Varane: A döntő megnyeréséhez nemcsak fejben, hanem szívben is ott kell lenned

A Marca exkluzívinterjú-sorozatának következő alanya nem más, mint a francia Raphaël Varane.

Még csak 24 éves vagy, de már a harmadik BL-döntődet fogod játszani, vélhetően a kezdőcsapat tagjaként. Mit érzel ezzel kapcsolatban?
Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, de számomra nemcsak a címvédés lehetősége, hanem az is nagyon különleges, hogy négy év alatt háromszor juthattam el a döntőig. Elégedettek vagyunk a szezonnal, jól teljesítettünk a bajnokságban, az öltözői hangulat nagyszerű. Készen állunk az összecsapásra, szeretnénk történelmet írni a címünk megvédésével. Nem lesz könnyű, de az elmúlt idényekben gyűjtött tengernyi tapasztalat biztosan hatalmas pluszt fog jelenti számunkra. Mi már megtapasztaltuk, hogy az utolsó percben is megfordulhat a mérkőzés kimenetele.

Számítottál ekkora sikerekre, mikor Madridba igazoltál?
Nem. Ez az igazság, egyben pedig ez az oka annak is, hogy ennyire élvezek mindent, ami körülöttem történik. Tudom, hogy muszáj alázatosnak maradnom és folyamatosan fejlődnöm, de az erre a szezonra kitűzött céljaimat mind sikerült elérnem. Minden idény egy új kihívás a csapat számára, és számomra is. Nincs könnyű dolgod, ha ilyen sok trófeáért szeretnél versenyben lenni.

Ha megnyernétek a döntőt, akkor megdöntenéd Paolo Maldini rekordját. Ő 26 éves korában jutott el három BL-győzelemig.
Ezt nem is tudtam. Csodálatos lenne. Maldini egy valódi példakép minden hátvéd számára, így ez egy hatalmas eredmény lenne számomra. Ha vége a szezonnak, akkor majd több időt hagyok magamnak a megnyert címeken és a megdöntött rekordokon való elmélkedésre. Most csak annyi a célom, hogy fejlődjek, és jól futballozzak.

Hogyan telt ez a hét?
Nem lazsálunk. Komolyan vesszük a felkészülés erőnléti és taktikai oldalát is, ugyanakkor igyekszünk nyugodtnak maradni. Ilyenkor nagy feszültség dolgozik a játékosokban, ezért a pihenés néha többet segít, mint a munka. Ez a feszültség csak növekedni fog, ahogy közeledünk a cardiffi fináléhoz, ez biztos.

Keményebb csapat-e a Juventus, mint az Atlético Madrid?
Hasonló stílusban játszanak. Jól tudjuk, hogy a Juve nagyon erős védelemmel rendelkezik, mindössze három gólt kaptak az egész versenysorozatban. Erős keretük van, gyors és veszélyes játékosokkal. Lehetőség szerint el kell kerülnünk, hogy labdát veszítsünk a saját térfelünkön. Nem hagyhatunk üres területeket, mert akkor problémákat fognak okozni nekünk. A védelmük mellett a kapusuk is világklasszis. Sok erősségük van, de nekünk is megvannak a fegyvereink, például a halálos támadóink, akik bármelyik percben képesek gólt szerezni. Szoros és kemény összecsapás lesz, két hasonló szintet képviselő együttes csatája. Úgy hiszem, ahogy mindig, most is apró részletek fognak dönteni.

Tanulmányoztátok Higuaín és Dybala játékstílusát?
Pipita stílusát ismerem, hiszen csapattársak voltunk. Ő is egy olyan játékos, aki bármikor képes betalálni ellenfele hálójába, ugyanakkor nem ő lesz az egyetlen ellenfelünk, akinek megállítására, lekövetésére különösen nagy figyelmet kell majd fordítanunk. A győzelem szempontjából kulcsfontosságú, hogy csapatként védekezzünk és csapatként támadjunk, a ritmusváltásoknál pedig óvatosnak kell lennünk. Nem adhatjuk el a játékszert.

Mik a jóslataid?
Nehéz megmondani, de szerintem kevés gól fog születni. Remélem, hogy nem lesz ismét szükségünk egy 93. perces találatra. Az lenne az ideális, ha már korán betalálnánk, utána pedig magunkhoz ragadhatnánk az irányítást. Persze, a valóság mindig más, mint az előzetes elképzelések.

Vajon feliratkozol majd a gólszerzők közé? Sergio Ramos volt az előző két döntő hőse. Talán itt az ideje, hogy valaki átvegye tőle a stafétabotot.
Igen, az nagyon jó lenne, de szerintem minden pályára lépő játékos erről álmodozik. Fantasztikus lenne, ha gólt szerezhetnék, de első körben a defenzív munkára kell összpontosítanom a figyelmemet. Nem hibázhatunk. Egyébként is a győzelem a legfontosabb, nem az, hogy ki szerzi a gólokat.

A gólgyártásnak azért mégiscsak Cristiano Ronaldo a legfőbb felelőse.
Nagyon jól teljesített az elmúlt időszakban. Cristiano mindig készen áll és minden szezonban a legjobb formáját hozza. A jelenléte ebben az évben is döntő jelentőséggel bírt a csapat számára. Kipihent állapotban és nagyszerű formában van. Állandó veszélyt jelent az ellenfél kapujára.

Mostanában már inkább középcsatárként tűnik fel…
Igen. Benzema és ő remekül kiegészítik egymást. Cristiano már közelebb játszik a tizenhatoshoz, de nemcsak szerzi a gólokat, hanem elő is készíti őket. Az elmúlt években mindketten a világ legjobb játékosai közé tartoztak.

És mi a helyzet veled? Biztosnak érzed a helyed a csapatban?
Jól vagyok. Úgy gondolom, hogy ebben a szezonban rengeteget fejlődtem. Érzem a csapattársaim és az edzőim bizalmát. Mindig arra törekszem, hogy a lehető legtöbbet nyújtsam a pályán, az ilyen szintű futball pedig kéz a kézben jár a fokozatos fejlődéssel, éréssel. Élvezem a jelent, és bízom abban, hogy még sokáig lehetek a Real Madrid játékosa. Nagyon boldog vagyok.

Miben fejlődhetsz még?
Elsősorban a passzaimon szoktam sokat dolgozni, de úgy vélem, hogy a sebességem és az ösztönös megérzéseim terén is sok lehetőség van még a fejlődésre. A fejjátékom is sokat javult az elmúlt időszakban.

Ha a Bajnokok Ligáját nézzük, akkor a madridi játékosok közül neked van a legmagasabb passzolási hatékonyságod. Még Tonit is megelőződ. Tudtad ezt?
Nem, de nagyszerű, hogy tudomást szereztem róla. Mindig arra törekszem, hogy a labdaszerzéseim után minél gyorsabban indítsam a támadásokat. Az ilyen statisztikák visszaigazolást jelentenek a munkámmal kapcsolatban. Van még ilyen a tarsolyotokban? (nevet)

Vajon bekerülsz a kezdőcsapatba?
Nem tudom, hiszen minden játszani akar. Sokan elmondták már, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szezon során mindenki nagyon fontosnak érezte magát, ez pedig egyértelműen Zidane érdeme. Az ő vezényletével képesek voltunk megtalálni a harmóniát és a magabiztosságot, ennek különösen nagy szerepe van a mostani héten. A keret minden tagja remek állapotnak örvend, így egy igazán felkészült csapat utazik Cardiffba. Nem lesz könnyű, de hiszünk magunkban.

Mi az, ami elengedhetetlen a Bajnokok Ligája megnyeréséhez?
Nemcsak fejben kell ott lenned a mérkőzésen, hanem szívben is. Az ilyen találkozók hatalmas fizikai megterhelést jelentenek, így az a csapat, amelyik hamarabb képes túllendülni a holtponton, általában meg is nyeri a meccset. Arra számítok, hogy a kezdés után nagy lesz az iram. Ez talán nyilvánvalónak tűnhet, de sokszor nem ez a helyzet. Minden pillanat döntő jelentőséggel bírhat, ezért nagyon fontos, hogy csapatként végezzük a dolgunkat. Ez mindig fontos, de egy fináléban, ahol a legkisebb részlet is megteremtheti a különbséget, különösen az.

Azt beszélik, hogy Zidane monológja győzött meg a maradásról 2016 nyarán.
Nagyszerű a kapcsolatunk. Igen, beszéltünk néhány dologról a nyáron. Alapvetően csendes típus vagyok, de fontos volt tisztázni, hogy merre tart a karrierem. Zidane és én mindig is nagyon jól kijöttünk egymással, már jóval azelőtt is, hogy átvette a felnőtt csapatot. Ő elégedett a munkámmal, én pedig örülök, hogy ő a csapat trénere. A bizalmát a pályán mutatott teljesítményemmel szeretném meghálálni.

Hogyan értékelnéd az öltözőben betöltött szerepedet? Elvégre ez már a hatodik szezonod itt.
Általában inkább csak figyelem az eseményeket. Én ilyen ember vagyok, csendes és nyugodt. Persze, a pályán sokkal többet szoktam beszélni, hiszen csak így tudjuk irányítani egymást a társaimmal. A mérkőzések közben nem okoz gondot számomra, hogy viseljem a vezetéssel járó felelősséget, de az öltöző nem az én terepem.

Végezetül, mit üzennél a szurkolóknak?
Szeretném megköszönni az egész éves támogatást. Találkozunk Cardiffban! Remélhetőleg a trófeával utazunk vissza Madridba, és újra találkozhatunk a Cibeles téren…

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK