Zidane: Túlzásnak érzem Cristiano kiállítását

A csapat vezetőedzője adott interjút a Barcelona elleni szuperkupa-győzelmet követően.

A mérkőzés értékelése: „Elégedettek vagyunk a győzelemmel, de ez a párharc még nem ért véget. Szerdán is hasonló teljesítményre van szükség, ha el akarjuk hódítani ezt a trófeát. Nem mondom a játékosaimnak, hogy ne örüljenek a győzelem miatt, de nem szabad szem elől tévesztenünk a visszavágót.”

„Büszke vagyok a játékosaimra, tíz emberrel is nagyszerűen játszottunk, motiváltan és győzelemre éhesen. Most ideje pihenni, aztán pedig jöhet a madridi összecsapás.”

Bírói döntések: „Nem fogom részleteiben kielemezni a játékvezetői döntéseket, mert zseniálisan játszottunk, és győzelemmel ért véget a találkozó. A büntetőről nem tudok nyilatkozni, de arról meg vagyok győződve, hogy Cristiano második sárga lapja eltúlzott ítélet volt. Természetesen zavar, hogy így történt. Megpróbáljuk majd elintézni, hogy ott lehessen velünk szerdán, de nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e.”

Kovačić: „Fantasztikusan teljesített, és pontosan azt tette, amit kértem tőle. A cseréje? Azért döntöttem így, mert fájdalmat érzett a combjában.”

Cserék: „Nincs olyan, hogy A és B csapat. Mindannyian ugyanazért a célért küzdünk, egységként. Az a nagyszerű ebben a csapatban, hogy mindannyian egymás sikereiért dolgozunk. Bárki lép pályára, az jó teljesítményt nyújt. A játékosok eltökéltsége örömet okoz számomra mint vezetőedző.”

„Asensio? Nem lep meg a teljesítménye. Fenomális játékos, a mai gólja pedig elképesztő volt. Elégedettek vagyunk vele, ahogy mindenki mással is. Csereként lépett pályára, de képes volt megteremteni a különbséget. Mindenki dicséretet érdemel, egyénileg és csapatként is.”

Isco: „Amikor aláírt a Real Madridhoz, én másodedzőként dolgoztam a csapatnál. Testközelből figyeltem őt az edzéseken, és láttam, hogy játékidőre van szüksége. Ő egy olyan játékos, aki képes megteremteni a különbséget, a labda pedig egyenesen ragad a lábához. Örülök a sikereinek és a folyamatos fejlődésének. Így kell folytatnunk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK