A Ceballos-saga margójára: Nem kéne engedni a kísértésnek

Július 4-e kedd egy őrült nap volt a még őrültebb 2017-es évben. Míg a madridi újságok címlapon hozták le, hogy a Real Betis ifjú titánja, Dani Ceballos igent mondott a Real Madridnak, a Barcelonát pártoló médiumok éppen ugyanezt tették: címlapon hozták le a hírt, miszerint Ceballos csatlakozik a… Barcelonához. Szükségtelen mondani, hogy mindkét forrásnak nem lehet igaza. Sőt, az is lehet, mindketten tévednek.

Ami viszont kétségtelen tény, hogy a 20 éves játékos a lengyelországi U21-es Európa-bajnokságon mutatott teljesítménye után a nyár egyik slágertémája és szenzációja lett. A sztároktól hemzsegő spanyol korosztályos válogatott keretében – mely végül alulmaradt a Németországgal vívott fináléban – egyáltalán nem ő volt a középpontban, nem őrá tekintettek a legnagyobb névként. Ez a helyzet azonban nagyon hamar megváltozott, Ceballos pedig meccsről meccsre ellopta a show-t.

Mára jobban megismertük őt. Remekül bánik a labdával, nehéz elnyomni őt, és korára jellemző módon van egy hetyke, laza stílusa. És nem utolsó sorban remek szezonon van túl a Betisszel. Egy veterán hidegvérűségével játszik, irányítja a társait, ha kell, az ellenféllel és a bíróval egyszerre veszekszik. Mindez azt mutatja, hogy ő egy igazi kifelé forduló személyiség, aki sokszor problémát okoz a fegyelmi szempontból is.

Az U21-es csapatban sokkal előrébb kapott helyet, mint a Betisben, de az mindkét alkalommal nyilvánvalóvá vált, hogy akkor teljesít a legjobban, ha minél többször találkozik a labdával. Ettől függetlenül egy mélyebb, szervező szerepkörben is megállja a helyét, valamint a csatárok mögött, egyfajta előretolt irányító szerepben is kiválóan teljesít. A pályán leginkább kedvelt pozíciójáról az mondja el a legtöbbet, hogy két fő példaképe Andrés Iniesta és Isco.

Dani Ceballos

15 millió eurós árával pedig szinte ingyen vételnek tűnik, főleg hogy korából adódóan hosszú távra is megoldást jelenthet bármely csapatnak. De vajon ő az, akire jelenleg a Real Madridnak szüksége van?

Danilo valószínűsíthető távozásával egyértelmű, hogy például egy új szélsőhátvédre is szükség lesz Dani Carvajal mögé. Mindeközben a középpálya szinte teljesen telített, és nem igazán látszik, hová illene a keretbe Ceballos.

Arra a középpályára kéne odaférnie, ahol ott van egy összeszokott középpályástrió – Modrić, Casemiro és Kroos -, valamint egy Isco, egy Kovačić és egy Lucas Vázquez, akik ugyanúgy bizonyították már tehetségüket, mint a kezdőcsapat tagjai. És természetesen ott lesz még ősztől egy Marcos Llorente, aki az Alavéstől tért vissza kölcsönből, így a középpálya tényleg teljesen jól felépített, fiatal és sokoldalú.

Ráadásul ebben a pillanatban még James Rodríguez is a keret tagja, és ahhoz képest, hogy átlagon aluli szezont tudhat maga mögött, mégis szerzett nyolc gólt és kiosztott hat gólpasszt, tette ráadásul ezt mindössze tizenhárom bajnokin. Ez azért nem rossz a padról beállva.

Az Eb alatti hájpnak köszönhetően már-már mindenki úgy érezte, ezt az üzletet márpedig nyélbe kell ütni, ha törik, ha szakad. Az igazság azonban az, hogy a jelenlegi keretben egyáltalán nincs hely Ceballos számára, és úgy néz ki, még jópár szezonon át nem is lesz.

Ha pedig a klub csak azért venné meg őt, hogy elhappolja a Barcelona elől, aztán leültesse a padra, valljuk be, nem lenne egy őszinte megnyilatkozás a játékos felé. A legérthetőbb opció még mindig az lenne, ha már mindenképp le szeretnék őt igazolni, hogy a transzfert valóban megvalósítják idén nyáron, aztán Ceballos kölcsönbe kerül egy másik klubhoz, hogy fejlessze a játékát, és ezáltal lehetősége nyíljon beverekedni magát a 2018-as oroszországi világbajnokságra induló spanyol felnőtt válogatott keretébe.

Dani Ceballos

Julen Lopetegui, a spanyol nemzeti csapat szövetségi kapitánya magasan értékeli a fiatal játékost, de ettől még Ceballos csak nyerhetne azzal, ha egy szezonon keresztül lehetősége lenne megerősíteni helyét a keretben.

Ezenkívül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Real Madrid kölcsönadási irányvonala hihetetlenül sikeresnek bizonyult az utóbbi időben, hiszen mostanság olyan játékosok szereztek tapasztalatot kölcsönklubban, mint Carvajal, Casemiro, Marco Asensio vagy éppen Lucas Vázquez. Mindannyiuknak előnyére szolgált, hogy kiváló tapasztalatokat gyűjthettek más topligás csapatokban, mielőtt a Santiago Bernabéu gyepére léptek volna.

Ebben az őrült időszakban sok klub nehezen tud ellenállni a hirtelen jött kísértéseknek. A Madrid azonban sokkal megfontoltabbnak bizonyult az utóbbi években e téren, és remélhetőleg ehhez a megfontoltsághoz Ceballos ügyében is ragaszkodni fognak.

Forrás: ESPN
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK