2017. október 17., kedd

Iker Casillas: A diplomácia visszafogott fejedelme

  • Zs. Csaba
  • 2017.05.19. 22:02
Iker Casillas. Nincs olyan futballszurkoló, aki ne bólogatna elismerően, ha szóba kerül ez a név, ahogy olyan se, aki ne tisztelné a reflektorfényt mindig is kerülő, szerénységéről híres sportembert. Születésnapja alkalmából mi is megpróbálunk megemlékezni San Ikerről, akinek nemcsak labdarúgó énjét és madridi pályafutásának végét, hanem emberi mivoltát is szeretnénk némileg bemutatni a következő cikkel.

Azt mondják, a diplomácia művészete alatt más emberek hitének, véleményének és érzéseinek felismerését, valamint ezek egyensúlyba állítását, a kommunikációba a kölcsönös tisztelet és a racionális megértés mentén való beolvadást értjük.

A politika és a futball, bár elkülönítve egymás szöges ellentétei, mégis közös tulajdonságokkal rendelkeznek, és elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. A Real Madrid ért a legközelebb ahhoz, hogy eltörölje a két, egymástól elkülönülő dolog közötti szakadékot.

A politika világában egy diplomata a saját semlegességét veszélyezteti, ha állást foglal egy ellentétes oldalak között folyó vitában vagy félreértésben. Normális körülmények között ő csak egy kívülálló, egy olyan személy, aki képes objektíven és elfogultság nélkül képet alkotni a felek közötti megbeszélésről, vitáról, hogy sikerüljön megtalálni az arany középutat.

Iker Casillast szabályosan beletaszították ebbe a békefenntartó szerepkörbe, amikor Luis Aragonés megválasztotta a spanyol válogatott csapatkapitányának a 2008-as Európa-bajnokság előtt, Raúl kihagyását követően. A hálóőr később, 2010 nyarán Madridban is megörökölte a csapat első emberének járó karszalagot, szintén a legendás Raúl Gonzáleztől.

Utóbbi esemény egybeesett José Mourinho érkezésével, akit Florentino Pérez a visszatérését követően egy évvel csábított a csapathoz, nem sokkal azután, hogy belevágott a Galaktikus-projekt második fázisába.

A karszalaggal járó felelősség mentén San Iker teljesen elfogadta a madridi királyság első emberének járó tisztséget. Ő volt a nagy múltú klub hagyományainak képviselője, míg a Santiago Bernabéu egyfajta várként, Florentino Pérez pedig annak uralkodójaként funkcionált.

Casillasnak két fronton kellett csatát vívnia a békéért, egyrészt Madridban, a kettészakadt öltöző játékosai, a szurkolók és Florentino között, illetve a válogatottnál, ahol ő próbálta megakadályozni a totális összeomlást, amit a madridi és barcelonai, a katalán és spanyol játékosok közötti ellentét eredményezett volna.

Iker mindig is egy alázatos ember volt. A szurkolók, a média és a játékosok egyaránt szerették szerény, egyszerű természetét. A Real Madridot jellemzik a nagy pénzeket megmozgató átigazolások, már-már elvárás, hogy bankot robbantson a csapat a nyári átigazolási időszakban. Casillas viszont mindig is a nyugalom melegágya volt, egy biztos pont a káosz közepette.

Kilencéves kora óta hithű madridista, többször elmondta már, hogy legnagyobb álma teljesült, amikor először ölthette magára a Real Madrid szerelését. A Mourinho vs. Guardiola korszakot viszont, amikor a Real Madridnak szinte kötelességtudatból kellett a „gonosz gigász” szerepét játszania, szemben persze a Barcelonával, akik az „utánpótlásra épülő totális futballt” testesítették meg. Casillas lényegében kívülállóként nézte végig a történéseket, szinte teljesen elhatárolódott ettől az eszmények közötti háborútól.

Azokon a klasszikusokon egyáltalán nem volt szokatlan látvány, hogy Casillas, Xavi és Puyol azon dolgoznak, hogy az önfegyelmet meglehetősen rosszul gyakorló csapattársaikat nyugtassák. San Iker békére irányuló törekvései, illetve az ezzel járó folyamatos, Xavival és Puyollal folytatott pályán kívüli kommunikáció a szentként kezelt kapitány szerencsétlen, átvitt értelemben vett haláláig vezettek, hiszen José Mourinho teljesen elfordult, elszigetelődött Casillastól.

Mint később kiderült, ez jelentette Casillas tizenhat Madridban töltött idényének keserű és szomorú végét, amelynek köszönhetően többé már nem ő játszotta a Real Madridot dobogtató szív szerepét.

A királyi gárda Alfredo Di Stéfano és Puskás Ferenc ideje óta őrzi és hordozza a klub hagyományait. Ezek egy olyan karaktert és személyiségtípust határoznak meg, amelyre a játékosnak szüksége van, ha képviselni akarják a világ legnagyobb klubját.

Amikor ezeken az értékeken merengünk, valójában tiszteletre, teljesítményre, szerénységre, méltóságra és büszkeségre gondolunk. Ezek a hagyományőrző tulajdonságok elvesztek José Mourinho irányítása alatt. A portugál mentalitásának alapja a győzelem volt, és nem számított, hogy milyen áron szerzi azt meg. Számára nem létezett az idő, hogy megfontoltan, visszafogottan, szerényen valósítsa meg a terveit. Ez a túlzottan megrögzött gondolkodásmód eredményezte azt a cselekedetét is, amelyre egyetlen madridista sem volt büszke: 2011 augusztusában gusztustalan módon szemen szúrta Tito Vilanovát, a Barcelona akkori, azóta sajnos súlyos betegség következtében elhunyt trénerét.

Casillast Mourinho két alkalommal is félresöpörte: először a 2011/12-es idényben állította azt, hogy Iker információt szivárogtat ki az öltözőből a spanyol sajtónak, majd másodszor akkor büntette, amikor a kapitány a Barcelona vezető spanyol játékosaival béketárgyalásokba bonyolódott annak érdekében, hogy megfelelő legyen a csapaton belüli légkör a Vicente del Bosque által irányított nemzeti együttesnél.

Iker Casillas egy szerény ember, aki büszke mindarra, amit elért. Tiszteletteljes, de öröké ambiciózus. Mindez nagyszerűen foglalja össze mindazt, ami Valdebebas alapkövére van vésve: „Ezen központ alapjai pont olyan szilárdak, mint a Real Madrid szerelmeseinek a hite. Egy intézmény, amely tiszteli a múltját, tanul a jelenből és határozottan elkötelezett a jövőjét illetően.”

Ha csak rápillantunk az ifjú Iker Casillas fotóira, aki a 2002-es Bajnokok Ligája döntőjében azt a bő, zöld kapusmezt viselte, akkor egy hűséges, hercegszerű államférfi jut eszünkbe. Csendes és félénk, de a tettei, a védések és tisztázások gyilkos beszédet mondanak helyette.

San Iker erkölcsös gondolkodásmódja vezetett odáig, hogy a kapitány idő előtt elidegenült szeretett klubjától. Mourinho - aki a klub kötelékén kívülről érkezett, hogy feledtesse Pep Guardiola eredményeit - folyamatosan, szüntelenül közvetítette Florentino siker iránti oldhatatlan vágyát, ez pedig még a klubnál leghosszabb ideje szolgáló, leghűségesebb tisztet is megsemmisítette.

Casillas álma a 2014-es Bajnokok Ligájában valóra válhatott, kapitányként emelhette magasba imádott klubja frissen megszerzett európai trófeáját, ám az örömöt beárnyékolta a keserűség. Az az igazság, hogy akkorra Iker Casillas helye egyáltalán nem volt biztos a spanyol fővárosban, kapcsolatai pedig egyszerűen javításra szorultak, vagy addigra már javításon mentek keresztül.

Iker a döntőt megelőzően kétévnyi érdektelen egyéni teljesítményt tudhatott a háta mögött, az önbizalma darabokban volt, a kezdőcsapatbeli tagságát pedig nem tudta állandósítani. A kapus, aki 2008 és 2012 között zsinórban öt alkalommal került be a FIFPro legjobb tizenegy játékosa közé, szinte felismerhetetlen figurává vált, különösen akkor, amikor azt a gólt ajándékozta Godínnak a döntőben, amelynek köszönhetően az Atlético megszerezte a vezetést Lisszabonban. Iker Casillas szívéről sokkal nagyobb teher esett le, amikor Sergio Ramos befejelte az egyenlítő találatot, mint bármely másik játékoséról.

Madridban töltött ideje alatt José Mourinho sokkal kevesebbre tartotta a múlandó hűséget, mint a saját céljainak elérését. Megvetette a Barcelona kapitánya, Xavi, valamint Iker közötti barátság létét. Meg kellett szüntetniük a két tábor, a madridisták és culék közötti békebeszédeket is. Casillas édesapja később úgy magyarázta ezt a tevékenységet, mint egyfajta kapcsolatjavítást, ami a két tábor közötti nézeteltérések rendezésére irányult a 2012-es Európa-bajnokság előtt.

„Ha nem lett volna Iker, Xavi és del Bosque, akkor Spanyolország nem jutott volna ilyen messzire” - mesélte 2012-ben. „A Clásicók nehéz pillanatokat eredményeztek. A játékosok, akik korábban barátságokat ápoltak, hamar egymás ellen fordultak.”

„Problémák voltak Arbeloa, Xabi, Sergio Ramos és más játékosok között. Néhány játékos viselkedése nem volt megfelelő. Szerencsére Iker és Xavi közbeléptek.”

„Ikernek rengeteg problémája akadt José Mourinhóval a Xavival való barátsága miatt. Ezek a gondok aztán nyilvánosságra kerültek, mindenki tudott róluk. Iker és Xavi sosem akarták megszakítani a jó kapcsolatukat.”

Mint ilyen, Mourinho nemtetszésére akkor derült igazán fény, amikor a Real Madrid leigazolta az ex-madridi Diego Lópezt Sevillától, 3,5 millió euró fejében, a 2012/13-as idény közepén. Ez volt az utolsó szögek egyike, amit a Casillas madridi karrierjét - természetesen átvitt értelemben vett - szimbolizáló koporsóba ütöttek.

A spanyol végleges leigazolása egy esetleges kölcsönszerződés helyett meglehetősen furcsán hatott, még úgy is, hogy Casillas keze januárban eltörött, ugyanakkor az is igaz, hogy a transzfer egybeesett az európai elitkluboknál akkoriban tapasztalt új tendenciával, mely értelmében egy kapus a ligában, míg a másik a kupamérkőzéseken védhette klubja kapuját. Utólag viszont teljesen egyértelműen látszott, hogy López megszerzése egyértelmű jele volt annak, hogy San Iker napjai meg vannak számlálva.

A legelső érzékelhető jel már 2012 novemberében feltűnhetett a madridistáknak, amikor José Mourinho - teljesen tudatosan - a padon hagyta Iker Casillast, és Antonio Adán kezdhetett az azt megelőző hónapok gyengébb eredményeit követően. A blancók 1-0-ra veszítettek a Betis ellen, 2-2-t játszottak otthon az Espanyollal, valamint vért izzadva szerezték meg a győzelmet a Valladolid ellen. Ezek mind olyan mérkőzések voltak, melyeken az eredmény sokkal jobban kiemelte Iker hibáit és bizonytalanságát.

Mourinho a következőképp indokolta Adán játszatását a Málaga elleni 3-2-es vereséget követően: „Ez egy technikai döntés. Az edző elemzi a helyzetet, figyeli a játékosait, majd összeállítja a csapatot. Jelenleg - számomra és az edzői stáb számára - Adán jobb, mint Iker.” Mindezt hamarosan követte Diego López már említett megszerzése, aki abban az idényben tizenhat bajnoki meccsen védhette a Real Madrid kapuját Iker Casillas sérülését követően.

Igen ám, de San Iker korábbi pozíciója felépülését követően sem volt garantált, sőt, López magáénak tudhatta a kezdőcsapatbeli tagságot. Casillas idénybeli teljesítménye közel sem volt kiemelkedő, a saját szintjéhez képest jócskán elmaradt a várakozásoktól, hiányzott belőle az, ami miatt még mindig sokan a világ legjobb kapusának tartották. A vele kapcsolatos, információszivárogtatásról szóló pletykák pedig csak olajat jelentettek a tűzre, megalapozták a madridi öltözőben később bekövetkező lélektani harcokat.

Minden a 2011 augusztusában megrendezésre kerülő, Barcelona elleni UEFA-szuperkupa-döntőt követően kezdődött. A már említett gyűlölet és rosszindulat egyre nagyobb teret nyert a rivális felek között Mourinho és Guardiola első találkozását követően (2010. november, a katalánok 5-0-s vereséget mértek a Real Madridra - a szerk. kieg.).

Akkoriban a játékosok közötti ellenségeskedés már-már a határokat feszegette. A trófeák iránti vágyakozás okozta nyomás párosult azzal, hogy José Mourinho esetében szinte elképzelhetetlen volt egy jövőbeli bukás. A Bajnokok Ligája-győztes és olasz bajnok Intertől érkezett, ráadásul úgy, hogy utolsó idényében pontosan a Pep vezette Barcelonát győzték le a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjében. Érthető, hogy azt követően a portugált tartották az egyetlen olyan edzőnek, aki képes lenyomni a gránátvörös-kékeket, és megszakítani dominanciájukat.

Az első idényében azonban a Real Madrid meglehetősen kevés címet zsebelt be. Megnyerte a Király-kupát, a bajnokságban viszont alulmaradt a Barcelonával szemben, ráadásul pontosan az ősi rivális ejtette ki őket a Bajnokok Ligájából is. Mourinho és csapata elveszítette mindkét bajnoki meccsét Pep alakulata ellen, ráadásul a nemrég említett első El Clásicón 5-0-s vereséggel kellett elhagyniuk a Camp Nou gyepét.

Pontosan ez vezetett odáig, hogy a 2011-es UEFA-szuperkupa-mérkőzésén minden, az azt megelőző idényben felgyülemlő feszültség, frusztráció, gyűlölet és félelem a felszínre tört, méghozzá szándékos, rosszindulatú rugdosódás formájában. A vulkán pedig akkor tört ki teljes erejében, amikor Marcelo piros lapot kapott a Fàbregasszal szemben elkövetett, durva szabálytalansága miatt. A pillanat eredményeképp a játékosok, az edzők és a technikai stábok egy emberként rohantak az oldalvonal melletti területre, a feszültség pedig akkor tetőzött igazán, amikor José szándékosan belenyúlt a Barcelona segédedzője, Tito Vilanova szemébe.

Az eset sok vitát váltott ki, ugyanakkor ezek egyike sem volt olyan súlyos, mint az, amit az bizonyos, Xavi és Iker közötti beszélgetés eredményezett. Ezen a ponton egyébként már a vezetőség is közbelépett, hiszen Florentino szeretett volna elkerülni minden további, valós és a média által kreált problémát.

A gondok ugyanakkor nagyon is valódiak voltak. Casillas tudta, hogy a dolgok túlságosan elfajultak. Az Európa-bajnokság selejtezői rohamosan közeledtek, a nemzeti csapat sorsa pedig nagyban függött a Barcelona és a Real Madrid játékosai közötti kapcsolattól.

A közös érdekeket szem előtt tartva Iker felhívta hát Xavit, hogy rendezzék a problémákat. A jelentések szerint a kapitánya vállalta a teljes felelősséget és elismerte, hogy a Real Madrid volt a hibás a felek közötti feszültség kialakulásában. Felismerte, hogy Mourinho cselekedetei arra irányultak, hogy problémák generálódjanak a két együttes között, mindez pedig káros hatással volt a nemzeti csapatra is. Iker felajánlotta, hogy változtatni fognak, és arra kérte Xavit, hogy üzenetét adja át a Barcelona többi játékosának is.

José kiszimatolta mindezt, és úgy gondolta, hogy a cselekedet a hűség fogalmának megsértésével volt egyenlő. A hívást gyávaságként, valamint a gyengeségek kimutatásaként értelmezte Casillas részéről. José ráadásul nyilvánosan beszélt az összeesküvés-elméletéről, miszerint a Real Madridot külső erők gátolják a sikerek elérésében, miközben a Barcelonát világszerte éltetik az emberek.  

„Csak nevettem és felmutattam a hüvelykujjam. Ennyi történt. Ha elmondanám neki és az UEFA-nak, amit gondolok, véget érne a pályafutásom. Nem beszélhetek arról, amit érzek. Egyetlen kérdést hagyok csak itt: Miért? Miért? Øvrebø, Busacca, Frisk, Start? Miért van erre szükség?” -  nyilatkozta 2011-ben, a Barcelona ellen elveszített BL-elődöntőt követően.

A Barcelona tehát provokálta a Real Madridot a bírók döntésein, a színészkedéseken, a játékstílusukon keresztül. Ilyen gondolatok közepette érkezett Casillas bocsánatkérése, ami úgy hathatott, mint egyfajta árulás.

Attól a pillanattól kezdve Casillas távozásának órája kegyetlenül közeledett, időzített bombaként, amelyről senki sem tudta, hogy mikor robban fel valójában. Az óra, amin számolták a perceit, ott ketyegett a Barnabéu falán. Carlo Ancelotti irányítása alatt bár több lehetőséget kapott, a korábbi, csapaton belüli, valamint a Mourinho és közte lévő problémák okozta mentális gondok viszont gátat szabtak a régi formájának visszanyerésében.

Ugyanakkor a béke iránti erőfeszítései meglehetősen nagylelkű, nemes gondolkodású emberre vallanak, és lehetetlen nem elismerni ezen tetteit. Iker Casillas egyáltalán nem volt boldog, amikor Gutinak és Raúlnak is távoznia kellett Madridból, Florentino visszatérését követően. Ő nem értékelte Jorge Mendes rendszeres látogatásait Valdebebasban, és nem is vett részt a sztárügynök körbeudvarlásában.

Fájó kimondani, de Iker Casillas nagylelkűségével - akarva vagy akaratlanul - megütötte madridi karrierjének önmegsemmisítő gombját, ugyanakkor megmentette Spanyolország válogatottját. Ha nincs az a telefonhívás, akkor a Real Madrid és a Barcelona játékosai között még nagyobb ellentét alakult volna ki, ami nyilvánvalóan ártott volna a spanyolok nemzetközi szereplésének.

Meg kellett birkóznia José Mourinhóval, a defenzív futballjával, a kettészakadt madridi táborral, Jorge Mendesszel és Florentino Pérezzel is. Megpróbált helyesen cselekedni ahelyett, hogy cinikus és szenvedélymentes viselkedéssel meghosszabbította volna madridi pályafutását.

De végül is sikerrel járt, legalábbis az egyik fronton. A spanyol labdarúgás hagyatéka halhatatlan, generációk fognak beszélni arról, amit ez a nemzedék elért. Iker Casillas pedig Spanyolország futballtörténelmének egyik, ha nem a legjobb kapusa, akinek a pályán elért eredményei és hihetetlen reflexeinek köszönhető védései csak a valódi történet felét mesélik el egy olyan hálóőr pályafutásáról, aki bátran és becsülettel harcolt az öltözőkben, a telefonon keresztül és a Santiago Bernabéu játékoskijárójában. Úgy, mint a Real Madrid, azaz élete klubja egy igazi, hithű señoríója és kapitánya. Örök kapitánya.


Hozzászólások

Tabella