Mbappé igent mondott a Real Madridnak!

A Marca ma címlapon hozta a hírt, miszerint a Monaco fiatal támadója igent mondott a Real Madridnak, így a következő nyáron áthelyezi székhelyét a spanyol fővárosba.

A Real Madrid első számú célpontja a 2017-es nyári átigazolási időszakban a Monacóban futballozó Kylian Mbappé lesz, a csatár pedig már áldását adta a transzfer létrejöttére. A blancók játékosa akar lenni, amit a klub képviselőinek tudtára is adtak, akik már a családjával is felvették a kapcsolatot a klubváltás miatt. A Manchester United és a PSG is érdeklődik, de ha a Real Madrid kifizeti a kért árat, az üzlet létrejön, a 18 éves csatár pedig Spanyolországba költözik.

Több oka is van annak, hogy Mbappé nem rejti véka alá azon vágyát, miszerint a Bernabéuban akar futballozni. Az egyik és talán legfontosabb Zinédine Zidane, aki már évek óta nyomon követi a játékos fejlődését, amit Mbappé nagyra értékel.A második pedig a Real Madrid meggyőző projektje, amelyben Mbappé számára főszerep jutna.

Mbappé
Jól áll neki a fehér mez…

A klub sportvezetése végigkövette a csatár idényét, folyamatosan megfigyelték a teljesítményét. Akkor is folyamatos veszélyt jelentett az ellenfelekre, amikor nem sikerült gólt szereznie, vagy épp csapata vereséget szenvedett, ahogy tette ezt a Juventus ellen is. Mindenkit, aki élőben is megtekintette, lenyűgöztek fizikai adottságai és futball képességei.

Mbappé tehetsége és elhatározása, illetve Zidane stábjának formálódása azt eredményezte, hogy a Real első számú nyári célpontja a csatár lesz. Habár 100 millió eurónál is többe kerülhet, a vele kapcsolatos hírek alapján még ennél is sokkal többet ér a benne rejlő fejlődési potenciál miatt; még csak 18 éves, de már ott van a futball elitjében.

Mbappé

Az olyan játékosok, mint Eden Hazard vagy Paulo Dybala most háttérbe szorultak, mivel Marco Asensio csodálatos fejlődésen megy át. Új idény, új tervek, új elképzelések, új szerepek… Jelenleg még Antoine Griezmann is Mbappé mögé került a sorban. Kiélezett küzdelem folyik az aláírásáért, mivel José Mourinho tudja, hogy meg kell erősítenie a támadósorát Wayne Rooney távozása után. Angliában azt mondják, hogy a Monaco a United egy 100 millió eurós ajánlatát már visszautasította, de a vörösök az utolsó pillanatig harcolnak Mbappé aláírásáért.

A PSG a másik nagy ellenfél ebben az átigazolási küzdelemben, de nekik is van egy B opciójuk, Pierre-Emerick Aubameyang személyében. Mindenesetre tisztában vannak azzal, hogy a francia futball számára nagy fegyvertény lenne Mbappé megtartása.

Mbappé

Ha tisztán csak pénzügyi szempontok döntenének, a PSG lenne az első helyen, de ebben az esetben nem minden a pénzről szól majd. A Real Madrid nagyra becsüli a játékost, akinek első számú célja az, hogy valóra váltsa álmát: a Bernabéuban játsszon.

A francia listavezető elnöke és főigazgatója stabilizálták a klub pénzügyi helyzetét néhány év mértéktelen költekezést követően. Az elmúlt időszak komoly bevételei és a visszafogott kiadások miatt nem szükséges játékosokat eladniuk, ezért korábban már nyilvánosan kijelentették: Mbappé nem eladó. De a csapat többi sztárja, Bernardo Silva, Mendy vagy Lemar sem. Azonban a játékosok tudják, hogy Monacóban nehezebb elérni a futballsztár státuszt, mint bizonyos nagy európai gigászoknál.

És bár a Real Madrid feltételezi, hogy Mbappé lehet a történelmük legdrágább igazolása, ez nem jelent problémát.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK