Tehet-e róla Cristiano?

A hangulat egy csapásra igen keserűvé lett a Bernabéu környékén, miután a Real Madrid – újdonsült spanyol rekordja, azaz 40 veretlenül megvívott mérkőzés után – négy nap alatt hirtelen két vereségbe szaladt bele, előbb a bajnokságban, majd a kupában. Szurkoló és szakértő azóta egyaránt arról formál véleményt: vajon hibáztatható-e – legfőképp – a csapat ékköve, Cristiano Ronaldo a nehezen megmagyarázható hanyatlás miatt.

A portugál gólgép az utóbbi hetekben akár gondtalanul is sütkérezhetett a rivaldafényben – nagy fölénnyel begyűjtötte pályafutása negyedik Aranylabdáját, valamint a FIFA Év játékosa díjat, legfőképp annak köszönhetően, hogy az előző idény végén Bajnokok Ligáját, majd Európa-bajnokságot nyert klubjával és válogatottjával, miközben a királyiak az idei spanyol pontvadászatot kényelmesen vezetik riválisaikkal szemben.

A Sevilla és a Celta Vigo elleni zakó azonban hamar szertefoszlatta az ünnepi hangulatot, különösképp a madridi sajtó körében.

Az AS a péntek reggeli főcímlapján például már egy lehangoltnak tűnő Ronaldót jelentetett meg, azzal a főcímmel: „Cristiano januárja: hegynek fölfelé”. Az ehhez tartozó cikk arra is kitér, hogy a karácsonyi szünet és a további egymeccses pihenője után visszatérő játékos három meccsen mindössze két gólt ért el, ami statisztikailag a leggyérebb januárja legelső madridi szezonja óta.

A teljes idényt és az összes versenysorozatot tekintve 22 lejátszott meccsén 18 gólnál és 6 gólpassznál jár. Zidane-nál még az eddigieknél is közelebb játszik a kapuhoz, és több pihenőt is kap, mint korábban. Alfredo Relano mindenesetre arról értekezik az AS pénteki hasábjain, hogy azoknak a napoknak bizony végleg búcsút inthetünk, amikor csaknem minden egyes mérkőzésen teljes biztonsággal számíthattunk Cristiano elmaradhatatlan góljára, góljaira.

„Ha jól hiszem, a Real Madrid háza táján a legaggasztóbb történés manapság nem más, mint hogy Cristiano Ronaldo mára már feltűnően csak árnyéka önmagának” – írja Relano.

„Évek óta rá: a szezononkénti 50 góljára támaszkodnak. Valóban úgy festett a helyzet, mintha csak pályára kellene küldeni, és az máris egy gól előny. Ez immár a múlté. Most nemhogy gólt nem lő, még csak kiemelt védői figyelmet sem nagyon érdemel. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez ennyiben maradna. Csupán alkalmazkodnia kell egy újabb kihívás feladataihoz, ami pedig némi időt vesz igénybe.”

A Marca, nevezetesen a Bernabéu sajtószobáját is számolatlanul megjárt José Felix Díaz még ennél is messzebbre merészkedik: ő arra emlékeztet, hogy mialatt Ronaldo a lelátóról szurkolta végig a Sevillában elért 3-3-as döntetlent, addig a pályán levők egy észrevehetően egységesebb, buzgóbb egészet alkottak, és hozzáteszi, hogy a 31 éves támadó rangadókon mutatott teljesítménye halványulni látszik.

„A CR7 nélküli Real Madrid egy játékosabb egység benyomását keltette a Sevilla elleni kupameccsen, amely a legelső perctől fogva tökéletesen együtt futott és nyomott. Meglehet, hogy a csapat nagyobb tűzerővel rendelkezik az aranylabdással a pályán, ámde ha ezek az öklösök kevésnek bizonyulnak az ellenfél kiütéséhez, a teljesítménye máris semmivel nem lesz több a puszta jelenléténél. Ez a bizonyos jelenlét gyakran ugyan sokat számít, a keményebb meccseken viszont ijesztően egyre elhanyagolhatóbb. Ronaldo ’A Legnagyobb’, így annál előbb lépnie kell. A csapatának szüksége van rá.”

A kérdés a legnépszerűbb késő esti rádiósportműsorok programját is kitöltötte csütörtök este. A Cadena SER nevű rádióadó „El Larguerójának” heti vitatémája így szól: „Cristianónak csak rossz napjai vannak, vagy valóban leáldozóban a csillaga?”

Egy másik csatorna „El Transistor” című műsorában azt vetették fel, „Itt van-e az ideje Ronaldo eladásának?”, nem megkerülve persze, hogy Jorge Mendes elmondása szerint nemrég egy több mint 200 millió eurós ajánlat futott be Kínából az ügyfele játékjogáért, dacára annak, hogy az novemberben írta alá új, öt évre szóló szerződését a Real Madriddal.

Még Katalóniában sem mennek el szó nélkül a téma mellett. „Hova tűnt ’A Legnagyobb?”, teszi fel a kérdést szokott stílusában a Mundo Deportivo, amely Ronaldo jelentős visszaeséséről cikkez. „Cristiano Ronaldo utóbbi mérkőzéseken mutatott szerény teljesítménye megkongatta a vészharangot a Real Madridnál” – így Oscár Zárate. „A portugál enyhén szólva sem hallgattatta el azokat, akik megkérdőjelezik a frissiben nyert díjai jogosságát.”

Forrás: ESPN
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK