Florentino Pérez: Hiszek Cristianóban

A Real Madrid újból megválasztott elnöke az El Transistor névre hallgató spanyol rádióműsor vendége volt. A beszélgetés során természetesen Cristiano Ronaldót érintette a legtöbb kérdés, de számos egyéb téma is szóba került.

Cristiano jövője: „Semmi szükség arra, hogy elhamarkodott következtetéseket vonjunk le. Semmi konkrétum nem hangzott el az ügyben. Ismerem Cristianót: igazi profi, nagyszerű ember. Meg fogjuk vitatni a dolgokat. A klub maximálisan elégedett vele, játékosként és magánszemélyként is. Sosem javasoltam neki, hogy távozzon.”

Adóügyek: „Ami történt, megtörtént. Ez az ügy foltot ejtett Cristiano jó hírnevén. Meglátjuk, hogy mi lesz. Nem beszéltem még erről Ronaldóval, mert a portugál válogatott most a konföderációs kupával van elfoglalva, én pedig nem akarom megzavarni a csapaton belüli légkört.”

„Mi is beszéltünk a Cristiano pénzügyeit kezelő céggel. Az ügyvédei megbizonyosodtak róla, hogy semmilyen információt nem tartott vissza az adóhivatal elől. Mindenkinek teljesítenie kell az adófizetési kötelezettségeit, ugyanakkor én hiszek abban, hogy nem sértett törvényt, az ártatlanság vélelme pedig egyébként is megillet mindenkit, akiről nem bizonyosodott be, hogy bűnös. Ő mégsem kapta ezt meg. Néhány újságban és műsorban már bűnözőként emlegetik őt. Teljesen normális, ha ez feldühíti Cristianót. Ahogy mondtam, biztos vagyok benne, hogy teljesítette a kötelezettségeit. Ha történt is valami, kizárólag egy félreértésről vagy adminisztrációs hibáról lehet szó. Őt egyébként sem érdekli túlzottan a pénz, egyszerűen a világ legjobbja akar lenni. Ezért dolgozik nap mint nap.”

Cristiano: „Cristiano nemcsak a futball, hanem a szociális tevékenység terén is kiemelkedő munkát végez. Mindig a védelmembe fogom őt venni, mert megérdemli. Utoljára Cardiffban beszéltünk, már akkor is szóba került az adóhatóság.”

Düh: „Én csak azt tudom, hogy Cristiano nagyon dühös amiatt, ahogy a média kezeli őt.”

Ajánlatok: „A Real Madrid egyetlen játékosáért sem kapott hivatalos ajánlatot. Sem Moratáért, sem Jamesért, sem Cristianóért. Augusztus utolsó napjáig még sok minden változhat, de az az elképzelés, hogy minél kevesebbet változtassunk a jelenlegi kereten.”

Mbappé: „Nem láttam túl sok mérkőzést tőle, de kiváló futballistának tartom, aki nagy dolgokat vihet véghez. Ezekben az ügyekben nem én döntök, hanem a sportrészleg vezetője, José Ángel Sánchez. Habár hivatalosan nem ezt a szerepkört látja el, ő a legjobb sportigazgató, akit csak ismerek. A futball és a kosárlabda is a vérében van. Az elmúlt időszakban az utánpótlás-programunk is nagyszerűen működik, az egyéves kölcsönadások legtöbbször jól sülnek el.”

Mbappé, Dembelé vagy Dybala: „Ahogy mondtam, erről inkább a sportigazgatónkat kérdezzék. Mindhárman fantasztikus játékosok, de én Mbappét kedvelem a leginkább. Néhány évvel ezelőtt Zidane már meghívta őt a Real Madrid edzőközpontjába. Akkor nem igazoltuk le, mert még túl fiatal volt, de az óta a nap óta is folyamatosan figyeljük őt.”

Asensio és Nadal: „Igaz-e a történet, hogy Nadal javasolta Marco leigazolását? Részben igen. Én hívtam fel őt, mert a sportigazgatóként dolgozó unokatestvérével szerettem volna beszélni. Kikértem a véleményét Asensióról. Támogatta a transzfert, ahogy Nadal is. Örülök, hogy így alakult. Asensio már most egy fantasztikus játékos, de azt sem tartom kizártnak, hogy a jövőben Aranylabdát fog nyerni.”

Füttyszó: „Úgy gondolom, hogy a szurkolók nagyot tévednek, amikor kifütyülik a saját játékosaikat. Néhány futballista erős ellenszenvvel viseltet az ilyen dolgok iránt, és ezért egyáltalán nem is akarnak a Real Madridhoz igazolni.”

Coentrão és Pepe: „Fábio a Sporting CP-hez fog kerülni, mert több játéklehetőségre van szüksége. Ami Pepét illeti, szeretnék egy hivatalos búcsúztató ceremóniát szervezni neki, és megemlékezni az összes Madridban megnyert trófeájáról. Ezt már tudattam az ügynökével, Jorge Mendessel is, még az elnöki választások előtt.”

Donnarumma: „Az emberek azt mondják róla, hogy ő lehet Buffon utódja. Én is úgy látom, hogy remek adottságokkal rendelkezik. Nyilvánvalóan figyeljük őt, de ettől többet nem árulok el.”

Mariano: „Számos klub érdeklődik iránta, Spanyolországból és külföldről egyaránt. Jelenleg még keressük a legmegfelelőbb opciót. Tavaly augusztusban és idén januárban is a maradás mellett döntött, mert harcolni akart a helyéért. Casemiro is így döntött anno, és nézzék meg, hogy hova jutott.”

Isco: „Nem írt még alá, de dolgozunk az ügyön. Amint visszatér Madridba a nyaralásáról, hivatalosan is bejelentjük a szerződéshosszabbítást.”

Zidane: „Hogy mi lesz az első intézkedésem mint a Real Madrid frissen megválasztott elnöke? Meghosszabbítani Zinédine Zidane szerződését.”

Theo bemutatása: „Hogy micsoda? Amennyire én tudom, ő nem a Real Madrid játékosa. Persze szükségünk van egy új balhátvédre, Theo pedig kiváló futballista. A kapcsolatunk az Atléticóval? Nem hinném, hogy problémásnak mondható. Arra is volt már példa, hogy tőlünk igazolt hozzájuk valaki.”

Vinícius: „25 millió volt az eredeti ár, de az új szerződésében már 45 millió euró volt a kivásárlási ár. Ha a piac ezt az árat diktálja, akkor ki fogjuk fizetni. Vinícius azért igazolt Madridba, mert ez volt az akarata. Más csapatok többet fizettek volna, de minket választott.”

Morata: „Nem szeretném, hogy elmenjen, és nem is tudok arról, hogy távozni szeretne. Ahogy mondtam, az a célunk, hogy a lehető legtöbb játékosunkat tartsuk meg. Alig néhány órája, hogy elvette élete szerelmét. Hagyjuk, had élvezzék ki a nászutat.”

James: „Sokan látják úgy, hogy a Sevilla elleni lecserélésekor elköszönt a szurkolóktól, de én máshogyan gondolom. Ezt nemcsak azért mondom, mert a Real Madrid egyik játékosáról van szó. Senki sem jelezte nekünk, hogy James távozni szeretne. Sem ő maga, sem az ügynöke. Egyetlen ajánlat sem érkezett be érte. Elégedettek vagyunk Jamesszel, minden téren.”

De Gea: „Nem beszéltünk vele. Két évvel ezelőtt nagyon szerettük volna leigazolni, de a körülmények megakadályozták a transzfert.”

Keylor: „Én úgy látom, hogy Keylor nagy népszerűségnek örvend a társak és az szakmai stáb körében is. Kedvelem őt. Hogy miért akartam David de Geát? Mert nem ismertem Keylor Navast.”

Pepe: „Egy idényre szóló szerződést ajánlottunk neki, de nem akarta elfogadni. Legtöbbször maximum 35 éves koráig hosszabbítunk egy játékossal.”

Diego Llorente: „Igen, tárgyaltunk a Real Sociedaddal. Nagyon úgy néz ki, hogy Diego jövőre már őket fogja erősíteni.”

Utánpótlás: „Ramón Martínez, az utánpótlásrészleg vezetője nagyszerű munkát végez. A Castilla és a Juvenil A mögött is profi infrastruktúra áll. A vezetőség minden eszközzel igyekszik segíteni a munkáját.”

Új munka: „Hogy felajánlják-e nekem a Spanyol Labdarúgó-szövetség alelnöki posztját? Nincs tudomásom ilyesmiről.”

Női csapat: „Folyamatosan dolgozunk az ügyön, és vizsgáljuk a lehetőségeinket. Egy női csapat indításakor számos kérdés felmerül a projekttel kapcsolatban. A mostani álláspontunk szerint nem szeretnénk hatalmas összegekért vásárolni a játékosainkat, sokkal inkább egy helyi gyökerekre épülő csapatot szeretnénk megalkotni, kevés külföldi játékossal.”

Raúl: „Alig néhány hete érkezett, de hatalmas érdeklődéssel várja az új munkáját. Egy olyan nagy klubnál, mint a Real Madrid, elengedhetetlen a korábbi játékosok alkalmazása, mert ők azok, akik igazán ismerik ezt a környezetet. Raúl még mindig nagyon fiatal, egy egész élet áll előtte. Az sem kizárt, hogy egy napon edzővé képezi magát.”

„Sosem voltam távolságtartó vele. A távozása után nem beszéltünk egy ideig, de sosem éreztem azt, hogy haragudna rám. A visszavonulása után az Egyesült Államokba költözött, mert a gyermekei iskoláztatásának szempontjából számára ott jobb lehetőségek kínálkoztak. Amikor úgy érezték, hogy eljött az idő, akkor visszaköltöztek Madridba. Raúl nagyon szereti a gyermekeit és rengeteg energiát fordít a nevelésükre.”

Futsal: „Jelenleg ez nem tartozik az érdekeltségeink közé. A futballban és a kosárlabdában is rendkívül sikeres együttesekkel rendelkezünk. Nem volt egyszerű felépíteni mindezt.”

Federico Valverde: „A Deportivo megkeresett minket a kölcsönvételével kapcsolatban. Jó ötletnek tartom, hogy Federico kölcsönben töltse a következő szezont. Még nem döntöttünk, de igen, a Dépor fokozottan érdeklődik. Ez a kölcsönjátékra is épülő utánpótlás-építés remekült bevált számunkra. A futballistáknak játékidőre van szükségük, ez evidens.”

Neymar: „Orvosi vizsgálaton is járt nálunk, de amikor láttuk, hogy nem lehetséges a szerződtetése, akkor lemondtunk róla.”

Messi: „Amikor még tinédzser volt, megpróbáltuk elcsábítani őt Barcelonaból. Sajnálom, hogy nem sikerült.”

Nyári program: „Eléggé elfoglalt nyarunk lesz. Manchester United, Manchester City, Barcelona… Tárgyalások? Nem szeretem elsietni a dolgokat. Van időnk, egészen augusztus 31-ig. Ramos, Cristiano, Modrić és Bale átigazolásáról is az utolsó napokban döntöttünk.”

Kihívások: „Természetesen az a célunk, hogy zsinórban harmadjára is Bajnokok Ligáját nyerjünk. Nagy ambíciókkal vágunk bele a következő szezonba. Nem hagyjuk, hogy a siker elcsavarja a fejünket, de nem titok, hogy szeretnénk rekordokat dönteni és futballtörténelmet írni.”

Sergio Ramos: „Büszkék vagyunk rá, nemcsak játékosként, hanem csapatkapitányként is. A szezonban elért sikerek mögött elsősorban a csapategység állt, ebben pedig Sergio Ramosnak is óriási szerepe volt. A keret összes tagja felsorakozott mögötte. Egy évvel fogjuk meghosszabbítani a szerződését.”

Piqué: „Sosem mondok rosszat játékosokról, játékvezetőkről és klubelnökökről. Ha találkozunk, akkor üdvözlöm őt, ennyi és nem több.”

Tüskék: „Voltak olyan meghiúsult igazolásaim is, melyeket nagyon sajnáltam. Patrick Vieira például ilyen volt.”

Megállapodás az Atléticóval és a Barçával : „Ezek az egyezségek csak az utánpótlásba tartozó csapatokra vonatkoznak, a felnőttekre nem.”

Gareth Bale: „Idén nem volt szerencséje a sérülésekkel, a térdével többször is probléma volt, de ne felejtsük el, hogy az ezt megelőző három évben rengeteget tett a csapatért. Az emberek azt pletykálják, hogy megvannak a magam kedvencei, de minden játékosomat ugyanakkora odaadással szeretem. Marcelo sem kivétel, pedig nem is én szerződtetem őt. Bízom abban, hogy Bale még számos kellemes pillanatot okoz majd a Real Madrid szurkolóinak.”

Benzema szerződéshosszabbítása: „Tervben van, ahogy Carvajalé és Varane-é is. Mindig azzal hosszabbítunk, akinek két éven belül lejárna a kontraktusa. Ami Iscót illeti, felmerült benne némi kétség a madridi jövőjével kapcsolatban, de ahogy mondtam, elkötelezte magát a csapat iránt, és hamarosan bejelentjük az új szerződését.”

A csapat spanyolosítása: „Ez mindig is fontos szempont volt. A jelenlegi keretben nyolc saját nevelésű játékosunk van, ez rendkívüli szám. Ami az elképzeléseinket illeti, azt szeretnénk, ha mindig legalább nyolc-tíz hazai futballista lenne a csapatban.

Forrás: El El Transistor (Onda Cero)
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK