Carvajal: Már tudom, hogy mit jelent a Real Madrid játékosának lenni

A saját nevelésű jobbhátvéd a Codere Apuestas vendége volt egy rövidebb beszélgetés erejéig.

Az első csapat tagjának lenni: „Kell egy kis idő, hogy megszokd. Az első hetekben a felhők között érzed magad, mindent beborít a rózsaszín köd. Ekkor hatalmas boldogság kísér minden egyes percet, minden egyes pillanatot, minden egyes labdaérintést, de csak némi idő elteltével érted meg igazán, hogy a Real Madrid játékosa vagy, és azt, hogy mit jelent egy ilyen világszerte elismert klubnál futballozni. Remélem, hogy még sok éven keresztül élvezhetem ezt az érzést. Minden futballista ilyen karrierre, ilyen boldogságra vágyik.”

Himnusz: „Amikor gyerekkoromban kilátogattam a stadionba, és meghallottam a BL-himnuszt, akkor mindig beleborsódzott a hátam. Ez manapság sem változott. Büszkének érzem magam, amikor ott állok a pályán, és meghallom ezt a jól ismert muzsikát. Akkor elmúlik az idegesség, a helyébe pedig győzeleméhség és elszántság lép. Akkor úgy érzed, hogy fel akarod falni az egész világot.”

Bajnokok Ligája: „A Bajnokok Ligája a klub legalapvetőbb, leglényegibb része. A BL-mérkőzések estéin mindig egyfajta varázslatos érzés fogja el az embert. Nehéz ezt szavakba önteni.”

A lisszaboni döntő: „A szögletzászlónál voltam. Próbáltam segíteni Modrićot, de ő szerencsére nem nekem passzolta a labdát. Amikor Sergio a hálóba fejelte a labdát, akkor önkívületi állapotba kerültem. A szurkolókhoz rohantam, hogy velük ünnepeljek. Abban a pillanatban már mindenki tudta, hogy mi leszünk a döntő győztesei.”

Kulcsjátékos: „Hatalmas öröm számomra, hogy az egész csapat és a szakmai stáb is mögöttem áll. Én canterano (saját nevelésű játékos – a szerk.) vagyok, de korábban nem volt sok lehetőségem, hogy a felnőtt csapatban bizonyítsak. Ahogy mondtam, boldogsággal tölt el, hogy mindenki támogat. Úgy érzem, hogy értékelik és elismerik a munkámat.”

Forrás: codere.es; realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK