egy olyan területen, amelyet Florentino az ezredforduló környékén adott el. Okos üzlet volt, amely azzal a fél milliárd euróval segített rendezni a klub tartozásait, valamint Madrid négy üzleti tornya is ennek köszönhető. A tornyok a klub galaktikus igazolásai után kapták beceneveiket: Figo, Zidane, a brazil Ronaldo és Beckham. Ők mindannyian Florentino Pérez első elnöki periódusának meghatározó mérföldkövei voltak.

Hogy a galaktikus igazolásokkal járó kiadásokat ellensúlyozza, Pérez egy tucatnyi saját nevelésű játékossal töltötte fel 25 fősre a keretet ­­– mindannyiuknak jóval alacsonyabb fizetést biztosítva. Ezzel a 2003-04-es szezonra éppen kétszer annyi „hazai” fiú tartozott az első csapathoz, mint az azt megelőző idényekben. A klub akkori imázsmondata Pavón nevét is magában foglalta.

„Florentino alkotta meg a kifejezést: 'Zidane-ok és Pavónok.' Ez velősen fejezte ki az akkori játékospolitikánk lényegét. Voltak egyfelől a zsenik, mint Zidane, őket kiegészítve pedig voltunk mi, az ifjú játékosok, mint Raúl Bravo vagy én. Madridi srác vagyok. Felfoghatatlan érzés volt nekem az, hogy az elnök az én nevemmel képviseltette a Real Madrid akadémiáját.”

Pavón egy hétvégi utánpótlástorna felfedezettjeként csatlakozhatott a Fábricához 1990-ben. Ezen a tornán minden csapat, melyet próbajátékon levő gyerekek alkottak, egy-egy Real-játékosról volt elnevezve az akkori keret nagyjai közül – akik éppen zsinórban nyert ötödik bajnoki címüket ünnepelhették.

Pavón – aki az egykori alvóvárosban, Getafében nőtt föl, ami azóta persze szintén felszívódott, s a „Nagyobb Madrid” része lett – reszketett az idegességtől, amikor megérkezett az utánpótlásba. Kemény volt, mint mondja, bár manapság a gyerekek még nehezebbé próbálják tenni a saját dolgukat.

„Manapság azt látom, hogy már a 10 és 11 éves srácoknak is ügynökük van. Ott a nyomás, amit a fiatalok éreznek azáltal, hogy van egy ügynökük, egy személy, aki követi őket és folyton azt súlykolja beléjük, hogy igen, képesek rá, meg tudják csinálni - sokaknak viszont nem sikerül. A srácok kimennek a pályára és nem érzik jól magukat. Ott az állandó teher, hogy mindig figyeli őket valaki. Az én esetemben ez nem így volt. Élveztem a játékot.”

„Sokkal másabb volt akkor, versenyképesebb a dolog, abban az éretelemben, hogy a fiatalok technikailag nem voltak annyira képzettek. Ma azonban elképzelhetetlen, hogy ne legyél ügyesebb. Korábban sokkal nagyob hangsúly volt a fizikai erőn, több kontakt volt a játékosok között.”

Pavón gyermekévei alatt összemosódott a futball, az iskola és a házimunka. Nappal az osztályteremben volt, esténként szerelő édesapja hordta edzésre a 45 percnyi távolságra lévő központba (egészen 15 éves koráig, amikor már egyedül használhatta a metrót), majd egy késői vacsora, valamint az alvás következett. „Nem játszhattam a barátaimmal, mint a normális gyerekek. Nagy áldozatot kell hozni. Egészen fiatal korodtól kezdve dolgozni kell.”

Az edzéseken versenyhelyzet volt, egy olyan világ, amelyben a nagy hal megeszi a kicsit - pontosan ugyanaz, mint amit Martin tapasztalt 15 évvel később. „Vagy te, vagy a másik gyerek” - emlékszik vissza. „Aztán mikor édesapád azt mondja, hogy jobban kell játszanod, mint ő vagy ő, mert ha nem, akkor elképzelhető, hogy ők fognak előrébb jutni... Ha itt akarsz maradni, akkor versenyezned kell.”

Pavón 20 évesen került az első csapathoz, Vicente del Bosque hívta meg a nagyok közé, aki 1999-ben vette át az irányítást az akadémián töltött éveket követően. Del Bosque egy olyan lakásban lakott, amelyből rá lehetett látni a Ciudad Deportivára, így tudta figyelni, hogy mely játékosok érkeznek korábban az edzésre. Amikor Pavón egyre több időt töltött Figóval, Roberto Carlosszal és Raúllal az első csapatnál, jobban odafigyelt arra, hogy nehogy megelőzzék a sorban, ez pedig elnyerte Del Bosque tetszését.

„A labdarúgás világában már azelőtt sok pénzt kereshetsz, hogy bekerülsz az első csapat keretébe, de a futball szempontjából semmit sem értél még el, így hiába vezetsz egy csillogó autót. Az én időmben nem fordulhatott elő, hogy veszek egy olyan autót, mint amilyen Raúlnak van, annak ellenére, hogy megengedhettem volna magamnak abból a pénzből, amit a Castillában kerestem.”

„Nem fordulhatott elő velem, mert tudtam, hogy Raúlnak már van egy státusza a labdarúgásban, amivel én még nem rendelkeztem. Ha Vicente del Bosque meglátta volna, hogy egy Porschéval járok, megállított volna a kapunál és nem engedett volna be. Tényleg. Megtette ezt néhány játékossal. Nem engedte be őket, mert ez nem felelt meg annak az értékrendnek, amelyet tanítani szerettek volna itt, a Real Madridnál.”

A La Fábrica felderítő hálózata átível az egész világon. A klub vonzereje és a galaktikus imázs jelentős befolyással bíró tényezők, ha le kell nyűgözni a legnagyobb tehetségeket. „Itt játszanak a legjobb játékosok, így 10-11 évesen úgy érzed, hogy a Real Madrid játékosa akarsz majd lenni.” - mondja Pavón.

„Aztán mindig vannak olyan játékosok is, akik azt mondját, hogy 'Hé, a Real Madrid meg akar szerezni', de vannak más csapatok is, mint például a Granada vagy az Almería. Ők mérlegelni fogják a lehetőségeiket. Talán az egyik csapat sok pénzt ajánl majd nekik, a Real Madrid pedig nem, ugyanakkor a Real Madrid a legjobb hely arra, hogy tanuljon az ember, így természetes, hogy ezt fogja választani.”

Luis Ramis, aki az 1990-es évek elején védőként játszott a Real Madridban, majd 2006 és 2016 között a LaFábricánál tevékenykedett, azt mondja, hogy nincs túl nagy különbség az edzések stílusa és minősége között a Real Madridnál és más spanyol akadémiáknál, mint például az Atlético, a Sevilla vagy a Barcelona neveldéje.

„A Real Madridnál az a fontos, hogy tudd irányítani a labdát, tudj játszani az ellenfél térfelén, legyen meg benned a vezetői ösztön. Ebben a Real Madrid és a Barcelona fiataljai is egyformák. Mind uralni akarják a mérkőzést, mind főhősök szeretnének lenni, támadni, kezdeményezni akarnak az első perctől. Ilyen vágyakkal telve edzenek.” – meséli.

A La Fábrica egy tipikus edzése egy cicázásból (ami bemelegítésre szolgál), a védekezésből támadásba való átállásnak gyakorlásából, a labdatartás gyakorlására szolgáló gyakorlatokból, taktikai feladatokból, valamint az edzés csúcspontjából, egy mérkőzésből áll, amely során a játékosok még jobb kapcsolatot építhetnek a labdával.

Az edzők azon dolgoznak, hogy szimulálni tudják a különböző meccs-szituációkat, és olyan gyakorlatokat készíthessenek, amelyek a feltételezett forgatókönyvön alapulnak. „A gyakorlatok versenyképesek. Olyan feladatokat végzünk, amelyek az orientáción és a passzokon alapulnak. Sokat dolgozunk a játékosok helyezkedésén, valamint az alapvető taktikai elemeken is. Ez mind összefüggésben áll azzal, ami vasárnap a pályán történik.” - mondja Ramis.

Létezik egy standard edzésterv is a hét napjaira lebontva: hétfőn könnyített munkát végeznek azok, akik játszottak a hétvégén, és „kompenzáló edzést” azok, akik nem. A kedd pihenőnap. Szerdán és csütörtökön a labdás feladatoké, taktikai gyakorlatoké a főszerep. „Pénteken és szombaton,” - fejti ki Ramis, „a lövéseket, fordulásokat, különbötő akcióhelyzeteket gyakoroljuk. Ezek mindig kapcsolatban állnak a szerdán és csütörtökön elvégzett munka taktikai oldalával.”

A La Fábrica hosszú történelme egészen az 1950-es évekig nyúlik vissza. Akkor már számos akadémista szerepelt az első csapatban, például Juan Santisteban, aki 4 BEK-győzelemben is szerepet vállalt az évtized végén. Később, az 1966-os Bajnokcsapatok Európa Kupája győzelem idején három olyan saját nevelésű játékos is volt a kezdőcsapatban, akik a spanyol válogatottban is alapembernek számítottak, köztük Manuel Sanchís.

Manuel fia, a legendás Manolo egyike volt a Keselyű Ötöse tagjainak: öt lenyűgöző La Fábrica-kadétról van szó, akik éveken keresztül kápráztatták el a Bernabéut az 1980-as években. A csapatkapitány akkor éppen Manolo Sanchís volt, aki 32 év várakozás után újabb Bajnokok Ligája-győzelemre vezette a királyi gárdát 1998-ban.

Az ezt követő évtizedekben még rengeteg kiváló játékos érkezett az utánpótlásrendszerből, mint például Raúl és Iker Casillas. A jelenlegi csapatból a „Gyár” legékesebben csillogó ékköve talán Dani Carvajal, akit 2004 májusában az a megtiszteltetés ért, hogy lefektethette a Valdebebas megnyitó ünnepségén a jelképes alapkövet. Dani még csak 12 éves volt ekkor.

Az előkelő névsor ellenére a La Fábrica a közelmúltban kénytelen volt a Barcelona sokat dicsért akadémiájának, az 1979 óta létező La Masiának az árnyékában élni.

A 2010-es johannesburgi világbajnokság döntőjében 7 Katalóniában nevelkedett játékos is szerepelhetett a spanyol válogatottban: Andrés Iniesta, Carles Puyol, Gerard Piqué, Xavi Hernández, Sergio Busquets, Pedro és a csereként pályára lépő Césc Fabregas. Lionel Messi szintén La Masia „termék”, hiszen 2001-ben, 13 évesen csatlakozott a Barcelona utánpótlásához.

10 évre visszamenőleg mindig több saját nevelésű játékos szerepelt a Barcelona csapatában, mint a Real Madridnál: 12-7 (2007-2008); 11-7 (2008-2009); 11-4 (2009-2010); 12-6 (2010-2011); 11-5 (2011-2012); 17-5 (2012-2013); 17-9 (2013-2014); 12-7 (2014-2015); 12-7 (2015-2016); és 10-8 (2016-2017).

Ugyanakkor Spanyolországban a La Fábrica szerepel jobban. A jelenlegi szezonban 41 Madridban nevelkedett játékos található a La Ligában, a La Masia viszont „csak” 30 futballistával képviselteti magát a spanyol első osztályban. Ez az arány a második divízióban sem változik: 28-an a La Fábricából, 21-en a La Masiáról. Jól látszik tehát, hogy statisztikailag a La Fábrica neveltjei nagyobb karriert futnak be. A propaganda háborút viszont úgy tűnik, hogy a Barcelona nyerte.

„A La Masia valahogyan egy nemzetközileg elismert márkává vált, míg a La Fábrica nevét sokkal kevesebb ember ismeri,” - magyarázza Phil Kitromilides, aki a Real Madrid TV-nél dolgozik műsorvezetőként. „Természetesen ez valahol egy logikus folyamat is, hiszen a La Masia egyszerre ontott ki magából 6-7 világklasszis játékost, akik nagyon komoly sikereket értek el a közelmúltban. Ez valóban lenyűgöző.”

„A két klub közti összehasonlítás során gyakran felmerül az is, hogy a Real Madrid több pénzt költ el játékosokra, mint a Barcelona. Mondani sem kell, ez a legtöbb emberből negatív érzéseket vált ki, hiszen azt gondolják: 'A Real Madrid mindig csillagászati összegeket költ el az aktuális sztárokra', pedig a valóság az, hogy számos játékos van jelenleg is a felnőtt csapatban, akik az akadémián nevelkedtek. Álvaro Morata, Carvajal, Nacho, Lucas Vázquez, Casemiro, vagy a nemrégiben eladott Jesé… de az emberek róluk mindig megfeledkeznek.”


Hozzászólások

Tabella