Zinédine Zidane: Morata döntött a távozás mellett

Az előszezon feszített munkatempója mellett is volt ideje Zidane-nak arra, hogy az ESPN Mexico újságírójával beszélgessen. A Real Madrid trénere beszélt az esetleges érkezőkről, a távozókról, de szóba került természetesen Cristiano Ronaldo is.

Mbappé: „Ő egy nagyon jó játékos, ezt megmutatta a tavalyi idény során, de nem a mi játékosunk. Nem mondhatok róla többet.”

Morata: „A világ összes szerencséjét kívánjuk neki, kivéve persze a Real Madrid ellen. Mind tudjuk, hogy ez az otthona, szinte az egész életét a klubnál a töltötte. Most azonban ő döntött úgy, hogy egy másik klubban szeretne játszani.”

Cristiano Ronaldo: „Még a jól megérdemelt szabadságát tölti, de már mindannyian várjuk. Velünk fog maradni, ez minden.”

 A játékosok szerepe: „Minden egyes játékosom fontos szerepet töltött be az előző idény során, mindenki hozzátett valamit a játékhoz egy adott pillanatban. Ez volt a csapat sikereink titka. Idén is szükségem lesz minden egyes játékosomra, hiszen 60 mérkőzés vár ránk. Nagyon nehéz mindannyiukat elégedetté tenni, hiszen hiába adsz nekik lehetőséget 50 meccsen, ha egyszer kimaradnak, akkor nem örülnek neki.”

Bizalom: „A játékosok bíznak abban, amit feléjük közvetítek, számomra ez a legfontosabb dolog.”

A Barcelona elleni barátságos mérkőzés: „Ez egy barátságos meccs, élveznünk kell, hiszen minden ilyen találkozó különleges. Remélem, szép futballt láthatnak a nézők.”

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK