2017. augusztus 23., szerda

Egytől egyig: Real Madrid - Manchester United (2-1)

  • Zs. Csaba
  • 2017.08.09. 10:04
Jelentjük, visszatértünk! Elkezdődött az új idény, így sorozatunk is útjára indul ismét. Minden maradt a régi, egy tízes skálán fogunk pontozni idén is a meccs képe alapján, és természetesen a csapatok, valamint a játékosok mellett Zizou-ról is lesz majd véleményünk. Folytatódik mérkőzés utáni szubjektív rovatunk, a közkedvelt Egytől egyig!

Csapatok

Real Madrid (8)
Elkezdődött? El bizony, de még hogy!? Első tétmeccsét rögtön győzelemmel vette a csapat, amivel meg is szerezte idénybeli első trófeáját. Soha rosszabb rajtot. Örülünk ám, hiszen az eredmény mellett azért voltak pozitívumok bőven a csapat játékában. Az első félidő első tíz percét leszámítva óriási madridi fölény mutatkozott egészen a 60. percig. Ezidő alatt sokszor hosszú percekig beszorult a Manchester United, a védők hátsóját talán véresre is dörzsölte a háló. Egy-egy kontrából tudtak csak eljönni a vörösök, de igazi veszélyt a tárgyalt időszak nem tartogatott Mourinho gárdájától. A Real Madrid viszont Casemiro és Isco vezérletével vezetett néhány igen szép támadást, láthattunk kombinatív összjátékokat és veszélyes próbálkozásokat is. Voltak persze negatívumok madridi részről is, gondolok itt arra, hogy a védelem több esetben is elismerően bólogatott a manchesteriek támadására ahelyett, hogy megpróbálták volna megakadályozni a támadók kapura törését. Meg kell említeni tovább, hogy a 60. percet követően visszaesett a csapat teljesítménye, több játékoson is megjelentek a fáradtság jelei, igaz, ez az idény első tétmeccsén nem eget rengető probléma. A támadók teljesítményével sem voltam teljes mértékig kibékülve, de bízom benne, hogy ezen a téren - legyen szó bármilyen megoldásról - lehet még javulni. Összességében tehát boldogok lehetünk, hiszen újra láthattuk imádott csapatunkat a pályán, ismét üvölthettünk egy megszerzett trófea miatt, és szintén ujjongva konstatálhatjuk, hogy júniusig bizony nincs megállás.

Manchester United (6)
Amennyire bátran kezdték a meccset, utána egy legalább annyira megszeppent csapat képét keltették, egészen Bale kapufájáig. A walesi kihagyott helyzetét követően új erőre kaptak, elsősorban Rashford kiváló teljesítményének köszönhetően. Őszintén megmondom, hogy 2-1-es állásnál nem voltam teljesen nyugodt. Ettől függetlenül végig lehetett érezni a két csapat közötti legnagyobb különbséget: míg a Real Madrid egy igen összeszokott gárda képét festette, a manchesterieken érződött, hogy dolgozniuk kell még a csapategységen, nem mindig jött megérzésből, hogy pontosan hol helyezkedik a társ. Ettől függetlenül nincs miért szégyenkezniük, tisztességesen helytálltak Európa regnáló bajnoka ellen, és ha a megfelelő úton haladnak tovább, akkor a Bajnokok Ligájában okozhatnak majd kellemetlen perceket a jelen nagyjainak.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja - Casemiro (10)
Lassan nyugodtan rá lehet ragasztani a „nagy meccsek embere” jelzőt a brazilra. A Real Madrid tankja hatalmas meccset hozott, egy védekező középpályástól számomra ez a tökéletes teljesítmény. Szerzett egy rendkívül fontos gólt, ami még jobban megnyugtatta a csapatot - hogy les volt-e vagy sem, az irreleváns, körülbelül egy hajszálnyi terület döntött, ami emberi szemmel játék közben egyszerűen észrevehetetlen, a saját feladatát ettől függetlenül kiválóan oldotta meg a brazil, pazarul lőtte ki a hosszút. Emellett több alkalommal is szerelt sallangmentesen a meccs kritikus pillanataiban, összesen hét alkalommal szerzett labdát, kétszer pedig takarított a tizenhatoson belül. Nem szabad megfeledkeznünk arról a fejeséről sem, ami végül a felsőlécen csattant. Ezúttal azt sem mondhatjuk rá, hogy ügyetlen lett volna a labdával, az esetek túlnyomó többségében időben szabadult a játékszertől, a lehető legegyszerűbb megoldást választva, ezt igazolja 94%-os passzpontossága is. Az ő szerepe nagyon megosztó, de a mostani teljesítményére talán még a legnagyobb kritikusai is elégedetten bólogatnak. 

Keylor Navas (6)
Érzésem szerint nem ez volt a Costa Rica-i hálóőr legerősebb teljesítménye. A legtöbb kapura tartó lövést ugyan biztos kézzel hárította, volt egy hatalmas bravúrja is, két alkalommal viszont nagyon rossz helyre ütötte a játékszert, az egyikből Lukaku szépíteni is tudott. A találatban a védők is benne voltak, hiszen senki sem érkezett biztosítani, de egyértelmű, hogy a bekapott gól részben a kapus lelkén szárad. Az előszezon során viszont parádézott, így talán csak a szkopjei meleg ártott meg neki.

Dani Carvajal (6)
Az első félidőben láthattunk egy igazi, Carvajal-féle átadást, amelyből Casemiro meg is szerezte a vezetést a csapatnak. Végigrobogta a meccset a jobbon, ám asszisztja és munkamorálja ellenére sem volt jó meccse a spanyolnak. A védőmunkáját mélyen tudása alatt teljesítette, főleg Rashforddal gyűlt meg a baja, aki csak akkor nem forgatta be őt, amikor nem akarta. Nem ehhez szoktunk hozzá a csupaszív védőtől.  

Raphaël Varane (6)
A levegő ura volt, az oldalról érkező beadások gyakran találták meg őt, ám kivétel nélkül sikerrel vette az akadályokat. Helyezkedési hibája viszont volt bőven, sokszor úgy tűnt, ez az első közös meccse Ramosszal. Biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is, főleg annak tudatában, hogy Nacho folyamatosan ott kopogtat a kezdőcsapat ajtaján.

Sergio Ramos (5)
10 felszabadítás fűződik a nevéhez, ami elég jól csengően hangzik, ugyanakkor az ő játékától sem állt messze a hiba tegnap este. Lukakuval kellett küzdenie rendesen, és volt, hogy alul maradt a párharcban, ráadásul pont ő volt az, aki leszakadt a belgáról a szépítő találat előtt. Gyakran próbálkozott hosszú átadásokkal, ám labdáinak 60 százaléka célt tévesztett. A már-már megszokott sárga lapja pedig ezúttal sem maradt el, igaz, talán túlságosan szigorú volt Rocchi annak kiosztásakor. A Barcelona ellen már jobban kell teljesíteni, mind egyénileg, mind pedig a Varane-nal alkotott párosuknak.

Marcelo (6,5)
Magához képest visszafogottan teljesített a brazil, aki bár gyakran felért a támadásokkal, igazi veszélyt csak ritkán tudott teremteni a tizenhatos környékén. Védőmunkájára ezúttal nem lehet panasz, a hátsó alakzat tagjai közül ő csente vissza a legtöbbször a játékszert, az már más kérdés, hogy tegnap ehhez négy labdaszerzés is elég volt.

Toni Kroos (7,5)
Az a bizonyos német precizitás... Toni ismét kiválóan mozgatta a csapatot, nagyszerű kapocs volt a védők és a támadósor között. Passzmutatója átlagosra sikeredett, átadásainak 96 százaléka találta meg a társakat, ráadásul négy kulcspasszt is összealibizett. Egyik mutatót sem sikerült senkinek sem megfejelnie a mezőnyből. Volt egy veszélyes lövése is, melynek hárításához bravúrra volt szükség De Geától. Mindössze egyetlen egyszer csúszott hiba a gépezetbe, eladott labdájára lecsaphatott volna Lukaku, ám a belga lesen tartózkodott, így pelyhes állú Tonink is megmenekült a madridisták haragjától.

Luka Modrić (7)
Elképesztő, de a mai napig le tud nyűgözni, hogy micsoda párost alkotnak ők Kroosszal. Többször is kijelentettem már, és továbbra is tartom, a világ legjobb középpályája a miénk. Lukita a mérkőzés elején néhány eladott labdával vétette észre magát, de végül csak belelendült a játékba, sokszor csak szabálytalanság árán tudták őt megállítani. Az elrontott passzok ellenére is összehozott egy 93 százalékos mutatót, ami azért nem rossz, még ha némileg el is marad Toni statisztikájától.

Isco (8,5)
Sokat volt játékban a spanyol, aki meglehetősen szabad szerepkörben ficánkolhatott ezúttal is. A bizalmat és a szabadságot ezúttal is kiváló játékkal hálálta meg, Casemiro mellett lecseréléséig ő volt a csapat legjobbja. A United játékosai a legtöbb esetben csak úgy tudták megállítani, hogy elővették a baltát vagy a kaszát, és jól odacsaptak neki. Amikor azonban ki tudott térni a lábait kereső stoplik elől, akkor rendre izgulhatott De Gea. A gólja előtti csodálatos összjátéknak is aktív részese volt, nagyszerűen kényszerítőzött Bale-lel, majd higgadtan lőtte ki a hosszút. Ott folytatja tehát, ahol tavaly abbahagyta, sokak örömére. Csak írná már alá azt a szerződéshosszabbítást...

Karim Benzema (4)
Iscóhoz hasonlóan ő is pontosan ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, viszont a spanyollal ellentétben neki van olyan skillje is, aminek köszönhetően az ellenfél védőinek lábára sincs szükség, ha össze akar esni. Újabb remek teljesítmény a francia neve mellett. Na jó, azért Isco góljában neki is nagy szerepe volt, ez dobott a pontszámán.

Gareth Bale (7)
Az előszezonban nyújtott pocsék teljesítményét követően úgy tűnik, a walesi összekapta magát. Láttam már jobban játszani, ez tény, de most egyáltalán nem lefelé lógott ki a csapatból. Egy gólpassz és egy kapufa fűződött a nevéhez, utóbbi miatt neheztelek is rá egy picit, hiszen lezárhatta volna a meccset. Sok kritikát kap, de remélem, hogy innentől felfelé vezet az útja. Ha a sérülések elkerülnék, akkor akár egy sikeres szezonja is lehetne. Meglátjuk. Én azért szurkolok neki.

Cserejátékosok

Marco Asensio (6,5)
Nagyon közel állt ahhoz, hogy ismét góllal nyissa idényét, pechjére kapáslövése középre tartott, így De Gea ha bravúrral is, de védeni tudta. Két alkalommal megcsillogtatta sebességét is, ám sokkal többre nem futotta a neki jutó bő 20 perc alatt.

Lucas Vázquez (7)
Imádjuk. Olyan ő, mint egy jó munkásember, a lelkét hozta megint a pályára. Asensiónak adott kulcspassza előtt pedig mindenki jegyet váltott a Lucas-ringlispilre, úgy forogtak a védők, hogy azt öröm volt nézni.  

Cristiano Ronaldo (5,5)
Pályára lépése a személyének és talán a lelkivilágának szólt, hiszen kétnapnyi edzést követően lehetetlen, hogy valaki készen álljon a játékra. Kiharcolt néhány szabadrúgást, egyet ezek közül ő végzett el, nem túl sok sikerrel. Jó volt viszont újra a pályán látni.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (8)
Az előszezont követően a legtöbben kongatták a vészharangokat, Zidane viszont megint odakoppintott az orrokra. Nyugalom, majd ő tudja, hogy mit csinál. A kezdőcsapatában nem volt túl sok meglepetés, hozzáteszem, Kovačić és Asensio is bőven megérdemelték volna, hogy kezdőként lépjenek pályára, ráadásul, ha az előszezon teljesítményét vesszük alapul, akkor Bale-nek és Benzemának sem lett volna helye a kezdőben. Zidane viszont tudja, mit csinál, az eredmény pedig újfent őt igazolta. Ez nem kis teljesítmény, hiszen Benzema lézengését ismét elbírta a csapat, elképzelhető, hogy erre tudatosan készülnek az edzéseken. Én személy szerint örültem volna, ha Cristiano helyett Kovačić érkezik a végén, tényleg nagyon kijárt volna ez az elismerés a horvátnak, de talán a spanyol szuperkupára tartogatja őt a mester, ki tudja. Taktikailag egyébként rendben volt a csapat, ahogy fent is említettem, sokszor a manchesteriek nem is tudtak mit kezdeni ellenfelükkel. A védelem azonban még nem áll stabil lábakon, így van még min dolgozni, természetesen. Zizou-nak viszont ismét jár az elismerés, brutális, amit a padon művel, csodálatos, ahogy leperegnek róla a kritikák, mindeközben ő csak áll, hallgat, az eredményei pedig úgy vágják pofán a kétkedőket, hogy azt öröm nézni. Öt alkalommal döntőzött eddig edzőként, és valamennyi alkalommal ő került ki győztesként. Páratlan. Ennek a csapatnak rá van szüksége, ez teljesen egyértelmű. Köszönjük ezt az újabb trófeát, Legenda!

 

U.i.: Az olvasói értékelésekre idén is kiváncsiak leszünk, ezúttal viszont technikai okok miatt ez elmaradt. Nézzétek el nekünk, még nálunk is idény eleji a forma. A Barcelona elleni meccseken már lesz lehetőségetek pontozni.


  • Forrás: penamadridista.hu
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella