Jesús Vallejo: Tisztában vagyok azzal, hogy a Real Madrid figyel engem

Jesús Vallejo a spanyol U21-es válogatott alapembere és a jelen egyik legnagyobb védőtehetsége. A játékos a Zaragoza utánpótlásában nevelkedett, kitűnő képességeinek köszönhetően azonban végül Madridban találta magát. A jelenlegi idényt a Bundesligában, az Eintracht Frankfurt csapatában tölti kölcsönben, ahol sikert sikerre halmoz. A MARCA készített interjút a játékossal.

Ez az első éved, amit Spanyolországon kívül töltesz, mégsem maradnak el a sikerek. Hogyan lehetséges ez?
Ez a csapat érdeme elsősorban. Az edzőnk, Niko Kovač mindig azt mondja nekünk, hogy az egyéni fejlődéshez a csapatszinten nyújtott jó teljesítmény a kulcs. Úgy gondolom, hogy ebben a szellemben kell futballoznunk a szezon során, és szerencsére ez eddig sikerült is. Ha így folytatjuk, akkor fejlődni fogunk.

Amikor ideigazoltál, erre számítottál?
Lehetetlen és felesleges jóslásokba bocsátkozni a karácsonyi szünet előtt. Szerettem volna a legjobb tudásomhoz mérten teljesíteni és minél több mérkőzésen pályára lépni. Más célom nem volt.

Van különbség az előző együtteseidben tapasztalt futball és a Bundesliga között?
A Bundesliga és a spanyol másodosztály közötti legnagyobb különbség az intenzitás. Leggyakrabban a második félidőben is szokatlanul nagy az iram, ez pedig megköveteli a játékosoktól, hogy a csúcson legyenek fizikai szempontból. Általában nagyon elfáradunk a mérkőzések végére.

És mit tartasz a legérdekesebbnek ebben az új környezetben?
A ritmusváltásokat. Az edzéseken rengetegszer van olyan gyakorlat, hogy szándékosan elveszítjük a labdát a középpályán, hogy gyakorolhassuk a sebességváltásokat és a letámadást a játékszer visszaszerzéséhez. Ez jellemző a legtöbb együttesre itt. Természetesen vannak labdatartásra alapuló feladatok is. Ha a csapatodnál van a labda, akkor többet pihenhetsz.

Mi a kulcsa annak, hogy ilyen magabiztos játékot nyújtasz egy új helyen?
Az egyik fő oka ennek az, ahogy a csapatunk dolgozik. Jó eredményeket érünk el, élvezzük a játékot, az edzőnk pedig nem habozik dicsérettel illetni a játékosait. Ez önbizalmat ad mindenkinek. Egy másik fontos ok a kiváló erőnléti felkészültségem.

És milyen volt megszokni az életet Németországban?
Sok dolgok hiányzik. A családom, a barátnőm, a barátaim…. de ez egy kényszerhelyzet, így hozzá kellett szoknom. Igazság szerint vannak nehéz napjaim, de összességében jól érzem magam itt és rengeteg új dolgot tanulok minden nap.

Tehát tulajdonképpen ez olyan, mint egy Erasmus kiruccanás.
Nos, igen… Erasmus a futball világában. Nagy fegyelmezettséget igényel ez az új helyzet tőlem.

És a nyelv?
A nyelv eléggé nehéz, de jól megy.

Milyen mondatok hangzanak el a szádból a pályán?
„Irány kifelé!” Általában ez. Ez azért jó, mert az egész csapat tudja, hogy mi fog következni, így összehangoltan tudunk mozogni. Ugyanakkor a védelem vezére nem én vagyok, hanem Abraham. Nagyon szerencsés vagyok, hogy vele játszhatok. Ő argentin, de már sok éve itt van Németországban, emellett pedig a második számú csapatkapitány Franfurtban. Sokat tanulok tőle.

Mire gondolsz, amikor a videós elemzéseken olyan játékosokat figyelsz, mint Robben vagy Halilović?
Igen, valóban láttam már őket a mérkőzések előtti videókon. Próbálok csúcsformában maradni erőnlétileg és követni az edzőm utasításait az ellenfél játékosaira vonatkozóan. A futballban improvizálnod kell a legtöbb helyzetben, de nagyon sokat gyakorlunk mindent, egy az egy elleni szituációkat is. A mindennapos tréningek és a tapasztalat segít hozzá ahhoz, hogy minden helyzettel és ellenféllel megbírkózz a mérkőzések alatt.

Spanyolországból úgy tűnik, hogy a Bayern Münchennek nem akad ellenfele a Bundesligában.
De nem ebben az évben. Minden nagyon szoros. Ott van a Lipcse fantasztikus szezonkezdése például. Más csapatok, mint a Schalke vagy a Leverkusen talán nem a remélt módon vágtak bele az új idénybe, de biztosan formába lendülnek majd a későbbiekben. Nagy bennük a potenciál, így bármelyik csapat orra alá képesek borsot törni. Ez a Bundesliga szépsége: minden mérkőzés kétesélyes.

De azért követed a spanyol bajnokságot, nem?
Természetesen. Két csapat mérkőzéseit követem elsősorban. Talán nem lep meg senkit, ha elárulom, hogy ez a két együttes a Real Madrid és a Zaragoza. Ha csak tehetem, megnézem a találkozóikat. Sajnos az időpontok néha egybeesnek a mieinkkel, de olyankor megnézem az ismétlést. Nagyon szenvedélyesen viszonyulok a spanyol futballhoz.

Gyakran keresnek meg a Real Madridtól?
A távozásomkor azt mondták, hogy állandó figyelem fogja kísérni a karrierem alakulását. Nem hívnak fel minden héten, de én pontosan tudom, hogy figyelik a teljesítményémet. Legtöbbször az orvosi csapattal beszélek, akik rendszeresen adnak étkezéssel és fizikai felkészüléssel kapcsolatos tanácsokat. Velük általában minden héten telefonálok legalább egyszer.

Mi az álmod?
Ezt már sokszor elmondtam. Azért szerződtem a Real Madridhoz, mert az az álmom, hogy egy nap ott fogok játszani. Sok érzés kavarog bennem, mert az álmodozás mellett a jelenre is fókuszálnom kell. Ha nem az lenne most a legfontosabb számomra, hogy miként alakul a helyzetem az Eintrachtnál, akkor nem járnék jó úton. De ahogy mondtam, a célom egyértelmű.

Világos. Mit gondolsz a Real Madrid jelenlegi védőiről?

Egy októberi interjúban azt mondtam, hogy Madridban játszik a világ négy legjobb belső védője. Ezt ma is ugyanígy gondolom. Sergio Ramos tankönyvi példája a vezér szónak. Elképesztői képességei vannak, ő pedig vakon bízik ezekben. A döntő pillanatokban szerzett góljai is jól bizonyítják a hitét. Varane nagyon gyors és remekül zárja a réseket. Pepe lehengerlő fizikummal rendelkezik és taktikai szempontból nézve mindig a megfelelő pozícióba helyezkedik. És ott van Nacho… ő nagyon sokoldalú játékos. Láthattuk, hogy a védelem minden pontján kiváló teljesítményre képes.

Beszéltél már Lopeteguivel a válogatottságról?
Nem igazán. Tisztában vagyok azzal, hogy még nagyon fiatal játékos vagyok és rutintalannak számítok. Apró lépésenként szeretnék haladni a futball minden területén, a következő lépés pedig a lengyelországi U21-es Európa-bajnokság. Kemény volt a kvalifikáció, de az ottani mérkőzések még keményebbek lesznek.

Sokan mondják, hogy Ramos és Piqué után a válogatott következő nagy párosa Vallejo és Meré lesz.
Nagyon jól kijövünk az U21-eseknél, emellett pedig barátok is vagyunk Jorge Merével. Csodálatos lenne vele játszani a válogatottban, de erről nem mi döntünk.

Nem gondolod, hogy minden túl gyorsan történik körületted?
A futballban hatalmas különbség van az egy helyben stagnálás és a lassú fejlődés között. Az első sokkal rosszabb. Fokozatosan kell fejlődnöm, de ha gyorsan változnak a dolgok, akkor nekem is gyorsan kell alkalmazkodni. Próbálom a legjobbat nyújtani minden területen.

Ki volt az eddigi legnehezebb ellenfeled?
Talán Müller. Ő nem igazi kilences. Elég furcsán mozog, de nagyon nehéz követni őt. Nagyon jól kapcsolódik be a labdakihozatalokba, a passzolgatásokba és a befejezésekbe is. Mivel korábban még soha nem kerültem vele szembe, nem volt egyszerű dolgom ellene. Nagyon sokoldalú játékos.

Mi volt az a gyerekkori ajándékod, ami a legnagyobb hatást tette rád?
Elég későn kedveltem meg a focit. Jobban szerettem az autókat. Az egyik Karácsony alkalmával rengeteg videokazettára felvett epizódot kaptam az Óliver y Benji (magyarul: Tsubasa kapitány) nevű rajzfilmből a nagyapámtól. A szereplők által véghezvitt eltúlzott és lehetetlen trükkök miatt szerettem végül bele a futballba.

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK