Egy lyoni srác, aki szupersztár lett

Egy lyoni srác, aki öt szülővárosának csapatában töltött szezon alatt négyszer nyerte meg a francia első osztályt, és ezalatt Franciaország legjobb játékosának is megválasztották. Egy játékos, aki mindig akkor bukkan fel remek pozícióban, mikor csapatának szüksége van rá. Karim Benzema útja a Lyonból egészen a Real Madridig.

Karim Benzemának mindig remek érzéke volt az időzítésekhez.

A legjobb támadóknál ez már csak így van. Ők azt mondják, ez ösztönös, nem lehet kifejleszteni edzéssel. Megelőzik a védőt a rövid saroknál, majd mögé kerülnek a hosszún, mindig akkor vannak az adott helyen, amikor kellenek.

Benzema erre rendeltetett: rövid idő alatt hihetetlen sikereket érjen el Lyonban. Az időzítés megint csak tökéletes, a legjobbkor kezdett el felragyogni a karrierje, ami kétségkívül már akkor nagyon ígéretesnek mutatkozott.

Karim Benzema

Nyolcévesen érkezett a Lyonhoz, miután egy másik helyi csapatban két gólt szerzett a lyoni akadémisták ellen. A szurkolók akkoriban nagyon régen vártak már egy francia bajnoki címre, amit azelőtt soha nem sikerült megszereznie a klubnak.

Kilenc évvel később, tizenhét éves korában debütált a felnőttek között, és a szurkolók álma hétszeresen (ebből négyszer Benzemával a fedélzeten) valóra vált, hiszen 2002 és 2008 között a csapat hét bajnoki címet nyert sorozatban.

A lyoniak minden álma valóra vált, ráadásul egy olyan játékos hathatós közreműködésével, aki saját klubjuk nevelése volt: Sydney Govou-éval. Mellette pedig ott volt egy fiatal tehetség, aki készen állt arra, hogy az újabb helyi hős legyen: Karim Benzema.

Karim Benzema

„Láttam edzeni tizenöt éves korában, és ezt mondtam az elnöknek: 'Jean-Michel, itt egy fenomén van születőben'” – mondta egy UEFA-nak adott interjújában Bernard Lacombe, a Lyon korábbi vezetőedzője, aki akkoriban tanácsadóként dolgozott a klubnál. – „Úgy találtuk, a fiú (Benzema) akár már holnaptól profi lehet, annak ellenére, hogy mindössze tizenöt éves. Az ő hozzáállásával és tehetségével elképzelhető lett volna.”

A várva várt pillanat aztán tizenhét esztendős korában jött el a franciának, 2005 januárjában, és akkor már mindenki láthatta, kit fedezett fel két évvel azelőtt Lacombe.

A Metz ellen csereként lépett pályára először, és első megmozdulásával átemelte a labdát egy védő feje felett, majd finoman elhúzta egy másik mellett, hogy aztán begurítsa azt Bryan Bergougnoux-nak, 2-0-s vezetéshez juttatva csapatát.

Karim Benzema

Első szezonjában csupán hat meccsen jutott szóhoz a bajnokságban, de következő idényében már tizenháromszor ölthette magára a Lyon mezét. Második szezonjában pedig első profi bajnoki gólját is megszerezte nagyszerű helyezkedésének és remek rúgótechnikájának köszönhetően, miután egy begurított labdát ballal a hosszú alsóba juttatott.

Két Lyonnál eltöltött szezont követően pedig elmondhatta magáról, hogy több bajnoki címe van, mint ahány gólja.

De ezután megállíthatatlanul beindult a gólgyártás. A 2006/07-es idényben tizenháromszor lépett pályára, és öt góllal hálálta meg edzője bizalmát, majd az azt követő szezon hozta meg számára az igazi áttörést. Harminckét mérkőzésen húsz találatot jegyzett, és hatalmas szerepet játszott az újabb bajnoki cím elhódításában, emellett nem mellesleg gólkirály lett, és a bajnokság legjobb játékosának is megválasztották.

Karim Benzema

A 2008/09-es szezonban újabb tizenhét alkalommal lőtt gólt, de a bajnoki versenyfutás vége ezúttal szomorúan fejeződött be, hiszen a Bordeaux végzett a tabella élén, letaszítva onnan a hét éven keresztül egyeduralkodó Lyont.

Még azon a nyáron megkezdődött a verseny Benzemáért, és ebbe a harcba maga a Lyon is beszállt, melynek elnöke, a korábban már említett Jean-Michel Aulas legalább 2010-ig a klubnál szerette volna tartani a támadót, kivéve, ha valaki 100 millió eurót tesz le érte az asztalra.

Ekkoriban debütált a goal.com azóta már hagyománnyá vált 50-es listája, amely az adott év ötven legjobb játékosát listázza. Benzema 2008-as teljesítménye alapján a 14. helyet szerezte meg akkor.

Karim Benzema

„Az ő tehetségével bárhol képes játszani a pályán” – mondta róla a Le Parisiennek Lionel Messi. – „Nagyszerű góllövő, akinek megvan a saját stílusa. Tehetséges és rendkívül intelligens játékos.”

81 meccsen 43 gól, emellett 4 bajnoki cím, és Benzema készen állt elhagyni szülővárosát, Lyont. Várta őt a Real Madrid és a Bajnokok Ligája sikerei. Eljött az idő, hogy továbblépjen.

Forrás: goal.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK