Zidane: Be kell fejeznünk, amit elkezdtünk

A csapat vezetőedzője, Zinédine Zidane értékelte a nápolyi gárda ellen mutatott teljesítményt.

Gondolatok a mérkőzésről: „Nagyon jól játszott a csapat. A korai kapott gól okozta csalódás ellenére könnyedén magukra találtak a játékosok és onnantól fogva már mi irányítottuk a játékot. Elégedett vagyok a végeredménnyel, de ez nem lehet hatással a visszavágóra való felkészülésre. Az összecsapás még nem ért véget és nagyon kemény mérkőzésre számítunk Nápolyban. Be kell fejeznünk, amit elkezdtünk.”

„Nem tudom, hogy ez volt-e a szezon legjobb teljesítménye a nagybetűs futball terén, de nagyon magas intenzitással játszottunk. Az ilyen játékhoz elengedhetetlen a fokozott szintű koncentráció is. Más mérkőzések után is mondtam már, hogy elégedett vagyok a látottakkal, de ma ez különösen igaz. Egy erős, jó formában lévő ellenfelet sikerült legyőznünk.”

Napoli: „Nem könnyítették meg a dolgunkat. Néhány pillanat alatt képesek voltak támadásokat vezetni, lényegében állandó veszélyt jelentettek a kapunkra. Szerencsére rendelkezésünkre álltak a győzelemhez szükséges eszközök. Egy ilyen jó mérkőzéshez két hasonló szintet képviselő csapatra van szükség.”

Ramos sérülése: „Egy kisebb ütést kapott a mérkőzésen. Némi idő elteltével már jobban érezte magát, de nem akartam kockáztatni. Ráadásul már volt egy sárga lapja is. Egy apró sérülés, semmi több.”

Benzema: „Mindig elégedett vagyok vele. Az elmúlt mérkőzéseken hiányoztak a góljai, de ma pótolta ezt, és általában véve is jól futballozott. Briliáns módon juttatja a labdát a társaihoz. Játékra ösztönzi őket. Nem én vagyok az egyetlen, aki hisz benne. Állva tapsolta őt a közönség.”

További teljesítmények: „Cristiano szintén fantasztikus volt. Nem szerzett gólt, de ez nem is lehet elvárás minden egyes mérkőzés alkalmával. James jól bánt a labdával és többször hozta remek helyzetbe társait. Ő a Real Madrid játékosa és elégedett vagyok a mai teljesítményével. Nagyon sok gólszerzési lehetőséget alakítottunk ki.”

Kroos gólja: „Kedveli azt a bizonyos pozíciót. Többször beszéltünk már erről. Toni olyan képességekkel rendelkezik, amelyekkel a támadásokhoz és a védekezéshez is rengeteget tesz hozzá. Ilyen helyzetből számára gyerekjáték a hálóba találni. Örülök a sikereinek.”

Így látták a játékosok.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK