Egytől egyig: Atlético Madrid – Real Madrid (2-1)

Sokkoló kezdés után egy nagyon fontos találat, majd szinte végig kontrollált találkozó - de a lényeg, irány Cardiff, előre a BL-címvédésért! Mi ezúttal is megpróbáljuk egy tízes skálán értékelni a mérkőzésen látottakat, szigorúan szubjektíven.

Csapatok

Atlético Madrid (8)

Elítélhetném őket ha akarnám, de igazából megpróbáltak élni az egyetlen lehetőségükkel, azaz intenzív presszing a kezdetektől a Real Madrid térfelén, vegyítve a határokat feszegető (olykor túl is lépő) belépőkkel. Várható volt, hogy Çakir nem fog drasztikusan belenyúlni a meccsbe, de benne volt jó néhány játékos idő előtti leküldése, különösen a 23 szabálytalansággal záró hazaiak részéről. 20 perc alatt sikerült újra nyílttá tenniük a továbbjutás kérdését egy fantasztikusan együtt lélegző közönséggel a hátuk mögött, és tényleg látszott, hogy tétje van a találkozónak. A bekapott gól után azonban már csak kósza fellángolásokra futotta, és erejüket inkább a durvaságokra, provokációra fordították.

Real Madrid (8)

Fura lehet egy ilyen magas pontszám egy vesztes mérkőzés után, de újra látszott, a csapat nem retten meg és eszméletlen komoly tartása van. A kezdetektől úgy jöttek ki a játékosok a pályára, hogy nem a biztos előnyt akarják védeni, hanem szeretnék ezt a meccset is sikerrel abszolválni. A hidegzuhany után sem volt mentális összezuhanás, ami egész egyszerűen elképesztő, hanem higgadtan, egy-két keményebb belépővel, de a mérkőzést uralva, látványos focival rukkoltak elő a fiúk, és a gólt is remek egyéni alakítás előzte meg. A második félidőben vártam volna még egy gólt, ami már végleg lezár mindenféle izgalmat, de a pályán így is a Real akarata érvényesült, fizikálisan és mentálisan is nagyon egyben voltak a mérkőzés végéig.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Luka Modrić (9)

Az élet olykor tényleg nagy mókamester. Luka szezonbeli legjobbja mikor máskor jöjjön, ha nem egy BL-elődöntő második felvonásánál, amikor meleg a pite? A valódi klasszisok sajátja, hogy az igazán fontos meccseken zseniális teljesítményt raknak le az asztalra. Olyan könnyedén szökellt az erdőpusztítók között, mintha megye hármas meccsen lett volna, ahol minden sikeres csel után egy zsírosdeszka meg egy kisfröccs a jutalom a sarki italkimérőben. A művész meghajol, a főpróba sikeres volt. Aztán szóljon igazán nagyot az előadás során is!

170511_Modric

Keylor Navas (8)

A góloknál tehetetlen volt a Costa Rica-i kapus, a fejes közelről jött, Griezmann büntetőjét pedig majdnem sikerült kifognia. A második félidőben viszont valami elképesztő dupla védést húzott elő a tarisznyából, talán az volt az a pillanat, amikor az Atlético végleg búcsút inthetett a BL-döntős álmoknak. Emellett volt még egy-két nagyon szép megmozdulása, de szólhatna legközelebb a szponzorának, hogy ne korcsolyát adjon neki, hanem focicipőt.

Danilo (5)

Nagy várakozással álltam a brazil szereplése előtt, akinek reménykeltő tavasza bizalommal töltött el, amit most szépen el is muzsikált. Úszott vele a bal szél, többször hibázott védekezésben. Vázquez becserélésével kicsit beljebb tudott húzódni az Atlético támadásainál, nagyban segítette a kettős csere a hátsó alakzat stabilitását. Carvajal, várunk vissza.

Sergio Ramos (8,5)

Nem Real-szint, mi? Hát persze. 13(!) tisztázás, ez valami elmebeteg mutató, emellett egy kivétellel minden fejpárbaját megnyerte. Vezérként igyekezett végig kiállni a csapatáért, és a címerért, nem egyszer kellett megtennie ezt a szimpátia fogalmát hírből sem ismerő hazaiak ellen. Reklamálásért kapott is egy sárgát, bár ezzel az erővel a csatornákban futkosó kisállatok mimikájával megáldott Gabi olyan három pirosat tehetett volna zsebre. Köszönjük, kapitány büszkék vagyunk rád! Vezesd győzelemre a sereget Cardiffban!

Raphaël Varane (6)

Sokkal kevesebbet tett hozzá a csapat teljesítményéhez, mint Ramos, viszont buta szabálytalansága nyomán jogos büntetőhöz jutott az Atlético, és tette élessé a továbbjutás kérdését. Hiányzott a megszokott stabilitás, őszintén szólva Nachóban is megvan olykor a hibafaktor, de saját nevelésű hátvédünk összességében jobban teljesített az elmúlt hetekben annál, mint amit ma Varane-tól láthattunk. Hogy a döntőben ki lesz a belső védőpáros? Szerencse, hogy ezt nem én döntöm el, hanem Zidane, hadd főjön az ő kopasz feje.

Marcelo (7)

Átlagos teljesítmény a braziltól, persze aki magasra teszi a mércét, az ne csodálkozzon, hogy egy hetes az átlagost jelenti. Bátor előretörések, az Atleti jobb széle folyamatosan szigorú felügyeletet tartott legfőképp miatta, jól szélesítette a pályát, és néhány remek kombinációval segítette a csapatot. Négy sikeres csele volt, ebből három a tizenhatos előterében.

170511_Marcelo

Casemiro (8)

Ha az Atléticóból 4-5 futballistáról elmondható, hogy kifejezett célként szolgált az ellenfél hergelése is a meccs folyamán, akkor ez Casemiro esetében is szépen megállja a helyét. Egy sárga lap benne volt a meccsében, a pirosat ezúttal nem éreztem, tekintve hogy odaát milyen fault, mit ért, az viszont biztos, hogy kellőképpen felidegesített pár játékost, és nem mondom, hogy nem élveztem. Ne legyünk álszentek, kicsit mind élveztük. Ékes bizonyítékként szolgál, hogy ötször szabálytalankodtak ellene, ami a legtöbb volt a mezőnyben, sokszor fedezte remekül a labdát. De Case, a szervezést továbbra sem feltétlenül tőled várjuk. Szerezd meg, és add oda a sasszeműeknek. Köszi!

Toni Kroos (8)

Újabb jó meccs a némettől. A balon újfent remekül játszotta be a halfspace-t, amely sok lehetőséget teremtett ezen az oldalon, kiváló kombinációk születtek ebből főleg Marcelo és Isco társaságában. 96%-os passzpontossága egy szívós csapat ellen a BL-elődöntőben – azt hiszem szintén önmagáért beszélő adat. Pontrúgásai veszélyesek voltak, három kulcspassza is ezekből származott, és kivette a részét a védekezésből is, kétszer is ő blokkolta az Atlético próbálkozásait.

Isco (8,5)

Ismét volt Disco, ismét jött Isco! Góljánál jókor volt jó helyen, emellett pedig ezúttal is tarthatatlan volt. Kilenc sikeres csele volt, négyszer szabálytalankodtak ellene. Rendkívül szabad szerepkörben volt, Zidane biztosította neki a korlátok nélküli mozgást, és Isco uralta is mindkét halfspace-t, kombinációi többsége innen származott, mindkét oldalon. Tanári alakítása csak újabb szög volt Bale kezdőtagságának pókhálós cardiffi koporsójába. Zidane, kérlek bizonyítsd, hogy nem a marketing az első, és dönts bölcsen majd júniusban.

Cristiano Ronaldo (6,5)

Nem a portugál estéje volt, dehát nem döntheti el egymaga mindegyik meccset, így is óriási részt vállalt az előző meccsen mutatott, a továbbjutást megalapozó sziporkával. A legszebb megmozdulása Isco góljának megünneplése volt a Vicente Calderón csendre intésével, szorosan mögötte a provokálni vágyó Torres kiröhögésével. Egyik sem köthető szorosan a focihoz, mégis epikus pillanatai voltak a mérkőzésnek. Egyébként sokszor mozgott el, háromszor is szabálytalankodtak ellene, mindannyiszor a kezdőkörnél.

170511_Ronaldo_Isco

Karim Benzema (7,5)

Az a varázslat, te jó ég. Csodálkoztam, hogy a szelid báránykák miért nem rúgtak egy isteneset alá, szerintem Benzema is. De ha már így alakult, új értelmet nyerhetett a „Három hülye!” nevet viselő rigmus, és az alapvonal is cinkos kacsintással nyugtázta a parádét, ez alapozta meg a mindent eldöntő, és lélektanilag is a legjobbkor érkező találatot. Volt még néhány ügyes csele is emellett, és bár a kapura ezúttal sem volt túlzottan veszélyes, mégis olyan dolgot mutatott, ami megteremtette a továbbjutást. Dicséretes, de van még polc feljebb is!

Cserejátékosok

Marco Asensio (-) és Lucas Vázquez (-) feladata is elsősorban a védekezés stabilizálása volt, kiegészülve a gyors támadások során mutatott agilis hozzáállás reményével. Az utolsó 10 percben nem egyszer védekezett 6-3-1-et/5-4-1-et a csapat, ahol leginkább Lucas, de helyenként Asensio is kihúzódott a szélre, a védelemmel egyvonalban. Hasonló formációt éppen a döntőbeli ellenféltől láthattunk menetelésük során. Álvaro Morata (-) él, köszöni, jól van!

Edzői értékelés

Zinedine Zidane (8)

Jól meccselt, nem tudok ezúttal kimondottan nagy hibát felróni neki. A kezdőt jól rakta össze, és jó mentalitásban küldte ki őket a pályára, ami a kezdeti nehézségek után megmutatkozott, ezek a srácok nem adják fel, és lehetetlen megtörni őket. A cserék esetében személyeket tekintve nem élnék kifogással, ám az időzítés talán kicsit később jött ismét a kelleténél, Asensio, Lucas és Morata is érkezhettek volna 10-10 perccel hamarabb. Továbbá érdekes lehet a fentebb fejtegetett belső kettős kérdése, vannak érvek és ellenérvek minden kombináció mellett/ellen, kíváncsi vagyok Zidane mit választ majd a Juventus ellen.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK