Morata: Ha nem ellenünk játszanak, akkor szorítani fogok a Real Madrid győzelméért

A MARCA készített interjú a madridi nevelésű támadóval, aki idén igazolt a Chelsea együtteséhez.

Sikerült-e már beilleszkedned az új csapatodba?
Igen. Hosszú és szokatlan nyár van mögöttem, hiszen nehéz döntéseket kellett meghoznom. A jövőm körüli bizonytalanság az edzésmunkámra és az erőnléti állapotomra is kihatott, ráadásul a fél világot át kellett utaznom, hogy aláírhassak. Los Angelesből Szingapúrba, onnan pedig Londonba. Jól érzem magam, jó hangulatban telnek az edzések. Természetesen még nem szoktam meg mindent, hiszen itt egy nagyon taktikus, olasz edzővel kell dolgoznom, aki sok dologról máshogyan vélekedik, mint például Zidane. Mindazonáltal úgy érzem, hogy sikerült megtalálnom a helyemet, és már nagyon várom a mérkőzéseket. Remélem, hogy a teljesítményemen is visszatükröződik majd ez a lelkesség.

Mit gondolsz, a taktikai fegyelmezettség milyen hatással lesz a játékodra?
Olaszországban is megálltam a helyemet, pedig ott a taktika a játék legfontosabb része. Ha elvégzem a rám szabott feladatokat, és a csapat érdekeit tartom szem előtt, akkor itt sem lesz probléma. Conte sok dologban éppen az ellenkezőjét várja tőlem, mint a korábbi edzőim. Más szerepkörben fogok játszani, más sémákat követve. Ahogy mondtam, sikerült megértenem az elképzeléseit, szóval a dolog legnehezebb részén már túllendültünk.

Egy Premier League-támadó számára nagyon fontos, hogy uralja a levegőt, és képes legyen kibújni őrzői szorításából.
Igen, de Conte nem ezeket kéri tőlem elsősorban. Nem a ligához kell hozzászoknom, hanem az új edzőmhöz, ő pedig nem azt akarja, hogy folyamatosan keressem a kontaktot a védőkkel, vagy hogy minden labdát lőjek kapura. Más szemlélettel áll a futballhoz.

Több ajánlatod is volt, de miért választottad végül a Chelsea-t?
Tisztában voltam azzal, hogy Conte komolyan gondolja a szerződtetésemet, hiszen már többször is beszéltünk erről a múltban. Bizonyos értelemben az adósának éreztem magam, mert annak idején ő igazolt le a Juventushoz is, ám a vezetőséggel való nézeteltérései miatt végül minden előjel nélkül távozott, szóval még sosem volt alkalmunk együtt dolgozni. Először nem is gondoltam, hogy most is meg akar szerezni, de amikor értesültem az ajánlatáról, nem kellett sokat hezitálnom.

A 80 millió eurós árcédulád gyakran lesz beszédtéma, amikor éppen nem megy olyan jól a játék.
Természetesen kár lenne tagadni, hogy ez egy hatalmas összeg, de én egy afféle „csendes típus” vagyok, aki mindig a saját útját járja. Mindössze két találkozón léptem pályára az előszezonban, illetve a Community Shield-mérkőzésen játszottam egy negyed órát. Hibáztam a büntetőpárbajban, és máris megjelentek a kritikus hangok. Jól tudom, hogy a szezon hátralévő részében is ez vár rám. Amikor valaki egy ekkora összeg ellenében vált csapatot, akkor fel kell készülnie erre. A kritikák motiválóan hatnak rám, arra ösztönöznek, hogy még keményebben dolgozzak. Mostanában minden nap egy extra órát töltök az edzőközpontban.

Az is közrejátszott a döntésedben, hogy 2018-ban újabb világbajnokság kerül megrendezésre?
Úgy éreztem, hogy el kell hagynom Madridot. Rendkívül nehéz helyzetben voltam, hiszen az otthonomból távoztam, ráadásul egy olyan csapat kötelékéből, amely jelenleg a világ legjobbja. Természetesen nem a pénz, hanem a karrierem motivál, tehát sportszakmai indokok miatt döntöttem így. Nagyon jól éreztem magam a Real Madridnál, rengeteg barátot hagytam hátra, de ahhoz, hogy nagy dolgokat érhessek el a futball világában, környezetváltozásra volt szükségem. Nem is lehetnék jobb helyen, mint a Chelsea.

A távozásodkor azt mondtad a repülőtéren: „szinte elképzelhetetlen, hogy harmadjára is visszamenjek Madridba”. Komolyan gondoltad?
Nézzünk szembe a valósággal. Hatalmas összegért távoztam, ami azt jelenti, hogy a visszaigazolásom esetén még egy ennél is nagyobb pénzmennyiséget kellene kifizetni értem. Ha jól teljesítek, akkor a Chelsea sem akar majd megválni tőlem. Szóval, azzal a mondattal elsősorban az árcédulámra gondoltam, de jól tudjuk, hogy semmit sem érdemes lehetetlennek bélyegezni.

Amikor a Juventus színeiben betaláltál a Real Madrid ellen, nem ünnepeltél. Most sem tennéd?
Természetesen nem. Ezen a válaszon nem kell sokat gondolkoznom. Szinte az egész gyerekkoromat a Bernabéuban töltöttem. Madridban nőttem fel, így a szurkolók, a barátaim és a családom iránti tiszteletemből kifolyólag biztosan visszafognám magamat.

Megünnepelted a blancók szuperkupa-győzelmét?
Amint véget ért a találkozó, a csapat WhatsApp-csoportjában gratuláltam a győzelemhez. Ez egyfajta egészséges irigységet ébreszt bennem. Ha nem ellenünk játszanak, akkor szorítani fogok a Real Madrid győzelméért.

Hány gólt remélsz magadtól az első angliai évedben?
Számomra a csapatszinten megnyert trófeák és elismerések a legfontosabbak, de végtére is csatár vagyok, a gólszerzés a feladatom. Azt hiszem, 20 találattal már nagyjából elégedett lennék. Érdekes dolog ez, mert én 15-16 gólig jutottam a tavalyi szezonban, és bajnoki címet, illetve Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhettem. Más támadók 35-ször vették be ellenfelük kapuját, mégsem nyertek semmit. Ahogy mondtam, fontosak a számok, de egy játékost más alapján is meg lehet ítélni.

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK