Marcelo: Megtiszteltetés, hogy tíz éve itt játszhatok

A Granada elleni győztes mérkőzést követően Zinédine Zidane melett Keylor Navas, Luka Modric, Dani Carvajal, Marcelo és Nacho állt a mikrofonok elé és osztotta meg gondolatait az összecsapással kapcsolatban.

Zinédine Zidane

„Amit újfent ki szeretnék emelni, az a csapat fegyemezettsége az elsőtől az utolsó percig, ahogy tiszteletet mutattunk az ellenfelünk felé és az intenzitás amivel játszottunk. Amikor elveszítettük a labdát, nagy nyomást tudtunk gyakorolni, illetve amikor a mérkőzés elején gólt szerzel, az természetesen könnyebbé teszi a dolgokat.”

„A győzelem a legfontosabb a játékosoknak és az én számomra is. Kritikus pont, hogy a mérkőzés felépítésében mindenki részt vegyen, valamint hogy 100%-os legyen az elkötelezettség. Ha a játékosaimmal, akik most itt vannak, ezt megtesszük akkor remek dolgokat érhetünk el és nagyon sok mérkőzést nyerhetünk.”

Ronaldo dicsérete: „Boldog vagyok miatta, mert nagyon megérdemelte. A többieknek összesen nincs annyi Aranylabdája, mint neki. Egy kicsit furcsa volt, hogy a mérkőzés előtt volt az ünneplés, de végül minden jól alakult.”

Madridban játékosként, és most: „Nem szeretek összehasonlításokat csinálni. A mi csapatunk remek volt, ahogy a mostani is remek. Madridban ez teljesen megszokott, mindig itt voltak a legjobbak, néhány hihetetlen játékos. Mi is ezt mutatjuk meg most, és jó munkát végzünk. Volt egy hetünk a szünet után, hogy felkészüljünk. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy így tudtuk kezdeni az évet. Továbbra is tartanunk kell ezt a szintet, a szezon végéig.”

Kapott gól nélkül: „Ez kulcsfontosságú, nem csak a kapusunk, hanem az egész csapat számára. Jól dolgozunk és remek dolog, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a meccset. A bajnokságban persze ez nem annyira fontos tényező, de a Király-kupa egyenes kieséses szakaszában a Sevilla ellen létfontosságú volt. Ha ezt tudjuk folytatni, az remek.”

A csapatrotáció: „Minden játékos fontos számomra és mindegyiküknek játszania kell. Talán néhányan többet játszanak, de amikor 24 játékos áll rendelkezésedre, akkor ez megtörténik. Mindig elmondom a játékosaimnak, hogy ha nyerünk valamit, akkor azt együtt nyerjük annak ellenére, hogy esetenként egy vagy két játékos teremti meg a különbséget. Ilyen sok mérkőzéssel a szezonban mindenki játszani fog. Tudjuk forgatni a csapatot, így minden játékos fontosnak érezheti magát.”

A rekord: „Jó dolog, hogy elértük ezt a rekordot, de a legfontosabb az, amit a pályán mutatunk. Most további meccseink jönnek a Sevilla ellen és én tudom, hogy mivel állunk szemben. Nem ismerünk határokat, és mindent megteszünk, hogy tudjuk tartani ezt a teljesítményt. Minden mérkőzésen újra meg kell mutatnunk, mit tudunk. Mindegyik versenysorozat egyformán fontos, nem preferálunk egyet sem a többivel szemben. Az elképzelésünk az, hogy minden mérkőzésen kiadjuk magunkból a maximumot, valamint hogy készen álljunk fizikailag és mentálisan, hogy nagy dolgokat érhessünk el.”

Keylor Navas

„Hihetetlenül boldog vagyok és hálás Istennek, ez valami olyasmi, amiről évekig álmodoztam. Folytatom a játékot és a kemény munkát, ez adja nekem a legnagyobb elégedettséget. Reménykedem a hasonló folytatásban. Ma briliánsan játszottunk. Mindannyian keményen dolgoztunk, ez volt a kulcs.”

Alázatosság: „Nem számít, hogy ki játszik, mindenki keményen dolgozik és ez segít minket abban, hogy együtt, egy csapatként tudjuk a legjobbat nyújtani minden mérkőzésen. Tudjuk, hogy ez nem egyszerű, ezért minden mérkőzésen alázatosan kell viselkednünk; erővel és éhesen a győzelemre.

Luka Modric

„Jól mérkőzést játszottunk, erős teljesítményt nyújtottunk. Öt gólt szereztünk, de lehetett volna több is. Elégedettek vagyunk azzal, ahogy kezdtük az új évet. Az edző arra kér minket, hogy magasan az ellenfél térfelén kezdjük meg a nyomásgyakorlást, és erre képesek is vagyunk, amikor rendben vagyunk fizikailag. Meg kell tartanunk ezt a ritmust a jövőben. Keményen dolgoztunk a Sevilla elleni mérkőzés előtt, és most ennek az eredményét látjuk viszont a pályán. Volt egy hét szünetünk, egy "mini előszezont" csináltunk végig."

Marcelo

"Komoly tempóban és jó felfogással kezdtük a mérkőzést, amely bár nehéz volt, de a mutatott intenzitásunknak hála később könnyebbé vált. Nem gondolunk a veretlenségi sorozatra, mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk. Lehetetlen minden mérkőzést megnyerni, de mi most erre törekszünk, az ellenfeleink maximális tisztelete mellett. Keményen dolgozunk, ahogy az előszezonban és a téli szünetben is tettük. Megcélozzuk minden sorozat megnyerését, amiben érdekeltek vagyunk."

Évforduló a Real Madridnál: „Megtiszteltetés, és nagyon büszke vagyok arra, hogy tíz éve játszhatok a Real Madridban. Csodálatos volt hallani, hogy a szurkolók a nevemet skandálták és tapsoltak."

Dani Carvajal

"A szünet jót tett nekünk. Újratöltöttük az akkumulátorainkat és most nagyon koncentráltak vagyunk. Két kapott gól nélküli meccset hoztunk le sorozatban, rengeteg gólt szereztünk és ezen az úton akarjuk tovább folytatni. Jó sorozatban vagyunk és tisztán látszik, hogy csapatként játszunk. Nagyon jól irányított hajó a miénk, és reméljük, megnyert címekkel fejezzük be az idényt."

"Az edző mindenki számára specifikusan határoz meg célokat, amelyeket ell kell érni, valamint az a cél, hogy márciusra vagy áprilisre 100%-os kondícióval, sérülés nélkül érkezzünk. Tudjuk, hogy uralkodnunk kell az eufórián, két nagyon nehéz mérkőzés következik. A Real Madridtól mindig a győzelem az elvárás, és mi reménykedünk, hogy abban a pozícióban fogjuk befejezni a szezont, amilyenért az egész csapat harcol."

Nacho

"Fontos dolog, hogy a táblázat elején legyél és rekordokat dönts. Azonban a rekordok csak akkor számítanak, ha végül trófeákat nyersz általuk. Jól mozgunk most, amikor pedig nem így volt, a csapat szenvedett és kulcsfontosságú mérkőzéseket veszítettünk emiatt. Minden játékos, aki pályára lép remekül teljesít és ez az, amit az edző látni akar."

Jó kezdés: „Jól kezdtük ezt az évet, pár napja a Sevilla ellen sziporkázó első félidőt produkáltunk, és ezen az úton kell folytatunk. Jól akarjuk csinálni a dolgunkat, és nem akarjuk, hogy a klubvilágbajnoki jelvény lenyomjon minket. A célunk, hogy minden lehetséges pontot begyűjtsünk és minden mérkőzésünket megnyerjük a Bajnokok Ligájában és a Király-kupában is."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK