Sötét felhők gyülekeznek Zidane feje felett

Az AS főszerkesztőjének gondolatai az elmúlt időszak történései kapcsán. Alfredo Relaño szerint Zidane komoly teszt előtt áll.

Zord kilátások

Hirtelen minden nagyon nehéz lett Zidane számára. Nem volt érintett a Real Madrid a Király-kupa tegnapi sorsolásában (a párosítások: Celta Vigo – Alaves; Atlético Madrid – Barcelona), de ez a legkevesebb. A veretlenségi széria oda, ahogy a bajnoki előny nagy része is, ez pedig arra már elég, hogy a közvetlen riválisok ismét nagy reményekkel várják a folytatást. Rápillantva az elkövetkezendő mérkőzések listájára, kissé ijesztőnek tűnhet a helyzet: utazás Vigóba, Pamplonába, Vila-realba és Valenciába. Most minden egy kissé nehezebbnek tűnik a Real Madrid számára, mint nem is olyan régen, amikor verhetetlennek tűntek. De ilyen a futball, szélsőséges érzelmeket generál. Az egyik pillanatban még legyőzhetetlennek érzed magad, a következőben pedig már gyászos a hangulat, ráadásul mindez csak két végeredmény miatt.

Zidane

Gyűlnek a problémák

Két olyan végeredményért, amelyek igazából annyira nem is rosszak. A Madridot lényegében izomsérülés-járvány sújtja, ami azt sugallja, hogy a klubvilágbajnokság után nem megfelelő edzéseket folytattak. Közben néhány játékos kezdi kikezdeni a szurkolók türelmét, ami egy plusz adalék a hazai meccseken meglévő nyomáshoz. Coentrão és Danilo biztosan ilyen, de Benzema sincs nagyon lemaradva tőlük. Bale esetében, aki kiválóan játszik, ha nem sérült, még mindig nincs kitűzve egy visszatérés dátuma. Cristiano még szokja új szerepkörét, és bár még mindig messze ő a madridi támadások legveszélyesebb játékosa, nem rejtheti véka alá, hogy jelenleg nem az a játékos, aki volt. És Keylor Navas sem.

Danilo

Személyiségteszt

Ugyanakkor a Barcelona felmenő ágban van, a Sevilla pedig szintén nagyon erősnek tűnik. Nemsokára itt a Napoli elleni BL-párharc, amelynek a visszavágóját idegenben kell lejátszani. Ezek az első sötét napok, amelyeken Zidane-nak át kell mennie; eddig összesen két botlása volt, az Atlético és a Wolfsburg elleni két vereség, de ezeket már régen elfelejtette mindenki. Ez most valami más. Most érzi a sérüléshullámmal, Benzema erőltetésével, az elátkozott „triplázás” szó használatával, a keretben lévő, de nem használt játékosokkal járó terhet. Most, ilyen nehézségek közepette fogjuk meglátni, hogy milyen edző is ő. A Madridnak most minden eddiginél nagyobb szüksége van a vezetői képességeire.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK