Lucas Vázquez: Amikor kétségeim voltak, csak felhívtam Sergiót

Lucas Vázquez és Dani Carvajal is egy-egy spanyol rádióműsor vendége volt kedd este, a válogatott edzőtáborának első estéjén.

Lucas Vázquez
Lopetegui behívója: „Éppen Madrid belvárosában voltam, amikor felhívott. Már más terveim voltak a válogatott szünetre, de természetesen örülök, hogy el kell halasztanom őket. A jelenlegi keret brutális erőt képvisel, és nagyon jó érzés, hogy én is itt lehetek. Még sok idő van hátra a világbajnokságig. Az utolsó percig kell küzdenünk, hogy biztosan kvalifikáljuk magunkat, és hogy elnyerjük a szövetségi kapitány bizalmát.”

Madridi spanyolok: „Szinte az összes spanyol játékost behívták a Real Madridból. Ez a csapatunk erejét, és nagyszerű állapotát mutatja. Sokszor elmondtam már, hogy Madridban mindenki a csapat érdekeit helyezi előtérbe. Aki pályára lép, az jól teljesít, mert így tud leginkább hozzájárulni a közös sikerekhez. A keret minőségére ott sem lehet panasz, így minden trófeáért versenybe szállhatunk a szezon folyamán.”

Olaszország: „A válogatottban az alapos felkészülésen van a hangsúly. Az olaszok elleni összecsapás kiemelt fontossággal bír, de úgy gondolom, hogy megfelelő alapokkal rendelkezünk a győzelemhez. Az Európa-bajnokságon legyőztek minket, de azóta sok idő telt el. Új szövetségi kapitányunk van, Julen, aki újfajta szemléletet hozott a nemzeti csapatba. Most már rajtunk a sor, hogy jól futballozzunk, és legyőzzük az ellenfelet. Ez a találkozó még nem jelent matematikailag is biztos kvalifikációt, de morális szempontból hatalmas értékkel bír.”

David Villa: „Úgy nőttem fel, hogy a spanyol válogatott sikereit csodáltam, abban a csapatban pedig Villa volt az első számú gólfelelős. Úgy tűnik, az idő nem fog rajta. Kirobbanó formában van.”

Asensio: „Elképesztő játékos. Még rengeteget fejlődhet, de már most is nagyon magas szintet képvisel. Marco egy nagyon szerény ember, aki egyáltalán nem idegeskedik. Remélhetőleg még sokáig élvezhetjük a játékát. Talán még túl korai az Aranylabdáról beszélni, de úgy gondolom, hogy a jövőben meg fogja nyerni.”

Távozás: „Ott vagyok, ahol mindig is lenni akartam. Nem foglalkoztat a távozás gondolata, csak az, hogy a lehető legjobb állapotban legyek, amikor az edzőnek szüksége van rám. Nyáron volt néhány megkeresésem, de senkivel sem jutottunk el a komolyabb tárgyalásokig, hiszen én a Real Madridra fókuszáltam. Amikor kétségeim voltak, csak felhívtam Sergiót. Nagyon sokat szoktunk beszélni, munkahelyi és személyes dolgokról is.”

Cristiano: „Természetesen hiányzik a csapatból, de nélküle is képesek vagyunk a győzelemre, ez pedig a keret minőségét bizonyítja. Persze, a rangadókon mindig meg fogjuk érezni egy ilyen kaliberű, világsztár játékos hiányát.”

Hat trófea: „Sokszor elmondtuk már: minden elérhető trófeáért küzdeni fogunk. Hatalmas dolog lenne hat trófeát nyerni egy évben.”

Piqué: „Remélem, hogy nem fogják kifütyülni őt a Bernabéuban, ahol az olaszok elleni meccset rendezik majd meg. Itt ő is Spanyolországot képviseli, ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Ez teljesen más dolog, mint amikor barcelonaiként érkezik hozzánk.”

Füttyszó: „Ha egyszer engem is kifütyül a Bernabéu, akkor minden erőmmel azon leszek, hogy elhallgatassam a kritikus hangokat. A közönség hatalmas elvárásokat támaszt, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Még a legnagyobbakat is kifütyülik. Bale? Nem hiszem, hogy ez hatással lenne rá. Ő egy nagyszerű játékos, aki keményen fog dolgozni, hogy megváltoztassa az emberek véleményét. Ebben biztos vagyok.”

James és Morata távozása: „A tavalyi keret elképesztően erős volt, összesen 22 válogatott játékossal, amely rendkívül magas szám. Természetesen hiányozni fognak, de az új érkezők hatására biztosan könnyebben megszokjuk majd, hogy már nincsenek velünk. Ceballos fantasztikusan teljesít, ahogy a többiek is.”

Neymar: „Eggyel kevesebb ok, hogy aggódjunk. Világklasszis játékos, és remélem, hogy a Barcelona meg fogja érezni a hiányát.”

Összehasonlítások a Barçával: „Nem szeretjük, amikor másokhoz mérnek minket. A futballban egyszer fent vagy, máskor pedig lent. Most nagyon erősek vagyunk, és tisztában is vagyunk ezzel a ténnyel. Rengeteg gólt szerzünk, és sem a labdatartós, sem a kontrajátékkal nincsen problémánk. Sokáig szeretnénk folytatni a jó szériát és a trófeagyűjtést.”

Dani Carvajal
Bale:
„A Bernabéu azért ad hangot a nemtetszésének vele kapcsolatban, mert hatalmas dolgokat várnak tőle.”

Piqué: „Arra kérek mindenkit, hogy ne fütyüljék ki őt a Bernabéuban. A válogatottban ugyanazért a színekért küzdünk. Ha őt bántják, az olyan, mintha minket bántanának. Persze, nem gondolom, hogy néhány füttyszó összeroppantaná Piquét. Erősebb ő annál.”

Real Madrid: „Nincs szükségem 100 millió euróra, hogy boldog legyek. Inkább keresek kevesebb pénzt, de maradok Madridban.”

Asensio: „Megérdemelten került be a felnőtt válogatottba. Kirobbanó formában van. Matadornak becézzük, mert amikor először találkoztunk vele, még hosszabb haja volt, és Cayetanóra emlékeztetett minket. Általában Lucas, Sergio és én hívjuk így őt.”
(Carvajal Cayetano Rivera Ordóñezre, világhírű torreádorra gondol – a szerk. kieg.)

Villa behívása: „David rengeteg gólt szerez mostanában, és még mindig nagyon magas szinten űzi a futballt. Ha a szakmai stáb behívta őt, akkor annak oka van. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen legendás játékossal, a spanyol válogatott gólrekorderével oszthatom meg az öltözőt. A jelenléte biztosan nagy segítség lesz majd a sikerekhez vezető úton.”

Barcelona: „Az ősi riválisunk számos címet nyert Neymarral a soraiban. Ő távozott, de vannak új érkezők. Meglátjuk, hogy milyen játékerőt képviselnek majd. Úgy vélem, hogy Neymar távozása is közrejátszott abban, hogy sokkal jobban játszottunk a spanyol szuperkupán, mint a Barcelona.”

Válogatott: „Szombaton azért lépünk pályára, hogy ott lehessünk a 2018-as világbajnokságon. Nem is kérdés, hogy mi a célunk. Egy futballista számára nincsen nagyobb megtiszteltetés annál, amikor megnyerheti a világbajnokságot, és ezzel dicsőséget szerezhet a hazájának.”

Forrás: El Larguero; El Partidazo
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK