Cristiano utolsó nagy csatája?

Cristiano Ronaldo páratlan pályafutása során számos akadályba ütközött már, de kijelenthetjük, hogy eddig mindegyiket sikerült leküzdenie. Most azonban valami új vár rá. A portugál első mérkőzésére készül úgy, hogy betöltötte a 32. életévét. Azt mind tudjuk, hogy a célja továbbra is az, hogy tartsa eddigi gólátlagát. De miről árulkodik a történelem?

Egyedül Puskás Ferenc és Alfredo Di Stéfano, a futballtörténelem két legnagyszerűbb támadója volt képes arra, hogy fenntartsák kiváló formájukat, miután átlépték a bűvös mérföldkövet, amelynek nagyon úgy tűnik, hogy tényleges visszatartó ereje van, ha a támadók esetét tekintjük.

Az argentin legenda 32 éves kora előtt szezononként átlagosan 31 találatig jutott, ez a szám pedig az említett kor betöltése után egy évvel mindössze 24-re esett vissza. Don Alfredo 38 éves koráig maradt a Real Madrid kötelékében játékosként.

Az ő esetének totális ellentéte a klub másik legendás támadójának, Raúlnak a helyzete, aki úgy érte el Cristiano jelenlegi korát, hogy átlagosan 14-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját szezononként, ám ezt a mutatót közel sem tudta tartani, hiszen a rátája 5-re esett vissza, igaz, hozzá kell tenni, hogy akkoriban a Real Madrid sem tündökölt a legjobb formájában.

Nem a Real Madrid egykori kapitánya az egyetlen, aki szenvedett a kora miatt. Ruud Van Nistelrooy például addigi 26,5-ös gólátlagát cserélte 5,5-ösre, Amancio Amaro mutatója 13-ról évi 6,5-re esett, de megemlíthetjük Hugo Sánchezt is, aki átlagosan 37 alkalommal okozott bosszúságot az ellenfelek kapusainak, de a mérföldkövet átlépve már csak átlagosan 11 alkalommal tudta ezt megtenni egy idényben.

Ami Cristianót illeti, az ő feladata sokkal nehezebb, mint a többieké volt, hiszen fél évszázadra elegendő gólt szerzett hat idény alatt. Ha figyelembe vesszük, hogy február van, és idáig csak 20 találat áll a neve mellett a jelenlegi szezonban, kijelenthetjük, hogy a négyszeres aranylabdásnak fel kell kötnie a gatyát, ha tartani akarja az eddigi mutatóit. Nem ő lenne azonban Cristiano Ronaldo, ha nem tudná legalább megközelíteni az általa korábban produkált számokat.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK