Egytől egyig: Celta Vigo – Real Madrid (1-4)

Rendkívül fontos három pontot zsebelt be a csapat a Balaídosban, a Celta legyőzésével egy apró lépésre van csupán a trófea, a Málaga ellen minimum egy döntetlenre lesz szükség. De ezúttal még vegyük át a Vigóban történteket, jönnek az osztályzatok szokás szerint egy tízes skálán, szigorúan szubjektíven.

Csapatok

Celta Vigo (6)

Megpróbáltak megtenni mindent, amit egy zsinórban öt bajnoki vereséggel álló, se kupaszereplésig, se kiesésig eljutni nem tudó, EL-ből frissen kipottyant csapat megtehet. Nem volt elég. Nagyon hamar kapták az első gólt, és bár megvoltak a helyzeteik, vagy a blokk, vagy Navas, vagy a félrecsúszott célkereszt gátolta őket. Stílusuk elég agresszív volt, 17 szabálytalanságot követtek el, de egyet sem a kapujuk közelében, hanem általában a felezővonal környékén. Guidetti lövése aztán csak beakadt a második félidőben, igaz a szerencsére is szüksége volt az akkor már 10 emberrel játszó gárdának, hiszen a lövés Ramoson úgy változtatott irányt, hogy Keylor már nem tudott rá fent visszaérni. Ezúttal ennyi volt a Celtában, azért a négy kapott gól nem tükrözi azt, hogy bizony nem könnyítették meg a Real dolgát.

Az olvasók átlaga: 6,74

Real Madrid (7,5)

A Sevilla ellen szoros eredményre számítottunk, 4-1 lett. A Celta ellen szoros meccsre számítottunk, 4-1 lett. A Juventus ellen szo… na de félre a tréfát, ezúttal is mindent beleadott a csapat, és bár a Celtának voltak jó periódusai, a mérkőzés kimenetele nem sokáig volt kérdéses. A statisztika fej-fej melletti adatokat reprezentál ugyan támadások terén, mégis a Real kevesebb kapuralövésből, több pontosat és gólt érőt tudott kigazdálkodni. A meccsdömpingben idegenben egy ilyen teljesítmény aranyat érhet – de ezúttal nem csak átvitt értelemben, hiszen karnyújtásnyira került Zidane fiaitól a bajnoki cím. A Málaga ellen szoros eredményre számítunk, ugye?

Az olvasók átlaga: 7,94

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Cristiano Ronaldo (9)

A hatékony, csapatemberként, vezérként küzdő Ronaldo mellé általában magas pontszámok pottyannak be, ez most sincs másképp. Összesen három kapuralövése volt, ebből kettő gól, az elsőt (és a másodikat is, de előbbi volt az igazán komoly megoldás) megint a gyengébbik (?) lábával szerezte, a labdát zsinóron húzták a kapu bal oldalába, elemi erővel bíró lövés volt – még egyszer hangsúlyozva, hogy ballal. A harmadik lövését talán ő sem hitte el, hogy mellégurította, de a kimenetel szempontjából nem osztott, nem szorzott, hiszen az ő két találata már egy viszonylag stabil eredményt jelentett. Zidane lekapta a végén, hogy többet pihentessen – zokszó nélkül fogadta a portugál. Ezt már szeretem!

Az olvasók átlaga: 9,28

170518_Ronaldo

Keylor Navas (7,5)

Négy védésével magabiztosan tartotta a hátsó egységet, a kapott gólban nincs felelőssége, olyan reflex nem létezik, amivel le lehetett volna reagálni a Ramoson megpattanó lövést. Talán ő se gondolta, hogy Aspas és Guidetti közül az utóbbi lesz veszélyesebb a kapujára. A második félidőben a kapott gól előtti helyzetnél résen volt, közeli lövést hárított, majd figyelt a kipattanóra is. Sajnáltam, hogy ezúttal nem jött össze a clean sheet.

Az olvasók átlaga: 8,56

Danilo (7)

A Celta főleg a bal oldalon kezdeményezett, ez őt is nagyobb kihívások elé állította. Az első félidőben még nem igazán láttam rajta hogy fel lenne pörögve, több hibával játszott ebben a játékrészben. Aztán ahogy egyre kedvezőbb lett az eredmény, úgy javult az ő játéka is, különösen támadásban alakított egy-két emlékezetes megmozdulást. Vele kapcsolatban még mindig a szertelensége számomra a legnagyobb kérdőjel, mert benne vannak a hihetetlen megoldások jó és rossz értelemben egyaránt. Ezért szeretem jobban ha a minden szempontból stabilabb Carvajal játszik itt, de most nem hozott olyan rossz meccset a brazil sem.

Az olvasók átlaga: 7,21

Raphaël Varane (7,5)

Izgalmakban nem túl gazdag, de jobb estét tudhat maga mögött a sérüléséből felépült francia védő. Párjával összevetve ezúttal őt éreztem jobbnak, négyszer tisztázott, szabálytalanságot nem követett el, és mindössze egy passzt hibázott el. Hátul mindig igyekezett akcióközelben lenni, az első félidőben jól fedezte ki Aspast, aki kisodródva csak az oldalhálót tudta eltalálni. A gól előtti dupla helyzetnél hátrányból indulva ért oda (el volt csúszva a védekezés), de odaért a második lövésnél. Vártam már tőle egy ilyen teljesítményt.

Az olvasók átlaga: 6,95

Sergio Ramos (6)

Ezúttal őt éreztem a védelem leggyengébb pontjának. A helyezkedésével, a hatékonyságával, és a pontosságával is akadtak gondok. A gólnál nem tehetett róla ahogy megpattant rajta a labda, viszont előtte az Aspasszal való összeakadásánál őt éreztem itt a felelősnek, tény, hogy a vigói el akart esni, de befedezte a labdát, a kontakt pedig egyértelműen megvolt. Passzmutatója is mindössze 84%-os volt, két szerelési kísérletét elhibázta. Pozitív oldalon a két blokk, és a három elszenvedett szabálytalanság található.

Az olvasók átlaga: 6,86

Marcelo (7)

Nagy hibája nem volt, szép megmozdulásai igen, mégsem lehet mondani, hogy tökéletesen játszott volna. Két gólból vette ki a részét, az első esetében egy hajszálpontos hosszú indítással, majd később Benzemát már gólpasszal segítette. A passzmutatója nem volt jó azonban (mindössze 80%), és az asszisztot leszámítva rendre rossz megoldásokat húzott a tizenhatosnál. Védekezésben nem volt annyira igénybevéve, hiszen a Celta főleg Danilo oldalát sanyargatta.

Az olvasók átlaga: 7,37

Casemiro (7)

Az értékelésénél figyelmbe kell venni, hogy az elsődleges szempont nála a védekezés, és így négy szerelése ki is tűnik rögtön. Háromszor szabálytalankodtak is ellene, mindannyiszor a félpályán jobb oldalt. A problémám az vele kapcsolatban, hogy megint narancssárgán játszotta le a meccset, ráadásul két szabadrúgást is neki köszönhetünk, közel a tizenhatos vonalához. Nála is a Danilónál leírt szertelenséget tudom felhozni, egyszerűen váltogatják egymást a szép szerelések, és a buta faultok. Előbbiből kellene több, utóbbiból kevesebb, mert az idény legfontosabb (kupáért menő) két mérkőzésén nem fér bele egy esetleges emberhátrány.

Az olvasók átlaga: 6,71

Luka Modrić (7)

A pontatlanság nála is megmutatkozott jobban ezúttal, 85%-on zárt a horvát passzok terén. Három kulcspassza kiemelendő, mindegyik a boxon belülre érkezett, és két sikeres cselt is megcsinált az ellenfél támadó harmadában. A mezőnymunkája nagyobb része azonban a félpálya vonzáskörzetében telt, szereléssel ezúttal nem tudott hozzájárulni a csapat védekezéséhez.

Az olvasók átlaga: 7,87

Toni Kroos (8)

A középpálya egyik legjobbja volt a német, aki védekezésben és támadásban is hozzátette a magáét. Magához képest most ő is elmaradt passzpontosságban (91%, ami azért még mindig szép magas szám), viszont négy kulcspassza is volt, amivel a legjobbként zárt a mezőnyben, gólja előtt pimaszul fektette el Mallót, és higgadtan lőtte ki a jobb alsót, három sikeres szerelésével pedig az elhárításban is jeleskedett.

Az olvasók átlaga: 8,39

170518_Kroos

Isco (8)

Ha nincs a kapott gólhoz vezető eladott labdája, ez akár több pont is lehetett volna, így azonban megállt egy nyolcasnál a trükkmester. A második gól előtt gyönyörű jelenet volt, ahogy megindult a labdával, lerázta embereit, majd pontosan Ronaldo elé tudott tálalni, aki nem hibázott. Jól mozogta be mindkét halfspace-t, ahogy már előzőleg is írtam, kötetlen szerepkörben tud igazán csillogni.

Az olvasók átlaga: 8,31

Karim Benzema (8)

Benzema felébredt téli álmából? Az Atlético elleni cselsorozat talán a csipa kidörzsölése lehetett, ez most egy kinyújtózás volt, csak az ágytálba ne lépjen bele júniusban. Gól és gólpassz a mérleg a franciától, aki mindkettőt a második félidőben alakította, ezzel jelentőset tolva a csapat szekerén a biztos három pont irányába. Elmozgásai után a tizenhatoson kívül minden átadása pontos volt, ha jobb döntéseket hoz a kapu előterében, további gól és gólpassz is lehetett volna ebből. De határozottan javuló a tendencia, ami óvatos optimizmusra adhat okot.

Az olvasók átlaga: 7,46

Cserejátékosok

Mateo Kovačić (6,5)

Bejött a narancsos Case helyére, szerelt egyet, kiharcolt egy szabadrúgást, és 100%-os pontossággal passzolt. Ezenkívül két gólt is a pályán ünnepelhetett már csapattársaival.

Az olvasók átlaga: 6,84

Marco Asensio (-) és Lucas Vázquez (-) a hajrára érkeztek, és gyönyörűen kirajzolták egymás mellett állva az oldalvonalnál azt az évszámot, amikor a Real Madrid bajnokká és BL-duplázóvá válhat.

Edzői értékelés

Zinedine Zidane (8)

A kezdőt tekintve talán egy Benzema – Asensio helycserének jobban örültem volna, de a kamerák kedvence jó teljesítményt hozott végül, úgyhogy ez így rendben is volt. A cserékben sem éreztem sok kivetnivalót ezúttal. A csapatösszhang is kiváló, Zidane-nak inkább még egy kicsi pluszt kell egy-két játékos esetében hozzárakni mentalitást tekitnve (visszafogni Ramost és Casemirót, nehogy valamelyik hátralévő meccsen a csapat lássa kárát egy meggondolatlan cselekedetüknek), tűzben tartani Danilót, és a cseréket is, illetve figyelni a sérültek felépülését, különös tekintettel Carvajalra. Úgy gondolom, hogy a mester is tisztában van ezzel, és jó úton jár egy sikerekben gazdag zárás felé. Biztató az összkép!

Az olvasók átlaga: 8,18

170518_Csapat

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK