Marco Asensio: Sergio figyelmeztetett, hogy ne szokjak hozzá a sikerhez

A 2016/17-es idény meglehetősen emlékezetesre sikeredett a spanyol középpályás szempontjából. Ő szerezte a Real Madrid első és utolsó gólját is a nemrég véget ért szezonban. Egyéni és csapatszinten is kiemelkedőt sikerült alkotnia, ám állítja, hogy nem elégszik meg ennyivel, reméli, hogy a legjobb még csak ezután jön.

Ha valaki az UEFA-szuperkupa döntőjének időpontjában elmondta volna neked, hogy ez az idény így alakul, hittél volna neki?
Igen. Ha egy ilyen nagy klubnál vagy, mint a Real Madrid, akkor arra törekszel, hogy minden trófeát megnyerj. Most azonban új célunk van, méghozzá a válogatottal, hiszen a célunk, hogy megnyerjük az U21-es Európa-bajnokságot.

Mire gondoltál csütörtökön, amikor felkeltél, és megláttad, hogy te vagy a Marca címlapján?
Ez olyasvalami volt, ami lezárt egycsodálatos idényt. Nagyon összetett év volt ez számomra, mely során meglehetősen sokfajta szituációt éltem át és rengeteget tanultam.

Hogy robbanhat be a köztudatba ilyen gyorsan egy 21 éves fiú?
Megpróbálom annyira természetesen kezelni a helyzetet, amennyire csak lehet. Amikor egy ilyen nagy klub kötelékébe tartozol, minden nagyon gyorsan történik. Minden harmadik nap fontos mérkőzés vár rád, szinte nincs is időd kiélvezni azt, amit korábban elértél.

Ugyanaz a Marco Asensio áll most velem szemben, aki egy éve a Real Madridhoz érkezett?
Nem volt semmi, amin változtatnom kellett volna. Minden egyes mozzanatból tanulsz. Nem lehetek tökéletesen ugyanaz, hiszen sok mindent megtapasztaltam, trófeákat nyertem, de a mosolyom most is ugyanolyan!

Mit éreztél, amikor megkaptad a Bajnokok Ligája megnyeréséért járó érmet?
Egy nappal korábban elképzeltem, hogy nyerünk, és készítek egy képet a trófeával. Aztán, amikor tényleg ott van és megérinted, olyan érzés, mint amikor egy álmod válik valóra, olyasvalami, amiről gyerekkorod óta csak álmodozol. Látni magam ezzel a trófeával ennyire fiatalon, hihetetlen, leírhatatlan érzés.

Kívülről úgy tűnik, hogy pont annyira vagy ideges egy Bajnokok Ligája-döntőben, mint mondjuk egy León elleni kupameccsen. Ez hogy lehetséges?
Általában nem idegeskedem a pályán, hiszen a futball olyan dolog, amit egész életemben csináltam. A mérkőzések előtt mindig van egy kis nyomás, néhány csendes perc, de a pályán megfeledkezel mindenről és csak a játékra koncentrálsz.

Azt akarod mondani, hogy a játékos, aki pályára lépett a Juventus ellen, még mindig úgy tekint erre a sportra, mint egy gyerek?
Igen. Amikor pályára lépek, nem gondolkodom a kitűzött célokon, nem idegeskedek azon, hogy győzni kell. Csak élvezem a játékot, természetesen a felelősségem tudatában, így mindent beleadok.

Megbirkóztál már azzal a felhajtással, ami az utcán fogad?
Már hozzászoktam. Amikor a Mallorcában futballoztam és bekerültem az első csapatba, majd másnap kiléptem Palma utcáira a barátaimmal, az emberek mindig megállítottak és arról kérdeztek, hogy én vagyok-e Marco Asensio. Mindig azt válaszoltam, hogy nem, csak hasonlítok rá. A barátaim persze rögtön kérdőre vontak, hogy mit csinálok. Idővel aztán hozzászoksz és normális dologgá válik az egész.

Azt beszélik, hogy sokat beszéltél Zidane-nal, hiszen nem voltál hozzászokva ahhoz, hogy nem játszol rendszeresen. Mit mondott neked?
Volt néhány beszélgetés köztünk, ő mindig azt mondta, hogy fiatal vagyok, keményen kell dolgoznom, és eljön majd az én időm. Így is lett. Játéklehetőséghez jutottam több nagy mérkőzésen is az idény végén.

Mit tanultál azokból az időkből, amikor nem léptél pályára?
Sok mindent, elsősorban azt, hogy nem szabad feladni, folytatni kell a munkát. Voltak nehezebb időszakok, nem voltam hozzászokva a folytonos játéklehetőség hiányához.

Úgy hírlik, Florentino Pérez meglepődött, amikor Zinédine Zidane úgy döntött, hogy maradsz a Real Madrid első csapatában, mert fontos szereped lehet.
Nem tudtam, hogy így volt. Az UEFA-szuperkupa előtt beszéltem az edzővel, ő pedig elmondta, hogy maradni fogok. Megkönnyebbültem, ez önbizalmat adott, hiszen tudtam, hogy nekem is szerepem lesz a csapat idényében.

Milyen érzés, hogy az edződ a példaképed volt gyerekkorodban?
Hihetetlen. Csodáltam Zidane-t, minden egyes meccsét megnéztem, fotóim voltak róla. Felfoghatatlan, hogy egy csapatért küzdünk, hogy hallgathatom a tanácsait, tanulhatok tőle minden egyes nap. Gyakran beszáll a játékba az edzéseken, a tehetsége egyáltalán nem kopott.

Mit tanulhat egy fiatal játékos azáltal, hogy olyan csapattársai vannak, mint Cristiano Ronaldo?
Rengeteget! Csodálom, hogy ennyi egyénileg és csapatszinten megnyert cím után még mindig ilyen ambiciózus. Lenyűgöző a nem múló győzelmi vágya, a munkamorálja, és az, hogy ott marad az edzőteremben, amikor mindenki más már végzett. Mindig többet akar, ez hatással van a többiekre is. Minden egyes edzésen tanulhatsz tőle.

Gyerekkorod óta Real Madrid-szurkoló vagy. Milyen a klub belülről?
Teljesen más, hatalmas. Minden olyan, mintha fel lenne nagyítva, de amint te is részese lehetsz ennek az egésznek, nagyon családiassá válik. Elsőre meglehetősen sokkoló, de hozzászoksz mindenhez. A Real Madrid a maximumot követeli. Itt győzni kell.

Most a Real Madrid játékosa vagy, de megvolt az esélyed arra is, hogy a Bilbao játékosa legyél.
Igen, így igaz. Volt valami két évvel ezelőtt. Végül aztán semmi sem lett belőle, mert nem feleltem meg a szabályzatuknak.

Négy év alatt három BL-cím. Tisztában vagy azzal, hogy mit művel a Real Madrid?
Felfoghatatlan. Könnyűnek tűnik, de hihetetlen négy év alatt háromszor megnyerni ezt a sorozatot. Lenyűgöző ez a generáció, tele van ambícióval. A győzelem iránti vágyunk pedig nem csökken. Ez a kulcs.

Ezt a sémát követve elképzelhető, hogy 21 évesen már a Tizenharmadikat is a magasba emelheted?
Beszéltem erről Sergióval, aki elmondta, hogy ne szokjak hozzá ehhez az érzéshez, mert nagyon nehéz megnyerni a Bajnokok Ligáját. Rengetek időbe telt, mire megnyerte az első BL-címét, sok legendás játékosnak például egyszer sem sikerült ez. Szerencsés vagyok, hogy az első évemben magasba emelhettem a trófeát.

Mit gondolsz, ott lehetsz egy év múlva a világbajnokságon?
Azért dolgozok majd, hogy ott lehessek. Lenyűgöző lenne.

Végül egy kis kérdezz-felelek. Hány autód van?
Egy, egy Audi Q7-es.

Mi a profilképed WhatsAppon?

Mikor sírtál utoljára?
A Bajnokok Ligájában.

Ha nem futballista lennél, mivel foglalkoznál?
Valami olyasmivel, ami kötődik a sporthoz.

Hol szeretnéd megnyerni a bajnokságot?
A Mallorca stadionjában.

Mi volt a legviccesebb, ami elhangzott az öltözőben?
Dühös lesz, de a „Moratának sz*r haja van” mondat.

Írd körül Gerard Piquét.
Nagyszerű játékos.

Írd körül Zinédine Zidane-t.  
Egyszerűség.

Mit vásároltál utoljára?
Jegyeket Mallorcára, nyaralás céljából.

A legnagyobb gyerekkori csíny?
Sok csínytevés részese voltam. Egyszer a barátaimmal festettünk egy graffitit a gimnáziumban. Egy oszlopra írtuk, hogy „No Marco, No Poblete (Asensio egyik barátjának neve – a szerk. kieg.), No Party”. Ez a mai napig ott van, sosem törölték le.

Messi illene a Real Madrid játékába?
Most nem, a keret nagyszerű így, ahogy van. Ha így maradunk, az tökéletes.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK