Luka Modrić: Ha őszinte akarok lenni, az elején szkeptikus voltam Zidane-nal kapcsolatban

Luka Modrić a horvát Sportske Novosti sportlapnak adott interjút a Bajnokok Ligája megnyerését követően. A középpályás, aki kulcsszerepet játszott a csapat idei sikereiben, beszélt arról, hogy mi mindennek köszönhető a látványos menetelés, és kitért Zinédine Zidane-ra is.

„Már többször hallottam az emberektől, hogy Cardiffban valami csodálatos dolgot vittünk véghez, olyasmit, ami a Real Madrid legnagyobb győzelmei között emlegethető. Nem én vagyok azonban, akit erről kérdezni kellene, legfőképp azért, mert elmondhatatlan tiszteletet érzek a klub legendái iránt.”

„Akik tanúi voltak a legendák játékának és a múltnak, ők beszélhetnek erről, én azonban csak felhőtlen örömöt érzek, és büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek a jelen Real Madridjának, és hogy sikerült 1959 óta először dupláznunk.”

„Őszintén, jelenleg nem vagyok tisztában ennek a sikernek a jelentőségével. Amikor minden lenyugszik egy kicsit, akkor talán jobban értékelem majd mindazt, amit elértünk.”

„Cristiano egy gép, mindig sikerre éhes. Mindig ott van, amikor szükség van rá. Kétség sem férhet hozzá, hogy jelenleg ő a világ legjobbja. Persze ezeket a sikereket a fantasztikus közösségünknek köszönhetjük. Mindenki a maximumot nyújtotta a csapatért. Ami a mérkőzést illeti, a második félidő ennek a nagyszerű idénynek a legjobb 45 perce volt. Nagyon élveztem. Amikor a Real Madrid így játszik, lehetetlen megállítani.”

„A döntő után egy óra hosszán át csak feküdtem az ágyban és azon gondolkodtam, hogy mi minden történt velem a 2012-es érkezésem óta. Amikor idejöttem, hittem, hogy trófeákat nyerhetek, hiszen ez a Real Madrid. Ugyanakkor azt a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy Ronaldo, Sergio, Keylor és én ezt visszük majd véghez 31 vagy 32 évesen.”

„Ott vannak a csapat fiatalabb játékosai is, akik 10 vagy akár még több évvel fiatalabbak nálunk, ami azt jelenti, hogy a Real Madrid tovább haladhat a már megkezdett úton. Minden varázslatos.”

„Zidane az érkezésétől kezdve nagyszerű munkát végez. Mindig elmondta nekünk, hogy egy csapat vagyunk, ezért mindenkinek hozzá kell járulnia a sikerekhez. Bevallom őszintén, az elején némileg szkeptikus voltam vele kapcsolatban. Nem gondoltam, hogy meg tud majd győzni minden egyes játékost, ám sikerült neki."

Forrás: sportske.jutarnji.hr
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK