5 ok, amiért Isco biztosan távozik a szezon végén

Bár Isco jelenleg jól játszik a Real Madridban, nemrég egy nyilatkozatával újra okot adott az eligazolásáról szóló pletykáknak. Ennek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a spanyol középpályás több játékpercet szeretne a „Királyi Gárdában”.

„Nyugodt vagyok, de játékidőre van szükségem, mert egy játékos karrierje rövid. A szezon végén fogok dönteni a jövőmről.” Ezt maga a játékos nyilatkozta nemrég.

Korábban megírtuk, miért érdemes küzdeni érte, most pedig következzen tehát 5 ok, ami arra enged következtetni, hogy legkésőbb szeptembertől már egy másik klub színeiben láthatjuk majd.

1. Mindössze 1356 perc játékidő

Isco ebben a szezonban mindössze három bajnoki meccset játszott végig. A Betis elleni 6-1-es idegenbeli győzelem alkalmával például kétszer is betalált, de az Alavés elleni 4-1-es sikerkor sem cserélték le. És természetesen a legfrissebb: most szombaton is végig a pályán maradt, mikor két gólpasszt osztott ki az Espanyol ellen. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, jó formában van, mindössze a 15. helyen áll a rangsorban, ami a játékpercek alapján áll össze.

2. Kevesebb gólpassz

Bár a szezonban már hat asszisztnál jár (és öt gólnál is), a kevesebb perc miatt Isco gólpasszainak száma is fogyatkozni látszik. A 2015/16-os idényben tizenkétszer hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait. Bár ez a hatos szám még így is szép, ha azt vesszük figyelembe, mennyire kevés játékidő alatt született meg. Az kétségkívül igaz, hogy a 24 éves spanyol a világ egyik legjobb passzolója, és ez bizony kelendővé is teszi őt az európai piacon.

Isco

3. Zidane tudja, hogy közel a búcsú

A francia mester elfogadta és megértette, miért hezitál a játékos az új szerződés aláírásával kapcsolatban: Isco nem érzi, hogy garantálva lenne számára a megfelelő számú játékperc.

„Rotáció? Egy játékos játszhat akár 20-25 mérkőzést is egymás után, de akkor sem fog tetszeni neki, ha lecseréled vagy pihenteted” – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Zidane. – „Ez törvényszerű, én is ilyen voltam” – tette hozzá még.

Zidane

4. James Rodríguez

A kolumbiai – aki nem mellesleg Isco vetélytársa is a posztjukon – szintén kevesebb percet kapott idén. De az ő helyzete más: nagyon úgy tűnik, végül elfogadta a helyzetét. Ráadásul felsőbb körökben neki talán több támogatója is akad társánál. Ez perdöntő lehet majd, mikor nyáron újra előkerül a kérdés, hogy melyikk hagyja el a klubot végül.

James Rodríguez

5. Angliában imádják

Isco nem egy európai nagycsapatnak a kívánságlistáján szerepel, említhetnénk például a Juventust is, akik állítólag a legújabb kérők. Azonban kétségtelen, hogy Angilából van a legtöbb érdeklődő: Manchester City, Chelsea, Tottenham. Állítólag mind meg szeretnék szerezni a spanyolt.

De hogy mi lesz a sorsa Iscónak, arra minden bizonnyal csak nyáron kapunk választ. Nehéz megmondani, mi lesz, de egy biztos: valami változni fog. Vagy Isco hagyja el a klubot, vagy Zidane beépíti őt a kezdőcsapatba.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK