Zinédine Zidane: Mbappé? Meglátjuk, mi történik

A Manchester City elleni felkészülési mérkőzést követően Zinédine Zidane és Marcelo készségesen álltak az újságírók rendelkezésére, hogy értékeljék a látottakat.

Zinédine Zidane

Vereség: „Nyilvánvaló, hogy nem vagyok boldog. Nem játszottunk rossz meccset, de az eredmény nem megfelelő. Még mindig a felkészülés szakaszánál járunk, ez volt a második meccsünk. Nincs szükség arra, hogy ennél többet mondjak erről a mérkőzésről. Veszítettünk, ennyi. Az ellenfelünk jobb volt a kiélezett helyzetekben. Most itt a pihenés ideje, hiszen vasárnap egy újabb mérkőzés vár ránk, amelyen szeretnénk jobban teljesíteni.”

Pozitívumok: „Pozitív, hogy mindenki játszott. Azok is kaptak 30 percet, akik csak nemrég csatlakoztak hozzánk, és jól teljesítettek. A kezdőcsapat tagjai 60 perc játékidőt kaptak és senki sem sérült meg. Egyedül Toni küzd problémákkal, még a tegnap összeszedett sérülése miatt. Nem szeretek veszíteni, így egy kicsit idegesek vagyunk.”

Fiatalok: „Elégedett vagyok mindannyiukkal. Nagyon fiatalok, de rendkívül tehetségesek. Kiválóan teljesítenek. Nem fogok kiragadni egyetlen nevet, ugyanakkor nagyon tetszett Óscar találata. Nagyszerű dolog, amikor egy 18 éves srác megszerzi első találatát a Real Madridban.”

BBC: „Reméljük, hogy a BBC tagjai velünk maradnak. Szeretném, ha mind velünk lennének, ez igaz a többiekre is. Augusztus 31-ig viszont bármi megtörténhet.”

Keylor Navas: „Mindig szeretne jól teljesíteni. Egy játékos pályafutása során mindig lesznek nehezebb időszakok, ezt már mindenki tapasztalta. Az a fontos, hogy Keylor soha nem adja fel és mindig a lehető legjobb teljesítményt akarja nyújtani. Nagyszerű előszezonja van, jó állapotnak örvend.”

Pep Guardiola és csapata: „A Manchester City nagyon jó kerettel rendelkezik, volt néhány jó pillanatuk a pályán. A csapatom játékának intenzitása csökkent, a meccs pedig úgy alakult, ahogy. Nem teljesítettünk rosszul, ki lehet ragadni jó dolgokat is. Megvoltak a helyzeteink. Veszítettünk, de most már a következő összecsapásra kell összpontosítani, mely során fejlődést kell mutatnunk.”

Mbappé: „Én a csapat edzője vagyok, erről talán mást kellene megkérdezni. Dolgozunk néhány dolgon a háttérben, meglátjuk, hogy mi történik a közeljövőben.”

Marcelo

A meccsről: „Jó első félidőnk volt, egészen az első góljukig. Azután elfáradtunk, ők pedig fizikálisan fölénk kerekedtek, de ez várható volt, hiszen még csak az előszezon második meccsét játszottuk. Most pihenésre van szükségünk, és a következő meccsre kell koncentrálnunk.”

Marcelo

Az eredményről: „Nem ezt az eredményt akartuk, de végül is nem számít. Jó munkát végeztünk, azt tettük, amit az edző kért tőlünk. Ezeken a meccseken az emberek lehetőséget kapnak arra, hogy eljöjjenek megnézni minket, ez pedig olyanná teszi számunkra az egészet, mintha egy újabb edzésen lennénk.”

Real Madrid–Barcelona: „Arra készülünk, ami következik. Mindannyian meg akarjuk nyerni ezt a meccset. Nincs olyan, hogy barátságos meccs, mindet meg akarjuk nyerni. Először kipihenjók magunkat, majd erre a meccsre fókuszálunk.”

Szurkolók: „Bárhová is mész a világon, mindenhol vannak Real Madrid-szurkolók, ma is rengetegen voltak.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK