Dani Carvajal felemelkedése

A Managing Madrid írása a saját nevelésű jobbhátvédről, aki szerepkörében a világ legjobbjává vált. A kezdetektől egészen napjainkig.

2015. május 5-öt írunk. A helyszín Olaszország, Torino. A Real Madrid a 2014/15-ös Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán lép pályára az olasz bajnok Juventus ellen. A Madrid egykori támadója, Álvaro Morata a meccs elején rögtön betalált, ám húsz perccel később Cristiano Ronaldo egyenlített.

Az idegenben lőtt gólnak köszönhetően a spanyolok helyzete remeknek ígérkezett. Ám a második félidőben a Real fiatal jobbhátvédje, Dani Carvajal hibája nyomán a Juventus büntetőhöz jutott. Később pedig a döntőbe is a torinói csapat jutott be.

A pályán lévő 22 játékosból egyedül Carvajalon látszott, hogy nem érzi a ritmust, valamiért nem tudja megszokott teljesítményét nyújtani. Az ifjú spanyol rövid karrierjének talán legmélyebb pontja volt ez a buta szabálytalanság.

A szurkolókban azóta is fájó emlékként él ez a meccs, hiszen a csapat sokkal többet is elérhetett volna abban a szezonban. És bár Carvajal már akkoriban is megmutatta, mennyit fejlődött, ezután a hibája után nyilvánvaló volt, hogy még mindig nagyon hosszú út áll előtte.

Kezdetek és Leverkusen

Dani Carvajal Madrid külvárosában nőtt fel. Egészen fiatalon csatlakozott a La Fábricához, és nagyon gyorsan haladt felfelé a ranglétrán a madridi akadémián. 18 évesen már a Castillában játszott, ahol összesen két szezont töltött el. Ezután a klub eladta a Leverkusennek, a játékos szerződésébe pedig egy viszonylag alacsony összegű visszavásárlási opciót is belefoglaltak.

Leverkusenben aztán igazán beindult Dani karrierje. Hamar bebiztosította helyét a német csapat kezdőtizenegyében, és nagy szerepet vállalt abban, hogy a Bayer harmadik helyen végzett a Bundesligában, csupán egy ponttal elmaradva a második helyen végző Dortmundtól.

A szezon végén pedig megválasztották a liga egyik legjobb jobbhátvédjének. A szurkolók 16%-a szavazta be a 21 éves spanyolt a bajnokság álomcsapatába. A fiatal tehetség bebizonyította tehetségét, a jövő egyik legjobbjának tartották, munkája és erőfeszítései pedig nem maradtak jutalom nélkül: csupán néhány nappal az átigazolási időszak kezdete után a Madrid visszavásárolta ígéretes saját nevelésű játékosát.

Egy beteljesült álom

A spanyol fővárosba való visszatérésekor Dani Carvajal alig akarta elhinni, hogy tényleg megkapta ezt a lehetőséget. A bemutatásakor tartott beszédében így fogalmazott: „én vagyok a világ legboldogabb embere”. És mindenki tudta, hogy a klub jó néhány évre bebiztosította magát egy ilyen jobbhátvéd szerződtetésével. Ő volt Álvaro Arbeloa utódja.

„Egy olyan álomért küzdöttem, amely ma valósággá válik.”

A 2013/14-es idény elején Dani legtöbbször csak csereként lépett pályára – ha egyáltalán kapott némi játéklehetőséget Ancelottitól. A hónapok előrehaladtával Dani Carvajal egyre több lehetőséghez jutott, és immáron ő számított a Real Madrid első számú jobb bekkjének. Carlo mester bizalommal hálálta meg a hátvéd elkötelezettségét, így Carvajal összesen 45 mérkőzésen szerepelt első felnőtt csapatbeli évében.

A Bajnokok Ligája egyenes kiesés szakaszának hét összecsapásából hat alkalommal is ő kezdett a jobb oldalon, olyan ellenfelek ellen, mint a Schalke, a Dortmund és a Bayern München. A várakozásokkal ellentétben Carvajal nemcsak vállalható, hanem egyenesen kiemelkedő egyéni teljesítményekkel zárta ezeket a mérkőzéseket. Talán a müncheniek elleni párharcon kapta fel a fejét a világ összes futballkedvelője, amikor is ez a pofátlanul fiatal hátvéd zsebre vágta Franck Ribéry, aki egyébként harmadik helyen végzett az akkori legfrissebb Aranylabda-szavazáson. Ezek után nem is lehetett kérdés, hogy Dani a Bajnokok Ligája fináléján is játszani fog, melyet éppen a városi rivális Atlético Madrid ellen kellett megvívnia a királyi gárdának.

Az első szezonban elért sikerei ellenére néhányan még mindig aggódtak Carvajal védőmunkája miatt. Nem voltak ezek nagy hibák, de mégiscsak hibák voltak. Tagadhatatlan, hogy az ifjú hátvéd előtt ekkor még nagyon hosszú út állt az igazi nagysághoz vezető úton, ám életkorához képest nagyszerűen teljesített, ráadásul egy olyan klubnál, ahol a közéleti, a politikai és a sportszakmai nyomás is hatalmas.

Hiba a Juventus ellen, Danilo érkezése

A következő szezont ott akarta folytatni az akkor 22 éves labdarúgó, ahol az előzőt abbahagyta. És végül így is történt: fel-le vágtatott a pálya jobb oldalán, mintha csak az élete múlna rajta, néha-néha pedig becsúszott egy védelmi megingás is. Mindazonáltal a fejlődés szemmel látható volt, melyet elsősorban támadójátékának hatékonyságában tudott kamatoztatni Dani.


Ez a megmozdulás büntetőt ért a Juventusnak.

Sajnos, ebben a szezonban Carvajal legemlékezetesebb megmozdulása egy hiba volt. Ahogy a cikk elején már szóba került, a saját nevelésű hátvéd rendkívül labilis teljesítményt nyújtott Juventus elleni BL-elődöntőben. A torinói együttes elsősorban az ő hibáit kihasználva tudott bejutni a legrangosabb európai kupasorozat fináléjába.

A következő nyáron a Real Madrid kerete egy új jobbhátvéddel lett gazdagabb: a brazil Danilo érkezett, egyenesen a Porto csapatától. Nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy a futballpiac inflációja vagy a benne rejlőnek vélt potenciál vezetett oda, hogy a Real Madrid 30 millió eurót fizetett Danilóért, de ez az igencsak magas vételár sokakat arra engedett következtetni, hogy Dani Carvajalt lecserélik.

És valóban: Rafa Benítez irányítása alatt Dani Carvajal egyre kevesebb és kevesebb mérkőzésen léphetett pályára, hiszen Danilo majdnem az összes bajnokin a kezdőcsapatban kapott lehetőséget. Egy drága igazolást övező politikai (és elnöki?) nyomás, Carvajal sokhetes kihagyással járó sérülései…  sok tényező játszott szerepet abban, hogy Danilo megelőzte kollégáját a rangsorban. És ez még Danilo finoman szólva is botrányos teljesítményei ellenére sem változott meg – egészen Zinédine Zidane érkezéséig.

Az új edző alatt Dani Carvajal képes volt vetélytársát a padra szorítani. A spanyol hátvéd kulcsszereplővé vált Zidane gépezetében, jelenléte és játéka pedig hatalmas pluszt jelentett a 2015/16-os idény utolsó hónapjaiban. Minden madridista szíve megszakadt, amikor egy végül viszonylag sikeres szezon után Carvajalt le kellett cserélni a BL-döntőben, amelynek elérésében egyébként kulcsszerepet vállalt előtte.

A sérülés különösen nagy csapás volt Dani számára, ugyanis nemcsak a döntő nagyobbik részét, de a nyári Európa-bajnokságot is kénytelen volt kihagyni sérülése végett. Éppen, amikor a spanyol válogatottban is ő vált az első számú jobbhátvéddé…

A világ legjobbja

Az idény első mérkőzése lényegében az előző év folytatása volt, ami előrevetítette, hogy milyen nagyszerű év vár a saját nevelésű jobbhátvédre. Az UEFA-szuperkupa döntőjének 119. percében ő szerezte meg a győzelmet jelentő találatot a Sevilla ellenében, ami egyben a Real Madrid idényének első címét is eredményezte. 

A teljesítménye azonban még így sem volt közel a csúcshoz, pedig már akkor is kiemelkedő volt a játéka. Zidane beadásokra épülő taktikája talán sokakat dühített, de valójában ez egy igen hatékony taktika lehet, ha az embernek olyan szélső hátvédek állnak rendelkezésére, mint Marcelo és Carvajal. Védő létére Dani minden sorozatot figyelembe véve 11 assziszttal fejezte be az idényt, a bajnokságban a hetedik legtöbb gólpasszt jegyző játékos volt. Mindemellett 35 alkalommal hozta gólhelyzetbe társait. Gyilkos beadásai kulcsszerepet játszottak a Bayern és a Napoli elleni első mérkőzéseken. 

Carvajal esetében nemcsak támadásban, hanem védekezésben is figyelemreméltó fejlődést tapasztalhattunk. A visszazárásoknál, valamint az egy az egy elleni szituációk levédekezésénél sem kell többé aggódnunk. Valójában a madridisták nem is tudnának olyan alternatívát mondani, aki hatékonyabban tudná védeni a jobbszélt. Akaratereje páratlan, ráadásul számtalanszor bizonyította már, hogy nem kell kétszer kérni arra, hogy mindent adjon bele, amikor a pályán van. Ő magától is képes könyörtelenül, önfeláldozóan viselkedni. 

Pontosan ez az oka annak, hogy szinte kivétel nélkül mindenki azért imádkozott, hogy épüljön fel a Bajnokok Ligája döntőjére, ahol egy olyan csapat volt a Real Madrid ellenfele, amely ellenében kőkeményen megizzadt és szenvedett a spanyol jobbhátvéd két évvel korábban. Most kulcsszereplőként járült hozzá a történelmi jelentőségű duplázáshoz. 

Dani Carvajal hosszú utat tett meg a Castillából, valamint a Leverkusenből napjainkig, de még hosszabb utat járt be a két évvel ezelőtti, Juventus elleni BL-párharc óta. Míg a zebrák elleni első párharca igazi mélypontot jelentett pályafutásában, az ellenük megvívott utolsó meccse épp ennek ellenkezőjéről, a világ legjobbjává válásról tanúskodik. 

Forrás: managingmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK