Buffon: A Real Madrid megérdemelten győzött a döntőben

A MARCA készített exkluzív interjút a legendás olasz hálóőrrel, Gianluigi Buffonnal. Ebből a beszélgetésből közöljük most a Real Madridhoz kapcsolódó részeket.

A Juventus nagyszerűen építkezett az elmúlt években, a jelenre és a jövőre is gondolva, de mi történt a Real Madrid elleni BL-fináléban?
Jól teljesítettünk az első félidőben, de túlságosan elbíztuk magunkat. Azt hittük, hogy 90 percen keresztül is képesek leszünk olyan fegyelmezett teljesítményt nyújtani, mint az első játékrészben. A Real Madrid egyénileg jobb képességű labdarúgókkal rendelkezett, de mi hittünk abban, hogy keresztülhúzhatjuk a számításaikat. Végül nem jártunk sikerrel. Jobbak és erősebbek voltak nálunk, megérdemelten nyerték meg a Bajnokok Ligáját. Jó lecke volt számunkra ez a találkozó. Most talán már máshogyan állnánk a mérkőzéshez, más lenne a tervünk.

Mit tanított számodra ez az összecsapás?
Azt, hogy a döntőkben hibátlan csapatmunkára és összeszokottságra van szükség. Ez az olasz csapatok egyik nagy erénye, ahogy a védelmi stabilitás is, de a Real Madrid ellen mégis egy szervezetlen együttes benyomását keltettük helyenként, a párharcokban pedig nem segítettünk egymásnak. Túlságosan nyílt futballt játszottunk, ez pedig nem szerencsés egy olyan ellenféllel szemben, aki egyénileg jobb nálad. A találkozó előrehaladtával megértettük, hogy más alapokra kellett volna helyeznünk a játékunkat, hiszen egyáltalán nem sikerült megteremtenünk a szükséges egyensúlyt.

A Real Madrid fölénye egyfajta mentális dolog volt?
Azt hiszem, igen. Az elmúlt tíz évben rendkívüli sikereket értek el a spanyol klubcsapatok, ahogy a válogatottjuk is, ezek pedig nem múlnak el nyom nélkül. Ez a fajta sikeresség nyugodtsággal ruházta fel a Real Madrid játékosait, belőlünk pedig talán hiányzott ez. Hozzáteszem, ami engem illet, abszolút elégedett vagyok a Juventus által bejárt úttal. Az elmúlt három esztendőben két alkalommal is ott voltunk a legrangosabb kupasorozat fináljéban. Ez azt jelenti, hogy erősek vagyunk.

Beszéljünk most arról, amikor Iker Casillas elhagyta a Real Madridot.
Nem ismerem a Real Madrid belső ügyeit, így számomra ez egy érthetetlen helyzet volt. Természetesen szomorú voltam, amikor Iker távozásának tényével szembesültem.

Szüksége van-e a Real Madridnak arra, hogy egy új hálóőrt szerződtessen? Például Gianluigi Donnarummát.
A Real Madrid az elmúlt 10 évben mindig a legjobb futballistákat vásárolta meg. Keylor Navas egy kiváló hálóőr, még akkor is, ha ezt néhányan nem így gondolják. Az érkezése óta két BL-t nyert a klub, ezekben pedig ő maga is oroszlánrészt vállalt. Az eredmények azt mutatják, hogy a Real Madrid így is nagyon sikeres, így nem látok okot arra, hogy új kapust szerződtessenek.

Melyik támadó okozta a legtöbb fejfájást karriered során?
Ronaldo, a brazil. Ő volt a tökéletes játékos. Néha úgy éreztem, mintha egy laborban kreálták volna őt, annyira tökéletes volt. Erő, sebesség, gyorsaság, technika, intuíció. Minden megvolt benne.

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK