Raymond Kopa: Cristiano további Aranylabdákat nyerhet

Raymond Kopa a második galaktikus igazolás volt a klub történelmében. Három évvel érkezett Alfredo di Stéfano után, de a rekordösszegért Madridba igazoló francia támadónak nem kellett sok idő a beilleszkedéshez. Hamarosan elnyerte a Kopita becenevet. A Marca készített interjút a legendával.

Madridban számára eddig ismeretlen szerepkörbe került a játékos: a bal oldalról kellett terrorizálnia ellenfelei védelmét. Kopita néhány mérkőzés alatt felvette a spanyol bajnokság ritmusát, néhány hónappal később pedig már a világ legrettegettebb támadósora varázsolt a spanyol fővárosban. Az egész világ ismerte a di Stéfano-Puskás-Kopa-Gento-Rial kvintett tagjait. Kopáról úgy tartják, hogy alacsony termetéből (egy másik beneve a Kicsi Napóleon volt), elsőrangú labdakezeléséből és gólérzékenyéségéből kifolyólag nagyon hasonlóan játszott, mint Lionel Messi. A támadó képességeit 1958-ban Aranylabdával jutalmazták, egyben pedig ő volt az első futballista, aki átvehette a Francia Köztársaság Becsületrendjét. Raymond Kopa jelenleg a Stade de Reims tiszteletbeli elnökeként tevékenykedik.

Milyen volt az első néhány hét az érkezés után?

Várnom kellett néhány mérkőzést, amíg bemutatkozhattam a csapat színeiben. A tartózkodási engedély kiváltása beletellett némi időbe. Az első meccseimen nem találkoztam túl sokat a labdával, leginkább Gento domináns játéka miatt a jobb szélen. Idővel jobbá váltam és megkedveltek a szurkolók is.

Hogyan ment a beilleszkedés?

Bizonyítanom kellett mindenkinek a képességeimet. Ehhez kemény és kitartó munkára volt szükség. Senkit nem érdekelt, hogy milyen név feszít a mezem hátulján. Akkoriban máshogy ment néhány dolog. Meg kellett mutatnom magamat. Sokat köszönhetek a Real Madridnak, többek között az Aranylabdámat is. Három évig voltam a csapatnál, s mindössze egyetlen mérkőzést vesztettünk el ez idő alatt. Egész jó, nemde? Szeretném tisztázni, hogy nem azért döntöttem a távozás mellett, mert nem éreztem jól magam itt. Egy öt cégből álló francia vállalati csoport nagyon jó üzleti terveket vázolt fel, én pedig szerettem volna biztosítani a családom jövőjét. Franciaországba költöztem és kialakítottuk a saját brandemet, de mellette még 36 éves koromig játszottam a Reimsnél. A futball a szenvedélyem. Egészen 70 éves koromig eljártam focizni a barátaimmal.

A távozás előtt sokan kritizáltak.

Igen. Azt mondták, hogy már nem érdekelt az eredmény és megváltozott a játékom, de ez nem volt igaz. Mindent beleadtam.

Vajon meddig játszhat még Cristiano a legmagasabb szinten?

Attól függ. Minden játékos különbözik egymástól. Ha szereted, amit csinálsz, akkor nincsen probléma. Cristiano egy fantasztikus támadó, amit minden nap bebizonyít. Ahogy öregszik, egyre több probléma jelentkezik majd nála, jobban oda kell figyelnie a sérülésekre a jövőben. Nekem szerencsém volt ilyen téren. Ha engem kérdezel, szerintem még további Aranylabdákat is nyerhet.

Ő a modern éra Di Stéfanója?

Erre lehetetlenség lenne válaszolni. Mindketten egyedülállóak.

Ugyanez igaz a Messi-Ronaldo párhuzamra is?

Igen.

És Benzema?

Igazi tehetség, aki remekül illik a madridi játékrendszerbe. Egy ilyen karriert csak a legnagyobbak képesek befutni.

Vajon látjuk még őt a francia válogatottban?

Nem tudom. Ha el tudja rendezni az őt érintő problémákat, akkor szerintem mindenki szívesen látja őt. Ugyanakkor szerencsés helyzetben van ez az ország, mert Karim mellett is remek játékosok állnak a szövetségi kapitány rendelkezésére. Benzema visszatérésében az ő hozzáállásának van a legnagyobb jelentősége.

Hasonlít-e a mostani Real Madrid a régire?

Egyet mondok: nekünk az is elég volt, ha egy lábbal játszottunk. Kivételesek voltunk.

39 mérkőzés óta veretlenül…

Örülök Zidane sikereinek. Remek játékos volt, most pedig példaként jár elöl a beosztottjai számára. Az elképzelései láthatóan működnek. Csak nagyon kevés embernek sikerült ilyen gyorsan befutnia. Hiba lenne megítélni Zidane munkásságát egyetlen mérkőzés alapján, akár győzelemről, akár vereségről beszélünk. Minden erejével a királyi gárda sikerén dolgozik, ez a legfontosabb.

Milyen volt a legutóbbi találkozás a veteránokkal?

Sajnálatos módon már csak nagyon kevesen maradtunk. Szomorú dolog, hogy ennyien eltávoztak, de igazság szerint mi már a Real Madrid történelmének részei vagyunk. Büszkévé tesz, hogy ismernek az emberek és tisztában vannak azzal, hogy mit tettem a klubért. Nemcsak egy exjátékos vagyok, hanem egy ember is.

És mit mondott Gento?

Sokszor viccelődünk és gyakran idézzük fel az emlékeket. Verhetetlenek voltunk. Ő hat BEK-trófeát nyert, én hármat. A mi időnkben 120.000 ember látogatott ki a Bernabéuba egy-egy mérkőzésre. Egyedülálló élmény volt megtapasztalni ezt.

Ki volt az '50-es évek Madridjának legkiemelkedőbb alakja?

Mindenki, de az én személyes példaképem Puskás volt. Ha 25-30 méterről lendítette lövésre a lábát, akkor nem számított hogy ki áll a kapuban, mert a labda a hálóban kötött ki. Mindemellett nagyon kedves ember volt.

Kik a legerősebb csapatok jelenleg?

Úgy vélem, a Real Madrid és a Barcelona mindenki felett áll.

Megnyerheti Franciaország a legközelebbi világbajnokságot?

Remek a csapat és az eredmények is javuló tendenciát mutatnak. Ha beállnék hozzájuk, akkor biztos lenne a siker…(nevet)

Milyen érzés volt visszatérni a Bernabéuba?

Nem ájultam el, de nagyon boldog voltam. Már nem emlékszem, hogy megtapsoltak-e, de nagyon kedvesek voltak velem az emberek. A vezetőség még manapság is rendszeresen meghív a mérkőzésekre, az egészségem pedig hál' Istennek nem akadályoz meg az utazásban.

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK