2 millió euró híján Barcelonában – Marco Asensio története

A Spanyol Szuperkupa odavágójának 89. minutumában a Real Madrid 2-1-re vezetett a Barcelona ellen a Camp Nou-ban, mikor is az egyenlítésért küzdő katalán csapat támadója, Luís Suárez elveszítette a labdát a madridi tizenhatos előtt. A Real Madrid kontrába kezdett. A labda Marco Asensiót találta meg a bal szélen, körülbelül 35 méterre a kaputól. A spanyol szélső pedig nem sokat hezitált, megtolta, majd bebombázta a labdát a bal felső sarokba. A kapuja felé sietősen hátráló Marc-André ter Stegennek esélye sem volt, hiába nyújtózott. A csodálatos löket tulajdonképpen megpecsételte nemcsak az odavágó, hanem az egész párharc, a trófea sorsát is. A Neymar távozása után mentálisan megtört Barcelonának ugyanis kétgólos hátrányt kellett volna ledolgoznia a Santiago Bernabéuban. Nem sikerült nekik.

Sőt, Asensio a visszavágón is tett róla, hogy az is megjegyezze a nevét, aki eddig valami furcsa okból nem tette volna, hiszen mindössze négy percre volt szüksége, hogy megint egy hálószaggató bombát varrjon fel a katalán rivális kapujának felső sarkába. Elképesztő.

Amit viszont kevesen tudnak, s ami mindenképp ironikus, hogy a dolog tökéletesen fordítva is megtörténhetett volna, ugyanis nem is olyan rég még talán ő maga is biztos volt benne, hogy a Barcelona játékosa lesz.

Asensio 1996 januárjában, a Katalóniától keletre fekvő szigeten, Mallorcán született, amely a Baleár-szigetek egyik tagja. Holland számazású édesanyja a legendás holland válogatott, a Milan egykori klasszisa, Marco van Basten után nevezte el. Ihletett döntés volt.

Asensio mindössze kilenc esztendős volt, mikor Horacio Gaggioli látókörébe került. Az élesszemű ügynök arról ismert, hogy a 2000-2001-es szezon telén Argentínából Barcelonába hozott egy bizonyos Lionel Messi nevű srácot. Gaggioli Barcelonában él, s most már beláthatjuk, nem volt rossz döntés, mikor úgy határozott, kiruccan a közeli szigetre megnézni, hogyan játszik Asensio.

Nos, ahogy ő mondja, egyenesen le volt nyűgözve.

„Nagyon megkedveltem” – mondja Gaggioli, aki jelenleg is Asensio ügynökeként tevékenykedik. – „Hatalmas volt, nagyszerű labdarúgó. Minden értelemben figyelemfelkeltőnek bizonyult. Olyan tulajdonságai voltak, hogy azonnal látszott rajta, hogy fontos játékos lesz, csakúgy mint anno Messin.”

Gaggiolit igazán Asensio személyisége fogta meg. „Ő egy hatalmas vonzerővel bíró ember” – állítja. – „Ez egy jellemvonás. Nagyon kevés emberben van meg ez, de benne igen.”

Asensio ezután a Mallorca ifiakadémiájára került, ahol végigjárta a szamárlétrát, s végül mindössze 17 évesen már bekerült az első csapat keretébe. A híre terjedni kezdett szerte az országban.

Phil Kitromilides, a Real Madrid TV egyik műsorvezetője tisztán emlékszik egy jelenetre, mikor Asensio a Mallorcában a pályát végigszelve alakított ki egy gólhelyzetet. „Odaragasztott a képernyő elé, izgatottá tett” – meséli. – „Arra gondoltál, hogy ez a srác nagyon, nagyon jó játékos lehet.”

A 2014-2015-ös szezon elején Asensio 1000 eurót (kb. 300 ezer forint – a szerk.) keresett havonta a Mallorcánál, és rendőrnek készülő testvérével, valamint szupermarketben dolgozó édesapjával élt együtt.

Az a tél drámai változásokat hozott az életében. Felkerült az európai klubok kívánságlistájára. „Az összesére” – mondja Gaggioli.

A Barcelona tűnt a befutónak. A katalánok 2,5 millió eurót ajánlottak érte, valamint 2 millió euró bónuszt abban az esetben, ha a játékos az első osztályban lép majd pályára. A Mallorca azonban egyben szerette volna megkapni a 4,5 millió eurót. „A Barca erre azt felelte: ’Nem tudunk nnyit fizetni érte egyben’” – emlékszik vissza Gaggioli. – „Mikor aztán három hónappal később meggondolták magukat, már késő volt.” A Real Madrid lecsapott.

Egy Real Madrid TV által készített Asensióról szóló dokumentumfilm szerint a teniszcsillag Rafa Nadal – aki maga is hatalmas madridista és Mallorca szülötte – saját maga hívta fel telefonon a Real Madrid elnökét, Florentino Pérezt, és sürgette, hogy igazolja le Asensiót. A dokumentumfilm szerint ezután Pérez csörgette meg Asensiót, és ezt mondta neki: „Nyugi, Marco, a Real madrid játékosa leszel.”

Az Elnök Úr akkor talán még nem is tudta, hogy a nyitott ajtón akar betörni, ugyanis Asensio egész életében óriási Madrid-szurkoló volt. Kisgyerekként egy realos plüssmackóval aludt. „Gyerekként Zinédine Zidane volt a példáképe” – mondja Gaggioli. – „Volt egy hatalmas posztere róla a szobája falán.”

Pérez azon nyomban útnak indította magánrepülőjét Mallorcára Asensióért és édesapjáért, akik rögtön száguldottak is vissza Madridba, hogy ott részt vegyenek egy privát Bernabéu-túrán, és megismerjék a klub edzőközpontját, Valdebebast.

Az üzlet megköttetett. A Real Madrid beleegyezett, hogy kifizeti a 3,9 millió eurót a Mallorcának, és abba is belement a klub, hogy a játékos az idény végéig még a csapatnál maradhasson. „A Real Madrid ajánlata mindenféle tekintetben lekörözte a Barcelonáét, mind anyagi, mind sportszakmai szempontból” – meséli Gaggioli.

A madridi sajtó ünnepelte a klub lépését és győzelmét. A MARCA címlapján ez állt: „Gól a Barcelona ellen.”

„A Barcelona nem volt elég gyors” – meséli Aitor Lagunas, a Panenka elnevezésű irodalmi futballmagazin szerkesztője. „Ez az elmúlt évek egyik legnagyobb hibája. Nagyon kicsi az eltérés az összegek között… Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Asensio egy tökéletesen más, különleges játékos. A transzfer a Real Madrid egy újabb sikere, míg a Barcelona egy újbóli nagy hibája volt.”

Tegnap volt egy éve, hogy Asensiót bemutatták a Santiago Bernabéu díszpáholyában. A meglehetősen érzelemdús beszéde közben köszönetet mondott édesapjának, testvérének, és édesanyjának is, aki 2011-ben huny el, daganat következtében: „Köszönöm édesanyámnak, aki tudom, hogy a mennyből mindig támogat,” – mondta a fiatal játékos, miközben elöntötték az érzelmek és a könnyek.

Asensio a jövő spanyol generációjának legértékesebb tagja Saúl Niguez, valamint a nem sokkal idősebb Álvaro Morata és Isco mellett. A fiatal csillag pályafutásának elején édesapja, a büszke baszk férfi megpróbálta meggyőzni az Athletic Bilbao csapatát, hogy igazolják le a fiát, de a klub elutasította a kérést, hiszen csak és kizárólag baszk fiatalokat hajlandóak leigazolni. Ez a klub politikája.

Az eset után nem sokkal Lagunas elindított Twitteren egy kérdőívet, melyben arról kérdezte a baszk klub szurkolóit, hogy megváltoztatnák-e az igazolási politikát, kibővítve azzal, hogy olyan játékosok is érkezhessenek, akiknek van baszk leszármazottjuk. A többség persze támogatná ezt a fajta változást.

„Úgy vélik, hogy az Asensióéhoz hasonló esetek nem történhetnek meg újból,” – mondja Lagunas. „A szavazás jól bizonyította, hogy mekkora hatással van Asensio a Spanyolország különböző területein élő emberekre. Ha egy olyan konzervatív szurkolói csoport, mint amilyen a Bilbaóé, hajlandó lenne megváltoztatni a klub több mint egy évszázad óta fennálló politikáját egy játékos miatt, akkor abban a labdarúgóban tényleg van valami különleges.”

Asensio közvetlensége meglehetősen üdítő. Ez olyasvalami, amit Kitromilides is kihangsúlyoz, amikor a spanyolt összehasonlítja walesi csapattársával, Gareth Bale-lel. Igaz, hogy Bale fizikailag sokkal erősebb játékos, ugyanakkor Asensio sokkal ügyesebb.

„Asensio egy dinamikus játékos. A kontratámadásokban ő a világ egyik legjobbja. Gyors, rendkívül jól cselez, és kiváló a sebessége akkor is, amikor nála a labda. Úgy tűnik, teljesen érti, hogy mikor kell passzolni egy kontratámadás során, és mikor vezetheti egyedül a védőkre a labdát. Ezt számtalanszor bizonyította a tavalyi idény során is.” – mondja  Kitromilides.

Asensiónak ugyanakkor van egy belső ereje is. A 2015/16-os idény kölcsönben az Espanyol csapatánál töltötte, és 10 gólpasszal fejezte be azt. Ő volt a legfiatalabb játékos, aki két számjegyű asszisztot osztott ki a topligákban.

A folyamatosan szenvedő Espanyolban is képes volt jól, kiemelkedően teljesíteni, majd jött az U19-es Európa-bajnokság, ahol a torna legjobbjának választották. Mindez persze azt is eredményezte, hogy az elvárások meglehetősen magasak voltak vele szemben. Ő azonban nyugodt, már-már közönbös maradt. Amikor az Espanyolnál töltött hónapok során a rá nehezedő nyomásról kérdezték, így felelt: „Úgy gondolom, hogy a nyomás mint olyan, nem létezik.”

Képessége a debütáló gólok szerzésére egészen egyedülálló. Az UEFA-szuperkupában, a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban, a Király-kupában és a Spanyol Szuperkupában is betalált első meccsén, ráadásul élete első BL-döntőjében is sikerült gólt szereznie.

Az előző szezon hozta meg számára az igazi áttörést. A mostani idény pedig, amely majd az oroszországi világbajnoksággal zárul, még többet ígér számára. Mikor felhozzuk Kitromilidesnek, hogy Asensio kiszoríthatja-e Bale-t a Real Madrid kezdőcsapatából, azt feleli, a kérdés rosszul lett feltéve: „Többeket is kiszoríthat a csapatból” – jósolja a műsorvezető. – „A mára kialakult rendszerben és keretben mikor Asensio pályára lép, beállhat Ronaldo, Bale vagy akár Benzema helyére is. A formáció a játékstílushoz igazodik. Nem hinném, hogy egyedül Gareth Bale helyére lépne be.”

Forrás: Bleacher Report
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK