Zidane: Szinte tökéletes mérkőzést játszottunk

Fölényes győzelemmel zárult a Király-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzése. A Real Madrid 3-0 arányban aratott sikert, esélyt sem adva a Sevillának. A győzelem főként a nagyszerű csapatmunkának és a taktikai felkészültségnek köszönhető.

Zinédine Zidane

"Nagyszerűen sikerült az első félidő. Jól járattuk a labdát és magas intenzitást produkált a csapat. Talán ez volt a legjobb első félideje a csapatnak az érkezésem óta. Ha sikerül jól játszani és gólokat szerezni az első félidőben, akkor azzal megalapozzuk a dolgokat a mérkőzés további részére. Nyilvánvaló, hogy fontos volt így kezdenünk az új esztendőt. Ez volt az egyértelmű szándékunk, a dolgok pedig nem is alakulhattak volna jobban, hiszen hamar vezetést szereztünk. Így kell folytanunk a következő meccseken is. Hosszú út áll még előttünk, minden találkozó egy újabb eldöntendő kérdés."

"James remek mérkőzésen van túl. Két gólt szerzett és a mezőnyben is fontos munkát végzett, ahogy a többiek is. Mindenki játékával elégedett vagyok, beleértve őt is. Külön örülök, hogy Morata és Asensio játéklehetőséghez jutott. A védőink is nagyszerűen játszottak. Ez volt a szünet utáni első mérkőzésünk, és remekül sikerült. Az eredménnyel és a játékosaim teljesítményével is meg vagyok elégedve."

"Azok is jól játszottak, akiknek általában kevesebb lehetőségük van bizonyítani. A legfontosabb dolog a mérkőzésekre való felkészülés módja, a pályán mutatott dolgok csak ezután jönnek. Az elképzelésünk szerint minden játékosnak pontosan tisztában kell lennie a saját, pályán elvégzendő feladatával. Ahogy mondtam, az első 45 perc fizikai és technikai szempontból is majdnem tökéletes volt. Sikerült kapott gól nélkül zárnunk a találkozót, ez fontos a kiesés szakaszban."

"A rotáció során az a legfontosabb, hogy a játékos valami újat adjon a csapatnak. Akkor is képesek vagyunk ilyen remekül futballozni, ha a maitól eltérő összeállításban küldöm ki a csapatot. Mindenki egyformán fontos. A játékosok is örülnek a kevesebb szóhoz jutó társaik sikereinek. Néhányan hiányoztak sérülés miatt, ez ellen nem tehetünk semmit, viszont edzőként öröm számomra, hogy a keret minden tagja képes jó teljesítményre. Mindenkivel azt éreztetem, hogy fontos a csapat számára. Természetesen vannak fontosabb és kevésbé fontos játékosok, de bármilyen felállásal képesek vagyunk győzelmet aratni, ez az igazán lényeges. Akár egyetlen játékos is megteremtheti a különbséget, ahogy például Cristiano teszi azt. Ő különleges. Ugyanakkor az összes trófea elhódításához mindenkire szükségünk van. A szezon hosszú, sok összecsapás vár még ránk."

"A Sevilla egy nagyszerű együttes, tele önbizalommal. Elégedettséggel tölt el, hogy ilyen minőségű futballra voltunk képesek ellenük. A továbbjutás sorsa még nem dőlt el, hiszen két mérkőzésből áll a párharc. Nehéz dolgunk lesz a visszavágón. Most pihenés következik, utána pedig felkészülünk a szombati bajnokira."

"Cristiano játszani fog szombaton. Sok mérkőzésen látjuk még őt a szezonban, ne aggódjatok."

"Az öltözőben nem beszélünk sokat a veretlenségi szériáról, inkább a következő találkozóra való felkészülésé a főszerep."

James Rodríguez

"A hiányzó játékosok ellenére nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Magas tempót diktáltunk. Ilyen eredménnyel jó hangulatban várhatjuk a visszavágót, de ez az összecsapás még nem dőlt el. A Sevilla otthonában koncentrációra, intenzitásra és kiváló játékra lesz szükségünk."

"Ha esélyt kapok, szeretnék jól játszani és segíteni a csapatnak, ahogy ma is tettem. A keret összes tagja szeretné a lehető legtöbb játékidőt megkapni. Mindenkinek vannak nehéz időszakai, de jól vagyok. Új év, új élet. Itt maradok."

"Jól éreztem magam a pályán. Úgy gondolom, a két gólom mellett a mezőnyben is jó teljesítményt nyújtottam, a többiekhez hasonlóan. Boldog vagyok a Real Madridnál. Mindig is arról álmodoztam, hogy ennél a csapatnál játszom. Leírhatatlan érzés volt hallani, hogy a Bernabéu skandálja a nevemet."

Raphaël Varane

"Örülünk a győzelemnek, különösen az első félidőben nyújtott játéknak. Nem könnyű győzelmet aratni egy Sevillához hasonló csapat ellen. Jól kezdtük az évet. A gólom okozta izgalom közepette megöleltük egymást Zidane-nal. Köszönetet mondtam neki. Rengeteget tanulok tőle, ennek köszönhetően pedig folyamatosan fejlődök és jobb játékossá válok."

"Meg kell becsülnünk ezt a győzelmi szériát, mert egyáltalán nem volt könnyű az idáig vezető út. Persze az is fontos, hogy ne a múlttal foglalkozzunk, hanem a jövőbe tekintsünk. Meg kell próbálnunk megőrizni ezt a jó sorozatot."

"James elégedett, mindannyian azok vagyunk. Valódi minőséget képvisel, mi pedig nagyon örülönk annak, hogy gólokat szerez és élvezi a játékot. A jó eredmények kulcsa elsősorban az, hogy a pályára lépő játékosok mindent beleadnak, kivétel nélkül. Ez egy csapatsport, a sikerekhez pontosan erre van szükség."

Casemiro

"Remekül játszottunk, talán ez volt a szezon egyik legjobb teljesítménye. A teljes mérkőzésen képesek voltunk az ellenfelünk fölé nőni a játék minden elemében. Még sok van hátra a szezonból, de mindenki láthatja, hogy jó formában vagyunk és folyamatosan fejlődünk."

"A továbbjutás kérdése teljesen nyitott. A második összecsapás nem lesz egyszerű. A Sevilla minden csapat dolgát képes megnehezíteni hazai pályán, de mi a Real Madrid mezét viseljük. Keményen kell küzdenünk. Muszáj ebben a mentalitásban folytatnunk az idény hátralévő részében is."

"A bíró? A La Liga egyik legjobb játékvezetőjéről beszélünk. Talán téved néhányszor, de ő is a legjobb teljesítményre törekszik."

Gyászszünet Greogiro Pauneróért

Kiko Casilla

"10/10-esre értékelném a mai meccset. Fegyelmezetten játszottunk a legelső perctől egészen a hármas sípszóig. Az első félidőben különösen jól teljesítettünk, de a szünet után is képesek voltunk megtartani a labdát és a lendületet. Jól játszottunk. Hasonlóan kell folytatnunk. Néha nem könnyű pályára lépni egy kis kihagyás után, de ma magabiztos voltam és jól éreztem magam. Sokat segítettek nekem a többiek."

"James egy nagyszerű játékos, aki fontos számunkra. Ahogy láttam, most eléggé fáradt, mert sokat dolgozott. Örül a góljainak és a győzelemnek. Zidane első éve tökéletes sikerült. Reméljük, hogy ez csak a kezdete volt egy hasonló szériának."

"A bírói tevékenység nem volt döntő hatással a mérkőzésre, hiszen mindét oldal javára történtek tévedések. Távol álltam a büntető eseténél, de a játékoskhoz hasonlóan a bíró is vagy jól lát valamit, vagy nem."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK