2017. augusztus 23., szerda

Számháború: Real Madrid - Las Palmas

  • Ny. Viktor (viiiik)
  • 2017.03.01. 11:34
Cikkünkben az aktuális mérkőzéssel kapcsolatos számokkal, tényekkel, adatokkal, érdekességekkel foglalkozunk. Minden, és még annál is több, amit a párharcról tudni érdemes!

A két csapat jelenlegi helyzete

Zidane legénysége a sírból hozta vissza a Villarreal elleni mérkőzést, hiszen a hazaiak már kettővel vezettek, de Isco vezérletével összejött a fordítás, amelynek egy másik csereember, Morata is tevékeny részese volt a győztes gól megszerzésével. Épp ezért lehet érdekes, hogy a vendégszereplést összegző tabellán 18. helyen, mindössze egy győztes meccsel álló Las Palmas ellen milyen mértékű rotációt visz véghez a francia mester. Isco és Morata szerepeltetésére igen jó esély van, többen meg is tippelték a szerkesztőségből, illetve Casemiro pihentetése Kovačić előtt is utat nyithat. Zidane keretében a brazil jegelésén kívül nem sok meglepetés található, így bőven van variációs lehetőség. A menedzser szerint a BBC sem érinthetetlen, elég valószínű tehát, hogy ezúttal valóban megbontásra kerül a támadótrió.

Ha igazán drasztikusan akarnék fogalmazni, azt írnám: drámai, történelmi mélyponton a Las Palmas. Annyi igazságtartalma valóban van a dolognak, hogy zsinórban négy vereségnél járnak a szigetiek, amelyhez hasonlót nem produkáltak még az elmúlt másfél szezonban. Azonban a csapat így is egyenlő távolságra van a kiesőzónától és az európai szereplést érő helyektől. Felfelé azonban nagy a tolakodás, és a rossz sorozat hatására a csapat kipottyant a felsőházból. A csapat összeállításával kapcsolatban is érheti nehézség Quique Setiént, öt embert kénytelen nélkülözni sérülés miatt: Míchel Macedo, Hélder Lopes, Ángel Montoro, Javi Castellano és Marko Livaja. A legnagyobb veszteség a horvát Livaja, aki 4 góllal és 3 gólpasszal a házi rangsor élmezőnyében szerepel. Lesz viszont veszély bőven, hiszen Viera, Boateng és Jesé is ott vannak a keretben.

A párharc múltja

A döntetlendömping idejére esett a Las Palmas elleni őszi találkozó is, 2-2-vel végeztek a felek a Sárgák otthonában. Az előző szezonban viszont 2 meccs, 2 győzelem volt a mérleg madridi szemmel nézve, és az is elmondható, hogy ebben az évszázadban csupán egyszer sikerült a Kanári-szigeteki csapatnak legyőznie a Real Madridot, akkor 4-2-re ősszel, amire tavasszal kaptak is egy hetest, Morientes vezetésével.

A számok nyelvén – csapatok

Érdekes eltérést mutat a két csapat félidei eredményei és végeredményei. A Real Madrid 23 mérkőzéséből 16 esetben ugyanaz lett a végkimenetel (a kapott pontokat illetően), mint ami a szünetben. Hat további alkalommal pontot, pontokat érő javulást mutatott a csapat, és mindössze egyszer fordult elő, hogy egy pontról indulva a szünetben, pont nélkül hagyta el a pályát a Real.

A Las Palmas ennél jóval kiszámíthatatlanabb. 24 mérkőzésből mindössze 10 alkalommal fújhatták volna már le a félidőben a meccset, mondván a vége is ennyi pontot fog érni, azaz 45 perc után semmi sincs lefutva esetükben – pozitív és negatív értelemben egyaránt. A további 14 találkozón hétszer javultak, hétszer pedig buktak. A grafikon alapján ezen a 14 mérkőzésen 11 pontot szedtek össze jó második félidőkkel, ám 13-at el is buktak.

A számok nyelvén – játékosok

Ez a grafikon azt mutatja, hogy a 23 bajnokiból ki mennyit töltött végig padon ücsörgéssel (tehát a lelátói jelenlétre nem vonatkozik). A kapusok közül Casilla helye nem meglepetés, és Danilo elsősége sem meglepő a mezőnyjátékosoknál. Hat játékos nincs a táblázatban, ők Zidane-nál mindig játszottak valamennyit, amikor keretben voltak: Marcelo, Kroos, Modrić, Bale, Benzema és Ronaldo. Ez a hatos fogat az, akik egyszer sem érezték át idén bajnokikon, hogy milyen 90 percig a pálya széléről követni a találkozót.


Hozzászólások

Tabella