8 tényező, melynek köszönhetően a Real Madrid lehet a bajnok

Ott volt az 1991/92-es idény. Minden kísértetiesen hasonló volt, a bajnokság az utolsó fordulóban dőlt el. A Real Madrid Tenerifébe utazott, ahol a hazai csapat edzője szintén egy korábbi madridi játékos volt Jorge Valdano személyében, csakúgy, mint most a Málaga csapatánál, ahol Míchel trenírozza a játékosokat. Azt a meccset elveszítette a Real Madrid, most azonban összeszedjük az okokat, hogy miért nem kerül sor egy újabb ’Tenerifazóra’.

A Real Madrid előnye most jelentősebb, mint akkor volt
Zidane egyesülete 3 pontos előnnyel vág neki az utolsó fordulónak, míg Beenhakker Real Madridja mindössze két ponttal vezette a bajnokságot, így a Barcelona győzelme esetén csak a három pont megszerzése volt elfogadható, tekintve, hogy a gránátvörös-kékek gólkülönbsége nem a fővárosiaknak kedvezett. Most a döntetlen is elegendő, így értelemszerűen kisebb a nyomás a csapaton, mint 25 éve volt, nincs szükség a győzelem görcsös hajszolására. Ettől függetlenül persze elvárhatjuk, hogy méltó búcsút vegyenek a srácok ettől a felejthetetlen idénytől.

Idegenben sokkal megbízhatóbb a jelenlegi csapat
Beenhakker Real Madridja nem tudott olyan kiváló idegenbeli mérleget felmutatni, mint a jelenlegi csapat. Zidane fiai félelmetes formát mutatnak a Bernabéutól távol is, a bajnokságban mindössze két idegenbeli meccset veszített el a Real Madrid a jelenlegi idényben (Sevillában és Valenciában nem sikerült pontot szerezni, mindkét meccs 2-1-es hazai sikerrel végződött). Sőt, azt is fontos megjegyezni, hogy idén néggyel több gól született idegenben, mint hazai pályán.

Cristiano Ronaldo
A portugál a legjobbkor került a legjobb formába. Ha ő játszott volna annak idején Tenerifén, akkor nagy valószínűséggel minden másképp alakult volna, köszönhetően jó formaidőzítésének és gyilkos befejezéseinek. A portugál 13 gólt jegyez a legutóbbi 10 mérkőzésen: ötöt lőtt a Bayernnek, hármat az Atléticónak, a bajnokságban pedig egyet a Valenciának, kettőt a Sevillának és a Celtának is.

Kevés vereség Zidane érkezése óta
Meglehetősen nehéz elképzelni, hogy Zidane fejben is rendkívül erős csapata pont most vérezne el. Idén mindössze négy mérkőzésen veszítettek: a Sevilla, a Valencia és a Barcelona ellen a bajnokságban, valamint a kupában a Celta elleni hazai találkozón. A mutató akkor sem romlik, ha figyelembe vesszük az előző idényt is, hiszen januári kinevezését követően csak a madridi derbit, illetve a Wolfsburg elleni első mérkőzést veszítette el.

Minden meccsen gólt szerez a csapat
A Real Madridnak legalább egy döntetlenre van szüksége, a statisztika pedig azt mutatja, hogy gólt is fognak szerezni. Zidane csapatának legújabb rekordja, hogy 63 mérkőzés óta minden egyes meccsen megzörgették legalább egyszer az ellenfél hálóját. Ezzel megdöntötték Jupp Heynckes és Pep Guardiola Bayern Münchenjének európai csúcsát. Zidane csapata utoljára 2016 áprilisában fejezett be mérkőzést szerzett gól nélkül, mégpedig a Manchester City ellen.

Zinédine Zidane, a legjobb statisztikával rendelkező menedzser
A francia rendelkezik a legjobb mutatóval, ha kielemezzük az érkezése óta produkált számokat, megelőzve Diego Simeonét és Luis Enriquét. Zizou csapata hárommal több pontot szerzett tavaly január óta, mint a Barcelona, míg a madridi riválist 15 ponttal veri a királyi gárda.

Egy csapat, amely jobban teljesít nyomás alatt
Ez a Real Madrid már bizonyította, hogy képesek átlendülni a legnehezebb pillanatokon is, és minden mérkőzést egyfajta döntőként kezelnek a játékosok. A La Rosaledában egy újabb döntő várja őket, de a csapatnak van karaktere, tapasztalata, amelyet hasznosítani tud az ehhez hasonló alkalmakkor. Korábban sosem volt ennyire magabiztos királyi gárda, ez különösen igaz a tenerifei mérkőzésre.

Keylor készen áll
A nyugalom mindig a kapus jelenlétével kezdődik, a Real Madrid pedig visszanyerte a legjobb formájában tündöklő Keylor Navast, akiben a védők is töretlenül bíznak.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK