Számháború: Real Madrid – Málaga

Cikkünkben az aktuális mérkőzéssel kapcsolatos számokkal, tényekkel, adatokkal, érdekességekkel foglalkozunk. Minden, és még annál is több, amit a párharcról tudni érdemes!

A két csapat jelenlegi helyzete

Zidane és csapata kisebb hullámvölgyben van, hiszen az előző két mérkőzést elvesztette a Real Madrid. A sérülések tekintetében sem javult a helyzet, sőt. Carvajalt egy hónapra dőlt ki, James még nem épült fel, Pepe és Bale továbbra sem bevethetőek, és Coentrão hiánya sem meglepő, a mester ezért ezzel a kerettel fogja felvenni a harcot. Zidane nyilatkozata alapján Ronaldo vélhetően visszatér majd a bal szélre, a kérdés, hogy a rotáció mennyiben fog változtatni a középpályát (elsősorban Kovačić és Isco szempontjából), illetve a védelem összetételét (Zidane nagyobb eséllyel fogja Danilót preferálni, bár van azért esély Nacho szerepeltetésére is) tekintve.

Az biztos, hogy a mini-megtorpanás ellenére a Málaga sokkal rosszabb helyzetben van a Real Madridnál. A csapatot számos sérült és hiányzó sújtja, a legfontosabb egyértelműen Sandro Ramírez, a vendégek házi gólkirálya. A hétgólos Barca-nevelés mellett számos védő nem áll rendelkezésre,  a madridi nevelésű Miguel Torres, valamint Ricca, és Weligton sérülés miatt, Llorente  a két klub megállapodása okán, Koné pedig Burkina Faso színeiben szerepel az Afrikai Nemzetek Kupáján. Szintén a sorozat tartja távol a stabil cserének mondható marokkói En-Nesyrit, Kuzmanovic és Charles pedig ugyancsak sérülés miatt maradtak ki a keretből. Öröm az ürömben a Málaga számára, hogy egy visszatérő és egy új igazolás már bevethető lesz a Real Madrid ellen. A középpályás Keko négy hónap után került vissza a csapatba, a veterán Demichelis pedig visszatért, miután az Espanyolnál nem számítottak rá a továbbiakban, egyelőre a szezon végéig szóló szerződést kötöttek a felek.

Ami a két csapat mérlegét illeti, a Málaga egyike annak a négy csapatnak, akik még nem nyertek ebben a szezonban idegenbeli mérkőzést, utoljára a Betis stadionjából tudtak három ponttal távozni – tavaly márciusban. A Real Madrid ezzel ellentétben hazai pályán a bajnokságban még veretlen, hét győzelmet és két döntetlent produkálva, a legutóbbi öt hazai mérkőzésen öt győzelmet és 15-4-es gólkülönbséget mutat a statisztika. Az előjelek alapján tehát egyértelmű esélyese a találkozónak a Real.

A párharc múltja

Szintén egy olyan szegmens, ami nem a Málaga sikerét vetíti előre. A Santiago Bernabéuba az andalúz gárda nem nyerni jár, története során egyszer sem sikerült legyőznie idegenben a Real Madridot bajnoki mérkőzésen! Kiütéses hazai győzelmek ellenben akadtak szép számmal. A közelmúltban, egy 2011-ben március elején lejátszott hazai mérkőzésen a madridiak 7-0 arányban ütötték ki a Málagát, Ronaldo mesterhármast szerzett, Benzema duplázott, valamint Özil és Di María is betaláltak. A legutóbbi 5 Real Madrid – Málaga bajnoki 3-2-0-s mérleget, és 12-4-es gólarányt mutat.

A számok nyelvén – csapatok

Először nézzük a kulcspasszokat, ott ugyanis érdekesség mutatkozik. Az nyilván nem meglepő, hogy a Real Madrid 217-tel vezeti ezt a listát, az már inkább hogy a Málaga a harmadik 162-vel, megelőzve az Atléticót, a Sevillát vagy épp a Villarrealt. A gólpasszokat tekintve viszont csak 15-nél áll a számláló (26 gólos a csapat), így az elmondható, hogy bár a helyzetek megteremtésével nincs gond, azok értékesítésével már annál inkább, és ez a fontosabb támadók hiányában csak erősödhet.

A fejesgólokra is érdemes egy pillantást vetni, hiszen ebben is elég jó mindkét csapat. A Real Madrid 11 fejessel ligaelső, de a Málaga sem rossz ebben a kategóriában, 7 góllal, a csapatok legjobbjai, Ramos (4) és Camacho (3) egyaránt bevethetőek.

Az viszont biztos, hogy a Málaga játékosai az átlag 47%-os labdabirtoklás mellett sem olvassák rosszul a passzokat, 356 közbeavatkozással (interception – elcsípett passz) ligaelsők, szóval figyelni kell arra, hogy a labdajáratásnál, indításoknál a vendégek résen lesznek.

A számok nyelvén – játékosok

A rotáció és az ésszerűség valahol azt diktálná, hogy Kroos ezúttal pihenőt kapjon. Bár a német több alkalommal kijelentette, hogy bírja a terhelést, egyrészt rá is ráfér a pihenő, másrészt nem az 54 sárgával és 4 pirossal rendelkező Málaga ellen kellene megkockáztatni egy esetleges sérülést. A 939 percnél álló Kovačić és a 717 percen veszteglő Isco egyaránt bevetésre készen állnak.

A csatárkérdés szintén fontos pont mostanában a Real Madridban. Furcsa együttállás, hogy Benzema és Morata mindketten 23 kapuralövéssel és 5 góllal állnak a ligában, míg a kettejük árnyékában veszteglő Mariano 1/1-es mutatóval rendelkezik (a Depor elleni „kapuravállalással”).

Végül pedig egy összehasonlítás a Danilo – Nacho kérdéshez.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK