2017. december 12., kedd

Nyáron újra célkeresztben De Gea

  • DG
  • 2017.04.28. 09:15
A Marca szerint a Real Madrid idén nyáron ismét megpróbálja leigazolni David De Geát.

A De Gea-hadművelet

A Real Madrid továbbra sem tett le David De Gea szerződtetéséről, eltökélt szándékuk Madridba csábítani a Manchester United kapusát. Mindenki emlékszik a két évvel ezelőtti, komédiába illő végjátékra, amikor az átigazolási időszak utolsó perceiben azért nem jött létre a transzfer, mert későn érkezett meg a fax Angliába. Az akkori megállapodás értelmében De Gea Madridba, míg Keylor Navas Manchesterbe tette volna át a székhelyét. Azóta két szezon telt el, de a spanyol klub ismét bejelentkezett De Geáért, és úgy tűnik, most előre gondolkodnak. A Marca tényként közli, hogy létezik egy megállapodás a klub és a kapus között, melynek értelmében öt-hat évre fog aláírni.

De Gea

Mourinho üzenete

A stratégia következő lépése, hogy De Gea kommunikálja távozási szándékát a klubja felé, ezután kezdődhetnek a tárgyalások.

Véletlen vagy sem, de a spanyol hálóőr kihagyta csapata április 9-ei, Sunderland elleni mérkőzését. Ez azért érdekes, mert előtte sorozatban 63 alkalommal állt a kapuban. A hivatalos indoklás szerint egy apróbb csípősérülése volt. Néhány nappal később már arról pletykáltak, hogy a kapus és Mourinho között érezhető egy kis feszültség. Ennek alapját a portugál edző nyilatkozata is katalizálta:

"Nem fogok találgatásokról beszélni. Úgy gondolom, ő sem akar ilyenekről beszélni. Nagyon fontos mérkőzéseket játszunk, úgy látom, ezzel Davidnak sincs semmi gondja. A szezon végén jön el az az időpont, amikor a játékosok elgondolkodhatnak a karrierjük jövőéről."

Ez egy tipikus "mourinhós" üzenet volt, melyben sokak szerint kijelentette és elfogadta De Gea távozási szándékát. Eközben az is biztosnak látszik, hogy Joe Harttal, a Manchester City korábbi, a Torino jelenlegi kapusával kívánja pótolni De Geát.

Mourinho senkinek az akaratával nem fog szembemenni, de a Real Madrid már lemondott arról, hogy rekordot jelentő összeget tegyen le az asztalra a spanyol kapusért. Pedig a szóbeszédek szerint jóval több lesz a vételár, mint amit anno a Juventus fizetett (54 millió euró) a Parmának Buffonért.

De Gea and Mourinho

A legdrágább kapus lehet

Még nem kezdődtek meg a tárgyalások, ezért ajánlatot sem tett a Real Madrid, de egyes spekulációk szerint a végösszeg 70-75 millió euró körül lesz. Sokaknak ez felháborítóan magas összegnek tűnhet, esetleg a felesleges pénzkidobás kategóriájába is sorolható, azonban De Gea több okból is egy stratégiailag fontos igazolás lehet.

Egyrészt a Real Madridnak meg kell erősítenie a kapusposztját, mert Keylor Navas és Kiko Casilla sem képes folyamatos, magas szintű teljesítményre. Pedig a Costa Rica-i hálóőr az említett meghiúsult transzfer utáni szezonban világklasszis szinten védett, azonba sérülése óta csak olyan epizód-fellángolásokat láthatunk tőle, mint például a Barcelona ellen. Másrészt, a Real Madridnak fiatalítania kell a keretet, és David De Gea még csak 26 éves. Harmadrészt pedig, nem nagyon kell magyarázni, mekkora jelentőséggel bír, ha egy spanyol csapat kapuját a spanyol válogatott kapusa védi. Nem beszélve a marketingértékről.

Az átigazolás kulcsa az lehet, hogy Mourinho élénken érdeklődik Morata és James Rodríguez iránt is. A Manchester Unitednek muszáj megerősítenie a támadószekcióját, főleg annak tudatában, hogy a Chelsea nagy valószínűséggel megszerzi Romelu Lukakut. Erre lenne megoldás Morata, akinek az ára 70-75 millió körül mozog, azonban a Real Madrid a De Gea-üzlettől függetlenül értékesítené őt. Becslések szerint James vételára is hasonló összegű lehet.

Bár Courtois és Donnarumma szintén alternatív megoldás lehetne, de Florentino Pérez egyértelműen De Gea mellett tette le a voksát.

Az információk alapján nagyon úgy tűnik, idén nyáron vidámabb befejezése lesz a transzfernek.


  • Forrás: Marca
  • Szerző(k): DG

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Tabella