2017. október 22., vasárnap

Az igazi Real Madrid még a kispadon ül!

  • V. Alex (Alexis)
  • 2017.04.28. 21:22
Tilos szó nélkül elmenni a szerda este bemutatott lehengerlő és igen mutatós játék mellett, amelyben minden megvolt, ami a Clásicón hiányzott: lendület, bátorság és gyilkos ösztön. A Deportivo elleni teljesítmény különösen elgondolkodtatta az embert a legjobb Real Madridot illetőleg.

Különös egy estét hozott össze a két csapat tegnapelőtt La Coruñában, ugyanis a fővárosi vendégek egy egész sereg, tisztábbnál tisztább gólhelyzetet puskáztak el, ráadásul két teljesen szabályos, les címén mégis elvett találat miatt is bosszankodhattunk, a gólok száma viszont végül még ennek ellenére is tükrözi a Real Madrid kiemelkedő teljesítményét, köszönhetően annak is, hogy mind az első félidőben védő Lux, mind a második félidőre csereként beküldött Tytoń kapott olyan gólt, amiben részben ludasnak mondható.

A "B-csapat"

Az így kialakult 2-6-os diadal a legenyhébb kifejezéssel élve is megérdemelt – no de miféle játék kell egy ilyen lehengerlő sikerhez annak a csapatnak az otthonában, amelyik ugyanott legyőzte a Barcelonát nemrég, és amely ellen a bronzvárományos Atléticónak sem volt sok esélye? Ezt a kérdést a Real Madrid „második soránál” senki sem tudta volna jobban megválaszolni.

Az idény korábbi szakaszaiban már fény derült rá, hogy Zidane bátran megbízhat a keret minden egyes tagjában, mivel a sok sérülés miatt mindenki eleget játszott eddig ahhoz, hogy remek formában és kellő meccsrutinnal várja a lehetőséget.

A Riazorban nem lépett pályára Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Luka Modrić, Toni Kroos, Dani Carvajal és Keylor Navas, a sérüléséssel bajlódó Pepe és Gareth Bale, valamint az eltiltott Sergio Ramos, Casemiro pedig csak csereként jutott lehetőséghez, így az alapcsapatból egyes-egyedül Marcelo futott ki a gyepre a szerdai kezdőtizenegy tagjaként. A védelem előtt Kovačić kapott szerepet, előtte James és Isco felelt a támadások megkomponálásáért, a támadóhármast pedig alapesetben balról Asensio, jobbról Lucas, legelöl pedig Morata alkotta. Már a játék első másodperceiben világossá vált, hogy a habfehérek minden egyes játékszituációt mindent vagy semmit alapon fognak kezelni, és minden párharcba teljes erőbedobással fognak belemenni, a cél pedig az ellenfél megsemmisítése a létező legtöbb góllal és a leggyorsabban.

A vasárnapi Clásicót nézve, 15-20 perc elteltével egyre inkább az volt az érzésem, hogy ezt a Barcelonát, ezt a védelmet egy friss, éhes, éles és igazán lendületes támadósor széjjelcincálná (mint tette azt saját stadionjában a PSG és a Juventus is). A madridi gólok azonban valahogy nem akartak jönni. Volt hely, terület játszani, és akkor jutott el a csapat a katalán kapu közelébe, amikor csak akart. De mintha a játékosok nem éltek volna ezzel, és a végjátékban rendre méregfog nélküli kígyónak bizonyultak volna. Láss csodát, a Deportivo ellen minden, de minden megvolt és működött, ami a hétvégi játékból hiányzott: azt nem tudom, a Barcelona ellen hányszor sikerült egy az egyben megvernie valamelyik madridinak egy katalánt, valószínűleg nem sokszor, és egyáltalán, de egyáltalán nem a Barça-védelem remeklése miatt, de hogy tegnap minden pályán lévőben volt bátorság, volt rátermettség, volt lendület ehhez, azt már csak az is bizonyítja, hogy a Real Madrid 10 ziccert dolgozott ki a galíciaiak ellen, a végeredmény pedig jobb helyzetkihasználással jóval tekintélyesebb is lehetett volna.

Isco

A szemre is izgalmasan, tetszetősen, elbűvölően játszó Kovačić-James-Isco-Asensio-féle Real Madrid minden eddiginél jobban elgondolkodtatta a klubhoz kötődő összes embert – szurkolót, vezetőt – azzal kapcsolatban, hogy igazából vajon melyik lehet a legjobb összetételű tizenegy ebből a keretből.

Felszabadultság, improvizáció, lendület, egyetértés és szenvedély? Vedd ki a csapatból Ronaldót és Benzemát, és próbáld ki, mi történik!

Na, nem, túlozni persze nem kell, még ha otthon, a fotelben ülve könnyen el is kapja az embert a hév. Szó, mi szó: Asensio még át sem vette a labdát, már képes 2-3 embert állva hagyni, ami ha Ronaldónak csak kétszer sikerül vasárnap, a közelben nem lett volna semmiféle vereség, sőt az is tulajdonképpen bizonyított tény, hogy Ronaldo és Benzema összesen alig produkál komolyabb futóteljesítmémyt egy meccsen, mint a tegnapelőtt közel 13 km-t robotoló Lucas Vázquez egymaga; ettől függetlenül képtelenség (és őrültség) április közepén hasraütésszerűen kifüggeszteni a falra a jövőt, és többet nem számításba venni a kész alapelemeket. Teljesen egyértelmű, hogy a nyár és a következő szezon nagy feladata a támadószekció frissítése lesz, mind szerkezetileg, mind összetételét tekintve, de ennek az építkezésnek, kicserélődésnek egy hosszabb, higgadtan irányított és felügyelt folyamatként kell végbemennie.

Sok elemző és találgató cikk született az elmúlt időben, amelyek a komoly változásokon átesett Ronaldo legkedvezőbb pozíciójáról elmélkedtek. Kár tagadni, hogy a portugál már kevés a szélre, a gyorsasága – teljesen természetes módon – alaposan megkopott, cseleivel sokat erőlködik, rögtönzőkészsége mintha már nem is volna, középcsatárként viszont eddig szemmel láthatóan nem kívánt szerepelni, legalábbis amikor ez a poszt jutott neki, egészen egyszerűen sosem az ott megkövetelt mozgásokat végezte, nem hajlandó háttal játszani a kapunak, visszább lépni, fellőtt labdákat elkérni, és ilyenkor idegesítően sokszor fut lesre is. A gólok márpedig még mindig hármasával jönnek, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. A közeljövőnek még rengeteg kérdése fog azon állni vagy bukni, hogy Zidane-nak sikerül-e „dűlőre jutnia” Cristianóval ez ügyben, és kitalálnia, hogyan lehetne a négyszeres aranylabdás élő legenda újra hasznos a támadójáték minden elemében.

CR még mindig csitít, ha kell

A keret mélysége, potenciálja betömi a botlások okozta hézagokat, idén pedig meghozza a várva várt duplázást.

Az elmúlt 20 év 5 Bajnokok Ligája-győzelme között nem volt olyan, amely karöltve járt volna a bajnoki arannyal, a legutóbbi szezon pedig, amely során egyszerre tudott a csapat ligát és BL-t is nyerni, az 1957/58-as idény volt. Az 1998-as BL-siker évadjában egy 4. helyezést sikerült felmutatni a bajnokságban, 2000-ben 5., 2002-ben 3., 2014-ben szintén 3., 2016-ban pedig ezüstérmes lett az együttes. Ráadásul kifejezetten jellemző ilyenkor a hazai porondon a szezonvégi fokozott összeomlás.

Most az élről várhatjuk a hajrát, amely 5 bajnoki mérkőzést és remélhetőleg 3 BL-találkozót foglal magában. Közel sem mindegy, hogy 11-12 vagy 21-22 minden áron bizonyítani akaró játékos koncentrációja oszlik meg a két sorozaton, márpedig most abban a soha nem látott kényelmes helyzetben van a csapat, hogy teljes nyugodtsággal bízható bármelyik hátralevő bajnoki bármelyik összetételű kezdő tizenegyre. Egyelőre azt mondhatjuk el, annyi biztos: a végjátékban Asensióra, Iscóra, Lucasra, Jamesre és Kovačićra legalább akkora szerep fog hárulni, mint Cristianóra, Benzemára, Bale-re vagy éppen Casemiróra.


Hozzászólások

Tabella