2017. június 25., vasárnap

A játékos, aki pótolta a pótolhatatlan Roberto Carlost

  • É. Csongor (Veidt) , Zs. Csaba
  • 2017.02.07. 19:59
Egy 18 éves, átlagos kamasznak sincs könnyű dolga a mindennapok küzdelmei során. De mi van akkor, ha valaki ennyi idősen a világ legnagyobb csapatába kerül, hogy minden idők egyik legkiválóbb labdarúgójának nyomdokaiba lépjen?

„Én leszek Pelé!” – kiáltja egy gyerek a Botafogo Beachen, amikor a gyerekekből álló két csapat tagjai kiválasztják, hogy melyik legenda bőrébe bújnak a napi foci közben. „Én Rivaldo vagyok” – mondja Dungának egy másik srác, miközben Garrincha és Ronaldo épp azon veszekednek, hogy melyikük Garrincha és melyikük Ronaldo. Dida a háttérben áll, még mindig mérges, hogy be kell állnia a kapuba.

„Én vagyok Roberto Carlos!” – zendít rá a legfiatalabb. Korábban csak ritkán engedték meg, hogy ő is játsszon a bátyjával és annak barátaival, de attól a naptól kezdve, hogy megmutathatta őrjítő lábmunkáját, ragaszkodtak hozzá, hogy csatlakozzon a csapatukhoz, hiszen különleges volt. Tulajdonképpen annyira tehetséges ez a srác, hogy egy nap akár tényleg játszhat a legendás brazil szerepében.

Akkor még senki sem tudta, hogy 2006. november 14-én Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke fogja őt bemutatni a világ legnagyobb klubjának szurkolói előtt, Roberto Carlos cseréjeként, úgy, hogy a klub 6,5 millió eurót fizet Fluminensének, lenyomva ezzel Monchi Sevillájának ajánlatát. „Roberto Carlos még egy évig itt lesz, ez az, mindannyian ezt szeretnénk. Jól érzi magát. Ha Roberto a távozás mellett döntene, akkor itt lesz Marcelo.”

A legtöbb futballszurkoló számára elég izgalmas történet a Real Madridhoz való csatlakozás. Marcelo esete más, számára különös szenzációval bírt a spanyol fővárosba való költözés, hiszen biztosították számára, hogy gyerekkori példaképétől tanulhasson, akinek bőrébe már gyerekkorától bele akart bújni. Amikor barátaival rúgta a bőrt Rio utcáin vagy a strandon, követelte, hogy ő lehessen annak az embernek a szerepében, aki magáévá tette a válogatott 6-os számú mezét, ragaszkodott ahhoz, hogy ő játszhasson azon a poszton, aminek megtanulása érdekében annyi Real Madrid-mérkőzést és válogatott meccset nézett meg, amennyire csak lehetősége volt.  

Mivel szinte biztos volt, hogy a legendás balhátvéd a 2006/07-es idény végéig még a klubnál marad, a Real Madrid szándéka az volt, hogy Marcelo a Castillába kerül, ahol finomíthatja játékát, alkalmazkodhat az új kontinenshez és másodosztályú ellenfelekkel csaphat össze. Fabio Capellónak azonban más tervei voltak.

A klub előzetes terve ellenére Marcelo az első csapatban maradt, ez egyben azt is jelentette, hogy személyesen, a közvetlen közelében dolgozhatott annak a játékosnak, aki helyettesítésének a monumentális feladata várt rá. „Bár nem játszottam sokat és sokszor a keretbe sem kerültem be, rengeteget tanultam akkoriban” – mesélte később a játékos, amikor olasz edzőjéről kérdezték, akinek döntése értelmében a galaktikusok között maradhatott.

„Marcelo ötvözte a félénkséget és a magabiztosságot” – mondta Capello erőnléti edzője. „Gyors volt, elég technikás és nagyszerű volt az erőnléte. Emlékszem, udvarias és tisztelettudó volt, az első hónapjaiban nagyon keveset beszélt, sokkal inkább hallgatta, amit a többiek mondanak.”

David Beckham pocsék szerelési kísérlete egy edzésen felgyorsította a történéseket, az angol ugyanis januárban sérülést okozott Roberto Carlosnak, így az új szerzemény a kezdőcsapat közelébe került.

Capello nem állt még készen arra, hogy bedobja a mélyvízbe az ifjú brazilt, így Sergio Ramos kezdett balhátvédként, Marcelo pedig az utolsó fél órát kapta meg, hogy kiélvezze első perceit habfehérben.

Azt követően Roberto Carlos márciusi visszatéréséig kétszer ülhetett még le a padra. Azután viszont a Bernabéu népe történelmi eseménynek lehetett szemtanúja: a Getafe elleni mérkőzésen Marcelo Higuaínt váltotta a 88. percben, úgy, hogy a brazil bálványa is pályán volt. Ez volt az első és az egyetlen alkalom, hogy mindketten szerepelhettek a Real Madridban hivatalos mérkőzésen.

Ez azért lehetséges, mert az idény hátralévő részében a tinédzser csak két alkalommal léphetett pályára a Real Madrid bajnoki menetelése közben - amely a Liga de las Remontadas, azaz a fordítások bajnokságaként vonult be a történelemkönyvekbe -, de egyik alkalommal sem példaképe, Roberto Carlos jelenlétében. A Mallorca elleni rendkívüli győzelem volt a legenda utolsó diadala a Real Madridban. Az ágyúlábú védő úgy döntött, nyáron távozik, mégpedig a Fenerbahçe csapatába. Útjaik a válogatottban sem kereszteződtek, hiszen a világbajnok védő a 2006-os világbajnokságot követően bejelentette visszavonulását, pontosan néhány hónappal azelőtt, hogy Marcelo debütálhatott Wales válogatottja ellen, 2006 szeptemberében.

Habár a 2007/08-as idény első hónapjában az új edző, Bernd Schuster irányítása alatt a két új szerzemény, Royston Drenthe és Gabriel Heinze feleltek a balhátvéd pozíciójáért, a legenda öröksége mindvégig Marcelóé volt. Egyértelműen ő volt a kiválasztott. Az a valaki, akinek a pótolhatatlan Roberto Carlos örökségét kellett átvennie. Ijesztően hangzik, ha erről a posztról beszélünk, de adott volt egy brazil srác, aki a Botafogo Beachen is erről álmodozott.

Igaz, hogy a brazil legenda csak 168 centiméter magas, árnyéka viszont ott virított a Bernabéu pályájának teljes hosszán a madridi naplementében. A távozása után a vasember árnyéka és öröksége úgy emelkedett ki Marcelo előtt, mint a toronymagas Colosseum, és bizony a feladat súlya meglehetősen nyomta a brazil vállát, valahányszor ő futott ki a pályára a védelem baloldalán. A terhet néha még a hazai szurkolók fütyülése is nehezítette. Ez értelemszerűen csak növelte a pszichológiai értelemben vett feszültséget a játékosban.

Ő nemcsak egy öreg balhátvédet helyettesített a sok közül, hanem azt az embert, akit a legtöbben a sportág történetének legjobbjának tartottak. Roberto Carlos négy bajnoki címet, három Bajnokok Ligája-trófeát, két Copa Américát és egy világbajnokságot nyert, miközben kétszer választották meg a világ legjobb védőjének, a 2002-es Aranylabda-szavazáson pedig a második helyen végzett Ronaldo mögött. 11 éves madridi pályafutása során mindössze három olyan alkalom volt, hogy a rangos eseményen védő végzett a legjobb háromban - rajta kívül Maldininek és Cannavarónak sikerült -, és Giacinto Facchetti után ő volt a történelem második szélső hátvédje, aki a második helyig jutott.

Habár Roberto Carlos még azelőtt érkezett, hogy Florentino Pérez megkezdte volna a galaktikusok leigazolását, mindenki galaktikusnak tartotta őt is, teljesen jogosan. Kanyargós felfutásai, erőtől duzzadó beadásai, az irányítók tehermentesítése, mindent elsöprő becsúszásai és kiemelkedő helyezkedése egy teljesen komplett balhátvéddé tette őt. Aztán ott voltak a híres szabadrúgásai, amelyek általában 100 kilométer/órás sebességnél is gyorsabban süvítettek, a 60 centiméternél is szélesebb combok, amelyek a felső vagy alsó sarokba, sőt, gyakran laposan, a kapusokon keresztül a hálóba küldték a játékszert.

„Roberto Carlos képes egyedül lefedni a teljes baloldalt” – mondta Vicente del Bosque a játékosról, aki állítólag 10,6 másodperc alatt volt képes lefutni a 100 méteres távot. Ez egy olyan idő, amellyel kvalifikálhatta volna magát a 2016-os Olimpiára is.

Egy ilyen játékos által hagyott űr betöltéséhez kellett felnőnie Marcelónak. Nem csoda, hogy kezdetben még a pálya rá eső részének uralásával is gondjai voltak. A szurkolók sem fogadták kitörő lelkesedéssel az új igazolást. Egy korábbi, El País-nak adott interjúban Marcelo azzal viccelődött, hogy akkoriban a borostája miatt sokan idősebbnek gondolták őt valódi koránál. Ez emlékeztette arra, hogy senki nem tartotta őt a következő Roberto Carlosnak. Valójában még 20 éves sem múlt el akkoriban.

Nyilvánvalóan a játékos fülébe is eljutottak a negatív hangvételű pletykák, de ő nem hagyta lehervadni az arcán lévő mosolyt. A szurkolókat talán nem sikerült egyből meggyőznie, de Roberto Carlos a kezdetektől hitt a fiatal brazilban: kettesben eltöltött vacsorák és személyre szabott tanácsok jellemezték kettejük kapcsolatát Marcelo érkezése után. A legenda többször is hangoztatta, hogy honfitársa jó úton jár.

A kemény munka előbb-utóbb kifizetődik, ezt mindenki tudja. Marcelo esetében sem történt ez máshogy. Mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtott és apránként megnyerte magának edzőjét és a közönséget is. A 2007/2008-as szezon végére szinte teljesen beletanult szerepkörébe. A bajnokság utolsó 16 mérkőzésén 11-szer a kezdőcsapatban kapott helyet. Az idény végén a Real Madrid bajnoki címet ünnepelhetett.

Az újságírók egy mutáns sakkfigurához hasonlították, aki kettőt lép hátra, majd ötöt előre. Marcelo fegyelmezetlenül végezte dolgát, gyakran megfeledkezve arról, hogy ő elsősorban egy védekező játékos. Ő így emlékszik vissza: „Néha túlságosan nagy hévvel próbálom megszerezni a labdát, és elfelejtek visszazárni a helyemre. Máskor a pálya egy idegen részére kalandozok el, de Heinze és Cannavaro sokat segít abban, hogy ebből ne származzon probléma.”

Ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy a brazil játékos jobban szereti a színházat, mint a mozit. Saját elmondása szerint a megjósolhatatlan események és a rögtönzés lehetősége teszi izgalmassá számára az életet. Csak úgy, mint a színházban játszó művészeknek.

Marcelo iszonyatosan nagy ütemben fejlődött, de a 2008/09-es szezon madridi edzőjének, Juande Ramosnak más tervei voltak. Nem akarta kifejleszteni a modern kor balhátvédjét, mert az talán több hátránnyal járna, mint előnnyel. Azonnali eredményeket akart, ezért nem védőként játszatta a futballistát, hanem bal oldali szélsőként. „Először meglepett, hogy a szélen kaptam lehetőséget, de igazság szerint egyáltalán nem volt ellenemre. Szeretek részT venni a gólszerzési lehetőségek kialakításában. Elsősorban balhátvéd vagyok, de képes vagyok egy sorral előrébb is játszani” – mondta a brazil. Többek között új szerepköre is segített abban, hogy megszerezze első góljait a Real Madrid színeiben. És természetesen ott van a híres hátra szaltós gólöröm, amelynek eredete erre az időszakra vezethető vissza.

Egy évvel később Manuel Pellegrini vállalta el a klub irányítását. Új edző, új szokások, új szerepkör. A mester kiemelten foglalkozott Marcelo védekezési hatékonyságának javításával, de az is előfordult, hogy elődjéhez hasonlóan szélső középpályásként játszatta az akkor 21 éves játékost. A szóban forgó szezonban kizárólag Cristiano Ronaldo és Kaká osztott ki több gólpasszt nála. Ez is a statisztika is jól mutatja, hogy Pellegrini keze munkájának köszönhetően vált a bal oldal a Real Madrid támadásainak legfontosabb színhelyévé.

