2017. szeptember 20., szerda

A 2016-os év értékelése a szerkesztőség szemével

  • A penamadridista csapata
  • 2016.12.29. 13:41
Az Egytől egyig rovat sikerén felbuzdulva úgy gondoltuk, kíváncsiak lennétek arra, hogy hogyan értékelnék a szerkesztőség tagjai a 2016-os esztendőt, amelyet épp most készülünk magunk mögött hagyni. A forma eltér majd a jól megszokottól, hiszen most nem a csapat játékosait pontozzuk majd, hanem a szerkesztőség tagjai mondják el a véleményüket a csapatról, illetve a kiemelkedő teljesítményekről, a legjobb és legkevésbé jó játékos-performanszokról.

D. Gergő (menizdoar):

A 2016-os év értékelése: Visszaemlékezve a tavaly januári állapotokra két dolog jut eszembe. A hitetlenség és a remény. Előbbi azért, mert nem akartam, nem tudtam elhinni, hogy két olyan gyönyörű év után, Ancelotti személye után képes volt a vezetőség Rafa Benítezre bízni a Real Madridot. Féltem, ismét egy olyan hullámvölgy jön a klub életében, amiből Carlóval épphogy kilábaltunk. Minden egyes mérkőzésnek úgy ültem neki, hogy nem, ezt nem akarok elhinni, nem akarok újabb 12 évet. Aztán körülbelül ezen a ponton költözött be a fejembe a remény. Mert ha ezt én és még több millió szurkoló észrevette, akkor nincs az az érdek, amiért a vezetőség kitartson Benítez mellett. És tényleg nem volt. Pérez amilyen bátrat húzott Ancelotti menesztésével majd Benítez kinevezésével, legalább ilyen bátorságot mutatott, amikor évközben Zidane-ra bízta a világ legnagyobb csapatát. Zidane-ra, a legendára, aki épphogy megszerezte az edzői papírjait. Ennek ellenére bennem semmiféle kétely nem ébredt, és azóta sincsenek álmatlan éjszakáim. A legjobb embert választották erre a feladatra. Átgondolt döntés minden tekintetben. Emlékszem Zidane tekintetére a sajtótájékoztatón, olyan elszántság és magabiztosság volt benne, hogy csak arra gondolhatott mindenki: megvan az EDZŐNK. És a munkája, az elvárások három hónap alatt beértek. Rendbe rakta az öltözőt, kialakított egy rendszert, amit azóta is tökéletesít, hátrányból vertük a Barcelonát a Camp Nouban és megnyertük a Tizenegyediket. Ha pedig egy héttel tovább tart a bajnokság, az is a miénk lett volna. De ugye a futballban nincsen "ha". Ezért maradnak a tények: bátran forgatja a csapatot, lehetőséget ad a fiataloknak, és eljutott oda a csapat, hogy Bale, Modric, Cristiano és Kroos nélkül is hozza a meccseket. Hogy néha szerencsénk volt? Lehet, de ahogy a szép magyar futballközhely tartja: csak jó csapatnak van szerencséje. Azóta még két trófea került a vitrinbe, és tavasz óta nem kapott ki a csapat. Ezeket a dolgokat nem kell megmagyarázni. Az idei évben ennyi volt, ebből mindent kihoztak Zidane és a játékosok. És amilyen magabiztos bólintással könyveltem el a francia mester kinevezését, ugyanilyen magabiztosan tekintek a jövőre.

Az év játékosa: Az év játékosa nálam a csapat volt. Mindig valaki hozzátette azt a plusz a kötelezően elvártan kívül, ami sikerekhez vezette a Real Madridot. Gondolok itt Ramos kései góljaira, Cristiano jelenlétére, Bale góljaira, Lucas sokoldalúságára, Keylor formájára, vagy épp Carvajal lendületére. Viszont, ha egy embert kell mondanom, ő nem lehet más, mint Toni Kroos. Olyan szinten precíz a német, hogy most nem is találom erre a megfelelő szót. Közel minden meccsen pályára lépett, és olyan magabiztossággal, pontossággal és hatékonysággal végzi a munkáját, mint senki más a csapatban. Lehet nem olyan látványos, mint Modric vagy Kovacic játéka, lehet nem olyan betonszilárd, mint Casemiro (a sérülése előtt), de ebben semmi meglepő nincs, hiszen más típusú játékosok. De, amit ő tud, azt minden megmozdulásával bizonyítja. Régóta hiányzott már egy ilyen játékos a középpályára. Intelligens, technikás, megbízható emellett pedig folyamatos fejlődik. Javult a védekezése és (valószínűleg Zidane kérésére) a támadásokban is nagyobb szerepet vállal, főleg aváratlan megindulásaival. És persze nem hagyhatjuk ki, hogy átlagban bőven 90% feletti a passzpontossága, hihetetlenül érzi a pontrúgásokat és a középpályán végzett munkája is példaértékű. Persze volt egy pár hetes sérülése és műtéte, de ki emlékszik már arra? Egy gép. Na, csak megtaláltam a megfelelő szót.

Az év meglepetés-játékosa: Ebből szerencsére több is volt. Lucas, Mariano és Kovacic. De hármuk közül is a horvátot emelném ki. Benítez kérésére érkezett, sokan nem ismerték a játékát, pedig az Interben fiatal kora ellenére is meghatározó ember volt. Egy olyan csapatba, egy olyan középpályára érkezett meg, ahol tényleg csak a legjobbak maradnak állva. De Mateo nem csinált semmi mást, csak tette a dolgát és várt a lehetőségre. Folyamatosan azon dolgozott, hogy minél előbb és minél jobban felvegye a ritmust, megértse az edző elgondolásait. Csendben dolgozott, és a munkája kifizetődött. Szemmel látható volt rajta a fejlődés. Mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtott, és a sérülések miatt máris alapembere lett a csapatnak. Olyan fejtörést okozott Zidane-nak, hogy bárkihez nyúlhat a kispadon, hiszen biztos az új lendület. Az ilyen tehetséggel és lelkiismerettel megáldott játékosok előbb vagy utóbb, de kivívják az elismerést. Csak így tovább, Mateo!

Az év csalódása: Az a két a vereség. Komolyra fordítva a szót: Danilo és James. Előbbi főleg azért, mert sokkal többet vártam tőle (igaz, minden csalódásnak ezek az elvárások az alapjai). Danilo sokáig élvezhette az újonc, sőt, a milliós újonc szerepét. Folyamatosan lehetőséget kapott annak ellenére is, hogy a padon ott ült a madridizmus jobbhátvédbeli megfelelője, Dani Carvajal. És Danilo nem tudta bebizonyítani képességeit, ami egyébként nem is baj, mert Carvajal csak még jobb lett ettől a versengéstől. Ettől függetlenül, várom még azt a Danilót, akit a Portóban láthattunk.
A másik választottam James. Nem azért, mert divat lett őt megtalálni, ha jól teljesít, ha nem. Hanem azért, mert emlékszem arra az eufóriára, amit 2014 nyarán éreztem, amikor a vb felfedezettjeként Madridba igazolt. Mert Madridba kellett igazolnia. Mindene megvan ahhoz, hogy a Real Madrid meghatározó játékosa legyen, de ő nem él ezzel. Lehet fogni az edzőváltásokra, a kevés játéklehetőségre, bármire, de ezek csak üres kifogások, melyek mögött csak féligazságok állnak. James szemmel láthatóan nem volt képes alkalmazkodni az új helyzethez, helyzetekhez, emiatt fejben teljesen kiesett a ritmusból, és ez a pályán is látszik. Tudása megkérdőjelezhetetlen, de szerintem még egy féléve lesz ezt Madridban bizonyítani.

Várakozások a 2017-es évre vonatkozóan: Végre meg akarok élni egy triplázást, aztán egy hat kupás szezont. Ehhez pedig az kell, hogy ugyanilyen következetes munkát végezzenek a srácok és Zidane. A csapat nagyon összeállt, nagyon jó ez az új út, amin elindultunk. Tökéletes a csapat összetétele: fiatal, feltörekvő tehetségek, zsenik és vezérek. És ehhez még nyáron csatlakozhat Vallejo, esetleg Marcos Llorente. Bízom benne, hogy továbbra sem hagyja el a csapatot a szerencse, és remélhetőleg most tavasszal sikerül az őszinél is nagyobb hajrát csinálni. Ez pedig három trófeát fog eredményezni. Természetesen vannak hibák, vannak rosszabb napok, de a végén úgyis az számít majd, hogy ebből milyen gyorsan sikerül felállni és előnyt kovácsolni. 2017 szóljon a Real Madridról.

É. Csongor (Veidt):

A 2016-os év értékelése:
Véleményem szerint jó évet zártunk a trófeák és főként az azokért való harcban levés terén. Zidane erőt, és ami még fontosabb, reményt adott a csapatnak az érkezésekor, ez pedig egyértelműen látszik az eredményeken is. Három trófeával lett gazdagabb a csapat 2016-ban, azt hiszem Benítez munkássága után ennél jobb évzárásról senki sem álmodhatott volna. Természetesen vannak hibái a csapatnak, de a legfontosabb tulajdonságban a legmagasabb szintet képviseli a Real Madrid, ez pedig nem más, mint a mentális erő. Ezzel lehet kupákat nyerni. Én 8 pontot adok a csapatnak az évre, és úgy érzem, valami legendás dolog születésének vagyunk szemtanúi.

Az év legjobb játékosa: Nem könnyű választani, mert számos nagyszerű egyéni teljesítménnyel volt gazdagabb a csapat az évben. Kis mérlegelés után az én választottam Toni Kroos. Úgy gondolom, jelenleg nincs nála jobb és gyorsabb döntéseket hozó játékos a világon. Nagyon sokoldalú játékos: mesterien űzi a mezőny irányítását és a tempó diktálását, jól védekezik, egy középpályáshoz képest sok labdát szerez, ugyanakkor labdát szinte soha nem ad el, illetve elképesztő fizikummal rendelkezik. Horvát kollégája mellett sem mennék el azért szó nélkül, mert ezt a rengeteg varázslatot nem hinném, hogy valaha is el fogják felejteni a madridisták. Összességében azért szorult Toni mögé a listámon, mert elég sokat volt sérült hozzá képest. Isco talán több kulcspasszot oszt ki, James talán nagyobb gólokat lő, de kanyarban sincsenek az említett két úriemberhez képest. Ők a „tökéletes középpályás” megtestesítői.

Az év meglepetés-játékosa: Számomra megkérdőjelezhetetlen Lucas Vázquez helye. Bevallom, nem jósoltam neki túl hosszú madridi karriert, mikor kölcsönbe került 2014-ben, de kiváló játékával szerencsére kivívta a vezetőség figyelmét, azóta pedig újból és újból rám cáfol. A szezon elején még felhúzott szemöldökkel figyeltem a játékát, de az álomszerű debütáló góljakor valami megváltozott bennem. Amilyen könnyedséggel szelídítette meg Bale passzát, ahogy tombolt a Bernabéu… akkor éreztem először, hogy igen, ennek a srácnak helye van Madridban. Azt hiszem, nincs nála a világon jobb csereember statisztikai szempontból, viszont én azok táborába tartozom, akik kezdőként sem találnak benne túl sok kifogásolnivalót. Talán nem mindig veri meg az emberét sokszor egy-egy mérkőzésen, de a futómennyisége és a mezőnymunkája nagyon sokat ad a csapatnak. Összességében örülök, hogy Bale sérülésével olyasvalaki kapta meg a helyét a gálacsapatban, mint ő. Jobb helyen nem is lehetne a 17-es mez.

Az év csalódása: Akarva-akaratlanul egy játékos jut eszembe a kérdés hallatán: Danilo. Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy a tavalyi éve botrányosan gyenge volt, élen a Wolfsburg elleni minősíthetetlen produkcióval. Hálás vagyok neki a Bajnokok Ligája döntőjén megmentett labdáért, sőt, nyáron még én is a védelmére keltem. Portugáliában már bebizonyította, hogy azért tud ő futballozni, ráadásul érkezése óta példás hozzáállást tanúsít minden téren, de ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Jól indult számára az új szezon, de úgy tűnik, nem képes túllépni a saját árnyékán, így most már én is azt mondom, tovább kell rajta adni a lehető leghamarabb. Ezt a teljesítményt Nacho a legrosszabb napjain is felülmúlja.

Várakozások a 2017-es évre vonatkozóan: Hogy mit várok 2017-től? Sikereket. Ha a bajnokság-BL-kupa trióból akár csak kettőt sikerülne behúzni, én abszolút elégedett lennék ezzel a szezonnal. Szeretném továbbá, ha Zidane taktikai szempontból is képes lenne minőségi előrelépésre, ennek szerencsére már mutatkoztak többször is jelei, például a városi derbi alkalmával. Amit még szeretnék megemlíteni, az Marcos Llorente és Vallejo közelgő visszatérése a csapathoz. Ők ketten világklasszis játékosokká fognak válni, én pedig nagyon szeretném, ha Madridban történne mindez.

Gy. András:

A 2016-os év értékelése: Ha röviden szeretném értékelni az évet, akkor azt mondanám, hogy pozitív csalódás volt. De csak abban az értelemben, hogy nem számítottam a Benítez-éra után ilyen mértékű javulásra ilyen rövid idő alatt. Mondanám, hogy rég nem látott mélységekben volt a csapatmorál, de a Mourinho-éra vége nem volt olyan rég. Amikor Zidane-t kinevezték, bevallom őszintén, volt bennem némi kétely, de nem az edző személyisége, rátermettsége, tudása, stílusa és a klubhoz való illeszkedése miatt, hiszen ezeken Zizou esetében nem lehet fogást találni. Az egyetlen ok a tapasztalatlanság volt. Viszont nagyon bíztam a sikerében, illetve nagyon akartam is azt, hiszen annak idején imádtam nézni a francia játékát. Amikor megtörtént a váltás, és a srácok elkezdtek szárnyalni, éreztem, hogy jó úton haladunk. Láttam az arcokat, a gesztusokat a meccseken, az edzéseken, és éreztem, hogy jó az irány. Ilyen jellegű pozitív hangulatot utoljára Ancelotti alatt láttam a csapaton belül. És annak tudjuk, hogy mi lett a vége. A bajnokságban óriási katalán mázli kellett ahhoz, hogy ne a Real Madrid legyen a 2015-16-os bajnok, a BL-ben viszont lényegében megállíthatatlanok voltak a srácok. Hihetetlen tavaszi idényt láthattunk. Nyáron folytatódott minden, viszonylag nyugis átigazolás idényt éltünk át, ami a Real Madrid esetében meglehetősen szokatlan érzés. Az azóta eltelt időre pedig a legjobb jellemzés talán a következő: elfelejtettük, hogy milyen az, ha kikap a csapatunk. Lehet, hogy vannak, akiknek nem tetszik, amit Zidane csinál, szerencséről prédikálnak, de a történések valahogy mindig a franciát igazolják. Emlékszem olyan meccsekre, amiknél nem értettem egyet a felállással, a cserékkel, vagy épp a cserék elmaradásával, de kikapni sosem kaptunk ki ezeken az összecsapásokon, sőt, általában nyert a csapat. Év elején még nem számítottunk BL-győzelemre, de most már az sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezzel a kerettel, ezzel a csapatszellemmel, ezzel az edzővel mi lehetünk az elsők, akik meg tudják védeni a címet. Sőt, én most „titokban” triplázásban reménykedem.

Az év legjobb játékosa: Azt gondolom, hogy ha egy ilyen kategóriánál nincs olyan játékos, akinek a neve azonnal beugrik, és rá tudom vágni, hogy igen, ő az, akkor annak oka van. Itt most az oka az, hogy nagyon sok emlékezetes teljesítményre emlékszem az elmúlt évből, és nem tudok közülük olyat választani, akit szívesebben jelölnék erre a kategóriára. Muszáj a csapatot mondanom, mert amit a srácok Zidane irányításával véghezvittek, az igazi csapatmunka volt.

Az év meglepetésembere: Lucas Vázquez. Na, ő az a játékos, akit úgy jellemeznék: ízig vérig madridista. A kis spanyolban olyan energia van, hogy öröm nézni minden egyes mozdulatát, minden egyes gólörömét, ünneplését. Ő az egyik, aki miatt még elhiszem, hogy ezen a szinten a foci még többről szól, mint a pénz. Kicsit csalóka a választásom, mert nem számomra meglepetés, hanem ahogy észrevettem a sajtó és nagyon sok szurkoló számára. Már korábban is látható volt, hogy nem egy átlagos játékossal van dolgunk, robbanékony, hihetetlenül technikás és csupa szív. Több poszton is számolt már vele Zidane, kezdőként és csereként is egyaránt megállta a helyét. Sokszor ő az, aki meghozza a kellő lendületet a csapat játékába. A BL-döntőben bevállalt első büntetőt pedig sosem fogom elfelejteni neki, ahogy azt sem, hogy mennyire lazán közelített a büntetőponthoz, a labdát az ujján pörgetve, hogy ezzel is erőt adjon a többieknek. Így tovább, Lucas!

Az év csalódása: James Rodríguez. Számomra nagy csalódás a kolumbiai. Egy átlagos játékos esetében elegendő lenne az, amit tőle láttam ebben az évben. De James nem egy átlagos játékos. Ezt, ha máshol nem, az első madridi idényében láthattuk. Nekem nem kell az üres kifogás, hogy Zidane nem játszatja, meg Zidane nem találja meg a helyét. Egy ilyen kaliberű futballistának nem kell elfelejteni focizni, ha épp egy új, és a megszokottól talán nem is annyira eltérő szerepben találja magát, ahogy szintén nem befeszüléssel, balhékkal kell reagálni az ilyen esetekre. A legjobb példa erre Di María. Ancelotti alatt a kis argentin olyat tett, amire minden hasonló helyzetben lévő játékosnak példaként kellene tekinteni. Egy számára idegen poszton játszva csapata egyik legjobbjává fejlődött, majd óriási szerepe lett a Tizedik megnyerésében. Ezt várnám a kolumbiaitól. A nagy gólok emberétől. Mert titkon reménykedem benne, hogy a közeljövő Real Madridjának egyik alappillére lesz. De ha nem tudja, nem akarja megugrani ezt a feladatot, akkor el kell engedni, természetesen a lehető legmagasabb áron, majd hagyni, hogy kibontakozzon máshol.

Várakozások a 2017-es évre vonatkozóan: Azt gondolom, hogy a következő évre, legalábbis annak az első felére vonatkozóan a legkomolyabb feladat az, hogy a mostani formát, hangulatot, lelkesedést, összetartást fenntartsák a srácok. Ha ez meglesz, akkor ezt a csapatot nagyon nehéz lesz meglepni. Persze szerencse is kell, illetve az, hogy a sérülések elkerüljék a csapatot a kritikus pillanatokban. Én, ahogy már írtam is, személy szerint a triplázásban reménykedem, ami nem is irreális az elmúlt időszak tekintetében. Bízom benne, hogy Pepe nem megy Kínába, James marad és megembereli magát, de ha a csapat tovább erősítéséhez változtatások kellenek a játékosállományban, akkor az kellően átgondolt és előnyös legyen. Mindenesetre nagy várakozásokkal és reményekkel tekintek a következő év elé.

K. Kristóf

A 2016-os év értékelése:

2016-ot sikeresnek ítélem
Beníteztől elváltunk, így visszatért a reményem.
Tavaly nyáron is Zidane-t akartam már az edzőnknek,
Ancelottinál jobb mester nem kellhet egy kezdőnek.
Gyermekkorom példaképe Zizou lett a mester hát,
A bajnokságban jól toltuk, bár nem nyertünk ott trófeát.
A Bajnokok Ligájában viszont a helyzet más volt,
Szép játékkal, küzdéssel meneteltünk, s lőttünk sok gólt.
Könnyű ellenfelet itt a csapat már nem kaphatott,
Nagy szurkolás közepette megvertük a Wolfsburgot.
Kemény volt a német csapat, keményen is lőttek,
De Ronaldo szép triplája búcsúztatta őket.
Aztán jött az Undécima, hihetetlen élményem,
Több mint 1500 ember a penás meccsnézésen!
Juanfran kapufája, no, meg Ronaldo tizije,
BL-győztesek lettünk, és ünnepeltünk izibe!
Ezúttal Ramos kicsit korábban jött, s fejelt szép gólt,
Ősszel is biztos sok csapattárstól kapott alkoholt;
Megmentette a csapatát, nem is egyszer, s nem kétszer,
Döntetlenek sűrűjében sokszor tört ránk gólkényszer.
Néha talán szebb játékot vártunk a csapatunktól,
De az év nem másról szólt, mint győzelmi sorozatról.
Szinte verhetetlennek mutatkoztunk minden téren,
Szerintem tehát sikeresek voltunk egész évben.

Az év játékosa:

Nem is kérdés ki nálam az esztendő legjobb sráca,
Csapatunk apró és okos csel- s passzmágus horvátja.
De nem Lukára gondolok ezúttal, mint várjátok,
Kovacic az én emberem, ki ellenünknek átok.
Csodás passzok, gyorsaság, apró Mateo egy zseni,
Fogát mindig szép cselekre, asszisztokra feni.
Persze jó volt Case, Toni és Kova honfitársa,
De Mateónak ebben az évben nem akadt párja.

Az év meglepetés-játékosa:

Meglepetés akadt bőven, nem volt idén hiánya,
Említhetném Lucas, ki a beadások királya.
Nálam mégis más volt idén a legnagyobb meglepi:
Úgy hívják őt, Mariano, fiatal csatárzseni.
Amikor csak pályára lép, gólt lő az ellenfélnek,
Lassan a védők nem Benzitől, inkább tőle félnek.

Az év csalódása:

Csalódás volt idén ősszel Cristiano barátom,
Nem lesz ő sem fiatalabb, ezt még én is belátom.
Mégis egyvalaki mindenkit alulmúlt ezévben,
James sokszor olyan rossz volt, hogy a hajamat téptem.
Mikor többet játszott, akkor maradandót alkotott
Sajnálom őt, de most miatta lettem én csalódott.

Várakozások a 2017-es évre vonatkozóan:

2017-től azt várom, hogy szuper lesz,
Legkevesebb négy trófea járuljon a vitrinhez.
James maradjon nálunk, Cristiano meg legyen jobb,
Verjük a Barcelonát, bár ez nem lesz sétagalopp.
A hibák szerintem mind ügyesen orvosolhatók,
Boldog új évet hát nektek, kedves Pena-olvasók!

M. László (mrazo):

A 2016-os év értékelése: Három kupagyőzelem, mindösszesen két vereség a francia tréner irányítása alatt a 2016-os esztendőben, egy harminchét mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozat, a csapat a bajnokságban idegenben nem talált legyőzőre. Lenyűgöző statisztikák ugyan, de bennem mégis felemás érzések munkálnak a naptári évet illetően. Kétségtelen, volt példa néhány szemet gyönyörködtető, tíz körmös végjátékra, elvétve egy-két izgalmas, látványos mérkőzésre, nagy fordításra, azonban a csapat által mutatott játék hagyott némi kívánnivalót maga után. Nem szeretnék az örök elégedetlenkedő madridista képében tetszelegni – hogy is tehetném egy ilyen eredményes évet követően –, ugyanakkor sokszor kellett a csapat lelketlenségével, motiválatlanságával, fásultságával és ötlettelen játékával szembesülnöm, amire valamiféle megoldást várnék – mindenkitől. A negatívumokról ennyit. Amik a fentiek ellenére mégis feledhetetlenné teszik az évet, azok az egyes pillanatok, passzok, megmozdulások, cserék és döntések, illetve a saját nevelésű játékosok szíve. Zinedine Zidane „érkezése”, a tavalyi bajnoki hajrá, Gareth Bale tartása és góljai, győzelem a Camp Nou-ban, Florentino Pérez – megdöbbentő – higgadtsága a nyári átigazolási időszakban, Asensio első gólja, Carvajal hosszabbításban szerzett találata az Európai-szuperkupa döntőjében, Mariano mesterhármasa a Leonesa ellen, a Bajnokok-Ligája csoportelsőségéért vívott küzdelem a Borussia Dortmund ellen, amely az év legjobb kilencven perce volt, Carvajal egyezményes üzenete a Barcelona szurkolóinak, Lucas Vázquez fáradhatatlansága és forrófejűsége, Sergio Ramos kilencven pluszos góljai, Kovacic kivirágzása és nem utolsó sorban Luka Modric, ő úgy teljes valójában.

Az év legjobb játékosa: Az előbbiekben már utaltam rá: nálam az esztendő legjobbja az, aki tehetségével, tapasztalatával, külsős passzaival, meglátásaival akkor is a képernyő elé szegezne, ha a spanyol negyedosztályú Santa Ana CF labdarúgója lenne. Persze, természetesen, kétség nélkül, naná, hogy Luka Modric. A horvát zsenialitása, ereje, kitartása, elkötelezettsége lenyűgöző, példaértékű. Elfogultság nélkül állítom, hogy a Real Madrid 19-ese a jelenkor futballjának egyik legjobb középpályása, aki méltánytalanul kevés elismerést kapott eddigi teljesítményéért. Volim te, Lukita!

Az év meglepetés-játékosa: Alapvetően egyszerű és kézenfekvő a válasz, de számomra mégsem. Egyértelmű, hogy Kovacic akarata, elszántsága és az idei szezonban mutatott teljesítménye mind arra predesztinálják, hogy elnyerje e címet, azonban van egy, a csapat kispadját melegítő, barcelónai születésű fiatal csatárunk is, aki kegyetlenül kihasználja a tréner által neki szánt perceket. Könyörgöm, harminckét percenként egy gól, mesterhármas a Király-kupában (egyebekben a sorozat jelenlegi gólkirálya), egyenlítő találat a Deportivo ellenében. Ízig-vérig csatár, egy dominikai bivaly, akinek a labda – és olykor az ellenfél is – olyan, mint a vörös posztó. Küzd, hajt, pusztít. Na, ezek után mégis – nem kis meglepetésre – Kovacicot választom. Csupán nem mulaszthattam el annak lehetőségét, hogy reklámot csináljak Marianónak. A Real Madrid 16-osa kétséget kizáróan méltó utódja lehet a csapat legmeghatározóbb játékosának, Luka Modricnak. Remélem, hogy hasonlóképp folytatja, s csapattársa nyomdokaiba tud majd lépni.

Az év csalódása: Danilo, James? James, Danilo? Danilo. Carvajal jelenleg fényévekre van tőle, éppen ezért szúrja annyira mindannyiunk szemét a teljesítménye. Többet nem is írnék, nem akarom bántani, mindenesetre az óra ketyeg… A védelmében azért annyit megjegyeznék, hogy a baloldalon nem volt rossz meccse. Inkább számítanék rá Marcelo cseréjeként.

Várakozások a 2017-es évre vonatkozóan: Megítélésem szerint a 2017-es esztendő elsődleges és legfontosabb célja - a már jól ismert és unalomig ismételt „mindent vinni” frázissal ellentétben - az, hogy végre és ismét a Real Madrid vitrinjébe kerüljön a spanyol bajnoknak járó trófea. Minden, ami ezt megelőzően vagy ezután jön, csak hab a tortán. Zidane-nak pedig tiszta szívemből kívánom, hogy a következő évben is legyen csak annyira „szerencsés”, mint az előzőben volt! Sok sikert a fiataloknak, kitartást a gyengébben teljesítőknek!

Ny. Viktor (viiik):

A 2016-os év értékelése: 2016 a Real Madrid históriáskönyvének aranyozott lapjai közé tartozik majd. Zidane kinevezése óriási érdeklődéssel és legalább ennyi szkepticizmussal járt, persze a tapasztalat hiánya miatt az aggodalmak nem nélkülöztek alapot. Aztán elkezdődött az év, és szépen lassan jöttek az eredmények. Voltak ugyan nehezebb momentumok, de csapatként mindig ki tudtak a játékosok kecmeregni a legmélyebb gödrökből is. És itt a kulcsszó: CSAPAT. 2016 nem a taktikai húzásokról, a gólzáporos győzelmekről, a lehengerlő játékstílusról, a fehér balettről szólt. 2016 a csapategység és a mentális erő éve volt. Jelen pillanatban a világon egy olyan csapat sincsen, aki megteheti, hogy hátradől, ha győzelemre áll a Real Madrid ellen. Ezt megtanulhatta idén a Barcelona, a Wolfsburg, a Rayo, a Sevilla, a Sporting, a Depor és nemrég a Kashima Antlers csapata is. Ha választanom kéne, hogy szépen játszó, vagy küzdeni tudó csapatunk legyen, bárhogy is ellenkezzék a klub hagyományaival, történelmével, én akkor is az utóbbira szavazok. Manapság ugyanis álljon fel bármilyen rendszerben egy csapat, legyen bármilyen a stílusa, nüanszokon múlhat egy-egy nagy rangadó, egy finálé. És amíg egy csapat így tud küzdeni, szinte önkívületi állapotba kerül, ha vesztésre áll, és megrettenti ezzel a hozzáállással az összes ellenfelét, addig nem lehet számon kérni minden meccsen a gálafocit - mert amit tud a láb, nem tudja a szív. A technika, a cselek, gólok, gólpasszok fontosak, de semmit nem érnek, ha nincs ott az akarat, a küzdeni tudás, és amíg a mez hátuljáról szól a sztori, nem az elejéről. Mindenesetre az út, amin járunk, felettébb biztató, és nyilván tökéletesen sosem alakulnak majd a dolgok, de úgy gondolom, hogy a 2016-os esztendővel kapcsolatban nem panaszkodhatunk.

Az év játékosa: Ha az Eb-t is számításba venném, Cristianót mondanám, ha csak a döntőket nézném, akkor Ramost, ha a legkiegyensúlyozottabb évet letudó játékost, akkor Kroost, vagy Carvajalt. De ezt az évet csapatként melózta végig a társaság, így jó szívvel nem tudnék kiemelni senkit, ezért a kategória győztesének, a Real Madridot, mint nagybetűs CSAPATOT mondanám.

Az év meglepetésembere: Ha csak az ősz alapján kéne megítélnem, akkor Kovacic lenne, azonban az egész év alapján, elfogultság nélkül mondhatom, hogy kérdés nélkül Lucas Vázquez érdemli ezt a címet. Eloszlatnám itt a tévinformációs sztrádákon közlekedőket: nem, ő nem fiatal tehetség. 25 éves, idősebb, mint Isco, Carvajal, Morata vagy Varane. Ne így viszonyuljunk hozzá. Lucas egy szorgos iparos, akibe kicsit mindannyian magunkat láthatjuk, amikor játszik a "sztárok" gyűrűjében. Ő egy melós, aki 2016 elején több esetben maradt még ki a keretből is, aztán szépen lassan beszállogatott csereként, majd állandó csereember lett. A BL-döntőben is így kapott szerepet, a párbajban elvállalta az első büntetőt és be is vágta azt. Szorgalmának köszönhetően a spanyol EB-keretbe is bekerült, és pályára is léphetett a tornán, az Európai Szuperkupában pedig hosszabbítást érő gólpasszt tekert Ramos fejére. Az ősszel már stabil kerettag volt, mindössze 3 meccsen nem jutott szóhoz, Bale sérülésével pedig a kezdőbe is bekerült, elhagyva ideiglenesen a 12. ember szerepét. Csupaszív, odaadó játékát remélhetőleg még sokáig élvezheti majd a Bernabéu közönsége.

Az év csalódása: James Rodríguez. Tehetsége, tudása alapján sokkal több van benne annál, mint amit 2016-ban láthattunk tőle. Jó példa erre, hogy még rossz formában, keveset mutatva játék terén is szórja az asszisztokat. Azt látom, hogy megcsömörlött, és azt érzem esetében, hogy derogál neki a kispad. Munka helyett pedig bizonyítani kellene, nem csak gólpasszokkal. Talán mindkét fél jobban járna egy váltással a nyár folyamán, hátha James máshol meg tudja mutatni, hogy benne több van ennél. Erősen kétlem, hogy 2017 őszén ezt Real-mezben teheti majd meg.

Várakozások a 2017-es évre vonatkozóan: Szeretném, ha nem hinnék el a fiúk, hogy náluk ügyesebb, okosabb, jobb senki sem lehet, és hogy a végén úgyis a Real Madrid győz. Ha mégis így lesz, abban a pillanatban bukjuk el az összes trófeát, és inog meg Zidane alatt a pad. Tovább kell menni a megkezdett úton, egy pillanatig sem elájulva a klubvitrintől. Ha ez sikerül, bármit elérhet a csapat, és madridistaként nem kívánhatok mást, mint az elérhető összes trófea begyűjtését. Ha rangsorolni kéne viszont, akkor nálam a bajnoki cím lenne az elsődleges most, így örülnék, ha sikerülne megőrizni ezt a pozíciót a szezon végéig.

S. Márton (Sacchi):

A 2016-os év értékelése: Gyönyörűen keretbe foglalta az élet szeretett csapatunk 2016-os esztendejét. A katasztrofális szezonkezdet után Florentino Pérez január 4-én elégelte meg a Rafa Benítez által vezetett stáb tevékenységét, utódjául pedig a Castillával felemás eredményeket produkáló klublegendát, Zinédine Zidane-t nevezte ki. A többi már történelem. Zidane minden várakozást felülmúlt, játékosbarát hozzáállása olyan összhangot teremtett az öltözőben, melyet utoljára talán a Del Bosque érában, vagy a Capello-féle, örökre emlékezetes bajnoki talpra álláskor tapasztalhattunk. A tizenegyedik Bajnokok Ligája győzelmet követően az Európai Szuperkupa is a számunkra legkedvesebb helyre került, az év zárásaként pedig immáron a klubvilágbajnoki címek tekintetében is a Real Madrid az egyeduralkodó. A győzelmet soha nem kell megmagyarázni, így hiába vannak komoly fenntartásaim a mutatott játékot illetően, ismét sikeres és szerethető, saját nevelésű játékosokkal teletűzdelt csapatunk van, így összességében elégedett vagyok a mögöttünk hagyott évvel.

Az év játékosa: Keylor Navas védései, Cristiano Ronaldo góljai, vagy Sergio Ramos katarzist okozó fejesei egyaránt nélkülözhetetlenek voltak a 2016-ban megszerzett három trófeához. A siker elsőszámú kovácsa azonban véleményem szerint napjaink egyik legkomplettebb játékosa, a középpálya fáradhatatlan motorja, Luka Modrič. Évek óta a kezdő tizenegy kihagyhatatlan tagja, a csapat védekezésének és a támadások építésének is talán legfontosabb szereplője, számomra éppen Zidane óta az egyik legnagyobb kedvenc. Bízom benne, hogy még sokáig csodálhatjuk elegáns, letisztult játékát, jelenleg ugyanis – véleményem szerint -, pótolhatatlan.

Az év meglepetés-játékosa: Számomra talán a legnehezebb kérdés, ketten is pályáztak ugyanis a címre. Lucas Vázquez leigazolását sokan megkérdőjelezték, ám idén végérvényesen bizonyította, hogy helye van a keretben, sőt, ha nem is állandó jelleggel, de a Real Madrid kezdőcsapata sem túl nagy falat számára. Vázquez jó teljesítményére azonban számítottam, míg egy másik saját nevelésű játékos, Nacho Fernández remeklése abszolút meglepetésként hatott. Hosszú évek kitartó munkájával eljutott a felnőtt kerettagságig, ahol türelemmel várt a lehetőségre, amikor pedig megkapta, élt vele. Rossz mérkőzésére gyakorlatilag nem emlékszem, a védelem bármely pontján bevetve megállta a helyét, a Cultural Leonesa ellen szerzett bámulatos góljával pedig feltette a pontot az i-re. Igazi példakép lehet a La Fábrica tagjai előtt, le a kalappal!

Az év csalódása: Láthattunk egy teljes éven át szenvedő Danilót, egy, az őszi szezonra mérhetetlenül visszaeső Cristiano Ronaldót, az év csalódása azonban kizárólag James Rodríguez teljesítménye és hozzáállása lehet. Első évében nagy kedvencem lett a kolumbiai, a mai napig várom, hogy visszataláljon akkori formájához. Ehhez azonban mindenekelőtt el kell fogadnia, hogy a Real Madridnál kizárólag maximális odaadással, csak a futballra fókuszálva lehet egyáltalán a pályára kerülni, ott pedig minden egyes alkalommal meg kell halni a címerért. A legfrissebb hírek szerint a megkeresések ellenére maradni akar, hogy bizonyítson. Tiszta szívemből kívánom neki, hogy sikerüljön!

Várakozások a 2017-es évre vonatkozóan: Dobálózhatnék közhelyekkel, hogy a Real Madridnál mindig, mindenhol csak a győzelem elfogadható, de az előttünk álló évben számomra a bajnoki cím megszerzése a legfontosabb. Az elmúlt évtizedet egyértelműen a Barcelona uralta, ideje hazai porondon is maradandót alkotni. Minden más csak hab a tortán (persze nagyon szeretjük a habot…). Emellett fel kell sajnos ismerni, hogy Cristiano Ronaldo fizikális teljesítőképessége évről-évre egyre gyengébb lesz, így az egy játékosra épülő játékrendszert mihamarabb át kell alakítani a sikeresség fenntartása érdekében. Utolsó kívánságom pedig francia és neve is van, nem más, mint Ousmane Dembélé.

Zs. Csaba:

A 2016-os év értékelése: Ugyan az esztendőnek még Rafa Benítezzel a kispadon vágott neki szeretett csapatunk, a spanyol tréner számára a Valencia elleni döntetlen jelentette a búcsút. Aztán történt valami, ami nemcsak a világfutballban, hanem a madridista berkeken belül is meglepetést, örömöt, de egyben bizonytalanságot is váltott ki: Florentino Pérez bejelentette, hogy az első osztályú edzői tapasztalattal még nem rendelkező Zinédine Zidane, a modern futball egyik legendája veszi át a csapat irányítását. A francia zseni aztán gatyába rázta a csapatot, az elemeire széthullott öltözőből, az egyéniségekből egy egymásért és a klubért is küzdeni tudó és hajlandó gárdát kovácsolt. Nem taktikailag szárnyalta túl elődjét és ellenfeleit (mondjuk az őszi derbin csúnyán odapirított Simeonénak), hiszen ilyen szempontból több alkalommal is por került a gépezetbe, mentálisan viszont olyan erőt adott a csapatnak, amilyet én nagyon rég nem láttam. Ilyen küzdeni akarással, ekkora akaraterővel megáldott csapata legutóbb talán a második Capello-korszakban volt a Real Madridnak, akkor ez a mentalitás a 30. bajnoki címet eredményezte, egy felejthetetlen szezon zárásaként. Számtalan fordítás, folyamatos harc az utolsó pillanatig egy-egy olyan mérkőzésen, amelyet már talán mind elveszettnek hittünk, a Barcelona megszorongatása a bajnoki hajrában, a BL-győzelem, a felejthetetlen győzelmek… Rengeteg olyan emléket viszek magammal 2016-ból, amit soha nem fogok és nem is akarok majd elfelejteni. Mindezt pedig egy olyan embernek köszönhetem, aki miatt emberek milliói szerettek bele ebbe a gyönyörű sportba, és egy olyan csapatnak, amely a legenda vezetésével madridisták millióinak véste eszébe, hogy soha nem szabad feladni. A mutatott játék döcöghet, lehetnek nehéz pillanatok, de csapatként, a klubért harcolva bármi sikerülhet. Ha őszinte akarok lenni, pontosan a mutatott játék miatt marad bennem némi hiányérzet, így egy bivalyerős 8-ast adnék a 2016-os évre, ám így is az elmúlt évtized egyik legszebb esztendejét zárjuk.

Az év játékosa: Számomra nincs túl sok kérdés, ha ki kell választanom a 2016-os év legjobb játékosát. Ha figyelembe veszem az egyéni teljesítményt, a csapat játékára gyakorolt hatást és a kiegyensúlyozottságot, akkor ezt a címet bizony vita nélkül Luka Modric érdemli. A horvátra is igaz, hogy olyan, mint a jó bor, hiszen az idő csak egyre jobbá és jobbá teszi. Káprázatos külsős és ütempasszok, a csapat mesteri irányítása, fáradhatatlan harc a középpályán, védekezésből támadásba, illetve támadásból védekezésbe való átállás… Ez mind-mind olyan tulajdonság, amiben a horvát a világ elitjébe tartozik. Minden mérkőzésen tartogat számunkra valamit, ami miatt érdemes leülni a televízió elé. Utoljára talán pontosan Zidane játékába habarodtam bele ennyire. Ha már itt tartunk, nem lenne fair elmenni szó nélkül Toni Kroos mellett sem, aki a francia tréner érkezésével valóságosan újjá született, és lehengerlő tavaszt, majd hasonlóan jó őszt tudhatott magáénak. Meg merem kockáztatni, hogy jelenleg ők ketten alkotják a világ legjobb középpályás duóját.

Az év meglepetés játékosa: Lucas Vázquez, ez nem vitás! Kovacic lehengerlő őszt tudhat magáénak, Pepe pedig kiemelkedő tavaszt, a sokadik virágzását, de a saját nevelésű játékos a 2016-os év egészében kiemelkedőt nyújtott, olyasmit, amire talán senki sem számított, amikor visszaérkezett az Espanyoltól. Lucas azonban felnőtt a feladathoz, bebizonyította, hogy igenis van helye a Real Madridban, és mentálisan is elég erős ahhoz, hogy ezért a címerért harcoljon. Gyors, technikás, megvan benne a kellő fifika, és persze a pimaszság is, de ami ennél is fontosabb, az élete árán is megpróbálná megvédeni a Real Madrid mezét. Soha nem felejtem el, ahogy a legnagyobb sztárokat is megszégyenítő higgadtsággal sétált a büntetőpont felé, az ujján pörgetve a labdát, hogy elvégezhesse és értékesíthesse csapata első büntetőjét a Bajnokok Ligája döntőjében. A döntőben, nem egy felkészülési meccsen. Mert ő ilyen. Nemcsak egy játékos, aki, fáradhatatlanul robotol a jobb oldalon, segíti a támadásokat és a védekezéseket is, hanem egy vérbeli madridista, aki nagyszerű példaként szolgálhat valamennyi akadémista számára. Köszönöm ezt az élményt, Lucas!

Az év csalódása: James Rodríguez. Sajnálom a kolumbiait, mert ennél sokkal többre hivatott. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy formahanyatlása és vesszőfutása már Benítez irányítása alatt megkezdődött és azóta is tart, folyamatosan. Az egészben az a legsajnálatosabb, hogy James számára látványosan dühítő a helyzet, a szituáció, hogy ténylegesen meg kell küzdenie a helyéért. Ez azonban a Real Madrid, itt ingyen nem adnak semmit, ezt már nagyon sok ex-játékos szájából hallhattuk. A védelmére lehet kelni, lehet indokolni mindezt a kevés játékperccel, azonban amíg egy Lucas vagy Mariano képes 10 percek alatt megszakadni a pályán és igazán kiemelkedőt nyújtani, addig nem leszek hajlandó elfogadni azt, hogy egy világklasszis játékosnak ennyi idő kevés a bizonyításra. Tényleg sajnálom őt, és nagyon remélem, hogy megoldódik a helyzete, ha nem itt, akkor – fáj ugyan kimondani, de tényleg így gondolom – egy másik európai topligában.

Várakozások a 2017-es évre vonatkozóan: Egy ilyen év után nincsenek hatalmas elvárásaim, azonban bízva a csapatban, bízva abban a küzdőszellemben, amit hétről hétre, illetve a legkritikusabb pillanatokban is mutatott a gárda, úgy gondolom, hogy nagyon nagy dolgok várhatnak ránk, ha a fiúk nem hiszik el, hogy ők legyőzhetetlenek. Ez utóbbiban nagy szerepe lesz Zidane-nak. Ha azonban minden az eddigiek szerint halad tovább, akkor jó esély van arra, hogy hosszú idő után újra bajnok legyen a csapat, sőt, arra is látok reális esélyt, hogy sikerül majd megvédeni a Bajnokok Ligája-címet, a sorozat története során elsőként. Ezek persze egyelőre csak álmok, azonban hiszek ebben a nagybetűs csapatban, hiszek a győztes mentalitásban, és remélem, hogy ismét felejthetetlen dolgokkal ajándékoznak meg majd minket a srácok. Hogy az álmok mellett az elvárásokról is szót ejtsek, szeretném, ha taktikailag is sikerülne szintet lépni, hiszen ha emellé a küzdőszellem mellé egy taktikailag is igen stabil csapat társul, akkor tényleg nem állít meg minket senki. Hiszek Zizou-ban, aki mérkőzésről mérkőzésre tanul és csapatával válik majd egyre jobbá és jobbá.

Összegzés:

Mivel szerkesztőségünket is szurkolók és különböző stílusú madridisták alkotják, így természetes, hogy eltérő véleménnyel vannak az egyes pontokat illetően. Az viszont tisztán látszik, hogy a csapat 2016-os évét mindenki pozitívan élte meg, csakúgy, mint a Zidane által végzett munkát, így talán jogosan reménykedik mindenki egy fényes jövőben, persze egyikünk sem hitte el, hogy a triplázás máris a zsebben van. Ami a teljesítményeket illeti, az év legjobbja holtversenyben a nagybetűs csapat és Luka Modric lett, valljuk be, hogy mind a horvát játékos, mind pedig a kollektíva megérdemli a dicséretet. Csakúgy, mint Toni Kroos, aki egyetlen szavazattal maradt le a holtversenyben első helyen végzett „párostól”. Ami a csalódást illeti, James Rodríguez teljesítménye hagyta a legfájóbb nyomot a szívünkben 2016-ban, sajnos elsöprő fölénnyel gyűjtötte be az idény csalódása címet, Danilót megelőzve. Az év meglepetésemberét viszont a legtöbben Lucasban láttuk, kiemelkedő éven van  túl a saját nevelésű, csupa szív játékos, akinek rendkívül értékes tagja a keretnek, annak ellenére, hogy nem állnak sorban előtte a sportszergyártó cégek a reklámszerződésekkel. Bár ha így folytatja, még ez az idő is eljöhet. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy kiemelkedő, emlékezetes idényen vagyunk túl, a szerkesztőségünk csak annyit kíván, hogy ennél rosszabb esztendőnk soha ne legyen.


Hozzászólások

Tabella