2017. augusztus 21., hétfő

Történjen bármi, Zidane jövőre is a Real Madrid edzője marad

  • DG
  • 2017.04.18. 11:06
A tavaszi hullámvölgy közben és utána is több újság megkérdőjelezte Zidane pozícióját a Real Madrid kispadján. Nem is olyan régen, pedig maga a francia nyilatkozott úgy, hogy nem tud tervezni, mert nem tudja, maradhat-e jövőre is a kispadon. Nos, a kérdést valószínűleg hamar megválaszolják, hiszen Zidane szerződéshosszabbítás előtt áll.

Függetlenül attól, hogy megnyeri-e idén a bajnokságot és/vagy a Bajnokok Ligáját a Real Madrid, biztos, hogy Zidane marad a csapat edzője a következő szezonban is.

Az utóbbi időben Florentino Pérez mindig kitért a válasz elől, amikor azt kérdezték tőle, hogy nem helyez-e plusz nyomást a francia mesterre a bizonytalan jövője. Emiatt nem koncentrálhat eléggé az előtte álló találkozókra, nem tervezheti a nyári felkészülést és az átigazolási időszakot sem.

Zidane and Pérez

Bár az egyértelmű, hogy a klub elnöke mindig is nagy támogatója volt Zidane-nak, hiszen 2001 óta kölcsönös tiszteleten alapul a munkakapcsolatuk. Valójában a francia legendának sikerült elérnie, hogy az elnökúr vakon megbízzon benne. Ez pedig - főként - nem is az eredményeknek köszönhető, hanem annak a szeretetnek és rajongásnak, melyet a szurkolók, a klub személyzete és a játékosok mutatnak Zidane felé.

A 2018 júniusáig szóló szerződéshosszabbítás csak formalitás, viszont a hosszát olyan emberek határozzák meg, akik szerint a Sir Alex Ferguson-féle edzősködés egy irreális álom a modern futballban.

Tehát az új kontraktus hatalmas megtiszteltetés lesz Zidane-nak, és elismerése a munkájának. Nem sok kell neki ahhoz, hogy 1958 óta az első Real Madrid edző legyen, aki bajnokságot nyer és duplázik a Bajnokok Ligájában. Ahogy az is sokatmondó, hogy az elmúlt években csak José Mourinho kapott szerződéshosszabbítást. Lehetséges, hogy végre elindul egy folyamatosság? Reménykedjünk benne.


  • Forrás: Marca
  • Szerző(k): DG

Hozzászólások

Tabella