Santiago Bernabéu kezét sejthetjük a dologban, ha a sorozatban nyert öt európai kupára gondolunk, amit a Real csapata Madridba hozott. Mondhatjuk, hogy tulajdonképpen a Real Madrid alapította a BEK-et, hogy aztán egyeduralkodója legyen az európai futballnak.
A sztárok
Alfredo Di Stéfano
Egyetlen közös pont van az öt sorozatban nyert kupában: Alfredo Di Stéfano. Ő volt a Real támadásainak kulcsfigurája. Ő a Real történelmének harmadik legeredményesebb gólszerzője, aki nyolc címet szerzett a habfehér alakulatnak. És bár a posztja támadó volt, gyakran visszajárt a középpályára, de olykor még hátrébb is fellelhető volt, amint a védekezést szervezi.
Ő volt a teljes, tökéletes játékos.
Puskás Ferenc
Ő volt a másik oka annak, hogy a Real Madrid olyan sikeres volt az ’50-es évek végén és a ’60-as évek elején. Puskás 31 évesen disszidált a kommunista Magyarországról, de nem hagyta, hogy a kora vagy a súlya hátráltassa őt – egy igazi szörnyeteg volt a pályán. A „Szőke nyíllal” együtt megállíthatatlan párost alkottak. Egy elképesztő bal lábbal megáldott tehetség volt, aki a magyar nemzeti csapatban 85 mérkőzésen 84 gólig jutott. Amikor Di Stéfano hátrébb ment a középpályára, ő vette át elöl a helyét, és ezzel együtt uralta az ellenfél térfelét.
Francisco Gento
Paco az egyetlen, aki hat BEK-et nyert, aki ráadásul nyolc döntőben szerepelt, ami rajta kívül csak Paolo Maldininek sikerült. A kantábriai szélvész 17 évesen érkezett Madridba a Racing Santander csapatától, és egészen 37 éves koráig ott is maradt. Ő az egyedüli továbbá, aki 12 bajnoki címet tudott szerezni, mindet a Real Madriddal. A bal oldalon való elképesztő futásai voltak azok, amik segítették Di Stéfanót, Puskást és Kopát.
Persze a nagy igazolások taktikai változásokkal jártak, de kétségkívül segítették a Madridot abban, hogy ilyen dominanciát építsen ki. Az öt egymást követő BEK-ben egyenként 20, 20, 25, 16 és 31 gólt szereztek. Ha összeszámoljuk, ez 112 találatot jelent. Abban az időben nem volt csapat, amely ellenállni tudott volna a Real Madrid támadóerejének. Akkoriban 3-2-2-3-as vagy 3-2-5-ös ultraagresszív felállásban játszott a csapat.
És működött. Remekül működött.
„Amikor olyan tehetségek vannak a csapatban, mint Raymond Kopa, Puskás Ferenc vagy Alfredo Di Stéfano, semelyiküket nem hagyhatod ki a csapatból. Ennek eredményeképpen született meg ez a rendkívül támadó szellemű csapat” – emlékszik vissza Francisco Gento az ultraagresszív 3-2-5-ös felállásra. – „Rengeteg kiváló játékosunk volt, nem meglepő, hogy ennyi BEK-et nyertünk.”
Vitathatatlanul a történelem legjobb csapata volt az akkori Real Madrid.
Az egyik legfontosabb tényező pedig, ami a sikerhez kellett, az a folytonosság volt. Di Stféano például az öt egymást követő győzelem mindegyik döntőjében legalább egy gólt szerzett. És bár a pályán állandóság volt, a kispadon korántsem. Ez alatt az idő alatt összesen három edző irányította a csapatot.
José Villalonga két trófea megnyeréséhez vezette a klubot, Antonio Carniglia az 1958-as és az 1959-es kupák megnyerésekor volt tréner Carniglia volt az, aki kihagyta Puskást az 1959-es döntőben a csapatból, egyszerűen csak azért, mert nem kedvelte őt.
A Real harmadik edzője Miguel Muñoz volt, akivel az 1960-as BEK-et nyerték meg. A Muñoz-féle csapat végig dominált a ’60-as években, az edző pedig nem követte el azt a hibát, amit korábban Carniglia, és nem hagyta ki Puskást a csapatból az 1960-as döntőből.
Abból a fináléból, amit ma is minden idők legjobb meccsének tartanak. A Real Madrid sorozatban ötödik BEK-trófeájáért szállt harcba, méghozzá ezúttal az EIntracht Frankfurt csapata ellen. Ez volt az a döntő, amely majdnem nem is lett megrendezve, méghozzá a nyugat-német szövetség miatt, amely minden olyan meccset bojkottálni akart, amelyen az ellenfél csapatában ott van Puskás Ferenc. Tudniillik a magyar legenda a hírhedt 1954-es döntő után doppingolással vádolta meg a német válogatott tagjait.
Ezt a döntőt a glasgow-i Hampden Parkban játszották, több mint 127 ezer néző előtt. Gondolkozzunk el ezen egy percig. Gondoljunk azokra az emberekre, akik olyan szerencsések voltak, hogy láthatták minden idők legnagyszerűbb összecsapását. Puskás és Di Stéfano mind a mai napig két játékos abból a háromból (a harmadik Pierino Prati, az AC Milan egykori játékosa), akik mesterhármast tudtak szerezni a BEK vagy BL döntőjében.
Azóta nem láttunk ehhez hasonló sorozatot.
És ahogy az elején említettem, a sorozatok jönnek és mennek. A legjobb dolog, amit tehetünk, az, hogy élvezzük őket, amíg tartanak, egészen addig, mígnem jön egy új sorozat.
