Vicente del Bosque eredményei magukért beszélnek: 11 év a Real Madrid felnőtt csapatában, többek között 5 liga- és 4 kupagyőzelem. A visszavonulása után közel 2 évtizedet töltött el a blancók utánpótlásában. Megtanította a fiataloknak, hogy mit jelent megvédeni a madridi címert. Az 1985 és 1999 közötti időszakban nemcsak gyerekekkel foglalkozott, hiszen többször nevezték őt ki a Real Madrid ideiglenes trénerének, de volt ő segédedző és a Castilla vezetőedzője is. A nagy áttörés egy évvel az ezredforduló előtt érkezett el, amikor is megkapta a felnőtt csapat edzői székét – ezúttal nem ideiglenesen. 232 meccsen vezette a királyi gárdát, a trófeák elhódításában pedig edzőként sem vallott szégyent: 2 BL-serleg, 2 bajnoki cím, 1 spanyol szuperkupa és 1 interkontinentális kupa ékeskedik neve mellett. A csapattól 2003-ban távozott kétes körülmények között, Hierróval együtt.
Milyen a visszavonult élet?
Hogy őszinte legyek, a napi rutinom nem változott semmit. Egyetlen dolog különbözik. Nem is olyan régen még egész nap a következő mérkőzésünk járt a fejemben, a gyakorlatok, a játékosok… 17 évesen érkeztem Madridba. Természetesen arról álmodoztam, hogy egy nap profi világsztár leszek, de nem gondoltam volna, hogy az egész életemet a futball bűvöletében élem majd le.
A felesége és a gyermekei azért biztosan örülnek.
Az elmúlt években nem kellett sokszor távol maradnom a családomtól. Lényegében ez csak akkor fordult elő, amikor a nagy tornák kieséses szakasziban szerepeltünk. Amikor klubcsapatokat irányítottam, szintén nem volt ilyen problémánk. Talán a fiam, Álvaro élvezi legjobban, hogy egész nap otthon vagyok. Három gyerekünk van és mindannyiukat egyformán szeretjük, de a feleségem gyakran szigorúbban bánik vele, mert cukorbeteg. Néha szükség van a jó értelemben vett szülői szigorra. A betegsége miatt nagyon körültekintően kell étkeznie.
Ha milliókat ajánlanának, akkor sem vállalna újabb munkát?
Az én edzői pályafutásom véget ért. Amikor távoztam Madridból, azt mondtam, hogy sosem vállalnám el az Atleti vagy vagy a Barcelona irányítását. 36 év edzősködés után a Real Madridnál nem nézne ki túl jól, ha a Barcelona játékosaiért vállalnék felelősséget. Valószínűleg soha nem is hívtak volna, de én komolyan gondoltam a szavaimat. Én a Real Madridhoz tartoztam és tartozok most is.
Igaz, hogy a közelmúltban kapott egy kínai ajánlatot, ami évi 15 millió eurós fizetést kínált?
Igen, valóban igaz, de igazság szerint még csak meg sem vártam, hogy végigmondják az ajánlatukat. Sosem vezérelt a pénz. A karrierem legboldogabb időszakát a madridi utánpótlásban töltöttem el, amikor gyerekekkel foglalkoztam. Olyan csodálatos emberekkel dolgozhattam ott együtt, mint Luis Molowny. És még sokan mások természetesen. Talán töredékét kerestem a későbbi fizetéseimnek, de minden nap gazdagabb lettem valamivel.
Milyen konklúziúkra jut, ha visszatekint az edzői pályafutására?
Amikor visszavonultam játékosként, a célom az edzővé válás volt. Ugyanakkor sosem gondoltam volna, hogy olyan magas szintekre juthatok el, mint a Real Madrid és a spanyol válogatott. Az élet ezt tartogatta nekem. Amikor 1999-ben Lorenzo Sanz és Juan Onieva felajánlotta nekem a madridi vezetőedzői széket, akkor azt mondtam, hogy szívesen betöltöm ezt a tisztséget, amíg bizalommal viseltetnek irántam.
És mi történt azután?
Furcsa volt számomra, hogy rövid idő alatt ugrottam hatalmas szinteket. Az 1999/2000-es szezonban megnyertük a klub nyolcadik Bajnokok Ligája-trófeáját. Még további két madridi év után távoztam, és kilenc hónapig dolgoztam Törökországban. Néhány évvel később, 2008-ban neveztek ki a válogatott élére. Elképzelhetetlen eredményeket értünk el, habár szeretném hangsúlyozni, hogy fantasztikus kollégáim voltak: Toni Grande, Paco Jiménez és Javier Miñano személyében. Mi négyen éveken keresztül egymás oldalán küzdöttünk, de természetesen arról sem szabad elfeledkezni, hogy milyen fantasztikus játékosokat irányíthattunk.
Florentino egyszer tényleg azt mondta, hogy ön lehet a Real Madrid Fergusonja?
Igen, de én sosem hittem el. Ezek bizalmas dolgok, nem szeretnék bővebben beszélni róla. Annyit azért elárulok, hogy egyszer egy badajozi kisvárosba, La Albuerába utaztunk. Valamilyen kitüntetést kaptam ott. A városvezetés egyik tanácsosa Pérez barátja volt. Az ünnepség során odasétált hozzám, és azt súgta a fülembe: "Te már nem játékos vagy Real Madridnál". Néhány másodperc múlva így feleltem: "Nem tudom szeretni Florentinót és nem tudok a barátja lenni, de sosem fogok a klub ellen cselekedni".
Ez a kijelentés biztosan nem tetszett Péreznek.
Ahogy mondtam, nem kívánok több részletet elárulni. A tanácsosnak is kifejtettem, hogy nekem a Real Madrid adta meg az élethez és a futballhoz szükséges tudást. Olyan emberektől tanultam, mint Luis Molowny, Miguel Malbo, José Luis Ajenjo, Alberto García vagy Jesús García Palacios. Ők mind a klub futballrészlegénél dolgoztak. Egyszerű emberek voltak, ugyanakkor fantasztikus dolgokat tettek a Real Madridért. Nagyobb szerepnek kellene jutnia a hozzájuk hasonlóknak a klub történelmében.
Vissza szeretne térni a Real Madridhoz?
Természetesen nem. Nem állok készen a visszatérésre és a klubnak sincsen szüksége rám. Egyébként pedig már visszavonultam a futballtól.
Jövőre lesznek az elnöki választások. Nem fordult meg a fejében az indulás?
Egyáltalán nem. Sosem fogok versenybe szállni az elnökéségért. Vannak nálam sokkal alkalmasabb emberek.
Ön egyetért azokkal a véleményekkel, melyek szerint Florentióval szemben mindenki esélytelen?
Ez majd a választások idején derül ki. Lesznek, akik követik őt, és lesznek, akik nem. A sociók jól fognak dönteni. Már az elnök úrnak is elmondtam, hogy visszavonultam ettől a sporttól, de nem tagadom, hogy sokat jár a fejemben a futball. Néha elhatározom magam, hogy kimegyek a Bernabéuba egy mérkőzésre, de utána mindig eszembe jut, hogy nem szeretem a nagy tömegeket. Inkább a TV elöl követem az eseményeket.
2011-ben Florentino bejelentette, hogy önt, Rafa Nadalt és Plácido Domingót a klub tiszteletbeli tagjaivá avatják. Miért nem fogadta el ezt a megtiszteltetést?
Egyszerűen csak arról van szó, hogy nem éreztem volna jól magam ebben a szerepben.
Sokban különbözik a mostani és az ön által ismert Real Madrid?
Már nem látok bele a klub belső dolgaiba, így nem tudok erről véleményt formálni. Úgy hiszem, jelenleg is a tradicionális értékek szellemében folyik a munka a csapatnál. Vannak időt álló és vitathatalan dolgok, és vannak olyanok is, melyeket értelmetlen lenne összehasonlítani. A játékosok szülei iránti tisztelet, az emberség, az őszinte jóindulat és szívélyesség… ezek biztosan nem változtak. Más szemszögből megvizsgálva, a klub rengeteget fejlődött az elmúlt években, sokkal modernebb lett. A Real Madrid az előző évszázadban nem mindig állt biztos lábakon, de manapság ez már nem probléma.
Beszéljük Santiago Bernabéuról. Valóban olyan szigorú volt, mint ahogy tartják róla?
Don Santiago a klub életének egyik legkülönlegesebb embere volt a szervezőkészsége miatt. Ami az emberi oldalát illeti, mindig kedves és barátságos volt. Mindannyiunkat szeretett: a játékosokat, az edzőket, a klubnál dolgozókat. Sosem habozott a védelmünkre kelni. Minden fiatal játékossal leült beszélgetni. Megkérdezte, hogy honnan jöttek, hogy mit dolgoznak a szülei, hogy milyen anyagi helyzetben van a családja. Egyszer a Real Madrid összes alkalmazottját befizette egy hétvégi pihenésre a saját vagyonából. A hotel, amiben voltunk, az alicantei Hotel Palas volt. Néhány nappal ezelőtt jártam a városban, de a szálloda már földig volt rombolva.
Meséljen még erről a kiruccanásról.
Amikor megérkeztünk a hotelhoz, Don Santiago már ott várt minket. Bátorító szavakat intézett mindenkihez és arról érdeklődött, hogy boldogak vagyunk-e Madridban. Milyen nagyszerű ember és remek elnök is volt ő! Először 1968-ban találkoztam vele, amikor először Madridba kerültem. Szerencsésnek tartom magam, mert tíz évet a jelenlétében tölthettem el ott. Tudniillik 1978-ban távozott el. A futball egyik legnagyobb elnöke volt. Nem is, a világ történelmének egyik legjobb vezetője.
Önhöz és Miguel Muñozhoz hasonlóan Zidane is sokszor megkapja, hogy csupán a szerencsének köszönheti az eredményeit.
Amikor valaki a szerencsét említi kritika gyanánt, akkor tudni lehet, hogy csupán az irigység beszél belőle. Zidane munkája nagyon komoly szerepet játszik a győzelmi sorozatban és a három megnyert trófeában. A játékosok vezérükként követik őt. Bármennyi kritikát is kap, már bebizonyította, hogy hatalmas hatással van a játékosaira. Úgy gondolom, az én esetemben is hasonló állt fönn.
Szóval ön szerint akik kívülről ítélik meg valaki munkásságát, gyakran tévednek.
Ember az országban mindenki nagyon okosnak hiszi magát. Egyszer tettem egy olyan kijelentést, hogy "Iker Casillas teljesítményének köszönheti a csapat a győzelmet". Másnap, egy Lázaro Carreter nevű újságíró ezt írta az ABC-ben (egy madridi újság – a szerk) megjelenő heti rovatában: "Iker Casillas sokszor segíti győzelemhez csapatát, de sosem kapja meg az ezért járó elismerést". Kiforgatta a szavaimat. A kérdéshez visszatérve… most Zidane az, aki sokszor segíti győzelemhez a csapatát.
Vajon milyen hosszú ideig marad Zidane a madridi kispadon?
Nem tudom. Minden az elért eredményeken és az elnök úr által táplált bizalmon múlik. Én azok táborát erősítem, akik szerint egy edzőnek elsősorban a játékosaival kell jó viszonyt ápolnia, és csak utána következhet a klub vezetősége.
Melyik trió a jobb: BBC vagy MSN?
A két csapat szurkolói mindig a sajátjukat fogják jobban kedvelni. Ami a legjobb, hogy ezek a játékosok mind a spanyol bajnokság színvonalát emelik. Azért felmerül bennem a kérdés: kinek van joga eldönteni, hogy kik a jobb játékosok? Nekem biztosan nincs.
