Zidane: Rossz szájízzel távozunk

A Real Madrid 1-1-es döntetlent ért el az MLS All Star csapata ellen ma hajnalban, majd büntetőkkel megszerezhette első győzelmét az előszezonban. A mérkőzést természetesen a csapat trénere értékelte, de az újságírók rendelkezésére állt Keylor Navas is.

Zinédine Zidane

A találkozó: „Egy jó mérkőzést láthattunk, amelyet a szurkolók is nagyon élveztek, s ez a legfontosabb. Örülünk, hogy itt lehetünk, s bár jobb eredményekre számítottam volna, elégedett vagyok a túrával, s a játékosok által végzett munkával. Két-három alkalommal is lehetőségünk volt a felkészülésre egy remek és sokszínű csapattal szemben. Bízom az MLS további növekedésében, amely egy magas szintű, kiváló képességű játékosokat felvonultató bajnokság.”

„A túra összességében nem sikerült a legjobban. Voltak jobb pillanataink, de a négy mérkőzésen mutatott játékunk miatt rossz szájízzel távozunk. Nem elégedhetünk meg ennyivel, vissza fogunk térni. Négy felkészülési mérkőzést játszottunk az első tétmérkőzésünk előtt, csupán ennyiről van szó. Van még min dolgoznunk.”

Rotáció: „Szerettem volna mindenkinek játékidőt biztosítani. Marcelo, Karim és Bale korábban már bőven kapott lehetőséget. Egy igen komoly és fontos mérkőzés előtt állunk. Ez az, ami számít és nem a mai párharc.”

A játék képe: „Mindenből láthattunk egy keveset. Ahogy az a korábbi négy mérkőzésen is történt, most is rosszul kezdtünk. Most szeretnénk hazatérni, pihenni egy kicsit a felkészülés és az augusztus 8-i összecsapás előtt. Azt hiszem ebben nincs semmi különös.”

Cristiano Ronaldo: „Szüksége volt a pihenésre. Azt gondolom ebben nincs semmi meglepő egy ilyen hosszú szezon után. Augusztus 5-én visszatérünk, s folytatjuk a felkészülést, immáron mindannyian.”

Mayoral: „Boldog vagyok miatta. Kapott jó néhány percet és remekül teljesített. Ez az otthona, s tisztában van vele, hogyan is mennek itt a dolgok. Jelenleg velünk van, bár augusztus 31-ig még bármi megtörténhet. Ő boldog itt, mi pedig mindannyian örülünk a sikerének.”

Bale és Benzema gólok nélkül: „Ezen már nem változtathatunk, de nem gondolom, hogy ez olyan nagy ügy lenne. Csupán egy véletlenről van szó, nem kell jelentőséget tulajdonítani neki. A támadók számára fontos, hogy gólokat szerezzenek, számtalan lehetőségünk volt, de nem sikerült élnünk velük. Sebaj. Az igazi megmérettetés még csak most kezdődik, s csak ez számít.”

Keylor Navas

Az előszezonról: „Keményen dolgoztunk az előszezonban, a csapat remek fizikai állapotnak örvend, ami kiemelkedően fontos az előttünk álló szezon szempontjából. Van még min finomítanunk, de ezek miatt nem aggódhatunk, meg kell őriznünk a nyugalmunkat. Az előszezon során, ellenére a fizikai felkészülésnek, képtelenek voltunk százszázalékos teljesítményre, ugyanakkor a szezon rajtjára jobban fogunk összpontosítani.”

Izgatottság: „Tekintettel a sérülésem miatt kihagyott tavalyi felkészülésre, boldog vagyok, hogy most itt lehettem. Izgatottsággal telten érkeztem, s most alig várom az idény kezdetét. A tőlem megszokott pozitív hozzáállással folytatom a munkát, beleadok mindent, hogy trófeákhoz segítsem a csapatot, hiszen a labdarúgásban ez a legjobb dolog. Mindannyian azért vagyunk itt, hogy nyerjünk. Tisztában vagyunk a nehézségekkel, tudjuk, hogy kemény ellenfelek várnak ránk, de erős csapatunk van, amely képes a végső győzelemre.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK