Predrag Mijatović: A Hetedik fordulópont volt a Real Madrid történelmében

Az 1998-as, Juventus elleni Bajnokok Ligája-döntő hősével készített interjút a madridi MARCA.

Közel 20 év telt már el, de még mindig a Hetedikről beszélünk. Ez több volt, mint egy egyszerű trófea.
Történelmet írtunk azzal a győzelemmel. Akkor már 32 éve vártak a szurkolók arra, hogy a királyi gárda ismét feljusson Európa csúcsára. Mindenki nagyon vágyott egy ilyen kaliberű sikerre. Fordulópont volt a Real Madrid történelmében. Azóta mondjuk, hogy volt egy Hetedik előtti, és van egy Hetedik utáni korszak. Való igaz, a Real Madrid már hat BEK-serleget nyert azt megelőzően, de a La Séptima volt az első sikerünk a futball modern kori történelmében. Mindenki nagyon motivált és fegyelmezett volt a játékosok közül. Én egyetlen találatot sem szereztem a döntőt megelőzően, de mégis megkaptam a lehetőséget. Képzeljék csak el egy olyan ember elszántságát, aki egy olyan kis országból jön, mint Montenegró. Ez a mérkőzés volt életem legfontosabb eseménye. A gólomnak köszönhetően bekerültem a Real Madrid történelmébe, a hősök közé. Ez mindennél többet ér számomra.

A Hetedik megnyerésének jelentősége napról napra csak nő a számodra, igaz?
Igen. Amíg aktív játékos vagy, habár tisztában vagy az eredményeiddel és a statisztikáiddal, nem tudod igazán értékelni a sikereket. Ez csak azután lehetséges, hogy szögre akasztod a cipődet.

A csapat képes volt legyőzni az ilyen horderejű mérkőzésekkel járó stresszt. Hogyan?
Semmi más nem érdekelt minket, csak hogy győzzünk. Nem mi voltunk az esélyesek, legalábbis az „okosok” szerint. A Juventus erősebbnek tűnt, több döntőt játszott a közelmúltban, nekünk nem ment jól a ligában… Két lehetőségünk volt: bajnokká válni, vagy bukott játékosokként hazatérni. Bíztunk egymásban, mert tudtuk, hogy egy nagyszerű csapat vagyunk.

De azért biztosan éreztétek a vállaitokra nehezedő nyomást.
Igen, de ahogy mondtam, nagyon motiváltak voltunk. Egy egész generáció történetéről volt itt szó. Olyan legendás csapatoknak sem sikerült megnyernie, mint a Keselyű Ötöse. Történelmet akartunk írni. A bajnokságban a dolgok kicsúsztak a kezeink közül, de ettől függetlenül nagyon zavart minket, hogy a Real Madridot tartják a gyengébb csapatnak. Igazság szerintem nem is értettük, hogy hogyan lehet ekkora különbség a két versenysorozatban nyújtott teljesítményünk között. Olyan volt, mint Dr. Jekyll and Mr. Hyde esete, de a döntőben végül nagyon magabiztosan játszottunk.

Van alapja azoknak a kijelentéseknek, hogy egy esetleges BL-győzelem az idei szezonban nem érne annyit, mint az 1998-as siker?
A Bajnokok Ligája megnyerése mindig történelmi tett. Önmagáért beszél. Egy plusz BL-győzelem még az olyan játékosok önéletrajzán is rengetet dob, mint Cristiano, Sergio vagy Modrić.

Mesélj a finálét megelőző utolsó edzésről.
Mindenki nagyon intenzíven dolgozott, kivéve engem. Enyhébb lábfájdalmaim voltak, ezért a vádlim teljesen be volt kötözve, ami eléggé szokatlan volt abban az időben. Nem erőltethettem meg túlzottan, így csak kocogtam a tréningen.

Ki lehet a mostani Real Madrid nyerőembere?
Szinte az összes játékosban megvan a győztes mentalitás, de a csapat igazi erejét az egységesség adja. Egy elkötelezett társaságot látok, akik sosem adják fel. Elég csak Lisszabonra vagy Milánóra gondolni. Nehéz ellenfelek és szenvedéssel teli pillanatok jellemezték ezeket a párharcokat, de egyetlen percre sem fordult meg a játékosok fejében, hogy feladják.

Milyen most a királyiak játékosának lenni?
A futball önmagában is sokat változott, de a fejlődés egy természetes folyamat. A játékosoknak több mérkőzést kell játszaniuk egy szezonban, nagyobb nyomással kell megbirkózniuk, több taktikai formációt kell elsajátítaniuk. Már a technika fejlődése is rengeteg változást hozott a futballisták életébe. Az ember követők millióira tehet szert, akár már néhány másodperc alatt. Ez hatalmas felelősség. A mi életünk nem volt ilyen nyílt.

Szükséged volt egy kis extra motivációra a döntő előtt?
Nem. Csak az járt a fejemben, hogy a vádlim rendben legyen, illetve hogy egy egy vadállat módjára játsszak. Tökéletesen ismertem a Juve belső védőit. Melyik volt a gyengébbik lábuk, milyen cselekkel érdemes próbálkoznom… nem tettem volna fel az életem a győzelemre, de a kétségnek nincs helye az ehhez hasonló pillanatokban. Az edzők azt akarják, hogy az újságok másnap az ő csapatukról cikkezzenek. Féltem, de nem mutattam ki.

Mesélj még arról a bizonyos amszterdami gólról.
Először el sem akartam hinni, mert úgy láttam, hogy a labda nem haladt át a gólvonalon, de néhány másodperccel később már tudatosult bennem, hogy gólt szereztem. Egyből a fiam jutott eszembe, aki már akkor is nagyon beteg volt, azóta viszont el is távozott közülünk. Neki ajánlottam a gólomat. Aztán hirtelen bevillant, hogy megígértem Fernando Sanznak, hogy kirohanok hozzá, ha sikerül betalálnom. Akkora sprintet vágtam le, hogy kellett legalább nyolc perc, mire kihevertem. Mentálisan és érzelmileg is nagyon fáradt voltam. Remegtek a kezeim.

Mire számítasz a Juventustól?
Egyetlen csapatnak sincs könnyű dolga velük szemben. Két évvel ezelőtt vereséget szenvedtek a döntőben, igen, de most nagyon kevés gólt kapnak, és szinte képtelenség legyőzni őket. Nagyszerű védőik vannak, de elöl is minőségi játékosok alkotják a csapatot, Higuaín és Dybala. Paulo hozzá van szokva, hogy húzóemberré lépjen elő az ilyen meccseken, ahogy azt a Barcelona ellen is megtette, Pipita pedig remek formában van. A Juventus egy nagyon kemény együttes, de úgy hiszem, hogy a Real Madrid a jobb kettejük közül, ráadásul nem szokásuk döntőket veszíteni.

Erősebb-e ez a Juventus, mint az 1998-as?
Nem hiszem, hogy így van. Abban a csapatban ott volt Del Piero, Zidane, Inzaghi, Di Livio… nagyszerű egyéniségek alkoták azt a csapatot, de a mostani Juventus jelentősen egységesebb, és több tapasztalattal is rendelkeznek. Például, a meccs akkor is teljesen nyílt lesz, ha a Real Madrid szerez egy gólt a tizedik percben. Az ilyen jóslatoknak általában nem sok értelme van, de a Madrid számos szempontból esélyesebb a győzelemre, mint a Juventus.

Zidane sokat változott 1998 óta.
Zizou edzőként is nagyszerűen teljesít. Tisztában van vele, hogy hogyan kell motiválni a játékosait, hogyan kell kihozni belőlük a legjobbat. Még három mérkőzés van hátra a bajnokságból. Nem akarok arra gondolni, hogy nem ők fogják megnyerni. A Real Madrid már nagyon régóta nem ünnepelhetett La Liga-elsőséget. Nem ez fogja eldönteni a cardiffi összecsapást, de sokat segíthet, ha már spanyol bajnokként utazik oda a csapat. Utoljára 1958-ben volt duplázás…

Mit jósolsz?
Eredményt inkább nem mondanék, azt a boszorkány Davor Šuker már megtette helyettem, de ahogy mondtam, meg vagyok győzödve a Real Madrid sikeréről. Ha egy embert kellene kiemelnem, akkor talán Cristianót mondanám mint a mérkőzés kulcsfigurája. Megérdemli, hogy ő legyen a Tizekettedik hőse.

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK