Zidane: Cristiano augusztus ötödikén tér vissza

A vasárnap hajnalban megrendezésre kerülő barátságos El Clásico előtt adott interjút a csapat vezetőedzője.

A találkozó: „Felkészülten érkeztünk meg Miamiba, és azért vagyunk itt, hogy a lehető legjobb teljesítményünket nyújtsuk. Ez már a harmadik mérkőzésünk lesz, a legfontosabb feladat pedig az, hogy erőnlétileg fejlődjünk. A játékosok napról napra jobb állapotnak örvendnek.”

„Az elsőtől az utolsó percig koncentrálni fogunk, ilyenkor a részleteken múlik minden. Ahogy már korábban elmondtam, az előző találkozókon is elégedett voltam, de nem az eredménnyel, csupán a játék képével. Nem használtuk ki a helyzeteinket, ebben pedig mindenképpen fejlődnünk kell.”

A szurkolók: „Fel akarunk készülni a szezonra, és az augusztus 8-án esedékes UEFA-szuperkupára. Rengeteg szurkolóval találkozunk itt, akik nagyon boldogok, hogy élőben is láthatják a játékosokat. Nagyon kellemes ez a légkör, szeretünk itt lenni.”

A keret: „Nálunk vannak a legjobb játékosok. Bő a keret, de senkit sem cserélnék el másra, és igazolásokra sem vágyom már. Már mindenki megérkezett, kivéve a hetesünket, Cristiano Ronaldót. Kemény év lesz, ugyanis a világ összes csapatának arra fáj a foga, hogy legyőzze a Real Madridot, de ez számunkra csak élvezetesebbé teszi a kihívást. Győzni akarunk.”

Cristiano: „Jelenleg neki csupán a nyaralásából kell kihoznia a legtöbbet. Augusztus 5-én már velünk lesz, és megkezdi a szezonra való felkészülést.”

Előszezon: „Tényleg nagyon boldogok vagyunk itt. Remek a torna szervezése, és nagyon meleg fogadtatásban van részünk, bárhová is megyünk. Minden adott, hogy megfelelően felkészüljünk a mérkőzéseinkre. Az időjárás nem ugyanolyan itt, mint Madridban, de ezt leszámítva semmire sem panaszkodhatunk.”

Barcelona: „A Barcelonával való rivalizálásunk nagyon jelentős. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók élvezni fogják ezt a meccset. Neymar? Nagyszerű játékos, de arról fogalmam sincs, hogy mi fog történni vele.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK