Egytől egyig: Real Madrid – Valencia (2-1)

Ha nem is könnyen, de sikerült otthon tartani a 3 pontot a denevérek ellen, így a liga továbbra is a Real Madrid kezében van. Most, hogy vége, mi ismét megpróbáljuk a mérkőzés képe alapján, egy tízes skálán értékelni a csapatok, a játékosok és Zidane mester teljesítményét. Meccs utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (6,5)
Volt egy-két kiemelkedő, néhány teljesen átlagos, és akadt bizony gyenge teljesítmény is a Valencia elleni meccsen. A tét óriási volt, ám látszólag a srácok nem roppantak össze a teher alatt, mondjuk ezen a szinten ez jogos elvárás, ahogy az is, hogy ha az első számú játékosok kapnak lehetőséget, akkor bizonyítsák, miért ők számítanak stabil kezdőjátékosoknak a Real Madridban. A mai csapat viszont úgy tűnt, hogy a hétközi egy butított verziója. Tudom, elkényeztettek minket a „csikók” a Depor ellen, de kérem, ez bizony nem volt meggyőző, azzal ellentétben. Ha ki kellene emelnem valamit, az a védelem teljesítménye lenne, igaz, a középpályán is akadt jó performansz. A támadósorra nem szeretnék túl sok szót pazarolni, annyit teszek az értékelésükbe, amennyit ők tettek a meccsbe. Korábbi kijelentésemet továbbra is tartom, a támadósor ordít a változásokért, nagyon kíváncsian várom, hogy mikor fog végre történni valami. Nem szeretném azonban, ha mindez beárnyékolná ezt a rendkívül fontos győzelmet, amelyet ismét egy érzelmi hullámvasúton tálaltak elénk a srácok, hiszen óriási jelentősége van a ma megszerzett 3 pontnak.

Valencia (5)
Tökéletesen igazolták, hogy miért tanyáztak az alsóházban az idény korábbi szakaszában, és azt is, hogy jelenleg nem is hivatottak a középmezőnybeli pozíciónál többre. Hiába alkotják igen hangzatos nevek a játékoskeretüket, egyszerűen nem jól működnek együtt csapatként, pontatlanok, sok hibával játszanak. Kevés alkalommal sikerült veszélyt kelteniük a hazaiak kapuja előtt, góljukat is pontrúgásból szerezték. Ennyi van bennük jelenleg.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Marcelo (9)
Lenyűgözően futballozott a csúcsformában lévő brazil, akit ma nem lehetett zavarba hozni. Defenzív és offenzív játéka egyaránt rendben volt, ráadásul a brazil szambát is beköltöztette a Bernabéuba. Kulcspasszokkal és figyelemfelkeltő cselekkel hívta fel magára a figyelmet – meg egy „jó lövés, bedobás” kombóval, de ezúttal el tudjuk nézni neki -, többször húzott befelé veszélyesen, ám a legjobb megoldást akkor húzta elő a kalapból, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Győztes gólja a végelszámolásnál rengeteget érhet.

Keylor Navas (7,5)
Volt két nagy bravúrja rögtön a mérkőzés elején. A vendégek talán úgy vélték, hogy elfáradt a nagy védésekben, így utána már nem nagyon riogatták a hálóőrt, ami a gólt illeti, ott esélye sem volt, noha sebességének köszönhetően bele tudott kapni a tökéletesen kivitelezett szabadrúgásba. Passzai ezúttal is lehettek volna pontosabbak, ám még így is hatékonyabb volt ezen a téren, mint amit esetében megszokhattunk.

Dani Carvajal (8,5)
Mr. Kiegyensúlyozottság ezúttal is parádésan szerepelt. Végigrobotolta a 90 percet, mindig akció közelben volt, nem számított, hogy az az ellenfél vagy a saját térfelén történik éppen. Ő szerezte vissza a legtöbbször a játékszert a Real Madrid játékosai közül, ráadásul tanárian kanyarította a bogyót a nagy sebességgel érkező Cristiano buksijára, aki megszerezte a csapat első találatát.

Nacho (7)
Teljesen átlagos meccs a csapat jolly jokerétől, aki stabil teljesítményét mérkőzésről mérkőzésre szállítja. Nem volt túl sok dolga a védelem közepén, ám mindig résen volt, amikor a Valencia támadói próbára tették. Sokan tartottak tőle, hogy Nacho hogyan fog helytállni Varane és Pepe sérülése alatt, a spanyol azonban minden szempontból jelesre vizsgázott.

Sergio Ramos (6,5)
Társához hasonlóan túl sok dolga neki sem volt, ugyanakkor ő gondoskodott róla, hogy Navas ne bóbiskolhasson el a mérkőzés legelején. Egy meglehetősen rossz fejessel hozta helyzetbe Santi Minát az első percekben, ám szerencséjére Keylor résen volt. A meccs további részében a Valencia impotens játékának köszönhetően az első számú feladata a labda kihozatalának segítése lett, amit többnyire jól is oldott meg. Kedden keményebb teszt vár rá.

Casemiro (6)
Nem volt annyira látványos a védekező játéka, de ez köszönhető a Valenciának is, a labda birtokában viszont most nem lehetett annyira zavarba hozni, mint az előző néhány mérkőzésen, igaz, a kulcspasszokat ezúttal sem ő szállította. Parejo gólja viszont az ő számlájára írható, hiszen felesleges szabálytalanságát követően jutott szabadrúgáshoz a Valencia.

Toni Kroos (6)
Megszokott pozíciójához képest némileg előrébb kezdte a mérkőzést, és voltak is jó megmozdulásai, de aztán szép lassan beleszürkült a mezőnybe. Két kulcspassz és négy szerelés áll a neve mellett, valamint a szokásos, 96% körüli passzpontosság, ám volt már ennél sokkal jobb és látványosabb meccse is a németnek, ami ismét alapként szolgálhat az őt szidalmazóknak.

Luka Modrić (7,5)
Megjött! Kijelenthetjük, hogy Luka Modrić visszatért. Nem ez az első jó meccse áprilisban, és bár voltak gyengébb meccsei a 2017-es esztendőben, úgy tűnik, formáját a legjobbkor nyerte vissza. Meggyőzően, szépen játszott a horvát, aki kulcspasszokkal és nagyon fontos védőmunkával hívta fel magára a figyelmet. Ismét mutatott néhány nagyon szép, már-már a védjegyévé vált ritmusváltást, amiknek köszönhetően a legtöbbször csak szabálytalanul tudták megállítani. Két alkalommal harcolt ki szabadrúgást veszélyes pozícióból, valamint a büntetőt is ő hozta össze csapatának. Így tovább, Lukita!

James Rodríguez (7)
Ki tudott emelkedni a támadók közül úgy, hogy nem is a saját pozíciójában, hanem a vonal mellé kiszorítva játszott. Ez egyrészt elismerés ránézve, másrészt jól jelzi, hogy milyen performanszt raktak le az asztalra támadótársai. Jamesnak azonban nincs miért szégyenkeznie, öt kulcspassza kiemelkedik a mezőnyből, emellett elmondhatjuk, hogy végigbrusztolta a neki jutó 65 percet, bizonyítva, hogy igenis harcolni akar a kezdőcsapatbeli tagságért.

Cristiano Ronaldo (5,5)
Mérges vagyok rá. Nemcsak a kihagyott helyzetek és az elrontott büntető miatt. Nem. Ismét visszakaptuk azt a Cristianót, akit nem szerettünk volna. Minden jó megmozdulására jutott három rossz, aztán természetesen minden rontásért más volt a bűnös, lényegében a csapat felét legalább egyszer leosztotta. Ha már minden második támadás elakad rajta, akkor legalább viselje méltósággal, annyira feleslegesek az odamondások és ujjal mutogatások. A veszekedései mellett – hogy a játékáról is több szó essen – a támadások során rendre a rossz megoldást választotta, passz helyett lőtt, és fordítva. Örülök a góljának, zseniálisan támadta a labdát, de mennyivel hasznosabb lett volna az a Cristiano Ronaldo, akit mondjuk a Napoli ellen láttunk…

Karim Benzema (3)
Pontjainak száma nagyjából megegyezik a jó megmozdulásaival. Egy alkalommal szépen tört be a tizenhatoson belülre, kapura is tudott fordulni, ám csak a kapufát találta el. Ezen kívül nehéz lenne bármit is írni egy játékosról, aki csak a létszámot emelte a pályán.

Cserejátékosok

Marco Asensio (6,5)
Jól szállt be a spanyol, kis híján gólt rúgatott Cristianóval, ám a portugálról kifelé pattant a labda. Lendületesen, bátran játszott, úgy, ahogy tőle azt megszokhattuk. Ha ezen az úton halad tovább, egyértelműen a jövő egyik legnagyobb játékosa lehet, és biztos vagyok benne, hogy már jövőre is sokkal nagyobb szerep hárul majd rá.

Álvaro Morata (7)
Nagy lendülettel érkezett pályára, olyannyira, hogy egy helyzetnél a labda helyett a lelátó felső karéját találta el a luft után odarepülő lába, de szerencsére a szurkolók hamar visszaszolgáltatták azt neki. És milyen jól tették. A 86. percben Morata szépen vett át egy bedobást, adott egy esernyőt a vendégek védőjének, majd Marcelo elé tálalta a labdát, aki eldöntötte a meccset. Morata pedig a csatárkérdést… Ja, várjunk.

Lucas Vázquez (-)
Lehetőséget adott arra, hogy Lukitát éljenezve, állva tapsolja meg a Bernabéu népe.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (5)
Nem hallgatta meg kéréseinket Zizou, így természetesen jött a jól megszokott, valójában persze nem is létező A csapat, a sérült Bale nélkül. Ennek köszönhetően a játék ismét sokkal statikusabbá vált, támadóinknak hála lehetetlen volt ugyanazt a játékot játszani, mint amit a Depor ellen láthattunk. Így maradtak a szemet gyönyörködtető ívelések. A cseréi viszont ültek. Aki Isco padozása miatt háborog, az megnyugodhat, hiszen a nyakamat rá, hogy kedden a kezdőcsapat tagja lesz. Ami a mait illeti, a lényeg persze a három pont, de majdnem tökön lőttük magunkat, ráadásul sokszor a játék is olyan volt, mintha a bőrömet nyúznák és sóznák a helyét egyszerre. Könyörögve kérlek, Zizou, hogy az Atlético ellen szoríts helyet azoknak, akik képesek és hajlandóak is játszani ezt a gyönyörű játékot. Köszönöm.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Osasuna elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára az Osasuna elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal22. Rüdiger18. Tchouameni23. F. Mendy12.…