A nagyszerű teljesítmény ellenére volt valami, ami veszélybe sodorta Marcelo kezdőtagságát. A 2010-es BL-döntőt a spanyol fővárosban rendezték meg, az Internazionale és a Bayern München párharcából pedig előbbi került ki győztesen. A milánói csapattól azonban nem utazott mindenki haza a győzelem után, hiszen José Mourinho, az Inter akkori edzője ült le a Real Madrid kispadjára. A portugál szakember hamar világossá tette, hogy szeretne egy riválist igazolni a brazil bekknek. Ez az ember volt Fábio Coentrão.

Kik szereztek gólt a 2014-es Bajnokok Ligája döntőjében? Ezt a kvízkérdést gyakran elbukják a résztvevők, hiszen Sergio Ramos csodálatos egyenlítő gólját, Gareth Bale előnyt jelentő fejesét vagy Cristiano Ronaldo mezletépős tizenegyesét sokkal többször mutatják a TV-ben, mint Marcelo szólógólját.

Ha Marcelo valaha is eljátszott a gondolattal, hogy egy nagyszerű játékosból igazi madridi legendává váljon, akkor a fináléban mutatott mozdulatai egyértelműen hasznára voltak ennek elérésében. Még maga Roberto Carlos sem volt képes arra, hogy betaláljon a Bajnokok Ligája egyik döntőjében. Igaz, még így is sikerült 16 BL-találatig jutnia, amivel a királyi gárda 15. legtöbb gólt szerző játékosa ebben a versenysorozatban. Olyan neveket előz meg, mint Zinédine Zidane, Ruud van Nistelrooy vagy a brazil Ronaldo.

A lisszaboni este elején nem mindenki volt biztos benne, hogy pályára lép a brazil. A játékosnak sérülés miatt ki kellett hagynia a Bayern Müncheni elődöntő oda- és visszavágóját, helyettese, Coentrão pedig nem habozott kihasználni az alkalmat: megbízható védőmunkájának köszönhetően Ancelotti őt nevezte a döntő kezdőcsapatába is. Habár Mourinhónak végül nem sikerült egyből megszereznie őt, a portugál védő 2011-ben végül a blancók játékosa lett. 30 millió eurójába került a csapatnak, de személyében egy nagyszerű versenytársra lelt Marcelo.

Roberto Carlos öröksége azonban ismételten nem forgott veszélyben.  Fábio Coentrão csatlakozott az olyan játékosokhoz, mint Raúl Bravo, Miguel Torres, Drenthe vagy Heinze. Őket az köti össze, hogy mindannyian elvesztették a Marcelóval folytatott csatát. „Először még voltak kételyeim vele kapcsolatban, de ma már kijelenthetem, hogy szeretem őt” – mondta Mourinho a dél-amerikai varázslóról. A regnálása alatt a brazil balbekk volt a kilencedik legtöbbet foglalkoztatott játékos. Coentrão ugyanezen a listán a tizenötödik helyet foglalja el.

Habár Carlo Ancelotti végül Fábiót nevezte a döntő kezdőjébe, elődjéhez hasonlón ő sem tudta nélkülözni Marcelo játékát. A madridi munkássága során a brazil volt a hatodik legtöbbet játszó kerettag. Don Carlo és Casillas távozásakor Marcelo tovább haladt a fejlődés és a legendává válás útján: megkapta a csapatkapitány-helyettes tisztségét. Lelkesedése és vidámsága az öltöző nélkülözhetetlen tagjává tette őt. A pályán mutatott robbanékonyságát és labdakezelési technikáját már az egész világ ismerte. A Cristiano Ronaldóval alkotott párosuk számos éven át elengedhetetlen része a világ egyik legveszélyesebb támadógépezetének.

Marcelo szabad, box-to-box szerepköre Ronaldót is felmentette néhány defenzív kötelezettség alól. Ő maga talán sosem követte Roberto Carlost az Aranylabda-gála színpadjára való felállásban, de kétségtelen, hogy hatalmas szerepet játszott abban, hogy Cristiano Ronaldo számtalan egyéni díjjal lett gazdagabb az évek során – köztük több Aranylabdával.

Az egy évvel későbbi, 2016-os Bajnokok Ligája-sikerben is nagyon fontos szerep hárult a brazil védőre. Zinédine Zidane stabilitást adott a csapatnak, ehhez pedig feláldozta a támadó középpályásait. James Rodríguez és Isco helyett egy védekező játékos, Casemiro kapott helyet a kezdőcsapatban. Ugyanakkor ez a lépés sokat vett el a csapat támadógépezetétől. És itt jön Marcelo a képbe. A bal oldali előretörései ismét kulcsfontosságúvá váltak csapata számára, hiszen ez jelentett megoldást a problémára. Ezt az is jól bizonyítja, hogy Zidane érkezésétől számítva kizárólag Luka Modrić és Toni Kroos birtokolta több ideig a játékszert, mint Marcelo.

Ha a Bajnokok Ligája fináléjában sorra került tizenegyes-párbaj habfehér főszereplőit kérdezzük, akkor valószínűleg ismét Marcelo lesz a legkevesebbet emlegetett. Lucas Vázquez vállalta az elsőt, Cristiano döntötte el a trófea sorsát, Sergio Ramos minden címlapon ott virított, ahogy Gareth Bale fájó lába is. De a sikerhez nélkülözhetetlen volt Marcelo magabiztossága is. A segítségével a Real Madrid elhódította a Tizenegyediket, néhány hónappal később pedig az UEFA-szuperkupa és a FIFA-klubvilágbajnokság trófeái is bekerültek a vitrinbe. A 2016-os év végére Marcelo 13 megnyert trófeáig jutott a Real Madriddal. Ez pontosan annyi, mint Roberto Carlos serlegeinek száma. Ez is jól bizonyítja, hogy Marcelo méltó utódjává vált brazil elődjének. Sokan gondolják úgy, hogy valójában már túl is szárnyalta honfitársát.

A játékos családjából a nagyapa, Pedro Vieira da Silva támogatta Marcelót a futballal kapcsolatos álmok kergetésében.  Marcelo édesanyja tanárnő volt, s nem meglepő módon arra ösztönözte fiát, hogy tanuljon, tanuljon és tanuljon. A nagyapja viszont máshogy közelítette meg a dolgokat: „Igen, tanulnod kell, ugyanakkor futballoznod is.”

Marcelo elsőként a futsal világában próbálta ki magát. A teremfocit kilenc éves korában kezdte versenyszerűen művelni, s hamarosan felfigyelt rá a legnagyobb helyi csapat, a Helénico. Csapata egyszer a Fluminense utánpótlásába tartozó játékosokkal mérte össze erejét egy barátságos mérkőzésen, a brazil futballklub megfigyelőinek pedig egyből szemet szúrt Marcelo szemkápráztató játéka. Engedélyt kértek a játékos kipróbálására, s habár Marcelo foga eleinte nem fűlött a dologhoz (akkor még arról álmodozott, hogy apjához hasonlóan ő is tűzoltó lesz), végül beleegyezett a dologba és nagyapja hathatós támogatásával Brazília egyik legnagyobb csapatának, a Fluminensének játékosa lett.

A csapat edzőközpontja Rio egyik külvárosi részén, Xerémben volt. Az utazás 13 realba (brazil pénznem – a szerk.) került naponta, ami egyáltalán nem volt jelentéktelen összeg Marcelo családjának. Pedro nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is segítette unokáját: éveken keresztül vállalt extra munkát, amiből a család ki tudta fizetni az utazással járó költségeket.

Minden fáradozás ellenére a családi kassza még így is gyakran maradt szűkös. Hamarosan elérkezett a válogató napja. Az a nap, amikor a Fluminense megadja három fiatalnak az esélyt, hogy csatlakozzanak a klub első számú ifjúsági csapatához. A helyi legenda szerint a nagypapa zsebében aznap mindössze 25 centavo (100 centavo = 1 real – a szerk.) lapult, ami messze elmaradt az utazás finanszírozásához szükséges összegtől. Egy hirtelen ötlettől vezérelve betértek egy bárba, az érmét pedig bedobták egy játékgépbe. A képernyőn három horvát zászló jelent meg, majd kezdett el egyszerre villogni – nyertek! Az automata 25 realt köpött ki magából, amiből már futotta Marcelo buszútjára, s előtte még néhány hamburgerre is.

A történetet ismerjük: Marcelót végül beválogatták a csapatba. A nagyapja vállalkozása hamarosan beindult, a bevételből pedig egy Volkswagen Beetle-t vásárolt, hogy azzal hordja unokáját az edzésekre. Marcelo olyan szép emlékeket őriz ezekről az autóutakról, hogy jobb kezére rátetováltatott egy Beetle-t. Hálája pénzben is manifesztálódott, a Fluminense ugyanis 100 real tiszteletdíjat fizetett Pedrónak, amikor Marcelo bekerült a felnőttek közé. Mindezt azért, mert nélküle nem lehetett volna ott az akkor 18 éves, mindig mosolygós brazil fiú.  „Ha a nagyapám nem állt volna mellettem, sosem lett volna belőlem profi futballista” – mondta egyszer Marcelo egy Revista Panenkának adott interjúban. A beszélgetés során részletesen fejtette ki, hogy 15 éves korában közel állt álma feladásához, mert kortársaihoz hasonlóan élvezni akarta a fiatalságot, de nagyapja bátorítására tovább folytatta.

Pedro Vieira álma valóra vált tehát: unokájából futballista lett. És nem is akármilyen. Egy többszörös BL-győztes, brazil válogatott futballista.

A hazai rendezésű világbajnokság nyitómérkőzésén, 2014. június 12-én, Marcelo is helyet kapott a Horvátország elleni kezdőcsapatban. A brazil védőnek egy szerencsétlen megtiszteltetésben lehetett része a mérkőzésen, ugyanis Ivica Olić keresztlabdáját saját hálójába jutatta a mérkőzés 11. percében. Végül is, azon öröm után, amit Horvátország okozott neki bő 10 évvel azelőtt, időszerű volt némi törlesztés. Ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy Marcelo nem véletlenül jutott el idáig. Ő volt a brazil válogatott kezdő balhátvédje, olyan nagyszerű játékosokat megelőzve, mint Filipe Luís vagy Sandro. A találkozó végül 3-1 arányú brazil sikerrel ért véget.

Mint ismert, Marcelo a válogatott összes mérkőzését végigjátszotta, köztük a hírhedtté vált, németekkel szembeni, tragédiaként megélt vereséget a világbajnokság elődöntőjében. Ugyanakkor még egy ilyen esemény sem fogható ahhoz, amiről két nappal korábban szerzett tudomást Marcelo: a nagyapja, Pedro elveszítette a harcot a csontvelődaganattal szemben.

A válogatott szövetségi kapitánya, Luiz Felipe Scolari engedélyezte a védőnek, hogy elmenjen nagyapja temetésére és addig maradjon távol a futballtól, amíg csak szüksége van rá. De Marcelo mást akart. A csapattal maradt a felkészülés teljes ideje alatt. Habár a világbajnoki címet végül nem sikerült megszereznie Brazíliának, Pedro Vieira da Silva biztosan büszkeséggel a szívében halt meg, hiszen unokája a brazil válogatott alapembereként szerepelt a tornán, unokáját pedig sokan komoly jelöltnek tartják a "valaha volt legjobb balbekk" címre.  Ilyet még legvadabb álmaiban sem gondolhatott.

Az eltelt években Marcelo és Roberto Carlos közeli barátokká váltak, akik sosem hagyják ki az alkalmat, hogy tiszteletüket fejezzék ki egymás iránt. „Roberto Carlos a történelem legjobb balhátvédje. Jobb képességei voltak, mint nekem. Lehetetlenség lenne őt felülmúlni, hiszen ő a legjobb.” – mondta Marcelo néhány hónappal ezelőtt.

A nyilatkozat másik fele így szólt: „Az én célom csupán annyi, hogy ne csak Roberto Carlos pótlásaként gondoljanak rám az emberek. Marcelóként akarok történelmet írni a Real Madrid mezében.”

Túlzás nélkül állítható, hogy ez már sikerült.


Hozzászólások

Tabella